Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

SZOMBAT* 13*72. AUGUSZTUS 28. — Egy vendég NSZK-Kína Chequersben W altér Scheel bonni külügyminiszter optimista nyilat­kozatot adott a Süddeutische Zeitungnak a Közös Piac október 19-ére tervezett csúcsértekezletéről. De elég egy pillantást vetni a többi érdekeit megjegyzé­seire, vagy a világsajtó kommentárjaira, és máris kiderül. Scheel derűlátása enyhén szólva nem általános és alig­hanem van némi köze belpolitikai, választási meggondo­lásokhoz is. Maurlcé Schumann francia külügyminiszter bonini, majd londoni villámlátogatására éppen azért került sor, hogy a legfontosabb tagállamok megpróbálják idejében egyeztetni álláspontjukat. Minden jel arra utal, hogy ez nem sikerült. Az egyik legfontosabb nézeteltérés az úgynevezett közös alappul kapcsolatos. Pompiodu presztízskérdést csi­nál abból a francia tervból, nmeiy szerint közös pénzala­pot kellene létrehozni az éppen gyengélkedő tagország va­lutájának megsegítésére. Nyílt titok, hogy a Német Szö­vetségi Köztársaságban dr. Kari Schiller eddigi gazdasági csúcsminiszter volt ennek a tervnek a legnagyobb ellen­zője. Párizs érthető reményeket fűzött Schiller távozásá­hoz. de a kulisszák mögül kiszivárgott hírek szerint a bon­ni álláspont nem változott. A brit kormányfő vidéki rezidenciáján, Chequersben, légmentesen zárt ajtók mögött tartották meg a párizsi vendéggel folytatott megbeszélést. Nem sokkal Bonn után Schumann ugyanis a ködös Albionba látogatott, állítólag x bonnihoz hasonlóan sovány eredménnyel. A chequersi főtémák á kővetkezők lehettek: az említett pénzalap, kü­lönös tekintettel az olasz líra Jelenlegi problémáira, az aranyárak emelése, a font lebegtetése. A gazdasági kér­dések mellett természetesen elkerülhetetlenül szóba ke­rültek politikai dilemmák ls. Pompidou kétségtelenül örö­költe De Gaulle tábornoknak azt az aggályát, hogy Anglia az amerikai befolyás tirójal falova lehet a Közös Piac sáncain belül. Az máris bizonyosnak látszik, hogy a chequersi megbeszélések nem oszlatják el, sót nem is csökkentik ezt a párizsi aggályt. kapcsolat 0 Bonn (DPA, Reuter) Walter Scheel nyugatné­met külügyminiszter a nyu­gatnémet televízió „újság­írók kérdeznek — politiku­sok válaszolnak" műsorában kijelentette, hogy Nyugat­Németország és Kína októ­berben előreláthatólag fel­veszi a diplomáciai kapcso­latokat egymással. A két kor­mány között e kérdésben ta­nácskozások folynak, és mi­helyt a kapcsolatfelvétellel összefüggő, szükséges előké­szítő megbeszélések befeje­ződnek — feltételezhetően októberben — Pekingbe uta­zik. Franciaországot járva Humor, politika, múzeumok Koreai családegyesítés • Szöul (Reuter) A Dél-koreai Vöröskereszt társaság eljuttatta az Észak­koreai Vöröskereszt tónsa­sághoz annak az 54 tagú de­legációnak a listáját, amely a jövő héten a családegyesítés kérdéseiről folytat majd tár­gyalásokat Phenjanban. Phantom gépek lelövése a VDK felett Kínai mentöosúnak megsemmisítése - Csapdába ejtett rohamcsapat • Hanoi (VNA) A VNA hírügynökség je­lentése szerint pénteken Láng TSorf és Hal Hung tar­tományok légterében a VDK légvédelme lelőtt két Phan­tom típusú amerikai táma­dó repülőgépet. Több ame­rikai pilóta meghalt, vagy fogságba esett. Az ország felett megsemmisített ame­rikai repülőgépek száma ez­zel 3848-ra emelkedett. A demokratikus Vietnam hírügynöksége pénteken kö­zölte a VDK-ban a közel­múltban foglyul ejtett ame­rikai pilóták névsorát. A listán, amelyen kilenc piló­ta szerepel, feltüntetik a ne­vet, a katonai rangot, a szü­letés időpontját és helyét, valamint a fogságba esés időpontját és helyét. A Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünne­pe, a köztársaság kikiáltásá­nak 27. évfordulója alkal­mából Ton Duc Thang köz­társasági elnök amnesztia­rendeletet adott ki — közöl­te pénteken a VNA hírügy­nökség. A VDK külügyminiszté­riuma pénteken nyilatkoza­tot adott ki arról, hogy egy amerikai repülőgép augusz­tus 22-én megsemmisítette egy kínai kereskedelmi hajó mentőcsónakját. A nyilatko­zat hangsúlyozza, a VDK kormánya maradéktalanul támogatja a mentőcsónak ügyében kiadott kínai tilta­kozó nyilatkozatot, és fel­szólítja az amerikai kor­mányt, hogy szüntesse be a VDK területi vízen hajózó külföldi kereskedelmi hajók ellen intézett kalóztámadá­sokat. • Saigon (AP. A I P) A Saigontól 55 kilométer­nyire északra fekvő Lai Khe támaszpont közelében pénteken heves harcok foly­tak. A szabadságharcosok csapdába ejtettek saigoni rohamcsapatokat Az első jelentések szerint 67 saigoni katona meghalt, és 74 el­tűnt. A leghevesebb összetűzé­sek Quang Tri város körül zajlottak le. Mint ismeretes, a szabadságharcosok már csaknem két hónapja ellen­őrzésük alatt tartják a vá­rost, amelynek visszahódítá­sáért a saigoni bábcsapatok sikertelen támadásokat in­téznek. A saigoni erők támogatá­sára bevetették a B—52-es amerikai nehéz bombázókat, amelyek a lerombolt város­tól mintegy húsz kilométer­rel délnyugatra támadták a felszabadító erők utánpót­lásállásait. Hivatalos saigoni katonai forrás szerint leváltották tisztségéből Phan Hoa Hiep tábornokot, a Que Son-i fronton harcoló 2. saigoni gyalogos hadosztály parancs­nokát. Helyébe Tran Van Nhut ezredest nevezték ki. Saigoni megfigyelők a levál­tást azzal hozzák összefüg­gésbe, hogy a hét végén a saigoni haderők súlyos ve­reséget szenvedtek Que Son völgyében. A párizsi Ludas Matyi­nak a neve, Le Canard Enchainé = A Megkötözött Kacsa. — Kacsának való­ban „kacsa" néha, mert amolyan kitalált, nyári ka­'csákat is ereget a július 14-i felvonulástól, repülőktől és helikopterektől terhes pá­rizsi égre. De nem nagyon kötött. Eléggé kifigurázza a hírességeket. Július elején volt például a kormányvál­ság. Két nappal a kormány­válság közzététele előtt je­lent meg egy karikatúra a Kacsában: egy újsághír­kivágás: „A kormány intéz­kedik a garázda autóveze­tők ellen. Gyalogosközpontú közlekedést!" — Szombaton a Figaróban: „A miniszter­elnök kocsijának hátsó lök­hárítóját összetörte egy be­leszaladó rendőrautó. Szer­dán, kép a Kacsában: Cha­ban Delmas párnát kötve hátsófelére, telefonál a bel­ügyminiszternek: Halló, Marcellin? Még a te embe­reid is ki akarnak repíteni a miniszteri kocsimból? Két nap múlva közölték: Cha­ban-Delmas és kormánya lemondását elfogadta a köztársasági elnök. Egyben — hosszas tárgyalások után, az Élysée-ben — kormány­alakítással bízta meg M. Messmert, az eddigi gyar­matügyi minisztert. A humort még a Sorbonne professzorai is kedvelik. Még a közbeszólásokat is. A modern művészetekről tartott vetítettképes elő­adást Georges Matoré pro­fesszor, a mauthauseni tá­bor egykori foglya. Vasa­relyrői beszél, a modem absztrakt festőről — Párizs­ban él, román származá­sú... Egy élénk magyar hallgató közbeszól: Pardon, Monsieur le Professeur — magyar származású. — „Iga­za vpn! Csak nyelvbotlás volt. II a un nom bien hongrois — pedig hát jó magyar hangzású neve van. Ismertem egy pár magyar deportáltat Mauthausenben." Nekem a következő pla­kát tetszett a legjobban. A kormányválság után jelent meg, mindenütt lehetett látni: Pompidou feje elölné­zetben, s fotómontázsban jobbról a volt miniszterel­nök: Chaban-Delmas, balról az új: Messmer. Amolyan hármas álarcszerű volt, de teljesen élethű. Alatta a felírás: „Hatalom? — Nél­külünk és ellenünk!" Alá­írás: a Francia Kommunista Párt. A Rodin múzeum felé igyekszünk. A Grenelle ut­cának ezen a részén sok az egy-kétemeletes, szép kis barokkpalota. Az egyik előtt rendőr sétálgat. Meg­kérdem: hol lehetne egy ol­csó szendvicset enni. Itt. nem messze, a Bac (Komp) utcában. Köszönöm. Nem mondaná meg: mi ez a szép kis palota, ott benn az ud­varban. Ez? — kérdi a rendőr. Ez a Hotel Mati­gnon, a miniszterelnökség. — Naiv kérdés: és be is köl­tözött már Monsieur Mess­mer? Természetesen uram, Madame is — nem hallotta a tegnapelőtti riportot a rá­dióban? Sajnos nem. — Ak­kor együk meg a szendvi­cset, mondom, mert a Rodin múzeumra kell vagy két óra. Aminthogy több is jó lett volna. Pedig — mióta átrendezték — egyike a leg­áttekinthetőbb kis múzeu­moknak. A Gondolkozó olyan jó pózban áll a kert­ben, a Napóleon sírját rejtő Invalidusok dómjával a hát­térben, hogy le kellene fényképezni. Egy éber őr int: Nem szabad. Meg kell venni a levelezőlapot! — A Tavasz, a Csók, Balzac, Vic­tor Hugó szobrok közt, ta­lán a legmegkapóbb a Ka­tedrális. Sokan ismerik. Két felfelé nyúló kéz. Az ujjak, s az emberi kéz valóban sokszor lehetett Rodin ér­deklődésének központja. Szerelmes pár, a? is egy nyltbtt tenyérben. Sajnos, minket is elkap a múzeum­láz. Pedig nem akartunk megnézni, csak egy-két szép és élményt adó alkotást. De még a Louvre-ba is be kel­lene menni! A Louvre IX. Lajos, Sor­bonne-alapító és Sainte Chappelle-építői (1246) ki­rály alatt, még csak egy Szajna-parti farkaskergető tanya volt. Majd XIV. La­josig hatalmassá épült rene­szánsz királyi palota. Mit is nézzünk meg a rengeteg kincsből? Hamurabbi kő táb­láját, ami az emberiség el­ső törvénykönyve, Amentho­tep fáraó aranyozott fejét, amint átveszi Rá istentől az Elet jegyét vagy a csil­lagjárásokat ábrázoló égöv­képet? Kevés erre egy egész vasárnap is. Megelégszünk a milói Vénusz márvány­testének simaságával, s a valaha gálya orrán állott Győzelem istennőjével. — A francia primitívek (XIII —XV. század) közül csak a bírákat fegyelmező kis La­jos király képét, a Szegfűs embert, s I. Ferencet a re­neszánsz királyt láttuk. A Mona Lisa előtt nagy a tömeg. Alig vethetünk rá egy pillantást — máris te­relnek kifelé a teremőrök. Az impresszionisták kis Labda-házi múzeuma nincs messze a Louvre-tól. Miért labdaház? A Michelin tu­rístakönyv szerint itt ját­szottak valaha egy méta­tenisz féle játékot. S itt gyűlésezett a Harmadik Rend a Polgári Forradalom alatt. Rengeteg a látogató. Az előtérben Toulouse-Laut­rec két Moulin-Rouge-1 pla­kátja, a híres Olympia, s ugyanabban a teremben a kis katona flótás. Súgja a teremőr: tessék megfigyel­ni, ugyanaz az arc. — Az izzasztó hőségű ter­mek utón jólesik a Tuilé riák kertjének hűvös fái alatt pihenni. Körülöttünk ezerfajt i cowboy-nadrágban heve­résznek a turisták a füvön. Ezen a részen szabad, csak beljebb nem, ahol Maillol szobrai vannak. De a Modern Művészetek Múzeumóba ma mór nem megyünk. Pedig annak az udvarán 15 év óta görkor­csolyózik Florimond Dufour úr, 72 éves nyugalmazott mérnök és jogi szakértő. Bécsi keringők és a Csár­dáskirálynő dallamára. A magával hozott kis lemez­játszón. Érdemes volna meg­nézni. Tátray Barna Kokcsetav Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára felszólalt a kazahsztáni párt- és állami vezetők pénteken Kokcsetav­ban megtartott tanácskozá­sán. Bonn A nyugatnémet kormány pénteken jóváhagyásra a szövetségi tanács elé terjesz­tette a NDK-val kötött köz­MOTOROSOK, FIGYELEM! IDŐT, PÉNZT. FÁRADTSÁGOT TAKARÍT MEG, HA MOTORKERÉKPART SZAKÜZLETÜNKBŐL VÁSÁROL! önnek nem kell utánajárnia! DÍJTALANUL^ a MOSZAKI VIZSGÁZTATÁST, | FORGALMI ENGEDÉLYEZTETÉST, AKKUMULÁTOR FELTÖLTÉSÉT. Biztosítási és OTP-iigyintézés a helyszínen. N T É Z z u K 1753 WWA motorkerékpár 10800 Ft helyett 9300 Ft KERESKEDELMI vállalat * Szeged. 330. sz. járműszaküzlet. Kiss M u. * Szeged. 332. sz. járműszaküzlet, Mérey u. H 172 880 lekedési szerződésről szóló törvénytervezetet. A szerző­dést a kormány sürgős elő­terjesztéseként kezeli és vár­ja annak mielőbbi elfogadá­sát. Erre még a parlamenti választások kiírása előtt sor kerülhet. Santiago Salvador Allende chilei el­nök feloldotta a Santiago­tartomány területére kihirde­tett rendkívüli állapotot.' A hétfőn este őrizetbe vett jobboldali tüntetőket csekély pénzbüntetés fejében sza­badlábra helyezték, s a had­sereg egy szóvivője közölte, hogy a nyugalom teljes. Athén William Rogers amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok 6. flottájának hat rombolója szeptembertől kezdve tá­maszpontot kap Görögország­ban, és a legénység 770 hoz­zátartozója Athénba költö­zik. Rabat A marokkói miniszterta­nács ülése után bejelentet­ték, hogy a kormány mező­gazdasági politikájának kö­vetkező szakaszában 85 000 hektár földet osztanak szét kisparasztok között Ulan Bátor A Mongol Népköztársaság és Pakisztán elhatározta, hogy helyre állítja az idén januárban megszakított dip­lomáciai kapcsolatokat Teríilefcserék Nyugat-Berlinben 1972. június 3-án négy nagyhatalom által aláírt zá­rójegyzőkönyvvel egyidejűleg érvénybe lépett az NDK kor­mánya és a nyugat-berlini szenátus között létrejött te­rületcsere-megállapodás, az ún. enklávék cseréje, ame­lyet a két fél képviselői 1971. december 20-án írtak alá. A területcsere eredményeként az NDK 15,6 hektárnyi, Nyu­gat-Berlin pedig mintegy 17,1 hektárnyi területet kapott a másik féltől. A kicserélt te­rületek kiterjedésben és ér­tékben nem azonosak, ezért a nyugat-berlini szenátus ér­tékkiegyenlítés címén 4 mil­lió márkát fizet az NDK kor­mányának. 1972. július 21­én 31 millió márkáért újabb 8,5 hektárnyi területet csa­toltak Nyugat-Berlinhez, a Potsdami-pályaudvarnál, ez­zel lehetővé vált az itt levő utcák közlekedésének megol­dása. Az enklávék olyan kisebb területi egységek, amelyek Nyugat-Berlinhez tartoztak, de nem volt közvetlen ösz­szeköttetésük a várossal. Kö­zülük a legismertebb egység: Steinstücken, ahol Nyugat­Berlin határától 1200 m-nyi távolságra 190 ember lakik. Ezek az NDK hatóságaitól kapott különleges útipapírok­kal használhatják az NDK területén keresztül Nyugat­Berlinbe és a visszavezető utat. A Fichtewiese és Erlen­grund enklávékban egyes F*lk*nhagenerr\Á^ Eftrngrundúl] - o " ..úÍMí. KuM.k. X 4./ V.í;-.­' / ANGOL SZEKTOR 'JSST L •X Fmkenkrug 2kRi fS. Y l / Báttchtrbtrg 4, I új i > AMERIK*L^'SZEKTOV/ "v r ­m P.Steinstücken if Ö*. " Musté Mark O Nuthcwies en í _< l vssei*x i -íNYUSAT i VVL'"BERLIN / \ A NÉMET . L_)DEMOKflATIKUS KÖZTÁRSASÁG FŐVÁROSA : AMERIKAI SZEKTORi f" —•Zehltndorf -w C L-r NDK 0 « Allamhita'r Városhslír nyugat-berlini lakosok üdü­lőkkel rendelkeznek, ame­lyeket az NDK hatóságainak különleges engedélyével használhatnak. A többi enklávé általában lakatlan, nincs gyakorlati jelentősége. Ezeket most nyugat-berlini oldalról „feladták", mert ko­rábban sem használták. Ed-, dig jogilag ezek is Nyugat­Berlinhez tartoztak. 4

Next

/
Thumbnails
Contents