Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

SZOMBAT, 1972. AUGUSZTUS 26. 3 A rekonstrukció második évében 3. Ismét fiatalítják a Szegedi Textilművek gépparkját Viszonylag fiatal gyár a Általában minden válla- mellett levő moziépületet. A Pamutnyomóipari Vállalat latnál, ahol lehetőség van a nagyteremben négy lánccsé­szegedi üzeme. A dolgozók rekonstrukcióra, a korszerű- vélő gépet helyeztek el. Ez átlagéletkora sem haladja sítésre, „álmodoznak" a mű- a négy gép napi öt tonna meg a 24—25 esztendőt. S szakiak, a gazdasági vezetők, lánccsévélő fonal előállítá­lám, az elmúlt időszakban már A géppark fiatalításának sát biztosítja. A moziépület több beruházáson és rekonst- lépteivel szeretnének felzár- átalakítása és vásárlási költ­rukciós folyamaton ment ke- kőzni a nemzetközi színvo- sége 3,4 millió forint, resztül. Részben ezért a Sze- nalhoz. Szegeden azonban A szegedi szövődében a gedi Textilmüvek jelenleg a azt mondják: csak addig néhány éve felszerelt kínai magyarországi pamutfono- nyújtózkodhatunk, most is, szövőgépek közül húszat sze­dák közül a legmodernebb ameddig a takaró ér. A ren- reltek fel újfajta ládatárral, színvonalat képviseli. Ennek delkezésre álló összeget olyan A Pamutnyomóipari Válla­ellenére a szakemberek sze- fejlesztésre használják fel, lat a fenntartási költségből rint a példák sokasága bizo- amellyel megszüntethetik a fedezi a ládatárosítás kiadá­nyítja, hogy ipari léptein- szűk keresztmetszetet, fel- sait, ha a kezdeti eredmé­ket csak lassan igazítjuk a számolhatják a viszonylag nyek, a gazdasági mutatóik nemzetközi igényekhez. összehasonlító adatok alacsony termelékenységet, kedvezőek lesznek. Vagy ott, ahoj a szociális helyzet nem kielégítő volta indokolja. Amit tenni akarnak Nézzük csak a szegedi és néhány külföldi textilüzem összehasonlító adatait. A textilművek fonodájában, A programhoz kapcsolód­va átrendezték a kiskundo­rozsmai üzem gyártási fo­lyamatát. Korszerűsítették a belső szállítást és új raktár­helyiséget alakítottak ki. A gépeket úgy csoportosították, hogy lehetővé váljon; egy­egy munkás több gépet ke­A korszerűsítés eredmé­nyeként a gyárban előállí­tott termékmennyiség nem amely** valóban *"az**"°orstíg növekszik. A termelékenység zel jen Az átszervezés ered egyik legjobb teljesítményt növekedésével csak a csök- menyekent a kiskundorozs­elérő fonodája, az ezer fonó- kenő munkáslétszámot pó- mai üzem termelekenysege orsóra jutó létszám 3,8 fő. tolJak. Egyelőre a fejlesz- 20 szazalekkal növekedett. Az átlagos európai színvonal Jésnek az eredményre gya- A rekonstrukciós program. 2 munkás körül ingadozik. korolt hatasat a gyáregység ban nemcsak a géppark fia. Az USA pamutnyomó ipa- mef nem tudja pontosan ki- taiítása szerepél, hanem rában ez a mutató 0,97. Te­mutotni. szociális létesítmények bővi­Csak a legmegfelelőbbet Íme, a rekonstrukció, gyük mindjárt hozzá még A rekonstrukció során ki- tése is. Jövőre fejezik be azt is, hogy a hazai pamut- cserélnek nyolc 1949-es egy száz férőhelyes óvoda fonó orsók 42 százaléka, a gyártmányú előfonó gépet építését. Ennek kivitelezési szövőgépek 60 százaléka eny- Már négy új 1971-ben meg- költsége régi áron számolva hén szólva korszerűtlen, és érkezett, és az első fél év- 2,7 millió forint. A munkát igen nagy létszámot köt le. ben szerelték fel. A további az üzem építőipari csoport­Ugyanakkor munkaerőhiány négy gép érkezésére de- ja végzi. Ezzel a bővítéssel a miatt a textilipari gépek egy cember 31-ig számítanak. A dolgozók óvodáskorú gyer­része nem dolgozik. Jelen- nyolc előfonó gép értéke 5,2 mekeinek elhelyezési prob­leg a Szegedi Textilművek- millió forint. A szerelés lémáit oldja meg a textil­ben is több száz szövőgép költsége 560 ezer forint. A művek, áll. Az üzem vezetői, mint Pamütnyomóipari Vállalat mondják, hosszabb távon kispesti gyárából két ke­is a munkaerőhiányra ren- resztcsévélő gép kerül Sze­dezkedtek be. gedre. Ezenkívül újabb ket­... ... .tőt vásárolnak Csehszlová­Az adatok egy részét a mi- kjából Ha ezek beválnak nisztérium által készített, a akkor'további tíz gépet ren- géppark-fiatalítás „léptei". A textil- es textilruházati ipar delnek. Ezek értéke 11 mii- korszerűsítést olyan géptípu­fejlesztési lehetosegeit elem- uó forint jfesz A szerelési sokra alapozzák most is, tó tanulmányból vettük, költsége pedig 1,3 millió fo- amelyek a vételár és a gaz­és azért is idéztük, hogy va- rjnt ^ aut0mata lánccsé- daságos működtetés tekinte­laszt adjunk azoknak, akik a vélő gépek beszerzésével tében is a legmegfelelőbbek, viszonylag fiatal szegedi munkába állításával a dol- Előbb kiselejteznek mintegy üzem újabb rekonstrukció- gozdk nagy leterhelését kí- 8 millió forint értékű gépet, jávai kapcsolatban kérdezik: vanják csökkenteni. Az ed- Köztük van 6 előfonó, 14 érdemes-e, kell-e újra pénzt digj kísérletek bizonyítják, kártoló- és 95 szövőgép. Kell költeni a géppark fiatalita- ilogy nemcsak könnyebb ez a fiatalítás, mert az el­sára? lesz a munka, hanem egy avuIt gépek sok munkáske­Elintézhetnénk a magya- dolgotóra vetítve, a munka zetkötnek le. A munkás rázatot. szűkszavúan ennyi- termelékenysége 50 száza- P«hg kevés, a textilművek vei: kell! De nézzük csak, lékkai növekszik. termekeibol pedig mind tobb mit tartalmaz a terv, s mit A vállalat megvásárolta kellene, valósítottak meg már eddig Kiskundorozsmán a gyár Nagy Pál a rekonstrukciós programban , szereplő 29,2 millió forint­ból? A terv szerint 22,6 mil­liót költenek gépek vásárlá­sára, és 4,2 milliót építésre. A Pamutnyomóipari Vállalat összes gyárára öt év alatt 2 milliárd forintot használtak fel (a legnagyobbat az ága­zatban). Üzemeinek, köztük a Szegedi Textilművek igé­nye 1% talán duplája a ren- gi delkezésre álló összegnek. Szőlészeti és borászati kiállítás és vásár A budapesti mezőgazdasá­kiállítás Albertirsai úti lyes külsőségek között meg­nyílott a nemzetközi szőlé­területén pénteken ünnepé- szeti és borászati kiámtás és Fiatal műszakiak és közgazdászok tanácskozása A KISZ KB és a SZOT Kónya Sándor, az elnöksége irányelveinek VÍZIG FMTK elnöke alapján 1972 februárjában alakult meg a fiatal mű­szakiak és közgazdászok tanácsa az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság KISZ­szervezetének védnöksége ATI­el­mondta, az országos konfe­rencia célja, hogy a vízügyi igazgatóságok fiatal műsza­ki és közgazdasági szakem­berei ne csak veszélyek ese­tén találkozzanak egymás­alatt. Alakuláskor hármas sal, hanem baráti kapcsola­célt tűztek maguk elé: or­szágos szintű előadásokon vízügyi ismertetik az új és érdekes KISZ-szervezetei szakmai és közgazdasági Cserelátogatásokat, eredményeket, megindítják tok alakuljanak ki az ország igazgatóságainak között, fiatal műszakiak cseréjét, közös a kiváló mozgalmakat, és vízügyi kiállításokat, orszá­felveszik a kapcsolatokat a gos vetélkedőket terveznek, társigazgatóságok szervezeteivel és FMKT-ival. Ennek a tervnek megfelelő­KISZ- egymás minél jobb megis­merése érdekében, hiszen a tanácskozáson részt vevő en tegnap, pénteken orszá- fiatalok a jövő vezetői lesz­gos konferenciát tartottak az ATIVIZIG szegedi köz­nek a vízügy területén. A tanácskozás és vita után pontjában, ahol az ország a résztvevők megtekintették 12 vízügyi igazgatóságától 40 fiatal mérnök és közgaz­dász vett részt. az ószentiváni épülő szi­vattyútelepet, és az ATIVI­ZIG új üdülőtelepét. vasar. A megnyitón megjelent dr. Dimény Imre mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter, dr Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, és R. Protin, a Nemzetközi Szőlé­szeti és Borászati Hivatal főigazgatója. A nemzetközi kiállítást és vásárt Váncsa Jenő mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg. A mórahalmi Haladás Szak- Nógrádi Szilveszter tanyá- jai vannak. Hajnali 3-kor szövetkezet cséplőgépe reg- jában rozsot csépelnek. Sok kezdenek és zúg a kalász gel húzatott Nógrádi Szil- a szalma, nem győzik rakni. 11—12 óráig. Megállás nincs, veszter tanyájába. A cséplő- Kevés a szem csupa törek. Legidősebb Demeter György gép a 31 ezer 379-es számot A gazda fehér lóval gumi- etető, közel a hetvenhez, viseli, piros MTZ hajtja. Jár kerekű kocsival hordja atö- Harminchatodik éve, hogy a főszíj, csépelnek. mött zsákokat. Mezítláb van, gépnél éri a nyár. Nyugdí­Hűvösön az olajsövény tö- fekete klottgatyában, elko- jas. Ez a háztáji jövedelme, véhez terített pokróc. Daru szolódott fehér ingben, ka- Evek, nyarak mozaikja az István 19 éves fiatalember lapban. Nézi a termést. Kéz- arcán pihen. A Szegedi Konzerv- zel arattak. Keresztenkent 22 — Szükség van ram, nincs gyár dolgozója. Szabadságát kévét hordott össze, amit ki a létszám. Nem is élnék tölti, mellékesen keres. géppel vágnak, nem fizet így. meg nélküle. . . •• öt zsák a mazsan. Három- Áll az ido. Mintha panop­Negyedik eve obuűom. százöt kiló üszta rozs Bat_ tikumban játszanának a ö­SíinW8 ^rt^rointiro^ tancs István, a főmolnár se- gurák. Letl^kSa.mStótafmfeÍ A * Paplógó József jön a szóm­szakszövetkezet tagjai, ta­nyán élünk, itt a szomszéd­ban. Mi nem sütünk odaha­za, a jószágoknak jó takar­peget a tanyában. Kamra széd tanyából. A Haladás elé áll. Asszonyok várakoz- Szakszövetkezet tagja. Hu­nak mezítláb. Sötétpiros a szonöt keresztet rakott ka­kamra ajtaja, jó hűvös be- zalba, a rozsbóL mánv a rséolőrész Tavalv lü1, tisztára söpörve, elre- — Hat holdat levágott a r7 ^-látC kerestm. Nyolc kombáJn' i ** ^ Primnn nek- Ket részre. Zsákból on- van-e munka azon a földön. tik a szemeket. Egy hold két darabban van, Az asszonyok/ panaszkod- nem fért hozzá, levágtam. nak; csupa szemét ez. Har- Most jövök, mikor érkezik madik éve így megy, egyre tanyámba a cséplőgép, hozzá nehezebb nótával. Pedig mi- igazodunk. Régebben nem csoda kenyér sül ebből, ami- kellett még ezután is sza­óta élnek, tiszta rozskenye- ladgálni, teljes csapat volt, ret esznek, nincs annak pár- nem törődtem az emberek­ja, jobb az íze. Négy sül meg kel. nem az én felelősségem egyszerre a kemencében. Két volt. Kínlódhatunk. Ha a osztályt jártam, segédmun kás vagyok, havonta 1800 fo­rintot számolnak a kezembe. Negyed marhát hordok a hátamon, a hűtőházba, 50 métert gyalogolok vele, tisz­ta vér az ember, könnyen megfázhat. A cséplés jobb. Ha a banda összetart, keres­ni is lehet A BANDA A ban­da. Nem igazi. Hi­ányos. Nincs meg a létszám. Hu­szonegy ember helyett dol­goznak tizenketten most; két molnár, két etető, három ké­verakó, négy polyvás és egy zsákoló. A gépész, akire a masina, a cséplőgép vanbíz­hétig elég. A kamra falán ntótorláneok, kalap, gumiabroncs. Hordók az árpának. Suba, lótakaró­nak. Ritkán, ha kocsival Szegedre mennek, a gazdát is. kombájn levágná, akkor a kaszám úgy belevágnám a földbe, a nyele is eltűnne. Nem a mi századunkba való ez már. A szakszövetkezet­melegíti ben azt csinálom saját föl­demen, ami sorba jön, van Dina Mihály rostát cserél- lovam, sokat 6egít. És agép­tet. Tisztább lesz a szem. park, amit használhatunk. A Zúg a gép. Ég a határ. Disz- cséplés kiment már a divat­let a zöld. Por, tokiász ka- ból, de ml élvezzük itt a ho­v£b°a*srakstóve*tkezet állandó yarog, csíp, viszket a tes- moki földeken és az egyé­munkása. ö nem tartozik a tunk- Szó nem hallik. mek. Nincsen orom benne. bandába. Dina Mihály bandagazda. Csorog róla a verejték, por feketedik a homlokán. Kifizetjük a járandóságot, Két so- ellátjuk a bandát ebéddel, ványasz- idegeskedünk, mikor jönnek, tag kö- elég emberük van-e, mit kell zött álla segíteni? Megverte ezt az A csép­lőcsapat minden tanyában — Két éve tíz emberrel cséplőgép. Olajsövény mel- isten, kezdtük a cséplést. Nem le.tt hordók, vödrök tűzcsa­jönnek. Nincsenek rászorul- pof- A mazsa mellett mento­va. Megélhetésük van. Hu- d?b»z> tuzponyva. Tabla a szonnegyedik esztendeje esi- jL082^ alat!i. atjaF,m túS*­nálom, nekem elhiheti, ré- Zakany Matyi dobalja a ke- ^ gen stabilabb volt a banda, veket es Nagy Bálint sze- vendeg. Ételre italra. Reg­megbecsülés cséplőmunkás- Sedl fiatalember. Az asztal- gel Tanacs Peter kínálta a nak lenni, a keresetből el­tek az emberek, összesze­dem most is a vállalkozó­kat, elmegyek mindegyikhez, kérdezem: jössz-e csépléskor, számíthatok-e rád? Május- sz™ ban kezdem, szerződést íra­ra lökik Kovács István kéve- tejeskávét, szalonnát, zöld­vágónak, aki Demeter György paprikát, főtt krumplit; ve­etető keze alá dolgozik. Meg- gyének, amennyi tetszik. A húzatja a kalászt, hogy gép étvágyat csinált. Ebédre egyenletesen verődjön ki a paprikás csirke, tarhonya, em, károsodás ne legyen, krumpli, leginkább a divat. Hátul a szalmások. Aszal- és jó hideg kúti víz. Ritkán tok* velük^"iá^mrre*^megin- makazalt ketten rakják, Nóg- fröccs. Azt este szeretik. Szé­dül a gép nincs meg a lét- radi Szilveszter, a gazda fia, gyen lenne a gazdára, ha szám. Egyik beteg, másiknak a másik tanya tulajdonosa, éhesen, szomjasan távozná­lába törött, részeg a harma- Tanács Péter. A szakszövet- nak. dik, a többi meg könnyebb, kezeti tagok megfizetik a Este kövidinkát. rizlinget jobb munkára ment. Erre a faszt> 6 szazalék, a munka- is kínál a gazda. Hűti őket. nyárra 18-an írták alá, va- 1;K5rt> 7 szazalek, es segite- Kiaszottak, száradtak, mint gyünk tizenketten. Gyatra nek ls a cséplésben, mert a nyári tarlók. Kedvet szív­munkás is van közöittünk. A nincsen ember. nak magukba, és bebújnak gépnek haladni kell. „Űri- Egyhangúság. Kévék mo- a szalmakazalba, a gép alá, ember" ez nagyobbrészt, igaz, rogtatják a gépet. ki hová érkezik. Elgyengítet­autója egynek sincs. Hájasé. Egy ember pihen. Fekszik te őket a nap. Kezdésig há­Hatvanhat esztendős múl- a pokrócon, s újság előtte. rom órát Pihenhetnek, tam, nem tudom, jövőre csé- Szécsi Antal 27 évés gépész. Most délelőtt van, 11 óra, pelek-e. Budapesten dolgoz- A szakszövetkezetben és meleS- Ferkó Mihály hű­tam a vasútnál, onnan jár a traktoros vagyok nyaran- vösre húzódik, a pokrócon nyugdíj. Ezzel meg kiegészí- ként ezzel a cséplőgéppel já- olló> cérna- varrja kifa­tem. Almaexport Pénteken megkezdődött lónk, a Szovjetunió számára, az idei alma exportálása A kétezer vagonnyi fehér­Szabolcs-Szatmár megyéből, alma elküldése után meg­A tuzséri átrakó állomáson kezdik a jonatán exportá­hat mezőgazdasági üzem — lását. Ebből a fajtából mint­állami gazdaság és termelő- egy 20 ezer vagonnal szál­szövetkezet — terméséből ,. , „ . , megrakták az első vagono- ht az orszagbo1 a Szovjet~ kat fehéralmával, legna- uniónak a Hungarofruct gyobb külföldi megrende- Külkereskedelmi Vállalat. rok. Reggel tankolok, helyé- kult nadragjat. Battancslst re állítom a gépet, az elevá- ván> Zákányszék alatti ta­tort hozzá húzom és külö- ,nya,jan, és 5 hold földjén nösebb dolgom nincs. Figye- kínlódik, odalep hozzám, lek a zörgésre, nehogy va- ~~ Anyammal ketten élek. lami baj előadja magát. El- Kukoricát es rozsot terme­fogy a munka, leállítom a luak- Negyvenéves vagyok, masinát. Naponta 120—130 nőtlen. Rám dőlt a szalma­mázsa szem lemegy. Attól is kazaL Három éve tettem függ, milyen messze vannak cserepet a tanyara. Van egy egymástól a tanyák. A gaz- radiom. Ha kétszázezer fo­dák a géprészt pénzben fi­zetik. A cséplőrészt traktor­ral én hordom a rali tárba, vasárnapra összegyűlik, szét­osztják és mindenkinek ha­zaszállítom, vagy ahová pa­rancsolják. A bandának csak férfitag-. rintot adnának a földért, ta­nyáért — nem ár —, fel­szántanám és sóval hinte­ném be. Ilyen „úriemberek" vagyunk mi. Autót, gazdát itt ne keressen! Még ilyen is van... Sz. Lukács Imre

Next

/
Thumbnails
Contents