Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-26 / 227. szám

KEDD, 1972. SZEPTEMBER 26. Lelkes játékkal: SZEOL-Videoton 2:1 (0:1) SAKKOLLMRIA Magyarország csoportelső Szkopjéban hétfőn délután bonyolították le a XX. sakk^ olimpia selejtezőjnek utolsó fordulóját. A magyar együt­tes Bolívia ellen 3:0 arány­ban vezet, egy játszma füg­gőben maradt. A 3. % csoport eredményei: Magyarország— Bolívia 3:0 (1), Indokína— Skócia 3,5:0,5, Norvégia­Lengyelország 1,5:2,5, Ma­rokkó—Libanon 0:1 (3). A magyar csapat, mint cso­portelső jutott a 16-os döntő­be Bravúros győzelmek idegenben Nagyszerű teljesítményt lik, Várhelyi I.. Szalai, Csa­nyújtottak NB Il-es labda- nádi — Portörő, Nagy — rúgó-csapataink az elmúlt Csömör (Csomor), Pikó, Bó­fordulóban. Az SZVSE Kis- ka, Héger dr. (Kornfeld). kunhalasról, a Dózsa pedig Már az első percben ve­Hajdúböszörményből tért zetést szerzett a Dózsa Bóka haza győztesen. A vasutasok révén, de a játékvezető les újabb győzelmükkel a táblá­zat élére ugrottak, a lila­fehérek megerősítették he­lyüket az élbolyban. SZVSE—Kiskunhalas 1:0 (0:0) Kiskunhalas, 800 néző. Ve­zette: Szabó I. SZVSE: Bólya — Csigér, Terhes, Horváth, V. Tóth — Kovács, Kutasi (Bozóki) — Kiss, Sándor, Tóth, Nagy. Az orkánszerű széltől tá­mogatott vasutasok léptek fel támadólag. Később a címén nem adta meg a gólt. A szegediek irányították a játékot, de a sorozatos tá­madások csak a 40. percben értek góllá. Szalai' a félpá­lyánál megszerezte a labdát, egymás után cselezte ki a rátámadó védőket, majd 6 méterről védhetetlenül lőtt a hálóba, 1:0. Szünet után is a Dózsa játszott fölényben, sok ügyes támadást vezettek a lila-fehér csatárok, A 70. percben szép szegedi akció végén Pikó elé került a lab­Acs S. Sándor felvételei A 87. pcrcbeu Vass futott a büntetőnek és a jobbra vetődő Magyar mellett a kapu bal oldalába lőtte a labdát. Ezzel a góllal győzött a SZEOL 2:1 arányban. A labdarúgó NB I heti műsora SZEOL-stadion, 6 ezer né- Karsai ismételhetett, de most ártalmatlannak látszó tű­ző. Vezette: Halász M. Bánfalvi vágta ki a gólvo- madás végén Nagy II. kö­(Egervári, Almási). nalról a labdát. A 44. perc- nyökkel leterítette Virághot, SZEOL: Bencze (5) — Vár- ben hideg zuhanyként érte aki a mérkőzés végén játé­helyi III. (7). Molnár (8), la „csendes" szegedi szurko- kostársai támogattak le a Magyar (5), Virágh (7) — lókat a székesfehérváriak pályáról. Bánfalvi (8). Pataky (6) — vezető gólja. Kovács a fele- A SZEOL ezen a talál- mlvlK ít'J?'*™1 (6)- VaSS (?>- íZT"?JntlLa Közön lelkesen, szivvel-lé- Sá^jK -ge­hazaiak is több, veszélyes da, aki védőit maga mögött akciót vezettek, de a szegedi hagyva, a kifutó kapus mel­védelem mindig hárítani tu- lett nagy nyugalommal he­dott. A 30. percben Tóth lyezett a hálóba, 2:0. A hely­kiugrott a védők között, nagy zetei alapján nagyobb arany­lövést küldött kapura. Dö- bán is győzhetett volna a mény, a halasiak kapusa Dózsa. A szegediek kozul Kiss elé ütötte a labdát, de Gilicze, Várhelyi I., Szalai ő kapu fölé lőtt. A mérkő- és Pikó játékát lehet di­zést eldöntő gól a 65. perc- csérni. ben esett. Szép Kutasi—Tóth összjáték után Tóth kapura húzott, és a kimozduló Dö­mény mellett hálóba helye­zett, 1:0. A gól után a fö­lénybe került vasutasok irá­Az NB Il-es bajnokság állása: Berkes (5). kapuja felé, majd 30—35 Videotan: Magyar (5) — méterről lövésre szánta el lekkel harcolt a győzelc­A labdarúgó N6 I harina- Nagy III. (3), Kovács (5), magát, s a jól eltalált labda mért. Az eredmény igazsá­dik fordulójának mérkőzé- Fejes (6), Mester (4) — Har- a későn mozduló Bencze fő- „os hiszen labdarúgóink seit a szerdai nemzetközi tyányi (4), Burka (4). Karsai lőtt a kapu bal felső sar- ' kupatalálkozók után. szom- (5) — Wollek (6), Nagy II. kában kötött ki: 0:1. baton és vasárnap játsszák. (5), Szalmást (3). A hétvégi végleges műsor: Kissó elbizakodottan ké­Szombat: Videoton-FTC, szülődtek a SZEOL elleni Székesfehervar 5.30, Mim«. g a Videoton Vasarnap: Vasas-Salgo- 1átékosai Nem titkolták, tarjan, Fáy utca. 11 Kató- - { jüttek szegedre. A na. Egyeterte-Csepel, Nép- elötti sajtótájékoz­stadion, 12.45, Szilvósi. Bp. tetón Kovács Ferenc. a ven­végig kezükben tartották a játék irányítását, s nem tör­A szünetben cseréltek a szegediek. Jósa helyére te le oket 0 balszerencsés Vörös (7) állt. Az 50. perc- körülmények között kapott ben Vörös kitűnő cselekkel gól sem. betört Magyar kapujának Bencze a gólnál hibázott. előterébe, amikor Kovács Gyorsabb közbeavatkozással szabálytalanul akasztotta a háríthatta volna Kovács lö­di csapatból különösen Bó­lya, Terhes, V. Tóth és Tóth játszott kiemelkedően. Sz. Dózsa­Hajdúböszörmény 2:0 (1:0) Hajdúböszörmény, 800 né­ző. Vezette: Szávó. Sz. Dózsa: Gilicze — Ott­1. SZVSE 6 5 1­9- 2 11 2. Budafok 6 5-1 17- 8 10 3. MGM Debr. 6 4 11 9- 3 • 4. Sz. Dózsa 6 4 1 l 10- 5 J E. ni. ker. 6 3 2 1 11-12 8 6. Szállítók 6 2 3 1 8- 5 7 7. Bp. építők 6 14 1 6- 3 • 8. Láng 6 2 2 2 6- 6 6 9. Kiskunhalas 6 2 13 10- 9 5 10. Cegléd 6 13 2 11-12 5 11. BVTSK 6 12 3 7-lt « Sz. MAV 6 12 3 4- 8 4 13. "DEAC 6 114 7-1! 3 14. Gyula 6-33 6-11 3 15. K1STEXT 6-33 2- S 3 16. Hajdúbösz. 6-33 4-11 3 Honvéd—Di(fe®/őr, Nepsta- dégek „j^jg kijelentette: -szegedi játékost. Halász já- vését. A védelemben Molnár dión, 14.30. Mohácsi. MTK— > Első idegenbeli mérkőzé­Pecs Hungaria ut 1430, sünkön tlsztes helytállást Emsberger. Komlo—Tataba- várok a csapattól, ebben nya, Komló, 14.30, Nagy pg^ benne van az is, Bé a. Zalaegerszeg—SZEOL, hogy nyerünk" Szűcs Zalaegerszeg, 14.30, Tapolcai. Gvörgy. a SZEOL mestere. o r. ' ' háromesélyesre tippelte a 14.30, Somlai. mérkőzést, majd megjegyez­te: „Támadófutballt fogunk ' Szerdán a Salgótarján 15, játszani!" az. FTC pedig 18 órakor Később aztán meghjzonyo­játssza nemzetlúizi kupamér- sodhattunk róla, hogy a sze­közését. görög, illetve máltai gedi játékosok betartották a ellenfelével. tékvezetö továbbot intett! megbízhatóan, jól oldotta Három perc múlva, egy meg feladatát, csakúgy, mint összecsapás során, Berkes Virágh és Várhelyi III. A rúgást kapott a bokájára, és középpályán Bánfalvi szin­lebicegett a pályáról. Vass te uralta a mezőnyt. A csa­társorban Vass jelen­tette a legtöbb ve­szélyt a Videoton ka­SZEOL—SBTC 114:36 (62:13) csapatunk játéka. Antalt remekbesza­bott gólja dicséri. taktikai utasításokat, hiszen a mérkőzés 90 percéből leg­alább hetvenet ők támadtak. A Videoton védekezésre rendezkedett be. Burka és Karsai mélyen hátravontan játszott. Fejes pedig árnyék­ként követte Vasst. NB Il-es női kosárlabda- Kezdés után az első lö­mérkőzés. Szeged. Rókusi vést Virágh küldte kapura. Tornacsarnok, vezette; dr. labdája azonban a bal felső Nemesányi és Heiszig. sarok mellett zúgott el. Öri- hüzódott ki a bal oldalra, ban SZEOL: Bánáthy (4), Re- usl lendülettel!, támadott " mák (24). Révész (7), Kertész SZEOL. a Videoton besző- Pataky pedig előrébb húzó- tizenegyesből) Mészár (13), Vígh (16). Csere: Tóth rult. A 13. percben csak a dot£ a csatárok vonalába. A Ladányi góljaival. percben Vass kitűnően Bagamcry László Az első győzelem: SZAK-Kiskun­félegyháza 4:3 (2;1) SZAK-pálya, 100 néző. Ve- percben a könnyelműsködő zette: Balda. hazai védők mellett Sahin és SZAK: Tóth — Olasz, Zá- Gerber góljaival kiegyenlített nöen. Vörös és Var- wiár.~A második percben a ben ^imárt'kiállították, f/a beállításával fel- vendégek lőttek kapufát, a A, ^fv gyorsult, színesedett 17- percben pedig Varga íe- 2:, (1:1), Békéscsabai Agyag­vén gólt, 0:1. Tehát ez a ta- ipar—Kecskemét: TE 11 (1:1), lálkozó is rosszul kezdődött a ,TI5rTt?zaI?ldv^ „7S! „_.„ . . + „_ SK 1:1 (1:0), Kecskemeti Fém­SZAK reszére. Ügy tunt, ez- munJcás sE-orc.sházl Kinizsi úttal sem sikerül nyerniok a 3,1 <3:o>, HODGEP SK—Csong­piros feketéknek. A félidő rád 1:9 (1:3). Szentesi vízmú­... „ ,.••„. H. METRÍIJOND 4:0 (10). kozepetol azonban feljött a A két góllövő: Antal és Vass Tartalékbajnoki mérkőzésen a SZE­f.znrvas—Makó (<:0. SZAK, több veszélyes táma­OL 4:2 (2:1) arány- dást vezetett, s a 28. perc­legyőzte a Videó-, ben Pusztaszeri kiegyenlített, wLv™ hetoa Var°a letV a ^ö^PPályás, ton csapatát, Pipicz 2 (egyet 1:1, a 44. percben pedig Zá­viaeocon ueszo- p„t-w nprlió plnréhh huzo- tizenpctvpsKrált ívra—é- ........ és (9), Halász (4). Vass (5), Ba- szerencse mentette meg a laton (-), Schmidtné (10), vendégek kapuját a góltól. Me rezei (20), Bartal (2). Pazar Bánfalvi, Vass, Jósa középre adott, Varga azon- A? NB ­Mar az elsö percekben je- akci_ó végén Berkes a jobb ban a kapu torkából fölé i: FTC_Rába ^41 lentős előnyt szereztek a felső sarokba fejelt Magyar emelt Állandósult a SZEOL (3.-0), Csepel-Vasas 3 1 SZEOL lányai az igen mér- labdát íölénye- a vendégek több- (2:1), Diósgyőr-MTK 0:0, dSekkí?rnSmbcn A 'To Ebben az időszakban Halat ször is időhúzással próbálták Tatabánya-Pécsi Dózsa 0:0. percben 30:2 volt az ered- játékvezető több hibát vé- lefékezni a szegediek lendü­mény! A későbbiekben is tett, s a későbbiek során is letét. A 62. percben Vass szinte tetszés szerint érték el kiütközött NB l-es rutin- villámgyors partdobással kosaraikat a szegediek. A talansága. A 37. percben indüoUa a fedezetlenül ha. SZEOL-ból különösen Re- történt a SZEOL kapuja ' mák és Merczel ponterős já- előtt az első említésre mél- gyon Anmlt- aKl ragyogóan tékát lehet dicsérni, de a tó esemény. Wollek a jobb kapura fordult, majd a ki­többiek is átlagon felüli tel- oldalról kapura lőtt, a lab- induló Magyar fölött a. bal jesítményt nyújtottak. da Benczéről kipattant, majd /eIsd sarokba bombázott: 1. KTE 6 5 1-17-8 11 2. HODGEP 6 5-1 12-4 10 S. Sarkad 6 4 11 . 11 8 9 4. Bcs. Agyagíp. 6 2 4 -10--4 8 5. Szentesi V. 6 3 12 9­5 7 Szarvas 6 3 12 13­9 1 7. Orosháza 6 3 12 9-8 1 8. SZAK 6 14 1 10-19 6 9. Gyoma 6 14 1 5-( 6 10. Tiszaföld vár 6 2 2 2 5-8 6 11. K. Fémmunkás 6 13 2 5­8 5 12. H. METRtP. 6 12 3 7-15 4 13 Bcs. MAV 6-33 3­7 3 Kiskunfélcgyh. 6 114 12-16 3 15. Makói Sp. 6 114 6-13 3 16. Csongrád) SC 6-15 310 1 Hegyei bajnokságok A megyei labdarúgó-baj­nokság legnagyobb meglepe­tésének számít, hogy Dorozs­ma Sándorfalván győzött. Nem várt eredmény a tá­péiak mindszenti pontszerzé­se is. I. osztály. Dorozsma—S'ándorlalva 1:0 (0:0). Sándorfalva. Góllövő: Ökrös (84. perc). Mindszent—Tápé 1:1 (1:0). Mindszent. Góllövők: dr. Kürtösi (6. perc), illetve: Pigniczkl (86. perc). 1:1. Élénkült a játék, a szé­kesfehérváriak is kitámad­taik. A 82. percben Pataky Vass fejére ívelt, ő tovább­MTVSE—Alsóvárosi MAV csúsztatta a labdát az üre­1:0 (1:0). Makó. H. Porcelán sen álló Antal elé, Almási —Szentesi Kinizsi 3:0 (0:0). partjelző azonban tévesen Hódmezővásárhely. lesállást jelzett. Három « 3 3 t 's-'S 9 Perccel « befejezés előtt a S4ii 9- 5 1 SZEOL il-esből megszerez­64-2 12-7? te a győzelmet jelentő gólt. 6312 12-11 1 Vörös kitűnő cselekkel tisz­6312 3-67 tára játszotta magát, majd 6123 3- 54 6 1 2 3 6- 8 4 középre ívelt, ahol Vass 6 2 - 4 7-12 4 emelkedett a legmagasabbra, A bajnokság állása: 1 FTC 2 2-. 8-3 4 2. Honvéd 2 2 - ­4-1 3. MTK 2 11­4-1 3 4. Tatabánya 2 11­1-0 3 5. Ü. Dózsa 2 1-1 5-3 2 C. Csepel 2 1-1 4-3 2 Vasas 2 1-1 4-3 2 Videoton 2 1-1 4-3 2 9. Rába ETO 2 1-1 3-5 2 10. Diósgyőr 2 - 2 ­0-0 2 Pécs 2 - 2 ­0-0 2 12. Komló 3 1-1 2-3 2 13. SZEOI. 2 1-1 3-5 2 14. ZTE 2 - - 2 0-2 15. SBTC 2 - - 2 1-6 m 16. Egyetértés 2 - • 2 2-9 dori szabadrúgásból, bombá­zott a felső sarokba 2:1. Szünet után is a szegediek kezdeményeztek többet. A 61. percben Szamosvölgyi, Nem sikerült a rajt Vasárnap az NB l-es röp- Nagy irammal kezdett a labdabajnokság második tor- hazai csapat a nehézkesen játszó szegediek ellen. A második játszmában már ki­egyenlítettebb küzdelem Almásfüzitő-Sz. Spartacus fo.lyt!dea hálónál és a me­zonyben a hazaiak jobban kihasználták a kínálkozó helyzeteket. A harmadik szettben szépen feljött a dulója is megkezdődött. A Szegedi Spartacus női együt­tese Almásfüzitőn játszott: 3:1 (7, 12, —10, 5.) Vezette: Kiss. A szegedi csapat a kö­vetkező összeállításban ját­1. Sz. Kender 2. Apátfalva 3. Mindszent 4. H. Poreclán Sándorfalva 6. Szegedi K. 7. Sz. Spart. Tápé 9. Alsóváros p MTVSE 11. Dorozsma 12. Sz. Építők 13. Szentesi K. 14. Csanádpalnta Így kellett volna tippelni! 1. Ferencváros Rába ETO 4:1 1 13 3. Diósgyőr—MTK 9:0 x si, Tóth Margit, Berta, Tóth yJ T Julianna. Csere- IBukta Ar- dott'.de ® "egyedik jatszma­i7 •„ ./ '.ftt ban ismét visszaestek, és az Paragl- Varga Erzsebet. almásfüzitői lányok 'megér­demellen szerezték meg a győzelmet. A szegedi csapat közel sem játszott olyan for­mában, amint azt várták tő­le. Különösen a mezőnyben. találatos szelvényt talaltaa 2:11 f nyeremény „gyenként 83 336 és a hálónál voltak gyengék. . » fneinl 44 t * ,.<zi. 0>/ " 6. BKV Előre—Pénzügyőr 7. Várpalota—G.-MAVAG 8. Keltcx—Törekvés 9. Izzó—Oz-J 3. SZEOL—Videoton 4. Tatabánya-Pécs 0:0 x forint. Ebb51 13 plusz 1 talála- A legnagyobb hibájuk azon­5. Bp. Spartacus-Debrecen 1:0 1 tos 2 darab, a nyeremény és ban az volt> hogy nem nyúj­2:2 x jutalom összege egyenként tottak folyamatosan elfogad­ni 2 ,92 512 torlnt. A 12 találatos ható játékot 3:0 1 szelvények száma 237 darab. 3:0 l ryereményük egyenként íüü'. Jók: Csermákné. Merettei­l :l X forint. A 2988 darab 11 találatos né> Pálmásl, illetve Eszes, 1:9 1 szelvényre egyenként 131 forln- Szóllosi. 4:2 1 tot, a 19 539 darab io találatos A szegedi csapat legköze­2:1 i szelvényre pedig, egyenként 30 lebbi mérkőzése szeptember (4. Debr. EAC—FOSPED sz. 1:2 2 forintot űzetnek. A nyeremé- 27-én, szerdán délután fél 5 KÖT—Szegedi Tanárképző " 1^'T A Sportfogadási és Lottó igaz- ryek a nyereményilltítéK levő- órakor lesz, a Rókusi Tor­Apátfal va—Szegedi Spar- 3:2 (0:0). Kiszombor—Földe- vekben a Videoton jatekosai galóság tájékoztatása szerint a Búsa után értendők. A közölt nacsarnokban. Ellenfele a tacus 3:0 (1:0). Apátfalva ák 5:1 (3:0). Kiszombor. elvesztették a fejüket. Egy 39. totó fogadási héten 7 darab adatok tájékoztató jellegűek, Bp. Spartacus együttese lesz. 6i-5 u-li 2 de mielőtt fejelhetett volna, • n"osttá"y':'*Kistelek—Deszk 111 ellökte. A bünte- Á' Eszt7rgon.-Le„i„város Móravárosi Kinizsi—Csa- 3:1 (2:1). Deszk. Algyő—Fá- tőnek is Vass futott neki, és u. Rudab.-s.-aljaújhcly nádpalota 2:1 (2:1). Szeged, biánsebestyén 2:2 (0:0). Al- a jobbra vetődő Magyar 13. Ny. ház.i-Kiso-renyc ^ gyŐ' Napmágocs-Sz Pos- mellett a k bal sarkába 13. K. Rákóczi-pécsi B. Tóth S. (23. perc)), illetve. tás 1:0 (0:0). Szeged. HÖDI- . ... , .. " - • Ricsán (40. perc). imT_s,..aMi Tnnórkénzn loit: 2:1- A hatralevő per­t 4 1

Next

/
Thumbnails
Contents