Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-18 / 115. szám

CSÜTÖRTÖK. 1918. MÁJUS 18. 3 A legfőbb ügyész Tegnap délelőtt Szegeden, 8 Tisza Szálló tükörtermében tanácskoztak a Csongrád megyei ügyészségek vezetői. Részt vett a tanácskozáson dr. Szénási Géza, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a népköztársaság legfőbb ügyésze, Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Biró György, a legfőbb ügyész helyettese, dr. Pozsgai István megyei főügyész és dr. Bozó Sándor, a megyei tanács vb titkára. A tanácskozáson a Csongrád megyei ügyészség ötéves munkájával kapcsolatos komplexvizsgálatról szóló jelentést — amelyet a Legfőbb Ügyészség készített — értékelték. Győri Imre felszólalásában egyebek között hangsúlyozta, hogy a megyei ügyészség az elmúlt öt évben kitűnő munkát végzett: jó felkészültséggel tevékenykedett a közélet tisztaságáért. Dr. Szénási Géza a vizsgálatot értékelve elismerően szólt a megyei ügyészség eredményes munkájáról, válaszolt a feltett kérdésekre, majd időszerű jogpolitikai kérdésekről beszélt, végül pedig az ügyészség néhány dolgozójának jutalmat adott át. Plenáris előadás flz ösztönzés vállalati lehetőségei Tegnap, szerda délelőtt ismét bebizonyosodott — amire már a rendezvénynaptárból is következtethettünk —. hogy a XII. műszaki hónap rendezői kitűnően koncentráltak a munka- és üzemszervezés igen időszerű témakörére. S az is kiviláglott, hogy eredménnyel igyekeztek sokoldalúan reflektovozni a fontos kérdéseket. Tegnap a Szakszervezetek megyei Tanácsának székházában, gazdasági vezetők, társadalmi tisztségviselők előtt dr. Pirityi Ottó, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének osztályvezetője tartott érdekes, nagy hatású előadást a munka- és üzemszervezési tevékenység érdekeltségi vonatkozásai róL — Alig találunk a munka- és üzemszervezés területén olyan feladatot, amelynek ne volna valamilyen crdekeltségi vonatkozása. A vállalati, üzemi érdekeltségi rendszernek elvileg olyannak kell lennie, hogy a! szervezési tevékenységet a vállalat számára kifizetődővé tegye: a kollektíva közvetlenül is érezze a szervezés hasznát — rftondotta az előadó. — A szervezés motorja legyen az érdekeltség és lehetőleg semmilyen vonatkozásban ne fékezze azt. Hogyan, hát fékezheti? — Erre a kérdésre az előadás során részletes feleletet kaptak a hallgatók. Igen, előfordul, hogy valamiben nem érdekelt a vállalati közösség. A munka- és üzemszervezés egyik célja például: felszabadítani a vállalatoknál a felesleges munkaerőt, megszüntetni a „kapun belüli munkanélküliséget". Jó volna tehát, ha a szigorúbb létszámgazdálkodás a vállalati kollektívának közvetlen érdeke lenne. De ma még csak ott tartunk, hogy nem erdemes ugyan a létszámot „hígítani", de még nem jár megfelelő haszonnal az sem, ha valahol „sűrítik"; —jobban kellene tehát ösztönözni a létszámgazdálkodás javítására. Mint dr. Pirityi Ottó rámutatott, egy sereg munkaés üzemszervezési megoldás nem kerül pénzbe, lehetősége adott a vállalatoknál. Helyenként azonban — s ezt már vizsgálják a szakemberek — a szabályozórendszerbe épített „fékek" akadályozólag is hatnak. Például azokon a területeken, ahol pénzt is kell fordítani a jobb eredmények elérésére, ahol a minőséget, az anyagmegtakarítást, a DH-mozgalomban való részvételt, az újításokat kellene célszerűen-ösztönzően premizálni. Néhány olyan vonatkozást említett, amely mutatja: sok helyen a jelenlegi vállalati jövedelemszabályozás — ezen belül a bérszabályozás — gátlásokat is jelent a szervezők és általában a szervezés számára. Ami ésszerű, az kifizetődő-e? Ilyesmiken vitatkoznak néha vállalati műszaki emberek a főkönyvelővel. S hogy valóban és teljes egészében érdekeltek legyenek a vállalatok a korszerű szervezési rendszerek kiépítésében, arra nemcsak „lent", de az előadó szavaival „középen és fent is bőven van szervezési feladat". Magyarán : a szabályozórendszert is úgy kell „finomítani" a következőkben, hogy a kisebb-nagyobb ellenhatások feloldódjanak az érdekeltség pozitív hatásaiban. Hz első koncertmester A KISZ és a szakszervezetek együttműködése Ülést tartott az SZMT elnöksége Hófehér hajáról tán árulkodnak az évek, de emlékezete meghökkentően friss. Nemrégiben a budapesti zeneakadémián Szatmári Gézával együtt vette át az öt évtizedes „értékes szakmai tevékenységet" elismerő aranyoklevelet: az Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola 1914 júniusában állította ki diplomáját karnagyi tisztséget Fichtner Sándor töltötte be, az alelnök Belle Ferenc dr. volt... TÖREDEKEK SZÉTKAPKODTAK A JEGYEKET A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának elnöksége tegnap, szerdán ülést tartott, melyen Turai Zoltán titkár beszámolt az SZMT munka- és vezetési módszereinek tapasztalatairól, majd megbeszélték annak az együttműködési megállapodásnak a tartalmát, amelyet a szakszervezetek megyei szerve és a KISZ Csongrád megyei bizottsága kíván elfogadni. Az SZMT elnöksége és a KISZ megyei bizottságának végrehajtó bizottsága az MSZMP Központi Bizottsága 1970. februári határozatának, a SZOT ifjúságpolitikai állásfoglalásának, az Ifjúsági Törvénynek, az ifjúságot érintő párt- és kormányhatározatoknak, valamint a miniszteri utasításoknak megfelelően megvizsgálta az érvényben levő együttműködési tervet, hogy a megyei ifjúságpolitikai feladatokat tervszerűen, összehangoltan és folyamatosan valósítsák meg. A szakszervezeti és KISZ-szervek rendszeres együttműködésének legfontosabb kérdéseit munkaterületenként határozzák meg, mint közös feladatokat. Az egykori krónikás részletesen leírta a Szegedi Filharmonikus Egyesület megalakulását: A háború éveiben került szegedre egy lelkes zenebarát, Kun Izidor dr., aki éles szemmel fedezte fel, a város megérett a Filharmóniára. 1918. október 28-ra szűkebb körű éretekezletet hívott össze a Kass-szállóba (mai Hungária), ahová eljöttek Apor Anna hegedűművésznő, Bárányi János zongoraművész, Belle Ferenc dr., hegedűtanár, Fichtner Sándor zeneszerző és honvédkarmester, Gábor Arnoldné hegedűművésznő, Kőnig Péter zeneszerző és zeneiskolai igazgató, Sauerwald (Szatmári) Géza zeneszerző-növendék és mások. Fichtner a vita végén kijelentette, ha az amatőr és hivatásos muzsikusok mellé állnak, garantálja a zenekar felállítását és a koncerteket. A tömörülés meg is történt, Belle Ferenc dr., a kiváló hegedűtanár személyében szerencsésen megoldódott a hangversenymester kérdése, és mivel a közreműködők nem tartottak igényt honoráriumra (!), már 1919. január 23-ra meg lehetett hirdetni az első hangversenyt. öt nappal előbb szétkapkodták a jegyeket, s a fényes bemutatkozás után azonnal hozzáláttak az egyesület formális megszervezéséhez. Az elnökFeri bácsi ma 81 éves, a napokban unokája született. Sóhajtásnyira lakik a Tiszától, a Maros utcában, délutánonként takaros udvari kertjét kapálgatja. Jöttömre egy csomag Mariborót bont, mert rendkívülinek nevezi ezt a napot; gyerekeitől, a világot szerteutazó tehetséges muzsikusoktól érkezett színes képeslapokat borít az asztalra. Tizenhárom esztendeje ment nyugdíjba, de tavalyelőtt még tanított Makón. Szegeden 1919-ben nevezték ki zeneiskolai tanárnak, 1935—44 között az intézet igazgatója is volt, később óradíjasa. És első pillanattól kezdve a szegedi koncertélet aktív szereplője, aki a filharmónia és a jogutód színházi zenekar történetének három nagy korszakát élte végig: Figedy— Fichtner, Fricsay Ferenc és Vaszy Viktor karmesteri működését. — Éppen a századfordulón íratták be a városi zeneiskolába, annak a Daubravszky Viktornak kezei alá. akinek tanára Hu bo y Jenő apja volt a zeneakadémián. Nyitott szemmel, érzékenyen járta az élet és a művészet iskoláit. Amit látott, amiről véleménye volt, vagy emlékül akart őrizni, naplóba írta. A keményborítójú, vaskos kéziratcsomag stílszerű címe: Töredékek egy meg nem írott könyvből. Ha egyszer nekilát valaki Szeged zenetörténetéhez, alighanem kincsesbányára lel szálfabetűiben. A zeneakadémián 1909-től Kemény Rezső a mestere, összhangzattan tanáráról pedig aprólékos feljegyzést. készítej;t: „Az idősebb kollégák mondogatták, furcsa pasas, majd meglátjátok. Aztán eljött az első óra, s beimbolygott egy hosszú, Krisztus-arcú fiatalember, magasra gombolt zakóban, fekete csokorba kötött lebegő kravátlival, kerek orrú óriáscipők lötyögtek a lábán, puha sevró bőrből, akkor jöttek divatba az amerikai cipők. Majdnem himbálta magát, gyanakvóan nézett körül, mintha azt gondolná, mit keresünk itt. Később órák előtt gyakorta beült a terembe, akkordokat próbálgatott a zongorán, elmerült a komponálásban. Fel se nézett, csak ha elég ajtónyikorgást hallott, hirtelen kiegyenesedett, s elkezdte az órát. Általában provokálta a kérdéseket, magától nehezen fogott hozzá." A „furcsa pasast" Kodály Zoltánnak hívták. Az ötvenes évek egyik szegedi útja során, amikor a Psalmust vezényelte a színházban, a konzervatórium tanárai szóba hozták előtte Belle Ferenc nevét is. „Ismerem, a növendékem volt" — jegyezte meg Kodály. Mindössze egy évig tanította. THIBAUD ÉS MILSTEIN és sápadozni a fontosabb ismerősöket. Az egyik vendég ennyit mondott a látogatásról: „Volt ott. tarka subaszőnyegektől a rózsaszínű szobaszökőkútig, mindenféle, könyvet azonban nem láttam, egyetlen kötetet sem." Ez ta/aly történt. Azóta ezüstfenyők, rózsabokrok is díszlenek a kertben, s az ügyes házaspár munka után sohasem mozdul ki ebből a mini Édenből. Gyakran halvány jelét sem lehet észrevenni a művelődési igénynek olyan emberen, akinek inár rég nincsenek lényeges anyagi gondjai. Ismerek egy zenészt, korban ötvenöt körül járhat. Mint mondja, majd megőrül a cicababákért, úgy tizennyolc-húszéves korig. „Nézd meg a Zsigámat, még csak ötezret futott. Igazi férfinak érzem benne magam, jönnek rám a pipik, mint legyek a mézre. Ha neked volnék, eladnám azokat a haszontalan könyveket, és kocsit vennék helyette." Remélhető-e, hogy az effajta „menő fej" kul túremberré növekszik valamikor? Erősen kételkedem. Ismerek olyan parasztot, aki feleségestől robotol évtizedek óta, s mostanában dől hozzájuk a pénz. Mégsincs semmijük. Amit keresnek. az utolsó fillérig viszik a takarékba, még ruhára is sajnálnak költeni belőle. A száz-százötvenezer forintos betét ellenére paprikáskrumpli, meg krumplileves váltakozik hétről hétre az étlapjukon. Üjság, könyv, tévé, utazás? „Minek a'? — kérdezte megütközve az egyik gazda. — Nem érünk mi rá luxusolni." Ha csak elszórtan mutatkoznának az ilyer. féloldalasan élő típusok, szót se érdemelnének. Dc többen vannak, semmint a növekvő jómód alapján gondolni lehetne „Meghalni se erek rá, nemhogy moziba járni" — sóhajtotta Sz. Gy.-né, aki Szőregről jár doigozni a kendergyárba. „Mikor hazaérek, fogon: a Icapát, az uram is megy, barkácsol ennek-annak." Ez a házaspár egyébként havi négyezer-ötszázat keres az üzemben, ehhez jön nekik az úgynevezett mellékes. Nincs idejük művelődni, vagy nyilván eszükbe se jut ilyesmi, őket is elkapta a szerzési láz, mint azt a gebinest, aki csak azért váltogatja lakásának berendezését, mert a haverja ugyanezt csinálja a víkendnázzol. Némely hölgyek azért kapkodják el a 30 ezer forintos bundákat is, nogy a barátnőjük „pukkadjon meg az irigységtől", sőt azért járnak színházba is, mert ott „izgibb" bemutatni a legújabb toalettet. Kinek van különb eucca — erre megy a játék. Nyugaton presztízsfogyasztásnak nevezik ezt az őrültséget, nálunk közönséges rongyrázás a neve. Tudásért, magasabb szakmai, vagy politikai képzettségért, a világ tudományos és művészi megismeréséért az ilyenek csak cenkeket áldoznak, vagy éppen semmit, de egy rossz Trabantért erőn felül is készek különmunkát vállalni. Olyan légkör kezd kialakulni, amelyben már-már szégyellnie kell magát annak, akinek n'ncsen kocsija, nyaralója. Az okokat kutatva, minduntalan előretolakodik az egykor' szegénység. Sokan állítják, a mi népünk „azért ilyen mohó", mert most lehetősége nyílt a boldogulásra, s nem győz betelni az anyagi javakkal. De hiszen már nem éhezik senki a szó klasszikus értelmében! Abban lehet valamennyi igazság, hogy a viszonylagos ájubőség, a nagyobb valaszték fölfokozta a vásárlókedvet, hiszen számos közfogyasztási cikk hosszú évekig nem volt kapható. Ez azonban nemcsak nálunk van így, hanem a szomszédos szocialista országokban is: az emberek jobban keresnek, tehát a kényelmükre többet tudnak és akarnak költeni. A nagyobb nehézség inkább abból fakad, hogy a bőség tényleg viszonylagosnak mondható még, vagyis a kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Azért lehetséges ez idő szerint a jogtalan előnyszerzés, a szükségletek törvénytelen és erkölcstelen kielégítése, mert kevesebb fontos terméket állítunk elő, mint kellene. Ezen a helyzeten úgy lehet gyökeresen változtatni, ha hatékonyabb gazdálkodással a jelenleginél teljesebb bőséget teremtünk, s emellett a törvény erejével is visszaszorítjuk a spekulációt. Nagyon nagy szükségünk van okos, érdeklődő, fogékony lelkű, művelt emberek sokaságára. Enélkül képtelenek leszünk a világpiacon is kelendő műszereket gyártani, sok cukorborsót termelni, nem tudunk élni demokratikus jogainkkal, lelohad bennünk a lelkesedés hazánk szépségei iránt — szóval bizonytalanul megyünk céljaink felé. Ha ráhagyjuk, nem megy. Illúzió, hogy a fölhalmozódott luxuscikkekből és inyencfalatokból úgy következnék Borsos Miklós szobra, vagy József Attila verse, mint alvás után az ébredés. Olcsó könyvek, fiatalos KISZ-klubok, színvonalas politikai tanfolyamok, életízű filmek és színdarabok, izgalmas ismeretterjesztő előadások kellenek, akár veszekedések és bizonyos konzekvenciák levonása árán is. Kényelmünkért nem dobhatjuk oda emberségünket. F, NAGY ISTVÁN A bőség zavara fenyeget. Lehet egy páratlanul gazdag élet termését apró kosárba gyűjteni? Az első szegedi koncert idekívánkozik: Belle Ferenc akadémiai növendék, aki Budapesten kisegítő prímhegedűsként már játszik Kun László Országos Szimfonikus Zenekarában. Mendelssohn híres koncertjének első tételét mutatja be Figedy—Fichtner katonazenekarával 1912-ben, a Kass-szálló nagytermében. Hamarosan végez az akadémián, s ambíciókkal telve, friss diplomával a zsebében 1914 júniusában hazajön, még új ruhát is csináltat magának — aztán napok múlva bevonultatják. A pesti években elkezdett jogi tanulmányai végére katonazubbonyban tesz pontot: a mezei jogáisz doktorátust kap. A két világháború között körülbelül 230 filharmóniai hangversenyen játszik. A Cremonal hegedűs bemutatójára Szegedre utazó Hubay Jenő elismerően nyilatkozik zeneakadémiára került növendékeiről; a világhírű francia hegedűművész, Jacques Thibaud szegedi koncertje előestéjén, a tiszteletére rendezett vacsorán úgy összevitatkozik a francia tolmáccsal Napóleonról, hogy a koncertmester Belle Ferenc csak nagy nehézségek árán képes lecsillapítani: Nathan Milstein, az odeszszai születésű hegedűvirtuóz ugyancsak vacsora közben fejti ki neki közös hangszerük megszólaltatásának fortélyait. Sörrel kínál, megköszönöm. Elbúcsúzom, az utcáig kísér, még rengeteg a mondanivalója: — Ha keresel, a vejemmel. Gregor Jóskával üzenj! És légy szíves tegezz, mert megharagszom. Ebben maradunk. Nikolényi István