Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

VASÁRNAP, 1972. SZEPTEMBER 17. Megérett a könnyítésre — Ott volt egy csomó tétek húztam egyet. Az állt rajta: milyen munkákat nem szabad a nőknek végezni? No, erről tudok egyet-mást — meséli a terhessége hetedik hónapjában levő aszszony —, neki is kezdtem mindjárt. Mondom, hogy például a kismamáknak könnyebb munkát kellene biztosítani, de bizony rám is akkora emelések várnak... Itt egy kis hatásszünetet tartott az eladónő, aztán így folytatta. — És ekkor abbahagyatták velem. Húzzak egy másik cédulát, arról beszéljek. Egy vizsga története — dióhéjban. De a dióhéjban sok egyéb is benne van. Például az, hogy számos, különösen sok nőt foglalkoztató munkahelyen — még mindig megoldatlan egy sor, jellegzetesen női probléma. S a történet jellemző csattanója — hogy kényes, nehéz kérdés ez, talán Inkább csevegjünk másról — egyfajta szemléletet is szimbolizál. A ráérősséget, a belenyugvást, halogatást Azt olvastam egy statisztikában, hogy a női munkavállalók aránya az egész népgazdaságon belül a kereskedelemben a legmagasabb. Kerülnek tehát mások is hasonló körülmények közé. mint a fent idézett eladónő. Mit tehet történetünk hőse, mikor a boltba egyre-másra érkeznek az olyan áruk, amelyek lényegesen — vagy messze! — meghaladják a nők által emelhető 20 kilogrammos súly normát? Jó esetben azt, hogy nézi, amint a kartársnő birkózik a terhekkel — mert tekintettel van reá, és nem hagyja,' hogy veszélyeztesse önmagát, leendő gyermekét. Ez nemes gesztus egy kolléganőtől, de ennyi segítség a nőknek — összességében bizony kevés. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Csongrád megyei Bizottsága vizsgálta és jogosan kevesli a bolti és a raktári munka könnyítésére tett intézkedéseket. Persze magyarázat erre is akad: „egyrészt kevés eszköz vásárolható, másrészt sok ' régi építésű boltban, raktárban ezek nem is használhatók. Külön problémát okoz, hogy az ipar a kívánt rnértékig nem tudja növelni az előrecsomagolt áruk arányát, de a gyűjtőcsomagolások is lényegesen meghaladják a 20 kilogrammos súlynormát". Az egyéni gond így kerekedik országossá. Mégis, nehéz elhinni, hogy közös jóakarattal — tudniillik az ipar és kereskedelem tárgyalásaiban —, több odaadással, fokozottabb gondossággal, s persze némi anyagi áldozattal, ne lehetne segíteni ezen a helyzeten. Annyi bizonyos: nagyon megérett már a könnyítésre, változtatásra. S az is vizsga, mikorra és hogyan oldódik meg. S. M. KÉPJR NYŐ Fórum Miért, hogy a Fórum a tévé egyik legnépszerűbb sorozata? Először is, mert mindig valami olyasmiről van szó, ami mindenkit érdekel. Aki nem hitte eddig, hogy például külgazdaságunk kérdései foglalkoztatják az embereket, azt meggyőzte a pénteki adás. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese meglepően szakszerű kérdéseket kapott. Ezeket a kérdéseket, és a válaszokat ugyanakkor megértették az Egyesült Izzó kultúrtermében összegyűlt mérnökök, közgazdá-_ szok, munkások, a képernyő előtt tanárok, pincérek, orvosok, mindenki. Vámpolitikánktól a más országokhoz fűződő gazdasági, műszaki kapcsolatainkon keresztül nyersanyag-gazdálkodásunkig ezerféle, de egymással összefüggő kérdés és alapos, eligazító, félreértéseket oszlató válasz hangzott el az új típusú interjú 75 percében. Itt persze nincsenek „előregyártott" kérdések, sem megtervezett feleletek. Az egyenesközvetítés a képernyő előtt is érzékelhetővé teszi a helyszínen kialakult közvetlen légkört. És talán ez a másik magyarázat arra, mi ülteti az embereket adásról adásra a készülék elé. A spontán „elbeszélgetés" vonzását csak növelik a szokatlan tévés megoldások. Látható a kérdéseket fogadó apparátus, hogy ott döntik el, merre mozduljon a kamera, hogy nincs lehetőség „kozmetikázásra". Hogy ilyen körülmények feltétlen nyíltságra, őszinteségre késztetnek. Természetesen az is észrevehető, hogy ez az „elbeszélgetés" munka a javából. Figyelemmegosztás és villámgyors reagálás képessége, szuggesztivitás, pedagógiai és diplomáciai érzék, bizonyos szereplési készség — olyan adottságok, amelyek kellenek a fórumon. Csoda, hogy népszerű ez a tévésorozat? S. E. „Itt lettem igazán emberré 99 Hingl Józsefet, a technikai tudományok kandidátusát, a szegedi kőolajfúrási üzem vezetőjét 1972. október 1-től fölmentették eredeti beosztásából, s egyúttal az Országos Kőolaj es Gázipari Tröszt fúrási főosztályának vezetőjévé nevezték ki. * Jól emlékszem a jelenetre. Tüzoltófecskendők védelmében azbesztruhás, védősisakos emberek indultak a tüz felé. Mi lélegzetfojtva figyeltük őket, s abban reménykedtünk, hogy egy váratlan széllökés, vagy az elem kiszámíthatatlan ereje nem lebbenti föl a vízfüggönyt. Azok az emberek uz életükkel játszottak ott, a tomboló 168-as kútnál, öten mentek, s az egyikőjük, legelői. Hingl József volt. ,S ugyanígy emlékszem arra a tíz év előtti találkozásunkra, Ullésen. Akkor némán szemlélte az olaj kitörés színhelyét, szeméből kimondhatatlan szomorúságot véltem kiolvasni. Fájt neki, hogy akkor alulmaradt. Hingl József, a fiatal olajmérnök képe természetesen nem csupán ilyen látványos eseményben tűnik elém, hanem a szegedi szénhidrogén-kutatás egyszerű, de annál nagyobb erőfeszítést igénylő hétköznapjairól, amely számára éppen olyan nagy próbát és harcot jelentett, mint valamelyik kitörés. És ugyanannyi energiát és kitartást, mint bátorságot a tűz. Az iskolából szinte alig kikerült olajmérnök nem keresett csendesebb vizeket, amikor 1952 tavaszán Ullésen megismerkedett a szegedi szénhidrogen-medence tulajdonságaival. Pedig akkor azonnal látta, hogy a kutatáshoz itt előbb új ismereteket kell gyűjteni. Hingl József vállalta ezt a feladatot, ő lett az üllési kirendeltség, majd 1965-ben a szegedi (dorozsmai) üzemegység vezetője. A maroknyi vándorló olajbányász törzsgárda mellé közben ezerfős üzem szerveződött, előbb 6, 10, majd az algyői rekordfúrás idején, 1969—70-ben 18—20 berendezés dolgozott a környéken. Az országban slőször itt fúrtak szuperferdítésű olajkutat, s itt mélyítettek le soha nem remélt rövid idő alatt 2—3000 méter mélységű fúrást. Hingl Józsefnak megvolt a képessége arra, hogy a szakmai feladatokon túl, a nagyon nehéz munkát végző olajbányászokból megbízható kollektívát kovácsoljon, amelynek élén hozzáértő, fiatal gárda áll. S ahogy Szegeden a hazai olajbányászat új korszakának eredményei, sikerei megszülettek, lett tekintélye nem kis részesének, Hingl Józsefnek. S közben arra is szakított időt, hogy Európa egyik legtekintélyesebb intézetében — a Szovjetunió Össz-szövetségi Olajipari Fúrástechnikai Intézetében — tanulmányokat folytasson, s megszerezze a technikai tudományok kandidátusa címet. A megfontolt, kommunistaként élő és gondolkozó olajmérnök munkásságára nemcsak az olajbányászat vezetői figyeltek fel; megválasztották az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottsága tagjául. Hingl Józseffel nemrég a szegedi medence egyik legújabb kútjánál jártam. Csak nehezen árulta el, hogy — ide búcsúzni jött. Saját szavaival: „Életemnek legszebb, és legizgalmasabb színhelyétől, ahol igazán ember lettem, s ahol a fiam megszületett, s amiért Szegedet mindig szeretni fogom." M. L A hatalmas szövőteremben csattognak a gépek százai, forognak a csévék ezrei, s kenderszállak milliárdjait szövik végekké. A tető alatt csőrendszer, mint valami különleges röntgenfelvétel érhálója. Közöttük puha szárnyakon száll a szösz. Az idegennek eleinte elviselhetetlennek tűnik a zaj. A gépek között bekötött fejű lányok, asszonyok szelídítik-igazítják a szálak útját. Sajátos szövőtermi ..csendélet", ugyanolyan hétköznapinak tűnő kép, mint bármely más munkanapon. Vagy mégsem? A szorgoskodó szövőnők között idegen és szokatlan arcok: torzonborz szakállasok, nagyhajúak, födetlen fejek. Szokatlan szerszámokkal foglalatoskodnak: csapókkal, kamerákkal, hatalmas pupillájú lámpákkal. Magas állványt építenek az egyik bejárat mellett, begyakorlott mozdulatokkal. A zakatoló szövőgépek között feltűnik néhány „ismeretlen ismerős" arca-alakja: Moór Marianné, Monyok Gabié, és a másik fiatal lány sem ismeretlen a szegediek szemében, ő volt a Dóm téri Júlia néhány héttel ezelőtt: Kútvölgyi Erzsébet, ök is bekötött fejjel, munkaruhában a szövőgépek kiáltozó dzsungelében. Az állvány tetejéről éles hang birkózik a terem zajával: Figyelem, felvétel! Munkában a csapó: Szabad a lélegzet 20/1. Filmet forgatnak az újszegedi kenderben. Főszerepben egy szövőlány. gátlásreflex, valódi problémája-e ez mai társadalmunk munkás- és egyetemista fiataljainak egy olyan struktúrájú városban, mint például Szeged? — A lány története különös estót, nem szeretném, ha messzemenő és elhamarkodott általánosításokat vonnánk le belőle — fejtegeti a rendező. — Arra voltam kíváncsi, arra kerestem és keresem a választ, hogy milyen távolság-mélység tátong munkásfiatalok és egyetemisták között, mennyire élnek a mai huszonévesekben az egykori, és szavakban már megcsúfolt előítéletek? Azt is a film problémái közé sorolnám, hogy a fiú-lány kapcsolatában mennyire érvényesül az oly sokat "hangoztatott egyenjogúság. A nőkben még rengeteg gátlás él. A filmbeli szerelmi történet kapcsán a lány rájön arra. hogy először a saját világához fűződő viszonyát kell tisztáznia, amire a házasság nem lehet megoldás. Vallom, hogy a nők 80 százaléka, ha nem érzi jól magát a világban, ha hiányzik neki valami, ha nem találja a helyét, akkor a szerelemben és a házasságban keres menedéket, holott először az önmaga és a világ viszonyát kellene tisztáznia. ban a tanulásra, olvasásra, művelődésre, azé minden tisztelet és elismerés. — Amikor arra a kérdésre kerestük a filmben a választ — meséli Nagy Gábor —. hogy egyetemista létemre elvennék-e egy munkáslányt feleségül, csak az én szövegemet rögzítette a forgatókönyv. Az én véleményem egyezik a szövegkönyvével. Ha a lány szégyelli azt, hogy munkáslány, akkor nem venném feleségül. Ha valóban kl akar törni, többet akar tudni, és ezért tesz is, akkor nem állhat távol egymástól a két ember. Hiszen egy ember értékét nem a végzettsége határozza meg. Mai történeteit visa filmre Mészáros PROLÖGUS EGY HOLNAPI VITÁHOZ SZÖVÖLANY CONTRA EGYETEMISTA A film — melynek még csak ideFILMSZTORI ES PROBLÉMÁK — Néhány évvel ezelőtt dokumentumfilmet készítettem a Lőrinci Fonóban — mondja Mészáros Márta, a film rendezője. — Ott ismertem meg egy fiatal szövőlányt. Ennek a jópofa, értelmes és gondolkodó húszéves lánynak a története nagyon felizgatott. Kinyomoztam a lehető legmélyebbre nyúló gyökereket, indítékokat és motivációkat, s ez a valóságos történet adta a mostani filmem inspirációit, alapötletét. A film története igen egyszerű. Egy fiatal lány otthagyja faluját, szüleit, múltját, régi önmagát, s valami szebbre vágyva a városba megy, és szövőgyárban kezd dolgozni. Szakít régi fiújával, aztán találkozik egy egyetemistával. Kiderül a kettőjük között szövődő szerelem, s ezt a kapcsolatot a lány nagyon komolyan veszi. Ekkor kezdődik a tulajdonképpeni bonyodalom, a mélyebb probléma. Felszínre kerülnek a lány gátlásai, kisebbségi érzése, kételye; egy munkáslány és egy egyetemista fiú között lehet-e tartós a kapcsolat? Megoldható, illetve feloldható-e ez a iglenes címe vaui, az viszont nem is egy: a csapókra fehér krétával a Szabad lélegzet címet írták, a forgatás végén már Becsukott szemmel címet emlegettek — két főszereplője fiatal művész, ebben a filmben debütálnak majd a mozivásznon. A szövőlányt Kútvölgyi Erzsébet alakítja, az egyetemista fiú a Ffekete város Fabritius Antija, Nagy Gábor. Kútvölgyi Erzsébet nagyon ügyesen mozog a szövőterem kattogó-csattogó gépei között. Ismerős és engedelmes segítői már a hangos masinák. Két nap alatt megtanult szőni, nem is rosszul. Nemcsak nagyon tehetséges, de szorgalmas és kritikus színész, és nyitott, érzékeny ember is. — Első pillanatban megijedtem a filmtől de hamar összebarátkoztunk. Ami a saját véleményemet illeti, nem fedi a megformálódó figura életfelfogását. Senki sem lehet annyira rabja kisebbségi érzésének, gátlásainak, mint a filmbeli szövőlány. Ma már a szövőlány nerri „cukros ételekről álmodik", és sok mindent tudnia kell a világról. Itt a szövődében megrendítő dolgokat tapasztaltam. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, fárasztó és idegölő munka a szövőnőké. Sajnos, ezek a lányok, asszonyok nem a széptől telítődnek napi nyolc óra alatt, s aki ezután a munka után ínég erőt érez magáMárta. Egy jellemet jár körül, egy női magatartásrajzot készít arról, hogy milyen áron lehet átlépni egyik közegből másikba. Tipikusan mai problémák ezek. A rendező vállalja, hogy nő, s különös érzékenységével finomabban, differenciáltabban látja a világot. Hogy menynyire rem kritikusi skatulya a filmjeire használt „Urai reaUzmus", arra egy példa: a forgatókönyv csak a film vázát, gerincét rögzíti. A szereplők, statiszták, azaz munkásfiatalok saját, spontán megnyilatkozásait vették filmszalagra. Lehet-e tartós és mély szerelmi és emberi kapcsolat munkásfiatalok és egyetemisták között? — Lehet, ha a munkásfiatal tanul, képezi magát, kiállításokra és hangversenyekre jár. — Kíváncsi vagyok, hogy abban a borzasztó és tompító zajban eltöltött nyolc óra után kinek van ereje, nem szándéka vagy igénye, hanem ereje a színházba já. rásra például, örül, hogy pihenhet. — Pedig a különböző műveltségi szint akadálya lehet két ember tartós kapcsolatának. — Miért? Ha mindenki a maga munkaterületén a ma,ximálisat nyújtja, akkor, azt hiszem, egész ember. Különben is. ki kéri számon egy egyetemistától, hogy tudjon szőni? — Ez azért túlzás. Izgalmas és vitára ingerlő filmnek ígérkezik Mészáros Márta Szegeden forgatott alkotása. Ha minden a menetrend szerint halad, még ez évben találkozhatunk vele a mozivásznakon. S akkor majd visszatérünk rá, vitára bocsátjuk. Hiszen valamenynyien érdekeltek vagyunk, mi, szegedi fiatalok. Rólunk is, értünk is szól a film. Tandi Lajoft V