Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-12 / 162. szám

SZERDA. 1972. JÜLIUS 12. 85 Közel kétszáz vállalat a Szegedi Ipari Vásáron A jövő héten, július 21-én Szeged jugoszláviai testvér- nagyszámú vállalat nem nyitja kapuit a XXVII. Sze- városa, Szabadka a hagyó- mind szabadkai, hanem gedi Ipari Vásár. A vidéki mányokhoz híven idén is mondhatni, az egész Vajda­városok ipari vásárai, kiál- részt vesz a szegedi vásáron, ság területéről érkeznek ki­lításai között legrégibb ha- többen mint az elmúlt évek állítók. gyományokra visszatekintő során, hiszen az eddigi érte- Azzal, hogy nagyobb terü­szegedi vásárt „jegyzik" ide- sülések szerint 73 cég neve- let áll a kiállítók rendelke­haza és külföldön egyaránt, zett és jelezte, hogy elküldi zésére, a vásár igazgatósága Az idei kiállítás nagyobbnak termékeit, ígérkezik az eddigieknél, hi­szen 185 magyar és külföl­di kiállító jelentkezett rész­vételre. Szakmai ágazatok szerint az idén a vas- és fémipar vezet, ők lesznek a leg­többen. Harminchárom vál­lalat több mint kétezer négy­zetméter alapterületen mu­tatja be termékeit a látoga­tóknak. Különben a Marx téri vásárváros 15 ezer négy­zetméter helyet foglal el; ebből 6 ezer 600 négyzetmé­ter fedett kiálíltási terület. Köztudott, hogy a Szegedi Ipari Vásár kialakuló profil­ja: a termelők, a fogyasztók és a kereskedelem találkozó­ja) így jelentős helyet kap az élelmiszeripar, amelyet húsz kiállító képvisel. Közü­lük is kiemelkedik három szegedi nagy élelmiszeripari vállalat, a húsipar, a kon­zervipar és a paprikafeldol­gozó. A textilipart a legna­gyobb hazai válallatok kép­viselik, s közülük többen árusítanak is termékeikből a vásár idejében. Részt vesz­Természetesen SZEGEDI ÜNNEPI HETEK HOLNAP több vállalat jelentkezését fogadhatta el, mint tavaly, vagy tavalyelőtt Elkészült az 1140 négyzetméter alap­területű állandó kiállítócsar­nok, amelyet a következő években újabbak követnek, hogy 1976-ra minden eddigi­nél reprezentatívabb ipari seregszemle legyen a szegedi vásár. Ekkor lesz ugyanis száz esztendeje annak, hogy Szegeden megrendezték az eső kézműipari vásárt és ki­állítást. kezdődnek a próbák Statisztaválogatás a Hunyadihoz , . . ... Bár hétfőn már álltak Egyébként a téren szinte tel­nek a vásáron vegyi- és mu- díszletek a Dóm előtti szín- jes összkomfortos a műszaki anyagipari vallalatok es az padon, a próbák csak hol- állomány. A fénytornyokba iden is jelentós helyet foglal- nap> csütörtökön késő dél- 160 felújított reflektor várja naK el a butorgyarak. utan kezdődnek a szabadtéri a bevetést, s néhány világo­A Marx téri vásárváros- játékok színhelyén Ekkor ér- sító szerkezet fölkerült a ban szorgalmas munka fo- kezik Szinetár Miklós és dóm homlokzatára is, ezek­ivik, a kiállítók és a kiállí- Székely Gábor rendező, hogy nek elsősorban a Rómeó és tásokat rendező vállalatok vezetésükkel hozzálásson a Júlia előadásain lesz szere­uralják a csarnokokat, éjjel- stáb az idei nyitódarab, a pük. Befejeződtek a több nappal dolgoznak, hogy idő- Hunyadi László előkészüle- mint hatezer személyes né­ben elkészüljenek a nyitás- teihez. zőtér felújítási, csinosítási ra- Mint rendesen szokott len- munkálatai, kicserélték a A Szegedi Ipari Vásáron ni, ezúttal is statisztaválo- padozatot, lefestették, belak­elsősorban a Csongrád me- gatással indul a munka. A hozták a székeket, az ülőhe­gyei, illetve a környező helyszínen délután 5 órától lyek alatt nem kevesebb szomszédos megyék iparvál- lehet jelentkezni, s a szabad- mint 3000 hangszóró teremt lalatai vesznek részt. Csöng- téri játékok igazgatóságán majd kapcsolatot a színpad­rád megyéből 41 vállalat je- elmondták, nemcsak a ko- dal" lezte részvételét, valamint 13 .... . , , , „ ... «iv)n T,oo-™áiiQiQi- ic MAiuf rabbl evekben lelkes es al­olyan nagyvállalat is kiállít, amelynek Szegeden, vagy dozatkész környékén gyártelepe van. de újakra A premier július 21-én, , .. ..pénteken este 8 órakor Er­kozremukodokre, kel Hunyadi László című is számítanak, háromfelvonásos operájával. Háromszor annyian, mint tavaly A városban már egyre A Volán-iroda természete- érkeznek Szegedre. Zsúfolt több a turista. Az idegenfor- sen nem csupán a turistata- a kemping, a szabadtéri játé­galommal foglalkozó irodák lálkozó szervezésével foglal- kok jó néhány előadására is túl vannak már a felké- kőzik, hanem hazai csoporto- már minden jegy elkelt, szülés szakaszán. Érdemes kat is vendégül lát. A sza- sok százan foglaltak jó előre tehát érdeklődni tőlük; mit badtéri játékok előadásaira, szállást, helyet maguknak várnak a szezonra? eddig 3200 jegyet adtak el az Szegeden. Mindez azzal biz­A szegedi nyár egyik két- ország különböző tájain, a tat, hogy az idei nyár, a sze­ségkívül jelentős rendezvé- vendégeknek szállást és ét- zon még eredményesebb lesz, nye — a szervezeti idegen- kezési lehetőséget is szerez- mint a tavalyi, forgalom szempontjából — tek, részben az idegenforgal­nemzetközi turistatalálko- mi a nemzetközi turistatalálko- mi hivatal segítségével. A zó. Kezdetben az idegenfor- szálláshelyzeten sokat segí­galmi hivatal, tavaly és az tett az idén az új, Hermán idén pedig a Volán utazási Ottó kollégium, ám a Hun­irodája szervezte a találko- gária szálloda bezárása na­zót. amely már több éves gyon rosszkor jött. Végülis múltra tekinthet vissza. Ta- hagyományosan kevésnek valy 480 résztvevője volt, az bizonyult a szálláshely, és idén eddig több mint 1700 ezért több száz megrendelést jelentkezés futott be az iro- kellett visszautasítaniuk, dához ^ Vagyis, ha minden A Szegedre érkező vendé­jelentkezo nem is jön el, geknek szállást szerezni — mintegy háromszor annyian ez főként az idegenforgalmi érkeznek Szegedre, mint ta- hivatal gondja és feladata. . Szerencsére sikerült végre Július 24. es augusztus 3. megnyitni az új kempinget, kozott rendezik meg az iden Mindenki tudta, hogv Szege­a talalkozot, melyre 12 or- den nagyon hiányzik a tá­szagbol erkeznek a vendé- borhely, de hogy az újban gek. Vagy 900-an jelent.kez- szinte „apokon belül telt ház tek Bulgáriából több szazan lesz. azt általában kevesen Lengyelországból, jönnek a hitték. Pedig így van. A Szovjetunióból, az NDK-ból, kempingben szinte állandó a Angliából, Svedorszagbol, teit ház, foglaltak a motel­sót. meg Irakból is. Tehát a házak szobái és a sátorhelyek, találkozó egyre több ország- Rengeteg a vendégek között bői és egyre több vendéget maris a külföldi, vonz városunkba. Feltétlenül hasznos rendezvénnyé nőtte Tehát szűknek bizonyult ki magát, hiszen az egyszer az uj kemping. Szerencsere Szegeden járt résztvevők mar hozzáfogták a második többnvire visszatérnek, sőt, ütem építéséhez. Anélkül újabbakat is hoznak maguk- bővítik a kempinget, hogy a kai. A tavalyiak 60—70 szá- vendégeket zavarjak. A jo­zaléka ismét jelentkezett. k°r' kezdett epitkezes azzal Ezáltal a turistatalálkozó biztat, hogy különösebb abban is segít, hogv a váró- kapkodas nélkül, időben el­sőn javarészt átmenő ide- készül a bővítés a jovo sze­genforgalmat részben itt zonra. tartsa Szegeden. A vendégek máris százával Sz. I. A gyaluk, a fűrészek sikí- nagyon gyakori, akkor bi- ket, azokat tása kihallatszik az utcára zony alig férünk el egymás- amelyeknek a Felső Tisza part elején, a 6. szám alatt. Az öreg, föld­szintes házon egy színeha­gyott cégtábla jelzi csupán, a közületeket, esztendők óta tói. Az új helyen majdany- megelégedéssel dolgoznak, nyi gépet állítunk be, készítenek nekik irodabúto­amennyire szükségünk lesz, rokat, beépített szekrénye­_ _ _ hogy a kétkezi munkát még ket stb. Az alkalmi, az egy­hogy itt van a Szegedi Építő inkább háttérbe szorítsuk, szeri megrendelőt sem küld­Ktsz asztalos részlege. Há- Következésképpen a gyor- hették el ugyanakkor, ha rom helyiségben, vagy in- sabb gépi munkával a lakos- csak egy fásládát csináltatott kább — kelletlenül szólva— ságnak és a nálunk dolgoz- is, mert első a bizalom, a három sötét lyukban, amit tató közületeknek is kedve- zavartalan szolgáltatás, a nevezhetünk pincének; alag- zőbb árajánlattal szolgálha- készséges kiszolgálás, sornak, mert lépcsők visznek tunk majd. A MEG­RENDELŐ KEDVÉBEN lefelé, s ahol világos nappal is elkel a villanyfény. Az „iroda" csupán egy kalitka, egyetlen székkel. Ha egy em­ber bemegy, kettőnek kikeli előbb jönni, hogy az az egy álló beférjen. Túl sok adminiszt- hogy a mumcaerx ma m ráció nem is köti székhez házhoz^nennek, felkeresik Rózsa Dezsőt, a részleg ve zetőjét, aki 25 asztalossal részlegvezető. Amikor átvet­A sze­mélyes érdem­ről, az ön­vállalkozásról, arról, munkáért ma már a megrendelőt, alig beszélt a dolgozik szűkös körülmények te a műhely vezetését, mind­között. KINŐTTÉK Egyszerű, de annál nagy­szerűbb ez a nézőpont, ame­lyet nevezhetünk ma már a szövetkezeti munka és vál­lalkozás természetes velejá­rójának is. Ebben az egysze­rű szem­léletben az asztalos részleg szelleme is. a szocialista nem káig _ leledzik össze hatan-nyolcan dolgoz- jó kollektív tak vele. Azóta felfutottak Emellett szól létszámban a szinte alapító, brigád cím bronz fokozatú so- széles körű szaktudású „öre- odaítélése. No és az anyagi gek", mint például Kálló érdekeltség, az igazán jónak szünk itt, Lajos, Romák Péter, Mészá- mondható kereset is mérv­új helyre költözünk^— újsá- ros vince és más szakik adó. Igyekezetükkel már ko­'—,. .. Trx„;n.iL. „ rábban megvalósították, hogy mellett. Kozuluk a nyugdí- szombaton pihenőnapot tart­alapterületen jasok munkajara is szükség sanak Azóta is úgy dolgoz­ván, és számítanak is rá, hi- nak, hogy ez a nap nem hi­ába fiatalodott meg a kol- ányzik összteljesítményük­ből. És a kereset? Egy gya­korlott szövetkezeti asztalos itt havonta 3000—3500 forint , között keres. Az egy főre eső Ha részlegei számára eny- vagy javíttat, az bizalommal esé teval több lt nyíre kinyitotta pénztárcáját it be ebbe a műhelybe. A ' * keresetüknél Tel­a Szegedi Épito Ktsz, akkor ~ztendő hairás évük egytlavi keresetüknél. Jel­ez a beruházás összefügg a tavalyi esztendő najras evuK lemzö adat ^ is> hogy en_ lakosságnak nyújtandó jobb volt, amit a reszlegek 146 szolgáltatással is? golta örömmel. — Fonógyári úton építenek számunkra 400 négyzetméter korszerű üzemházat, ame­lvet még az idén birtokba részlege JíStap^^ átlag életkora vala­lyet, s még ugyanott létesül mivel innen a három X-en. raktár is a készáruknak. Aki építkezik, újat csináltat, — Itt már nem tudunk to­vébb nyújtózkodni — muta­tott körül a műhelyben Ró­zsa Dezső. — Kicsi a gép­parkunk, mert vagyunk többet százalékos tervteljesítése is bizonyít. Hát még a szám­lálhatatlanul sok ajtó és ablak, amit a tiszai árvíz után rohamos tempóban épí­képtelenek tettek a tápéi és a kiszom­beállítani. bori új házakhoz. S emellett Ha egy kicsit torlódik a meg kellett tartani és kielé­munka, amely mostanában gíteni a stabil megrendelő­Mérlegen a lakásrendelet Egy év tapasztalatainak összegezése Egy évvel ezelőtt, 1971. jú­lius 1-én léptek életbe az új lakásügyi jogszabályok a la­kásépítés fejlesztéséről, a la­káselosztás és a lakbérek új rendszeréről. Ezek a jogsza­bályok hosszabb távra szab­ták meg a feladatokat, egy év tehát még kevés arra, mindenekelőtt a lakás­igénylő szociális, anyagi és jövedelmi helyzetét veszik figyelembe. A múlt év második felében 7058 újonnan épült vagy megüresedett lakás kiutalá­sánál számítottak fel hozzá­járulást, vagy lakáshaszná­kiter­hogy elegendő tapasztalat, latbavételi díjat. Ugyanak­adat álljon rendelkezésre az kor _ különféle kedvezmé értékeléshez. A legfontosabb nyek irányelvek érvényesítéséről azonban már megbízható információk állnak rendel­kezésre. A közvélemény egyetérté­sével találkozott, hogy a la­káselosztásban az igényjogo­sultak kijelölése, besorolása és a kiválasztási tényezők meghatározása a tanácsok, a társadalmi és a munkáltató szervek bevonásával törté­nik. Igazságosnak tartják, hogy az igények elbírálásakor lalati támogatásának jesztését. A munkáltatók tavaly csaknem 600 millió forint­tal támogatták 1156 csa­ládi ház és 236 társasházi lakás felépítését, mintegy másfél ezer OTP-szervczé­sű társasházi lakás meg­vásárlását. _ A vállalatoknak a lakásépi­alapján csaknem téshez nyújtott anyagi hoz­zájárulása növekedett, de még nem éri el a korábban számított értékeket. A lakbérek rendezésénél csaknem egymillió bérlakást kellett felmérni, mintegy 650 ezer lakásra állapítottak meg új lakbért. Megállapítható: a lakásel­látottság országos mutatói tovább javultak. A múlt év végén az ezer személyre jutó lakások száma 314 volt, öttel több, mint az eiőző évben. (MTI) háromezer tanácsi lakás ki utalásánál nem írtak elő fi­zetési kötelezettséget. Majdnem hatezer új bérlő kapott szociálpolitikai ked­vezményt. A tanácsi értékesítésű, szö­vetkezeti lakások vásárlói­nak 80 százaléka — 2374 család — részesült kedvez­ményben a gyermekek szá­mának arányában. Az új rendelkezések lehe­tővé tették a lakásépítés vál­nék a részlegnek az egy fő­re eső évi béralapja maga­sabb, mint szövetkezetük át­lagáé. Igaz viszont, hogy az egy főre eső évi termelési értékük közel van tervezet­ben a 200 ezer forinthoz. Ezt túl lehet lépni, innen ma­radni tőle nem érdemes, hi­szen a nyereség jövőre és azután is pénz lesz, jó pénz. A fának lelke van, a fa holtában is él — vallják az asztalosok. Ha ezt a megren­delő ls megerősíti, amikor átveszi tőlük a kész mun­kát, akkor ez a mondás igaz. Azzal dicsekszenek, hogy esetükben ezt esztendők óta nem cáfolták meg megren­delőik. Lődi Ferenc Ujabb csarnokot gyártanak Üjabb tartólevegős csarnok gyártását kezdték meg a KSZV jutaárugyárában. A tri kópián ponyvából 52 mé­ter hosszú, 12 méter széles és 6 méter magas sátoróriást készítenek a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat dolgozói. Az újabb megrendelések azt is mutatják: a vállalatnak ez a terméke beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Next

/
Thumbnails
Contents