Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

VASÁRNAP, MS, AFRIUS 9. 7 Ágh Tihamér AZ UTOLSÓ KÉRŐ Hirtelen mindegyik sürgősen szedelődzködni kezdett. Először csak szemérmesen óclalosva, mintha szégyelnék az orvul rá* juk támadt fáradtságot, később azonban már csoportosan, egymást átölelve, mintegy kollektív alapon erőt pumpálva a zsibbadt végtagokba, hogy legyen még kitartásuk a helyükre vánszorogni. Cseüés-botlás. erőtlenül megbicsakló minduntalan összegabalyodó lábakkal. A hangjuk pedig mellyel egymást nógatták — valószínűtlenül mélyről tört fel, idült asztmásokat megszégyenítő hörgósbe fulladva. Na, ezek kidőltek — könyvelte el magában a büféalóny, miközben kezdte kiöntögetni a félig ivott söröket, a megkezdett borokat és ragaesos vermuthokat, melyek véglegesen beadták a kulcsot a kőbányai világoahoz, meg a kareos kövidinkához szokott gyomroknak. A hajnal rnár az ablakokban könyökölt. Hunyorgó tejfehér derengés jött a vonat elébe. Az ilyen távolról előlopakodó fénv kíméletlenebből ki tudja zökkenteni az embert az éjszakából, mint a harsányan csörömpölő vekker. Talán ezt érezték meg a vendégek is, amikor szétszéledtek. űgy döntöttek hogy hunynak még egy keveset, egymás ölébe hullva, időnként hangosan horkanó szusszanásckkal és keservesen ziháló lélegzettel. Megpróbáltak lazítani a másodosztályú kocsik kemény, zöld műbőrrel bevont padjain, visszalopni valamit az elszalajtott éjszakai pihenésből. Ez a szándékuk azonban meglehetősen hiábavalónak bizonyult. Túlfeszített idegrendszerük ugyanis már nem engedelmeskedett nekik. így a pihenésből csupán kényszerű vergődés lett. Hatalmas bütykös kezükkel — olyanok voltak egytől egyik, mintha valamely vénségesen vén göcsörtös fából faragták volna őket —• minduntalan a levegőbe kapkodtak, markolászták a semmit, mintha csak a saját nyugtalan álmukat akarnák koreografálni. A lány, aki magára maradt a pult mögött, fiatal volt és nyúzott. Hamuszürke arcában tompa fényű szem ült. A szája köré pedig korol ráncok vontak mély barázdát. Ezen az éjszakán mégis — Igaz, feltehetően nem éppen józan állapotban — vagy húszan kérték meg a kesét! Többnyire elnyűtt, sokgyermekes családapák. akiknek hirtelen ágaskodó önbizalmat kölcsönzött a mér erősen megdézsmált fizetési boríték, mely a belső zsebükben lapult. A lánykéréshez, nyilván a nyomaték kedvéért, még a szalagjaikat is mutogatták — mintha máris kötelezőnek tartanák az elszámolást —, hogy mennyit kerestek, kettő-kileneet, három-kettőt vagy három-ötöt. Mutogatták a szalagokat, a közben lestek a lány arcát, mert Csodálkozást és elismerést szerettek volna felfedezni rajta. A lény azonban nem hatódott meg ezektől a dokumentumoktól. Tudta, hogy azokra a kettő-kllencelcre, meg három-kettőkre két-három gyerek vár otthon, meg az aszszony, meg a félbe hagyott ház, meg a vele egyre szaporodó gondok. Ezért — igazából meg sem nézve az elszámolásokat — mindegyikre csak azt mondta: — Szép! És ettől az egy, bágyadtan odadobott, minden különösebb hangsúly nélkül kimondott szótól az arcok felhevültek, valósággal kigyúltak. lázas, önelégült izgalmukban újabb rundot kértek, a lánynak is fizettek, amit csak akart, a kalauznőnek meg kávéval es tábláscsokival keresték a kedvét. Ilyen falhőtlenül boldog, csordultig megereszkedett volt az emberek hangulata, amikor a hajnal tapintatlanul átderengett a sűrű párával belepett ablakokon, hogy figyelmeztesse az alkalmi leánykérőket, közeledik a következő állomás; a valóság. Nem ez volt az első szabads/.umbatos éjszaka, melyet a lény átvészelt. Szerzett tehát már némi tapasztalatot, Ahogyan gyakran mondta, „amióta az utasellátónál vagyok", engem sok meglepetés már nem érhet. És úgy is viselkedett, mint okit nem érhet sok meglepetés. Ennek jegyében soha nem botránkozott meg túlságosan a magukról megfeledkezett részegek viselkedésén, nem szívta mellre a gorombaságaikat sem. Ezt a luxust nem engedhette meg magának. Utóvégre, nem az Intorcontinentálban dolgozik! Ezzel tisztában volt. Alkalmazkodnia kellett a hangos szavakhoz és a felhevült indulatokhoz. Ez is hozzátartozik a munkájához. Hogy közben egy kissé cinikussá vélt? Erről igazán nem tehetett.,. A lány azt hitte, végre egye dül van, kényelmesen rágyújtani készült, hogy végre ne csak a mások füstjét nyalja, hanem a maga cigarettáját szívja, amikor egy réveteg szemű, erősen bizonytalan tartású, kis alak könyökölt rá a pultra. Valahogy elfelejtett elmenni, vagy Itthagytdk. vagy kl tudja, miféle szándék tartotta még benne a lelket? — Jé, hát maga még ttt van? — nézett rá a lény, nem túlzottan nagy örömmel. — Tudja, nem akartam a többiek előtt.,. — Persze... — hagyta helyben a lány. — Mert a maga szándékai komolyak, mert maga nem olyan linkóci, mint a többlek. akik már pár üveg sörtől bezsonganak, aztán minden nőtől azt várják, hogy masnit kössön a lelkivilágukra ... — Maga ismer engem ... -- Hogy ismerném, az túlzás lenne. Csak láttam egy párszor, ennyi ar egész, üe ez nem jelent semmit. Naponta millió embert látok, és egyet sem ismerek. Sőt, azt hiszem, azok se engem... Az éjszakának ez az elszántan csökönyös utóvédje azonban nem hátrált meg a lány szavaitól. — Maga olyan rendes lánynak látszik, már ne haragudjon, hogy így mondom, de magácskához bizalommal fordulok, mert maga megért, maga nem vet meg, maga meghallgat, és biztos vagyok benne, hogy nem utasít vissza I A lány már erősen unni kezdte a dolgot. Jaj, Istenem, micsoda ezerszer ismételt, agyoncsépelt szöveg, Hát benne van a fizetésében, hogy neki ezt hallgatnia kell? Hogy nem dobhatja ki, hogy nem küldheti a fenébe? Meddig fog még neki ez a töppedt szörnyeteg szövegelni?Nyíregyházáig, vagy még annál Is tovább. Egészen a világ végezetéig? — Nézze, nekem ezen az éjszakán eddig kábé vagy húszan kérték meg a kezemet. Engem tehát már nem érhet semmiféle magiepetes. Eggyel több vagy kevesebb, nem számít, Hát ki vele, mit akar. Valószínűleg maga a heesületes szegény ember legkisebb fia, akit az anyukája hét hamuba sült pogácsával engedett útnak, hogy szerencsét eslndtjon, és megnyerje a világszép királykisasszony kezét. Azt hiszem azonban, hogv nagy bajban lenne, ha azt mondanám: rendben van, minden oké, magéra vártam, amióta csak élek holnap tehát lóhalálában everünk az anyakönyvvezetőhöz .., A férfi erre zavartan heherészni kezdett. Közben pedig a lelke mélyéig elpirult. Mint egy gyerek, akit rajta kapnak valami csínytevésen. Ráadásul még az is feszélyezte, hogy a lány tüntetően elfordult, mint aki ezzel a maga részéről befejezte a témát. így tehát nem tehetett mást, mint hogy elenged ie végre a pultot — amelybe addig csimpaszkodott —, és reszketeg léptekkel megcélozza az ajtót. Amint azonban szerencsézen kiért « büfékocsiból, rögtön leszamarazta magát. Mert mi a fenének volt olyan gyáva? Miért kellett olyan gyorsan megfutamodnia f Tapintatosan talán meg lehetett volna magyarázni a lánynak, hogy téved, hogy neki esze ágában sincs nősülni, Csak még egy üveg sört szeretett volna kikunyerálni tőle, hitelbe. Petrfczl Éva CSONTVARY Tiéd a magva fekete magva a csodafának, belőle szökkent világot árnyba borító bánat. Tiéd a törzse sudár-szép törzse a csodafának, esténként mégis másnalt bontottak libanus-ágyat. Sipos Áron TAT AN (befejezetlen mondat) Talán csak éppen attól hogy az éjfél utáni legutolsó villamoson mar a holnap hírei közt rábukkantam arra hogy egy vidékről jött nagyon egyszerű ember a bőröndön kuporgó feleségével visszavonhatatlanul rossz irányba zötyög és nincs lehetőségo korrigálni mert amikor ez a villamos visszafelé jön beáll a remiibe dideregni Talán csak éppen attól hogy eszébe sem juthat taxiba ülni és elmenni a rokonhoz aki káromkodva nyit ajtót ígyisúgyis és a konyha kövére ágyaz nekik Talán esek attól hejy miközben a visszautat magyarázom harapom a földre ereszkedett ködöt és szép csendben bugyborékol a hidegbe három lehelet Talán attól hogy dermesztő éjszaka lesz (mire én hazaérek már belehelte a szobát nagyanyám) és ők köszönik tanácsom és hátat fordítunk egymásnak és úgy ér véget a történet hogy pufogó zajjal néhány szó a járdaszélre zuhan mint olvadáskor tetőről a hó... Szentirmay Judit BALLADA Azt hitted kő vagyok vízbe dobsz csobbanok s eltűnök észrevétlenül Azt hittem ő vagyok kőfalba bezárva magam a kő vagyok magamba bezárva