Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-18 / 115. szám

4 CSÜTÖRTÖK, 1972. MÁJUS 18. Hazánk és az NDK vezetőinek táviratváltása a magyar — NOK szerződés megkötésének 5. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke üdvözlő táviratot küldött Erich Honeckernek. a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának, Walter Ulbrichtnak. az NDK Államtanácsa elnökének és Willi Stophnak, az NDK Minisztertanácsa elnökének. „Az országaink közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének 5. évfordulóján szívből jövő baráti üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük a magyar nép és a magunk nevében Önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének — hangzik a távirat. A német munkás-paraszt állam léte és szüntelen erősödése az európai és egyben a világbéke biztosítása, valamint az európai népek, és Így a magyar nép biztonsága szempontjából felbecsülhetetlen jelentőséggel bír." A távirat méltatja testvéri kapcsolataink erőteljes fejlődését, majd befejezésül hangsúlyozza: „Kívánjuk Önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének, hogy a szocialista hazájuk felvirágoztatásáért, nemzetközi tekintélyének további megerősítéséért folytatott küzdelemben újabb eredményeket érjenek el. Ehhez a nagy történelemalakító munkához kívánunk önöknek sok sikert, erőt és egészséget." Viszonttáviratot küldött Kádár Jánosnak, Losonczi Pálnak és Fock Jenőnek Erich Honecker, Walter Ulbricht és Willi Stoph. ' „A Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírása 5. évfordulója alkalmával a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa, valamint népe nevében testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, és forradalmi munkás-paraszt kormányának, valamint az egész magyar népnek" — hangzik a távirat, amely e szavakkal fejeződik be: „Teljes szívből kívánunk önöknek, kedves elvtársak, valamint a Magyar Népköztársaság valamennyi polgárának további nagy sikereket, és egyben biztosítjuk önöket arról, hogy minden erőnkkel mi is hozzájárulunk a szocializmus és a béke közös ügyéhez." Az USA Ismét bombázta a VDK-t Harci tevékenység Dél-Vietnamban • Hanoi (VNA) Amerikai repülőgépek szerdán ismét bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területeit. A VDK légvédelme megsemmisített három támadó amerikai repülőgépet. A VDK felett lelőtt amerikai gépek száma 3573-ra emelkedett. A VDK külügyminisztériumának szóvivője szerdán nyilatkozatban számolt be arról, hogy amerikai repülőgépek kedden Haiphong külvárosait, Vinh városát és több észak-vietnami tartomány lakott területeit bombázták. Ha Tinh tartományban bombatalálatok érték a vízduzzasztó gátakat. A légitámadások halálos áldozatokat követeltek és kárt tettek lakóházakban. A külügyminisztérium szerdán nyilatkozatban ítélte el a Nixon-kormányt a Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet folyamatos szabotálása miatt. Vientianei katonai forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentés szerint a laoszi hazafias erők szerda este óta heves harcot vívnak Khong Sedone város felszabadításáért. A Phnom Penh-i parancsnokság az amerikai légierő sürgős beavatkozását kérte. • Saigon (AFP. UPI) A dél-vietnami népi erők tüzérségi egységei szerdán nagverejű rakétatámadást Intéztek a felföldi Kontum repülőtere ellen. Az első jelentések beszámolnak arról, hogy az Egyesült Államok egyik C—130as óriási szállítógépe találatot kapott. A repülőgép hétfőnyi személyzete életét vesztette. Spiro Agnew amerikai alelnök befejezte háromórás saigoni „villámlátogatását" és szerdán visszautazott Thaiföldre. Az alelnök Thieu saigoni elnökkel és a DélVietnamban tartózkodó amerikai személyiségekkel a kialakult katonai helyzet/ ről tanácskozott. Saigoni kormánykörök szerint Spiro Agnew azért nem tölthette az éjszakát is a fővárosban, mert a „kommunisták" rakétatámadást indíthattak volna Saigon ellen. A saigoni hadsereg főparancsnoksága szerdán bejelentette, hogy a „kommunista erők" a legutóbbi 24 órában Dél-Vietnam egész területén fokozták harci tevékenységüket. Nixon moszkvai programja 0 Washington (MTI) A Fehér Ház szerdán délután adott tájékoztatása szerint Nixon elnök és kísérete szombaton reggel indul Washingtonból. A salzburgi pihenő után május 22-én, hétfőn érkezik Moszkvába. A program szerint megérkezésük után Nixon rövid protokoll-látogatást tesz Leonyid Brezsnyevnél, az SZKP KB főtitkáránál, Nyikolaj Podgornijnál. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökénél és Alekszej Kosziginnéla minisztertanács elnökénél. Nixon elnök és kísérete május 27-én Leningrádba repül, ahonnan még aznap visszatér Moszkvába, a szovjet vezetőkkel tartandó befejező tárgyalásra. Az amerikai elnök és kíséretének május 28-án szabad programja lesz. Az amerikai vendégek május 29-én Kijevbe utaznak és egynapos ott tartózkodás után, május 30-án utaznak el a Szovjetunióból Teheránba. Az amerikai államfő szovjetunióbeli látogatásának tudósítására 238 amerikai újságíró, rádió-, televízió- és fotóriporter, illetve technikai munkatárs repül Moszkvába. Grecsko hazautazott 0 Alexandria (MENA, UPI) Négynapos egyiptomi látogatását befejezve, Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter és a kíséretében levő szovjet katonai vezetők Alexandriából hazautaztak Moszkvába. Szerdán közleményt adtak ki Grecsko marsall egyiptomi látogatásáról. A közlemény rámutat: . a felek gyakorlati lépéseket egyeztettek össze annak érdekében, hogy megvalósítsák a Szadat elnök legutóbbi moszkvai látogatásakor elért megállapodást az egyiptomi katonai potenciál további növeléséről. Castro Szófiában 0 Szófia (MTI) Szerdán délután ereszkedett le a bolgár főváros repülőterére az „IL—62"-es különrepülőgép- amellyel megérkezett Szófiába a Kubai Köztársaság párt- és kormányküldöttsége. A delegációt Fidel Castro, a Kubai KP Központi Bizottságának első titkára, az ország miniszterelnöke vezeti. A szovjet—amerikai kapcsolatok történetéből 3 dolog a vasfüggöny? Az Egyesült Államok egyik vezető külpolitikai publicistája Walter Lippmann 1944-ben megjelent könyvében (címe: U. S. külpolitika) a Szovjetunió és az USA közötti viszony háború utáni alakulásának perspektíváival is foglalkozik. Egy egész fejezetben elemzi a két nagyhatalom politikai lehetőségeit a fasizmus leverése után. A fejezet címe: „Hosszú béke vagy harmadik világháború?" Lippmann azt mondja huszonhét évvel ezelőtti művében, hogy az új korszak alakulása nagy mértékben függ attól, megmarad-e az a viszony a két ország között, amely a fasizmus elleni összefogás kényszere miatt jött létre. „Mindkét állam jelenleg a Föld óriási kiterjedésű részeinek súlypontja" — írja a publicista. — „Ök tudják megakadályozni, vagy kirobbantani a harmadik világháborút." Ajánlat £. Rooseveltnek Lippmann helyesen mérte fel az erőviszonyokat, amelyek a hitleri Németország legyőzése után a világon létrejöttek. A kérdés feltevése is jogos volt. Hiszen napjainkban is érezzük, milyen hatása van a nemzetközi enyhülésre a szovjet— amerikai párbeszéd előrehaladása vagy megszakadása. A hidegháború éveiben kapcsolatról, párbeszédről nem beszélhetünk. Inkább csak néhány javaslat hangzott el, amelyek ha meghallgatják őket, ha érdemben foglalkoznak velük, talán pozitív lépések sorozatát indíthatták volna el. A tárgyalási ajánlatok rendre Moszkvából érkeztek — és Washington magatartása miatt feneklettek meg. 1947-ben például, amikor már érezhető volt az ellentétek fokozódó kiéleződése, Sztálin Roosevelt fiának, Elliot Rooseveltnek útján határozottan kijelentette, hogy szilárdan hisz a kommunista Szovjetunió és a kapitalista Egyesült Államok együttműködésének lehetőségében anélkül, hogy az egyik nagyhatalom beavatkoznék a másik belügyeibe. A nyilatkozat azonban csak nyilatkozat maradt, hosszú időn át nem követte folytatás. Az Egyesült Államok egyre inkább az erőpolitika, majd az ezt felváltó „szakadékelmélet" alapján építette ki nemzetközi kapcsolatait Az amerikai politika — bízva atombombájában, majd az atommonopólium megszűnte után —, a fegyverkezési versenyben szerzett egyéb előnyeiben, azon igyekezett, hogy a világot a háború szakadékjának szélére szorítva, a katasztrófa fenyegetésével csikarjon ki engedményeket. Elvetélt csúcstalálkozó A hidegháborús időszak egy elvetélt csúcstalálkozó, a korszakra igen jellemző történetét hozta, 1952 karácsonyán a New York Times közölte azokat a válaszokat, amelyeket Sztálin adott James Restonnak, a lap munkatársának kérdéseire. Reston az iránt érdeklődött, hogyan lehetne a békét tartóssá tenni és Koreában megszüntetni a háborús helyzetet. Sztálin megfontolásra ajánlott egy találkozót Eisenhower elnökkel. Dulles külügyminiszter egy nap múlva mór válaszolt is (ha nem is közvetlenül) az indítványra. Amennyiben a Szovjetuniónak javaslatai vannak — mondta —, azokat szabályos diplomáciai úton juttassa el Washingtonnak. Később is megfigyelhető, hogy a Szovjetunió — a Fehér Ház-beli őrségváltások után — (tudván azt, hogy az amerikai politika stílusa nagy mértékben függ személyektől is) többször is tárgyalásokat javasolt az új elnöknek. így volt ez Kennedy, majd Johnson esetében is. és ebbe a sorba illeszkedik Nixon elnök mostani moszkvai meghívása is. 1952—1953ban azonban nem sok realitása volt még egy ilyen magas szintű konzultációnak. Churchill ellenállt Washington elutasítóan fogadta a gondolatot. Elsősorban nem is az amerikai, hanem az angol fővárosban futott zátonyra. Churchill már az első pillanattól igen rossz szemmel nézte a csúcstalálkozó gondolatát Ügy vélte, hogy ez annak a szerepnek lebecsülése volna, amelyet Anglia játszott a háború végén. Saját személyi súlyának csökkenésétől félt. Meglehetősen heves vita támadt emiatt az angol parlamentben, mert a munkáspárti honatyák emlékeztettek arra, hogy a toryk éppen azzal szerezték a legtöbb szavazatot, hogy Churchill — ügyes kortesfogásként — a nagyhatalmak államfőinek találkozóját szorgalmazta a kampány során és így szerzett magának híveket. A tárgyalási ajánlattal egyidőben érkezett Angliába a szovjet kormány 90 ezer fontos adománya az angliai árvízkárosultak javára. Emiatt a közvélemény még fokozottabban támogatta volna a közeledés irányába tett lépéseket. Ám 1953-at írtak... Hasonlóképpen csak rövid időre ébresztett reményeket Bulganyin szovjet államfő három évvel később Washingtonnak címzett két üzenete. Az üzenetek a két ország közötti barátsági szerződés megkötését javasolták, kiegészítve ezt a szocialista országok és az atlanti paktum államai között megkötendő szerződéssel. Az Egyesült Államok 1956. január 27-én — Eisenhower személyében — visszautasította a javaslatot. Az amerikai politikusok nagy része — érezve a közvélemény nyomását — hevesen támadta az elnök elutasító magatartását. * Ujj lenyomatpolitika Valamit fejlődtek mégis ebben az időben a szovjet— amerikai kapcsolatok. Gyakran keresték fel amerikaiak a Szovjetuniót, és néha szovjet művészeknek, tudósoknak is sikerült az Egyesült Államokba vízumot kapniuk. 1956-ban 110 szovjet állampolgár (nem számítva a hivatalos személyeket) kereste fel Amerikát, a Szovjetunióba több ezer amerikai látogatott, a Newsweek júliús ll-én közölte például, hogy csupán két hét alatt ötszáz amerikai kapott szovjet vízumot. Nagyon megnehezítette a küldöttségek cseréjét az, hogy az Egyesült Államokban — annak ellenére, hogy a bevándorlási törvény cikkelyeit módosították, a szocialista országokból érkező utasoktól ujjlenyomatokat vettek. Emiatt például a Mojszejev-együttes lemondta 1955-ös látogatását. A Washington Post című lap erről az eljárásról azt írta: „Olyan filozófiát testesít meg, amelynek lényege sem oda, sem ide. A lényeg az elzárkózás. Ennek a politikának az az alapgondolata, hogy a vasfüggöny jó dolog." KERESZTHY ANDRÁS Gyűjtés és művelődés A költő álma volt: „Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán..." De hót mikor lesz az, ki tudja? Valamikor azt hittük, csak sarkig ktll tárni az iskáák kapuit, s az életből gyorsan kiradírozzuk a tudatlanságot. Ügy képzeltük, csak be kell engedni mindenkit a színházba, s hamarosan megjobbítjuk, szebbé formáljuk egész népünket. Igaz, csakugyan milliók kaptak két kézzel a szabadság adta lehetőségek után, s lényegében elűztük az analfabétizmust. De azért maradtak úgynevezett fehér foltok is jócskán, különösen itt az Alföldön, ahol sokan laknak ma is, éppen a művelődésre legalkalmasabb télidőben nehezen megközelíthető tanyákon. Persze, nem ez a helyzet nyugtalanít legjobban. Biztosra vehetem, hogy a tanyák, ha lassacskán is, de elkopnak, mert a mezőgazdasági közösségek összébb tömörítik, közelebb szoktatják egymáshoz az embereket. Inkább az a jelenség foglalkoztat, ami nagyjából a gazdasági refórm indulásával esik egybe: a szellemi forrásoktól bizonyos mérvű elfordulás figyelhető meg, ugyanakkor mirvri erőteljesebbé válik az anyagi gyűjtés. Nincs már olyan varázsa a dolgozók iskolájának, fogy a tömeg a mozikból, a színházakba maholnap csak egyfajta közönség jár, az értékes könyvek vásárlásával proolémák vannak. Mi lesz ennek a vége? Bevallom, nem tudtam megfelelni erre a kérdésre: „Az anyagi javakért indított hajsza közben mikor jut el az ember odáig, hogy az állandó önművelődésnek is szükségét érezze?" E fogalmazásból kétségtelenül érződik a türelmetlenség, de egyúttal optimizmust is sejtet. Föltételezi ugyanis, hogy bármilyen soká, valamikor — amikor majd mindent megszereznek az emberek — természetes módon, mintegy automatikusan. mégiscsak bekövetkezik a rendszeres kulturálódási igény. Jó magam korántsem vagyok ilyen derülátó. Ila leszámítom az igényesebb értelmiségit, valamint azt. a munkást és parasztot, aki már nem szobadísznek veszi meg a könyvet, hanem szellemi éhségét csillapítja az olvasással — nos, akkor a többieknél elképzelni sem tudom egyelőre az „aranykor" kezdetét. Azt tapasztalom ugyanis, hogy az anyagi fölösleg és a kelleténél többet evés inkább eredményez testi tunvaságot, semmint magasabb rendű gondolkodást. Nem ártana megtanulnunk, hogyan lehet ésszerűen kiaknázni egyre biztatóbb lehetőségeinket, miképpen tudnánk hasznosabban eltölteni a mind több és több szabad időt. Az anyagi ösztönzés elve nem fikció, hanem állandó, jól bevált ösztönző erő: Egészen természetes, hogy az emberek évről évre színvonalasabban kívánnak élni, s elvárják, hogy ki-ki munkája arányában boldoguljon. Nem a teljes ellátottságra törekvés miatt háborgok tehát, hanem a mértéktelen és ésszerűtlen, a telhetetlen és önmagáért való, a szellemi igényeket lepréselő régimódi harácsolás idegesít. Az meg egyenesen megbotránkoztat, ha némelyek a többiek becsapása révén jutnak illetéktelen előnyökhöz. Nem véletlenül foglalkoztat oly sok embert, hogy Z-nek és X-nek miből futja a keresetét jelentősen meghaladó költekezésre. Ez nem irigység, hanem egészséges népi figyelem közéletünk alakulása iránt. Társadalmi szerveink a lakosság egyetértésével, egyre-másra vizsgálgatják, elemezgetik, miért virulhat manapság ilyen föltűnően a nyerészkedés, jóllehet, a X. pártkongresszus így foglalt állást: „Vissza kell szorítani minden olyan törekvést, amely nem többletmunkával, hanem különféle ügyeskedéssel, a szocialista erkölcs megsértésével eredményezhet jogtalan hasznot." Meggyőződésem, előbb-utóbb föltárjuk az okokat, és olyan mércét is találunk, amely kimutatja a munkával, illetve a törvénytelen módon szerzett jövedemeket. Azután is megmarad persze a probléma: az egyre kielégítőbb tisztességes keresetek, illetve a krónikus művelődési igénytelenség közötti ellentmondás. Hivalkodóan elegáns villát épített „egy közönséges villanyszerelő". A jelző nyilvánvalóan nem tőlem, hanem a tulajdonos szomszédasszonyától ered. A villanyszerelő azzal provokálta ki az irigy megjegyzéseket, hogy amikor „nagy műve" befejeződött, meghívta ámuldozni