Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

VASÁRNAP, 1972. JÚLIUS 30. A több is kevés Decemberig: 150 új férőhely az óvodákban A negyedik ötéves terv előkészítésének időszakában úgy számítottak, hogy Szegeden az öt év alatt 450 új ovodai férőhelyet létesítenek, mire a pontos terviszámot is meg kellett adni, már 700 helyről kellett beszélni. Ebből már 1971-ben 300 megvalósult és az idén decemberig újabb 150 férőhelyet létesít a városi tanács a szegedi óvodákban. Hogy ez mégsem lett elég, az már most is látható. Pillanatnyilag is mintegy 300—350-nel több a jelentkező, mint ahány gyermeket képesek befogadni az óvodák, pedig a jelenlegi óvodák kihasználtsága is 125 százalékos. Tavaly 3528 férőhelyen 4356 gyermek volt a tanácsi és az üzemi óvodákban, vagyis kereken 800 gyermekkel volt több a város óvodáiban. Arra pedig az idei fejlődés után sem lesz semmi remény, hogy csökkenteni lehessen a zsúfoltságot. A városban összesen 48 óvoda van és bizony nagy létszámúak a csoportok, az ideális 25—30 fős csoportból mindössze 71 van, de 31 és 40 fő csoportból 65! Azt is jelenti ez egyben, hogy a nevelési követelmények nehezen megvalósíthatók. A jelenlegi óvodákban a gyermekeknek mintegy 70—75 százaléka napközis, de sokkal többen szeretnék a szülők közül a gyermek teljes ellátását kérni. A tanács — mivel a jelenlegi konyhák kapacitása más megoldást nem enged — a vendéglátóipari vállalattal tárgyal a gyermekek élelmezésének ügyében. Elkészült az Ilona utcai óvoda, amely mindezidáig „páratlan" a városban: ugyanis a konzervgyár és a városi tanács közös vállalkozásában létesült és működik. Bizony, ez volna a jövő! Más nagyvállalatoknál is gondolhatnának dolgozóik gyermeTegyük szebbé a várost! Gyakran esik szó mostanában a bennünket körülvevő ember-alkotta környezetről. Egyre többször halljuk, olvassuk, hogy környezetünk alig-alig viseli a humanizáció külső, látható jegyeit, a művészet újjienyomatait. Az elhanyagolt városok, a rendezetlen utcák. stílustalan terek és az új lakótelepek betondzsungelének sivár tűzfalai, egyforma épületkolosszusai elidegenítik egymástól és környezetüktől is az embereket. Szegednek aránylag szép, gondozott terei, utcái vannak, s az ekletikus városkép is felfedi sajátos szépségeit. De vannak ennek a városnak fehér foltjai. Vannak. Még jelenidőben, holnap talán csak múltban ... Az elmúlt évben városdekorációs szakbizottságot alakított a városi tanács képzőművészek és építészek részvételével. Erre a négytagú bizottságra, annak tagjaira. Nóvák András festőművészre, Tóth Sándor szobrászművészre, Tarnai István építészmérnökre és Kratochwill Mátyás építésztechnikus-grafikusra várt és vár a feladat, hogy az egész városra kiterjedő felmérések alapján elkészítse a városdekoi áció átfogó tervét, a kivitelezéshez ötleteket, javaslatokat tegyen. Kettős feladat áll előttük. Egyrészt a nagy nemzeti ünnepekre, idegenforgalmi eseményekre. a Szegedi Ünnepi Hetek rendezvényeire alkalmi jellegű, az egész városra kiterjedő egységes dekoráció megtervezése, másrészt az állandó jellegű városképi feladatok megoldására javaslatok és elképzelések összegyűjtése. A bizottság által készített jelentésben és az ahhoz mellékelt vázlatokon, modelleken, maketteken és fotókon körvonalazódnak a tervek és felvillannak az elképzelések megvalósulásai is. — Háromszor öt meteres mozaik-térképek szerepelnek a tervekben. — mondja Nóvák András. — Ezek a város leglátogatottabb pontjain elhelyezve azon túl, hogy segítenék a városunkba látogatókat a tájékozódásban, dekoratív díszei is lennének Szegednek. Szerepel elképzeléseinkben Szeged karakterére utaló „jelek" felállítása is. Például óriás köhal, stilizált paprikafüzér, az „égő arany" jelképe, mely egyszerre a szegedi boszorkányok legendájára is utal. Külön feladatot jelent építészeknek és képzőművészeknek egyaránt a tarjáni városrész monoton, szigorú rendjének feloldása, esztétikusabbá tétele. Szobrokkal. díszkutakkal, kertplasztikákkal lehetne könnyedebbé tenni, emberibbé oldani a merev, geometrikus formákat. Szegedi szobrászok, köztük a legfiatalabbak, Kalmár Márton és Fritz Mihály sokszor megfogalmazták azt az igényüket, hogy szeretnének ebben a városban, ahol élnek és dolgoznák megmutatni munkájukat. Titkon elkészültek már a vázlatok is. Természetesen a szakbizottság tagjai sem feledkeztek meg a tarjáni városrészről. Legreálisabb elképzelésnek az látszik, hogy a tűzfalak egy-egy négyzetére különböző dekoratív díszt helyeznek el. Ez a tájékozódásban is segít, de elsősorban a városrész szépítését szolgálja. Báló László, a városi tanács építési- és közlekedési osztályának megbízottja az összekötő a tanács és szakbizottság között. — A szakbizottság legközelebbi feladata — tájékoztat — a város térképén pontosan bejelölni az állandó és az időszakos dekoráció helyeit. Az az álláspontunk, hogy évenként 2—4 dekorációt meg tudunk valósítani a rendelkezésünkre álló félmillió forintból. A legsürgetőbb feladat, hogy a szakbizottság ténykedésének és a városi tanács áldozatainak eredményeképpen már a szabadtéri játékok idejére le tudjuk tenni az első megvalósult terveket. Amikor jó néhány hónappal ezelőtt elkészültek a bizottság tervei, sokan utópiát láttak bennük, művészi képzelgést, légben járó fantáziálás! Egyre inkább bebizonyosodik, igényli a város és az emberek. hogy naponta — ne csak épüljön —, de szépüljön is ez a város, a bizottság terveiben benne rejlenek a lehetőségek. Megvalósításuk mindannyiunk közös ügye. A siker záloga a bizottsági tagok és a többi képzőművész és építész lelkesedése, a tanács elhatározása és a városlakók aktív közreműködése. Magunknak csináljuk! T. L. keinek elhelyezésére, s amit önerőből nem vállalnak, a tanáccsal együtt könnyebben megoldhatnák. A konzervgyári óvodában két műszakban 40—40 „konzervgyári gyerek" és 10—10, a tanács által felvett kis óvodás kap helyet. Szeptember elején nyitja kapuit a Deák Ferenc utcai óvoda, amely 65—70 férőhelyes lesz. a kilátások szerint decemberben készen lesz a könnyűszerkezetes ) építési Szent György téri óvoda is, ezzel együtt tehát az idén 150 új férőhely lesz a város óvodáiban. Sajnos, a Toldi utcai óvoda helyreállítása rendkívül elhúzódott, ugyanis az átépítés közben az öreg épületben újabb és újabb felfedezett hibák adtak gondokat — már csak 1973-ban lehet arra számítani, hogy ott mintegy 150 gyermeket elhelyezhessenek. Azt, hogy ki kerül be az óvodába a jelentkezők közül, bizottságok döntik el. Mint azt Kovács Józseftől, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetőjétől j megtudtuk, nevelési szem- I pontból rendkívül fontos, | hogy azok a kisgyermekek,1 akik már öt évesek, tehát egy év múlva iskolába kerülnek, előnyben részesülnek a felvételnél. Ez az iskolára előkészítés éve és á szegedi pedagógusok a megmondhatói, milyen előnyös az a tanításnál, hogy az első osztályba lépők több mint 90 százaléka legalább egy évig óvodás volt. De a gyermekek szempontjából legalább enynyire kedvező az is, hogy a 188 óvónői státuszban szakképzett óvónőket tudtak elhelyezni és csak helyettesítés miatt alkalmaznak ma már képesítés nélküli óvónőket. Szerkesztőségünkhöz is és a városi tanácshoz is többször fordultak már olvasóink azzal a javaslattal, hogy a szegedi óvodákban lakók kiköltöztetésével gyarapítani lehetne a termek számát Valóban, Szegeden öt óvodában lakik egy-egy család, s a számítások szerint az öt lakással — csere útján — a szükséges átalakítások után, 150—200 férőhelyet lehetne nyerni. Ha kiszámítjuk, hogy a könnyűszerkezetes 10o férőhelyes új óvodában egy férőhely ára 33— 35 ezer forint, mindenképpen olcsóbbnak tűnik, hogy lakáscserével szerezzenek férőhelyet. Az új lakásrendelet értelmében azonban szigorú jogszabályok szólnak bele az ügyintézésbe — de bizonyára meg fogja találni a városi tanács a megoldást. Az idén tehát javul valamelyest „óvoda-kérdésünk", de még a több is kevésnek fog bizonyulni. Szőke Mária A Tisza menti emberben az elhárított árvízveszély is mély nyomot hagy. Rettegve lestük két évvel ezelőtt a Tiszát is, a Marost is, megmarad-e medrében. Az átázott töltések sok ezer ember megfeszített erejével erősítve gátat vetnek-e a fenyegető pusztításnak? Az egész ország figyelme ide irányult akkor, és figyelmével együtt szavakkal ki nem mondható segítsége is. Július közepén minden eddigi vízszintet meghaladó áradás vonult le a Dráván. Hogyne figyeltük volna az újságot, a rádió és a televízió híradásait! Gyakoribb ugyan a drávai árvíz, mint a tiszai, de a megelőző rekord 1916-ban volt. „Gátszakértők" lettünk mi tavalyelőtt, tudjuk, gyengébb az a gát, amelyet régen áztatott át a víz. És a mostani ár ezt a rekordot is meghaladja. Láttuk a televízióban a nyári gátak szakadását, sok ezer fáklya pisla fényében a görcsösen helytálló emberek sokaságát. Volt-e közöttük tiszai ember? Adtunk-e vissza mi valamit a két évvel ezelőtti kölcsönből? NYUGALMAT VITTÜNK Adtunk. Kilencezer homokzsákot, négyezer-negyven olyan fáklyát, amit se eső, se vihar el nem olt, háromszázötven akkumulátoros lámpát, hétszáznegyven tartalék akkumulátorral, kétszáznegyvenöt homokzsákot, kövek, fóliák, szállítására szolgáló, nehéz helyzetben mindig nélkülözhetetlen saroglyát szállított oda az Al^ótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. Nagy segítség ez is. De „csak" anyag. Csanyteleki, makói, szegedi, algyői gépkezelők és gátőrök Klárafalváról, Szegedről, Gyálarétről, Tiszaszigetről, Apátfalváról, Dorozsmáról, Vásárhelyről, Baksról és Tápéról — ők indultak útnak az első riasztásra. Közülük az ATIVIZIG három dolgozójával volt alkalmunk beszélgetni most, hazatértük után: Venkei Miklós tiszaszigeti, Lele János gyálaréti és Kőhegyi Lajos szőregi gátőrrel. Pártnapok Szegeden Július 31-én, hétfőn; délután 3 órakor a Centrum Áruházban Rigó Szilveszter, a városi pártbizottság munkatársa. Augusztus 1-én, kedden: délután fél 3 órakor a Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál dr. Biczó György, Szeged megyei város tanácsának elnöke, a MEDIKÉM1A Szövetkezeiben délután 3 órakor dr. Szögi István, az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának tanszékvezető tanara. Augusztus 3-án, csütörtökön: délután fél 3 órakor a XI. Autójavító Vállalatnál Bárányi Istvánné, a városi pártbizottság munkatársa. Augusztus 8-án, kedden: délután 2 órakor az Ecsetés Seprűgyárban Csonka István, a városi pártbizottság munkatársa. Augusztus 10-én, csütörtökön: délután 2 órakor a Szegedi Fémipari Vállalatnál Csonka István Augusztus 12-én, szombaton; délelőtt 11 órakor az OMMI Szegedi Talajtani Osztályán Boros Péter tart időszerű külpolitikai kérdésekről pártnapot. — Én csak attól féltem, hogy a Duna árad majd. A Drávára nem ls gondoltam. Mentem este a tejért, akkor kapom a riasztást, hogy azonnal induljak. Hát mégis baj van? — mondja egyikük. Július 19-én este indultak. Az aznapi Dunántúli Napló azt írja egyik címében; Drávaszabolcs és Felsőszentmárton a legveszélyesebb szakasz. Drávaszabolcsra vitte őket a busz. — Nagyon jól esett, ahogy fogadtak bennünke! Igaz volt-e vagy nem, nem tudjuk, nem is akarunk dicsekedni vele, de azt mondták, megnyugodtak, ha megjöttek a szegediek. Ha a Tiszát megvédték, itt se lehet baj. Fáradtan érkeztek, de mindnyájan jelentkeztek, amikor kérdezték, ki vállalna rögtön szolgálatot a gátnál. Csak négyre volt szükség a tízből. — Valóban nagy volt a veszély? — Igen nagy. Mi nem attól féltünk, hogy magas a víz. Ha jók a gátak, meg lehet őket fejelni. De kegyetlenül átáztak. Az autók tengelyig süllyedtek a koronán. — Mihez kezdtek első éjszaka? — Azon a szakaszon az égvilágon mindent ránk bíztak. Teljes felelősséggel. Első dolgunk az volt, hogy leparancsoltuk az autókat a töltésről. Dereglyéket kértünk, azon szállíttattuk a homokzsákokat. Venkei Miklós papírra rajzolja, mi is volt az igazi veszedelem. Az Egerszeg-patak és a Feketevíz nevű csatorna vizét is felduzzasztottá a Dráva. A Feketevíznek nemcsak a neve fekete, hanem a vize is. Akkor is, ha több van benne a Drávából, mint a sajátjából. Ha ez kilép a medréből, talán végleg kipusztítja a növényeket a határból. És a csatornának más a töltése. (Emlékszünk rá: nálunk a sámson-apátfalvi főcsatorna körül támadt hasonló veszedelem. Ügy emlékszünk, ott meg pécsiek segítettek védeni.). A másik riadalom a régen használt töltések alól bújt elő. Hogy mi a buzgár, mi Makón megtanultuk. Aki huszonhét év óta minden egyes magyarországi árvíznél tevekeny résztvevőként van jelen, hogyne ismerné. A tiszai áradás idején annyira beivódott a köztudatba, hogy mennyire alattomos a töltés alatt bujkáló buzgár, hogy a Dráva mentén minden kis szivárgást körül akartak zárni. Akkor hitetlenkedtek először, a mi gátőreink előtt az ottani vizfigyelők, amikor egy sor tiszta vizű szivárgásra kimondták a megfellebbezhetetlen szentenciát: nem buzgár, nem szabad kalitkába •zárni. Ha ti6zta a víz, nincsen veszély. Ha belement a töltésbe, jobb, ha kifolyik. Hamarabb szárad a gát Akkor. jó. Maguk tudják jobban, a Tiszáról jöttek. I Volt perNAPPAL ARAT, | sze igazi ÉJJEL A GÁTON buzgár is l bőven. Amelyiknek zavaros volt a vize. Kőhegyi Lajos és Venkei Miklós körzetében ot, „hátulról" támadó vízfolyást fogtak eL Nehéz szolgálat az árvízi védekezés, de úgy tűnik, a vízügy hivatásos embereinek közeg. Itt tehetik próbára a tudásukat. — Csak rá kell nézni a vízre. Már a hullámverésből kitetszik, meg lehet-e védeni. Tömérdek homokzsák, fóliát teregető búvárok, egymás nyomába lépő teherautók, markológépek é6 rengeteg ember látszik az újságok fényképein. Ismerős képek a Dráva mellől. Mintha nálunk készültek volna annak idején. — Néhány szót az emberekről! A közerőről. — Én csak a legjobbat tudom mondani — válaszolja Lele János. — Bőrgyáriak, bányamunkások erőműben dolgozók, téesztagok mind ott voltak. Eredetileg a vízhez semmi közük. Akárcsak a nálunk levő két éve. Nagyon szépen dolgoztak. Sok olyat tudnék mondani, aki nappal aratott, de éjjel ott volt a gáton, hogy el ne vigye a víz a másnapi aratnivalót. Helytálló ember nélkül nem lehet árvíz ellen védekezni. Július 26-án köszönték meg gátőreinknek a szíves közreműködést. Aznap már a címoldalról az ötödik lapra került a Baranya megyei újságban az árvízi tudósítás, ezzel a címmel: Megszűnt az árvízveszély. Az egész ország segített itt is. hogy megszűnjön. A mi gátőreink ezt mondják: — Ügy indultunk, hogy szégyent nem hozunk a tiszai vizesekre. Ügy erezzük, ezt a szavunkat meg is tartottuk. Horváth Dezső „