Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

VASÁRNAP, 19TÍ. JÚLIUS 30. 9 EGY KIS ROMANTIKA A szovjet divattervezők ag iejei nyárra szebbnél-szebb úgynevezett romantikus stí­lusú modellel jelentkeztek. A ruhák anya­gát és a fazon vonalvezetését a könnyed­ség és a szép harmonikus színek jellem­zik. Vékony, magas nőknek fodros, plisszí­rozott ruhákat és erőteljesebb színeket ajánlanak- A molettebbeknek simább vo­nalú, pasztellszínű ruhákat javasolnak, vagy mintás anyagokat, például a már klasszikussá vált törökös mintát Bal oldali képünkön szoknya-blúz összeállítás estére. A szoknya kézzel hímzett. Jobb oldalon ket nagyon csinos püttyös, nepi motívummal díszített nappali ruha fiatal lányoknak. NYÁRI SÉRÜLÉSEK Nyáron több, gyakoribb éa veszedelmesebb sebbel, sé­rüléssel talalkosik az orvos, mint télen, AZ oka egywa­rúen az hogy a könnyű nyári ruha nem védi olyan biztosan a testet, elsősorban a lábat, mint a téli. vasta­gabb. Könnyű saruban, szan­dálban, vagy mezíqáb gyak­rabban megszúrhatja, láiit. heti, elvághatja a lábát va­laki De ez a nyári sérülé­seknek csak az oka oe egyik veszedelme. A másik a nyári por, ami belepheti a bőrt már sebesülés előtt és rá­szánhat, beleragadhat, tehát szennyezheti a már meglevő sebet ls. A nyári por szerves és szervetlen vegyi anyagok törmelékén kívül gombákat, baktériumokat (például sok gennykeltő kokkuszt) tartal­mazhat. amelyek a gyors sebgyógyulást akadályoz­hatják; sőt az apró, láthatat. lan bőrsérüléseken át beha­tolva, kelést, tályogot, orbán­cot és vérmérgezést is okoz­hatnak. A seb súlyossága a mély­ségtől, a sebszélek állapotá­tól és a sebszennyeződés le­hetőségétől függ. A tiszta, éles beretva, zsilettpenge, kés, bicskáéi rendszerint könnyen és gyorsan gyógyu­ló hasítást, metszést, vágást okoz. Az ilyen sebből ürülő vér belülről kifelé mossa a sebet és a sérülést (ha a sebszéleket összetapasztja) előnyösen befolyásol i a, tehát kedvez a gyógyulásnak. A zúzott, ütött, mart, dörzsölt, tépett sebek már gyakori szennyeződésük miatt is ve­szedelmesebbek. A szúrá­sok, különösen. h« mélyek, a legveszedelmesebb sérülé­sek közé tartoznak, mert 3 villa, tüske, szilónk vaev egvéb szúró test kihúzása után vérzés alig van é« a sebszélek összezáródását kö­vetően a szúrással bejutott kórokozók elszaporodva fer­tőzést, gennyedést. vagy még fertőző merevgörcsöt, szak­nyelven tetanuszt is okozhat­nak. Mi a tennivaló, ha mégsé­rül va'a'-f? A f°lü1ntas sebek mosogatása, jódozáss folya­dékos fertőtlenítése ma már nem szokásos, a seb környé­két benzines. jódbenzines vaey egyéb fertőtlenítő-szeres vattával körültörülhetik, de a sebre csak fertőtlenítő port (Reseptyl Ureát. guperseptyi Ureit, Tetrán vagy CJÜoro­etd port) szórjanak; tegyenek rá gézt, tudtára mosott és vasalt zsebkendőt, vagy mas ruhadabot és kötéssel (ra­gasztással) rögzítsék. Ha a vérzés tartós, vagy a sebzés fájdalmas, a környéke duz­zad, vörösödik, a szúrás mélyreható, még kisebb seb­zésééi is okvetlenül jelent­kezzék az orvosi rendelőben, mert esetleg tetanusz elleni védőoltást kell kapnia. Ha erre sor kerül, okvetlen je­lentse. ha véletlenül valami­kor ilyet már kapott. (Azt talán említeni sem kell, hogy a komolyabb sérülés kezelése minden esetben or­vosra vár.) Mivel lehet a nyári sérü­léseket megelőzni? Gondos­sággal, óvatossággal. Arpeny­nyire egészséges és javasol­ható a mezítláb járás nyá­ron, lakásban, homokban, füvön, annyira fontos mun­kahelyen, szántóföldön, is­tállóban s főleg tarlón a lábbeli, benne tiszta zokni, harisnya. A lábbeli kényel­mes, olyan legyen, hogy ne törje a lábat, mert a porral szennyezett láb-feltörés is okozhat gennyedést, orbán­eot. vagy tetanuszt. A nyár könnvű öltözkö­déssel, a testfelületek védel­mének csökkenésével jár. Legyünk tehát fokozottan óvatosak­DR. BUGA LÁSZLÓ ÉLETKÉP VÍZSZINTES: 1. rrjedrieh Dürrenmstt, a neves svájci író egy gondolata. Folytatás a függőleges 58. számú sor­ban. (Zárt betűk: T, S, A, J.) 13. Római 54-es. 14. Kortárs költő (András). 15. ...poetica; költészettan. 16. Rosszmájúi! 18. a koordiná­ta-rendszer kiindulópontja. 19. ...Szó; néphadseregünk politikai magazinja. 20. Vág­ta, de nem galopp. 22. Ter­jedelmes. 24. Fél elme! 26. ... homo! egy híres Mun­kácsy-kép ríme. 28. Szolmi­zációs hang- 29. E két betű egy csinos filmsztárt jelez. 30. Pontosan. 32. Világ — több szláv nyelven. 35. Elö­vág, de nem a páston. 37. Ital, most van a főidénye. 38. Kettőzve: városunk. 40. Ez a Miklós egy Mikszáth­ktsregény hőse. 42. Ilonka. 43. Kettős betű. 44. Aki ad­vesz. 48. Személyes névmás, ford. 47. Naponta leszáll. 49. Szlovákiai helység a Vág partján, nemzetközi vasút­vonal mellett. 50. Családi ál­lapotot jelző betűk. 51. Oxi­gén, nitrogén, hidrogén. 52 Sasfajta. 54. Győr-Sopron megyei fürdőhely. 56. A spa­nyol polgárháború egyik magyar hőse. 58. Milli­gramm. 59. Fehér sport. 61. nyolcvanöt fves Franyé Z >U4n (s?. 1887) ura, költő, műfordító, a romániai magyar irodaion: Temesvárot; élő és alkotó nesztora, Ady és Juhász Gyula barátja, a világ­irodalom nagy alkotásainak sok nyelvű tolmácsolója. szaznyolcvanöt eve született Stáhly Ignác (1767-r­1849) orvos, akadémikus, a pest! egyetem sebészprofesszpra. aí erszág ás a főváros egészégugj i szolgálatában szerzett érdemelért már 1846-ban Pest városa dísz­polgárává választotta. Emlékét ma is utca őrzi Budapesten. mozik Szabadsági Ma és hatfőr. fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: A pap fulesüge. (Sztnes m. b. o'asz). Vö.ós Csillag I Lányszbk­tetés apai áldással. (Színes szov­jet, 3, negyed 6 és fél 8 óra­kor.) Hétfőn: Szent Péter eser­nyője. (Szíres magyar—csehszlo­vák, negyed 6 és fel 6 órakor.) Fáklya: Matínó délelőtt fel li­kőr: A hét aranyember. (Szí­nes olasz—francia—spanyol.) Po­rondparádé. (Színes szovjet, fel 8, háromnegyed S és 7 órakor I Hétfőn: A szemtanú. (Csak H éven felülieknek, színes angol, felemelt helyárral, fél 3, három­negyed 8 és 7 Órakor.) Novem­ber 7., Újszeget): ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor: Olsen bandája. (Szines dán.) Dugonics Mozi, Kossuth L. sgt. 53.: Matiné délelőtt 19 órakor: A bossr.'tállok. Délután 3 és 7 órakor: A csendőr nyugdíjba megy. (Szines francia vígjáték.) Postás Mozi: A legszebb férfi­kor. (5 és 7 órakor.) A SOMOGYI-KÖNYVTÁR nyári nyitvatartasa A Somogyi-könyvtár központ­ba augiisvus 1—31-ig belső mun­kák miatt zárva. Tájékoztatói Ügyelet augusztus 88-ig, 18—1) óráig. A kiállítások nyitvatartása na­ponta íjS óráig. A kölcsönző és a zeneszoba szeptember 1-től a megszokott időben nyitva. :z olvaséterem szeptembr 15-től áll az al'ásók rendelkezésére. A nvárt szünet alatt a fiók­könyvtárak nyitvatartása válto­zatlan. vtdam park Nyitva 10 órától 21 óráig. — Hétfőn: szünnap ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'87-es) es­te 18 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket SzeReden a II. sz. Se­bf szett Klinika (Pécsi U- 4.), hétfőn a Közkórház (Tolbuhin sgt. 37,) veszt fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 5-ig szombat 13 érá­tól hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 8 óráig első­segély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Újszeged, EU hol ? Ensaa alásszal ékes rónaság . .." 13.00 I|rek. 15.Í8 A képzelet ygrézs­14.88 Edes anyanyelvünk. 14.10 Sándor Judit énekel. 14.38 Nagy mesterek Indulói. 14.40 „Arany iníiiím^bhahbhbmi fhmhp h Inja. Epizódok Verne életéből. 15.48 A diákherceg. Óperettrész­letek. 18 58 Hallgatóink figyel­mébe. 16.08 A világgazdaság hi­1. 18.05 Lóránd István dálai­" 18.88 Túró Jé * rel hói Jézsef népt ze­nekara látszik. 17.89 Hírek. 17.oj Külpolitika! figyeld. 17.10 I.emez­múzeum. 17.40 Van új a N »P Torontál tér 3. Telefon: 14-854. Az állatorvos kiszállításáról < hívó fél köteles gondoskodni. 1972. JÚLIUS 30., VASARNAP — NfVNAR: JüpjT A FELMELEGEDÉS ERŐSÖDIK Várható időjárás vasárnap cetig: Nappali felhőképződés, már csak szórványosan előfurduló helyi záporral, zivatarral. Mérsékelt, a zivatarok idején utme|ietj|ug megerősödő észak­keleti szél. A felmelegedés a Dunántúlon is erősödik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ál—Sí fok kőzött. A Nep kel 4 őra 19 perckor, és nyugszik 19 éra perckor. A Hold kel 88 óra 58 perckor, és nyugszik 9 éra 12 perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 51 cm (áradó). ÖTVEN EVE halt meg Alexander Grghuin amerikai tudós, a telefon egyik Bell 1847—1922), angol születésű feltalálója. 1978. JÚLIUS 31„ HÉTFŐ — NÉVNAP: OS7KAR A Nap kel 4 óra 28 perckor, és nyugszik 19 óra M perekor. A Hold kel 81 óra 14 perckor, és nyugszik 18 óra 88 perckor. tornyú vár. Rádiójáték. 9 88 Szerkesztői üzenetek. 18.08 H­tek. 10.03 A Szovjetunió Honvé­delmi Minisztériumának tuvós­zenekara játszik 10.15 Önarckép. 10.85 Reklám. 16.30 Vasárnapi hcktél. 18.00 Hírek. 18.18 Édes anyanyelvünk. 18.15 Jé ebédhe­szól a nóta 13.00 Nem azért mondom . . 13.10 A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar hang­versenye az Erkel Színházban. 14 44 Lírai önarckép. 15.00 Hírek­15 08 A ctgányoáro. Opepettrész­letek. 15.55 Kedves lemezeim. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. 17.05 Faiuról falu­nak — muzsikával. 17.55 Mező mentén .árkáltomban . .. 18.06 Vivaldi; Hat fuvoiaverseny 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 18.88 H> rek. 19 10 A Golden Gate együt­tes hangversenye. 20.30 Veszedel­mes viszonyok. Regény. 21.85 A Magyar Rádió as Televízió népi zenekara játszik. 22.0.1 Hírek. £2.10 Spc.-thirek. 28.?8 Fél ora sanzon. 22.50 Esti hangverseny. 24.00 Hírek. 8.10—8.35 A Los Pa­raguayos együttes lemezeiből. Petőfi 6.58 Hallgatóink figyelmébe. 7.68 Ag evangélikus egyház 'él­érája. 7 SJ Üj orgonalemezeink­bői. 8.88 Miska bácsi lemezeslg­dája- 8 30 Mit hallunk? 9.80 A pikk dáma. Oper„ részletek. 10.00 Magyar múzsa- 16 48 Jghn Bar­olrolll vezényel. 11.58 Külföldi Kulturális Híradó- 11)9 Shjrley Verett hang ve-senye. 13.45 loő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.86 Mit üzen a Rádié. 15.35 Tárlatkalruz. 1345 Magyar fúviszena. 16 68 Hírek. lf 85 Ez is, az ls ... 18.88 Hírek. 16.95 Találja kl, hol Járunk* 18.28 solti károly énekel. 18 48 Mikrofon előtt az Irodalmi szer­kesztő. 18.86 Jó estét, gyerekek! 16.88 A vasárnap sportja- 18.30 Cosl fan tutts. Kétfelvenásos cpera. 22.38 Thrákia ragyog fe­héren. 81.16 Búly Vaughn zene­kara játs tik. 23.78 Híréit. 13.18 Slágereinkből. 24 08—6.10 Hirek. alatt. 17.58 Lakhelye: munkás­szállás. 18.88 Hallgatóink figyel­mébe. 19.08 Est! krónika- 19.30 Sporthíradó. 19.48 A hónap slá­gerei. 28.18 „Minden szót újra kimondani .,11.18 Hírek- 21 21 Nagy siker voltl 88.86 Meditc­cté. 33.10 Zenés játékokból. 23.45 Kórusok magyar kóltők varaei­re. 34.80 Hírek. 8.10-0.25 Bálint János ctmbalmozlk. Petőfi 4.88-^7.88 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.58 Hírek. 8.85 Antaridák a Foldom Fan­tasztikus rádiójáték. 8.43 Rossl­ni: Teli Vilmos — a II. felvonás finaléja. 9.80 Hírek. 9.83 Ezer­egy délelőtt ... 16.06 Hirek. 10.05 Zenés műsor üdülőknek. 12-03 Mezők, falvak éneke. 18.|9 Két trió. 18.80 Hírek- 13.68 Esztétikai nevelés e szovjet altalános isko­lákban. 13.20 Beethoven: L szimfónia. 13.43 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.66 Kettőtől ha­ng. .. 18.08 HiFek. 18.86 Külpo­litikai figyelő. 11.88 Hanglem"­gyújtők huszperce 18.40 Európa belülről. 19.18 Közkívánatra. 19.49 Rákiám. 19.84 Jé estet, gyerekek! 38.09 Az Esti Krónika külnkiadi­sa. 10.18 Ül kényvak. 88.23 Az Állami Népi Együttes músará­bol. 11.10 Letin-amertkai hittó rí ék. tt - 36 Emiekek ú)Já«. Hírek. 13.13 Chc >3.89 Hírek- 18.13 Chopin: e-maU zon­goraverseny. 33.45 Katona Klán és a Korong-együttes felvetelei­ből. 24.09-9.10 Hírek. t TÉVE .1 f RADIO HÉTFŐ kossuth Ő-M—'7.39 Jé reggelt! A Koeauth radio reggeli mus " " VASARNAP Budapest ­9.80 Fél idd «U< Magyarul VASARNAP Kossuth 8.80 Hírek- 6 10-7.85 Kellemes vasárnapot! 7.25 Múzeumi híradó. 7—8 Híres helységek. 7.56 Hall­gatóink figyelmébe! 8.88 Hírek. e.06 Öt küilíínens hét napja- 8.28 Népdalesokor- 8.«e A Magyar Rádió és Televízió gyermekkó­rusa Nakada Japán szerző mü­veiből énekel. 8.08 A karesú­szejó lenivel rpvtdjaUkfUm-so­rádié reggeli mOsora. »/M Rí- Jl'? JSUK rek. 8.88 Műsorismertetés. 8.13 fr ^asüinni öt^*, Budapest és ..vidék. kuUuráü, $ programjából. 8.15 Mit ü«en • Rádió? 8.50 Nóták- 8.88 AZ elméz nemes Don Quijote de la Man­eha. Regény folytatásokban. XXII. rész. 9.88 Rádióbörze. 8.38 Chopin: e-moll zongoraverseny, 19.60 Hirek. 10.65 Márta. Opera­részletek. 16,50 Barakk muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.38 Reklám, la.35 Tánc­zenei koktél. 13.20 ifi. Magyart Imre népi zenekara látszik. 18-50 Válaszolunk hallgatóinknak. ... harmincadjára kerül; el­kallódik. 83. Atmoszféra, röv. 64. Egy hajnali időpontra. 88. Annál lejjebb. 68. Vajda János múzsája volt. 70. Fo­lyó ágya. 72. Mama. 74. Ve­zeték egv fajtája. 75. Kéret­te. 77. Európai Gazdasági Közösség. FÜGGŐLEGES: 1. Hús, tej, tojás stb. 2. Lítium és foszfor. 3. Étkezés. 4. Szünet közepe! 5. Számnév, de mindegyet is jelent. 6. .. . há­zak utcája; magyar film cí­me. 7. Egv tó az amerikai ötből. 8. TGG. 9, Nemesgáz. 10. „8"! II. Enged. 12. Néha késik. 17. Eszköz. 19. Ilyen állat pl. az ökör. 21. Sava­nyú uborka jelzője. 23. E két betű hadnagy, ezredes és tábornagy előtt is állhat. 25. Nyalánkság. 27. Hátvéd. 29. Fejér megyei község. 31. Vigyázó. 33. Ruhát simít. 34. Magas hangrendű fosztó kép. ző. 36. Kettőzve: édesség. 39. Afrikai és közel-keleti nép 41. Verstöredék, de pontos. 45. Árusít. 48. Múlt időt je­lez. 51. Ami a tollban és a colában közös 53. Izmus hí­ve. 55. Névutó a magasban' 57. Hízásra hajlamos irat. 58. Aí Idézet folytatása. (Zárt betűk: E, S, T. K,) 60. Euró­nai nép. sokat olvasunk ró­la. 63. NDK-beli fürdőhelv a tengerparton, repülőtérrel. 64. Megszólítás. 65. Erich Kástner kisfiúhőse. 66. Tisza­parti, határontúli helység la­kója. 87. „A" feleség. 69. A Halotti Beszéd hatodik sza­va. 71. EVY. 73. Visszás ügy! 75. Kiáltás. 76. Klasszikus kettős betű. BEKÜLDENDŐ: a vízszin­tes 1.. és függőleges 58. szá­mú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejt. vény megfejtése: A termé­szet akotta az embert, az ember újjá alkotja a termé­szetet. — a megfejtők kö­zül könyvvásárlási utalványt kap a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász ut­ca): Borús Sándorné, Korá­nyi rakpart. Huszár László, Dobó u„ Kónya István, Fran­eia u,, Martonosi József, Jó­zsef Attila sugárút, Pákh Ivorné, Bercsényi u., Szenté Ferenc, Közép fasor, Tóth Mihály, Moszkvai körút, Unghvórv Lászlóné. Népkert sor. Kérjük a nyerteseket, hogy a jutalmat három héten be­lül vegyék át a könyvesbolt, ban. tutoróvetemadő a bajáién) Vtu" róvarosbii. h m Múa«mn) Látogatás u acquincum: Múze­umban. (Ism ) 44.3a „Piriién' a IfUtéáh. Dokumentumfilm. )3.5(J Vínedalfesitivai •?>. a >. elődön­tő Is néüéie, (elvételről. 15.20 Bclgar fi este Havannában. Port­réfilm « művészi tci na vtiaghaJ­r,okáról, Maria aigovárai- isos Hazai tájak in- Ravídíllm-őiiae­aiütas. 1, Bajai mázaik. (Színes!) 8. a hónuk városa. (Színes:) Bevezet n mend: dr. Keresautry Oez»ő. 16.40 Világjárók- Magya­rul beszelő francia rovidiáíck­fhm-aorozat. IV. ráu: gzleüla­pan. 17-05 Dalta. Tudományos Uradé- 1F36 Reklámmúsor. (7.40 Kell a JÓ könyv: Játékna (Ú­vaaévetálki'IŐ. í8-4i Esu meoe. 11.88 A Ket. 28.58 Hírek ­t porthirek 36.19 Történelmi ma­gánügyek M»gyar filmvígjáték. 21 38 Verdi-est Szegeden. ?l-40 Hírek - Spor-.hirek, ?í-5s Jo éJítakát, felnőttaki Casano-a kontra KákseakéU Bébnim-soro­>al. f. rész: Mérleg. (Színes!) Belgrád 8,80 Barázda - magyáT nyelvű gdás. 8.38 A kultúra és a mű­vészet, 9.58 Népi muzstka- 16-Í6 Földművelőknek. 10.35 Gyermek­fesztivál : A kíváncsi varázsló, u 30 A kalapok oFszégában. (Ism.) 15.00 Sportdélután. 18.25 Peyton kisváros. 19.45 Ralzfűm. 28.36 Amikor már nem voltam katppa. 2113 Vers és sanzon — zenei műsor. 21.30 Sportszem­Iá. >>.60 a hét tv-nap. Második műsor: 20.30 Llllka — jugoszláv játék­film. 22.00 Huszonnégy óra. Bukarest 7.15 Torna mindenkinek. 7.30 Piros'nyakkendő. 10.15 Változa­tok különböző zenei témákra. 11.90 Hazánk szolgálatba. 1S.}5 380 fokon . .. 17.35 Három testőr — folytatásos film. 18.20 Ezeregy éjszaka , ,, 18.30 Tv-hlradó. 197W Csendőrök New Yorkban — film. 20.35 Könnyűzene — 1972. utána: Tv-hlradó. HÉTFŐ Budapest Adásszünet. Belgrád 11.46 Mggygr nyelvű tv-krőtü­ka. 17.40 Brazlav Rabar sakk­kommentárja. (8.80 Tv-óvod*. 19.00 Tegeződve — Ifjúsági mű­sor, 19.45 RejSfUm- 20.30 Kara­ván. >1.80 M. Medumorec: Szi­getvár ostrom*. — Tv-űráma. Gazdasági-propaganda műsor: 19.22 Ütleíró film. 19.50 Rajz­film. 20.25 Zenei intermezzá. 20.30 Fiatalok akciója, 21-23 Tv­fesztivál. — a világ körülöttünk. 2L40 a hét filmje. — Szeofű. > 1

Next

/
Thumbnails
Contents