Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

VASÁRNAP, 1972. JÜLIUS HALÁSZAT A FEHÉR-TÓN megnövekedett, felhígult, és így a lugossága csökkent. A megnövekedett vizű tó összefüggésbe került a felette levő kisebb tóval, ahonnét ismét benépesült, és a betelepített nemesponty-óllomány is gyors fejlődésnek indult. Így azután a következő években már rendszeres halászat folyt. Van hal — nincs hal időszak A szegedi Fehér-tó esetében a fentihez hasonló meddő időszak ismert a század elejéről, a tízes évek kezdetén, 1914-ig Abban az időben a folyamatos száraz időjárás okozta állapot kiölte a tóból a halat, éppen úgy, mint a Kunfehértóból a hatvanas évek első felében. 1914-es, majd a következő két év csapadékdús időjárása nagyon megemelte a Fehér-tó vízállását. A tó lugossága csökkent Ennek következtében a halak úgy elszaporodtak, hogy 1915—16-ban összesen 807 mázsa halat fogtak, bár a halászat kezdetleges eszközökkel történt. 1917-ben a kifogott halmennyiség már 1310 mázsa volt s így Szeged városa, amely a halászatot végeztette, tekintélyes jövedelemhez jutott De a jól indult kezdetet ismét megállította az 1918. évi száraz időjárás. Ekkor a víz apadása ismét felemelte a lúgosságot és kis mennyiségű ammónium is elégséges lett ahhoz, hogy a halak kipusztuljanak, amint az meg is történt Ezután a rendszeres halászat a mai tavak kiépítéséig szünetelt A méreg eredete és képződése A fehér-tói tavak megépítése után is fordultak elő kisebb-nagyobb halpusztulások, így például: Fehér-tó X. tó 1954 100 q V. tó 1955 100 q X. tó 1958 150 q " X. tó 1961 60 q Tehát az ammónia okozta probléma megoldása nélkül a haltenyósztés továbbra is kockázatos maradt. Megfigyeltük, hogy a halpusztulások fellépésének időpontjában bizonyc® szabályosság van. A fehér-tói és a többi, lúgos vizű tavakban a halpusztulások rendszerint a nyár első felében lépnek fel, főképpen erősen hínáros, vízinövényekkel benőtt tavakban akkor, amikor a hínár is pusztul. Ugyanis ezek a vízinövények, miután terméseiket meghozták, éppen úgy, mint például a gabonafélék, elpusztulnak. A vízben azonban nem száradhatnak el, hanem a vízibaktériumok azonnal megkezdik lebontásukat. A növények lebontásával a fehérjék is szétesnek alkotórészeikre, és ennek következtében a vízben megnövekedik aa ammónia mennyisége. Ezenkívül mas kedvezőtlen hatás is jelentkezik. A növényi anyag bakteriális bomlásával csökken a víz oxigéntartalma, mert a táplálékbőségben elszaporodó baktériumok nagymértékben lecsökkentik a víz oxigénkészletét. Ez a folyamat viszont az iszapban olyan bakteriális tevékenységet segít elő, aminek következtében a víz lúgossága is tovább növekedik. Márpedig mind a két vállozás csökkenti az ammónia halálos koncentrációját. Kevesebb, 2—3 mg/l oxigéntartalom mellett kevesebb ammónia (0,2 mgl) szükséges ahhoz, hogy halpusztulás elkezdődjék. A halak e kedvezőtlen változásokra élénken reagálnak, s miután az ammónia légzésgátló méreg, érthető, hogy a felszszíni vízrétegbe emelkednek, ahol viszonylag nagyobb az oxigéntartalom. Ezt követően azonban hamarosan megjelennek a tó fölött a sirályok, és valahányszor lecsapnak a víz felszínére, a tóban eggyel kevesebb halivadék lesz. A vizsgálatokból megvilágosodott az, hogy az ammónia képződését a meleg időjárás fokozza, és az is, hogy a víz oxigéntartalmának csökkenése, sőt, a sókoncentráció növekedése is tovább csökkenthetik a halálos koncentrációt. A fentiekből következtethetők a védekezés lehetőségei: L. A nem lúgos vízzel történő feltöltés* S. A hínárósodás és a hínárpusztulás megelőzése. 2—A már képződé ammónia megkötése. A tavak feltöltése A kiskunsági szikes puszták lúgos belvize az úgynevezett levezetőcsatornákon érkezik. Valamennyi tó teljes feltöltéséhez körülbelül 10 millió köbméter víz szükséges. A tavaszi „vizfogás" sikere, a tavak feltöltéséhez használt víz elegendő mennyisége és minsége nagymértékben befolyásolja az az évi halászat sikerét A hóolvadás kezdetén lecsurgó úgynevezett nyers hólé sokkal jobb, mint a szikes legelőkről és szántókról levezetett belvíz, még akkor is jobb, ha ezek a vizek az ősszel kiszórt nitrogén- és foszforműtrágyák értékes részeit is magukkal hozzák. A nitrogént és foszfort sokkal könnyebb műtrágyákkal pótolni, mint a lúgosságot visszaszorítani. Ebben az évben azonban a belvízi csatornákon szárazság miatt semmi víz sem érkezett. A feltöltés ezért a Tisza-vízzel történt. Ennek kémhatása pontosan semleges volt így nem csoda, hogy a nyár elején már ismert volt, hogy a jó minőségű vízben az ivadék és az élő haltáplálék is jól fejlődik. Ugyanis minél több élő állati haltáplálékot, férget, rovarlárvát és apró rákokat fogyaszt a ponty, a húsa annál ízletesebb, mert kedvezőbb húsában a fehérje és a zsír aránya. A szegedi tavakban folyó kísérletek megvilágították az amMás tavakban Természetesen nemcsak a szegedi Fehér-tóban volt ez így, hanem kipusztult a hal időnként a többi Duna—Tisza közi szikes tóban is. Egy ilyen tó például a Kuníehértó, Kiskunhalas határában. Ez a tó ma is eredeti állapotában levő, szódás vizű tó, és itt is időnként kivesztek a halak, így volt ez például 1963-ban és 1964-ben, amikor a tóból hiányozta a halak. A tó éppen abban az időben tudományos megfigyelés alatt állott, így ismert lett a meddőség oka és annak tényezői. Az 1964-ben az itt végrehajtott telepítési kísérlet ponttyal (5 mázsa egynyaras ponty) is kudarcot vallott, mert ezek a halak az utolsó darabig szintén elpusztultak. A viz megjavítását célzó különféle elgondolások azonban már kipróbálásra sem kerülhettek, mert a vízminőség megjavítását: elvégezte maga a természet. Mint emlékezetes, 1964 —65 év tele, majd az ezt követő tavasz országszerte nagyon csapadékos volt. Ez a csapadék mosta be akkoriban a Balatonba azokat a mértéktelenül alkalmazott rovarirtó szereket (DDT, Aldrin, Dieldrin), amelyek az emlékezetes balatoni halpusztulást okozták. A méreganyagok okozta szennyeződés következtében akkor 50—60 vagon hal pusztulhatott el. A csapadékbőség azonban a Kunfehértó esetében áldást jelentett, A tó víztömege Itt jól élnek a növényevő halak Az ammónium megnövekedése a vízben, hínárpusztulás idején móniás mérgezés elleni védekezés más-más lehetőségeit is, amelyek a gyakorlatban is beváltak. 1. Nem várják meg a hínárpusztulást, hanem azt még éretlen állapotban folyamatosan géppel kaszálják. De nemcsak kaszálják, hanem a gép többszőrt járatásával a sok tonnányi tömeget fel is darabolják. A feldarabolt növényi részekből kiszivárgó nagy menynyíségíi szerves sav a lugosságot olyan mértékben csökkenti, hogy ammónlaképződéstöl tartani nem kell. 2. A vlzinövényzet elszaporodásának korlátozásában lutnak szerephez a Kínából behozott növényevő halak. 3. A mar fellépett halpusztulás esetében az ammóniát rézszulfáttal megkötjük. Ez egy kicsit durva beavatkozás, de ez idő szerint nincs jobb. Ugyanis a felesleges mennyiségben alkalmazott réz a halakra ls káros lehet. Ezért pontosan ki kellett számítani az adagolandó mennyiséget. De még fgy is több napra elveszi a halak étvágyát, nem esznek, nem fejlődnek egy ideig, de életben maradnak. A sirályok sokasága Jelzi a halpusztulás kezdetét Az eddigiekből látszik, hogy a halászatunk problémáit nekünk, itthon kell megoldani. A talaj, a víz és a klíma mindenütt más és más. A Tiszántúl tavaiban már más természetes úton képződő méreganyag okoz problémát. A tavak életében végbemenő változások felderítése nélkül pedig a halászattal járó kockázat nem kapcsolható ki, még csak nem is csökkenthető. E változások kutatására nálunk különösen kiterjedt lehetőség nyílik, mert itt szélsőségesen változékony időjárás mellett nagyon is eltérő tulajdonságú talajokon levő tavakban folyik a haltenyésztés. Ezért szorgalmazza és támogatja a FAO (az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) a magyar haltenyésztési kutatást, benne a szikes területek halgazdaság révén történő hasznosítását. DR. VÁMOS REZSŐ A szegődi Fehér-tóban a halastavak kialakításáig, azaz 1930ig, nem volt folyamatos „halélet", azaz csak időszakosan élt és szaporodott benne a halállomány. A hal bőség és a csapadék I '• mennyisége, azaz a tófelület terjedelme között összefüggés mutatkozott. Ugyanis a pusztulás mindig akkor következett be, amikor a kevésbé csapadékos telet és tavaszt, száraz, meleg nyár követte; a vízfelület kisebb lett. Ilyenkor olyan méreganyagnak kellett képződnie, amely kis mennyiségben is általános halpusztulást válthatott ki. Miután a viz eredetileg is lúgos kémhatása minden esetben fokozódott, a lúgus állapotnak elősegítő tényezőnek kellett lennie a mérgezőanyag-képződésben. Ez a vegyület az ammónia, amely a lúgos vizben az ammóniumból képződik, s ez vetett véget időnként a fehér-tói haléletnek. A víz termés/.etadta lúgossága ugyanis önmagában nem károsítja a halakat. Ilyen pusztulások utan a fehér-tói hal elmaradása — ha a Tisza szabályozás előtti halgazdagságár.a gondolunk — nem érintette a szegedi halpiacot.