Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

VMIWW, lfíl AVftXUS ft 5 Megváltozik a himlőoltások rendje A szegedi Közegészségügyi és Járványügyi Állomás igazgató főorvosától, dr. Vetró Jánostól kapott értesítés szerint kérik a lakosságot, hogy csak azok menjenek himlő elleni oltásra, akiknek érvényes útlevelük van. Az európai országok közül egyedül a Jugoszláviába történő utazásokhoz kell a himlőoltás, oda csak hivatalos ügyben, szolgálati útlevéllel lehet utazni. Másképp csak azok jelentkezzenek oltásra, akik tengerentúli országba kívánnak utazni, olyan helyre, ahová eddig is kötelező volt a himlőoltás. Az oltások rendje is megváltozik. A jövő héttől kezdve csak hétfőn, szerdán és pénteken, fél 9-től lo óráig oltanak. A KÖJÁL, részint nagy tömegek felesleges oltásával nem tudna megbirkózni, részint az oltásnak vannak olyan kellemetlen következményei, melynek felesleges kitennie magát annak, akinek nem fontos az oltás. Képernyő Poldini út A kispolgárt az irodalom általában korlátolt, ostoba, piti embernek ábrázolja, akit lenéz és megvet a környezete. Goda Gábor Poldini ura kivétel. Ez az 1960ban regényben született és péntek este egy tévéjáték hősévé vált hivatalnok egyáltalán nem piti ember. Rokonszenvesnek, persze, azt hiszem, egy pillanatig sem mondható. Bizonyos imponáló nagyvonalúság, sőt — a szerző szavai szerint „zsenialitás" azonban nem hiányzik alakjából. Ez a zsenialitás persze — megint az író szavai szerint — „negatív töltésű". Poldini úr olyan ember, aki rosszra használja az eszét. Mire? Poldini, egy nagy hivatal irattárának vezetője a semlegesség megtestesítője. Legfőbb életelve, hogy kikerülje a „történelem buktatóit", hogy minden változásból győztesen kerüljön ki. Kispolgári karakterének ez a lényege. A történelmi helyzet, amelyben ez kiderül, amelyben lelepleződik megtévesztő értelmességének lényegi értelmetlensége: 1956 novembere. Ez a korválasztás azért szerencsés, mert azok a törtéMár a gyerekek is — Miért jössz haza ilyen későn az iskolából? — Túlóráztam, mama. A svédek már 1559-ben ittak tokajit Olvasókönyv a borok királyáról és idegrendszerre. Fogyasztása után az elme újabb munkára képes." A továbbiakban közli, hogy a tokaji bort milyen betegségek gyógyítására használták. A koppenhágai orvos adatait a szerzők felhasználják. A borolvasókönyvet a tervek szerint 1973-ban jelentetik meg. A „királyok bórának" és a „borok királyának" történetéről, Hegyalja szőlőkultúrájáról, néphagyományairól és fejlődéséről borolvasókönyvet ír Papp Miklós, a tokaji helytörténeti múzeum igazgatója, Kapás Pál, a tokajhegyaljai borkombinát vezérigazgatója és Lipóczy Norbert tarnowi agrármérnök, volt hegyaljai bortermelő. Az első tokaji borolvasókönyv készítéséről tudomást szerzett dr. Anton Haulik magyar származású koppenhágai orvos is, aki segítséget nyújtott a 250 oldalra tervezett könyv dokumentumanyagának összegyűjtéséhez. Felkereste a svéd és dán levéltárakat, és kijegyezte azokat az adatokat, amelyek a tokaji borral kapcsolatosak. A Dániában élö magyar orvos feljegyzéséből kiderült, hogy Svédországban már 1559-ben ismerték és fogyasztották a tokaji bort. A hegyaljai borok azonban igen drágák voltak. Egy 1860-ból fennmaradt levél szerint XII. Napóleon 200 fiaskó, 1811-ben termett úgynevezett „üstökös évjáratú" tokaji bort vásárolt — fiaskónként 50 franként. összegyűjtötte a tokaji bor gyógyítóhatásáfól az északi országokban megjelent írásokat is. Ezek között van az alábbi idézet: „Feltűnően hat ez a bor a szellemi vagy fizikai lúlerőltetestöl kiíaradt ízomLiebmann Béla felvétele Tomanek a címszerepben nelmi napok valóban meggyőzően leplezték le az ilyenfajta figurákat, az ilyenfajta magatartást a „poldinizmust". 1956 novemberének forró napjaiban a semlegesség tragédiákhoz vezetett. Az irattár vezetőjének „okossága" végül is megöl egy embert. A rendező, Gaál Albert szemléletes erővel vitte képernyőre Goda Gábor népszerű regényét. Egyrészt azzal, hogy a bonyolult mondanivalót egyszerűsítés nélkül tudta filmképekké formálni ; ilyen szempontból semmi lényeges nem maradt ki a regénybőL Másrészt azzal, hogy a regény epikai anyagát igazi drámává formálta-változtatta. Az pedig, hogy a címszerepet egyik legmarkánsabb színészünkre, Tomanek Nándorra bízta, mint mondani szokták, rendezői telitalálat. Tomanek ugyanis alkatilag feltétlenül a legalkalmasabb színészünk erre az érdekes szerepre. Játéka úgy leplezi le Poldinit, hogy megtévesztő „zsenialitását" egy pillanatig sem tagadja. A figura furcsa kettőssége egységgé válik ebben a karakteres alakításban; a végeredmény meggyőző. Poldini-Tomanek nagymonológjához a népes együttesből különösen jól alkalmazkodott Balázsovits Lajos fiatalembere, Agárdi Gábor szédült ellenforradalmára, Kálmán György aggódó pártonkívüli bolsevikje, Prókay István jóhiszemű kommunistája és Benkő Gyula tétova hivatalnoka. Német Attila operatőri munkája jól szolgálta a rendezés céljait. ö. L. Gyermekorvosok tudományos ülése Jelentős szakmai eseménye gyógyászat szakembereivel volt Szegeden a gyermekor- együtt oldhatnak meg. vosoknak: kétnapos tudomá- jyiint Dr. Boda Domonkos nyos ülést tartott pénteken professzor, a szegedi gyerés szombaton a szegedi gyer- mekklinika igazgatója elmekklinikán a Magyar Se- mondta: az ülésen elhangzott bész Társaság gyermekse- előadásoknak közös tanulsábész szakosztálya és a Ma- ga> hogy ma, amikor az orgyar Gyermekorvosok Társa- vostudományra a fokozódó sógának dél-magyarországi specializálódás jellemző, központja. A kétnapos ülé- rendkívül fontos, hogy erősen 35 előadás hangzott el södjék ezzel együtt, párhuzagyermeksebészek és gyer- mosan a másik irányzat: az mekgyógyászok kutatási együttműködés; vagyis, hogy eredmenyei alapjan. A tu- a szakterületek kiváló ismedományos ülés jelentőségét rői egymás munkáját támonöveli, hogy első alkalommal foglalkoztak együttes konferencián a két orvosi szakterület ismert szakemberei gassák a kis betegek érdekében. Példázza ezt a gyermekklinika munkája is, ahol a gyermeksebészet fejlődését olyan gyermekgyógyászati az intenzívosztály gondos esetekkel, amelyeket közös munkája segíti elő. munkájuk kutatásai eredményeként tudnak gyógyítani; elsősorban gyermeksebészeti problémák voltak ezek, amelyeket az általános gyermekAz ülésen tizenkilenc szegedi orvos tudományos előadása hangzott el többek között, s ez a tudományos ülés egyúttal a fiatal szakemberek fóruma is volt. Tudományos vizsgálat: Milyen a falvak új arculata? A közeljövőben komplex kutatások kezdődnek a magyar falu társadalmi szerkezetében, a falusi életmódban végbement változások vizsgálatára, többek között olyan kérdés tisztázására, hogy elsorvadnak vagy urbanizálódnak a falvak? Jelentős létszámú kutatógárda bevonásával veszik szemügyre azt, hogy mennyiben alakult át a falusi társadalmi rétegződés, a hagyományos életmód, milyen anyagi, technikai és egyéb civilizációs előrehaladás történt ahhoz, hogy az életmód gyökeresen megváltozhassék. Nagyon figyelemre méltó szociológiai probléma például, hogy n falusi társadalom jónéhány, ismert jellemvonása eltűnőben van. Régen a család falun például munkaszervezetként működött: a lakás és a munkahely együtt volt. Így jóval kevesebb társadalmi hatás érhette az embereket: a család munkaszervezeti jellege erősen segítette a hagyományos falusi társadalmi kötelékek, szokások fennmaradását. Ez a mezőgazdaság átszervezése folytán a háztáji gazdálkodásban bizonyos formákban még él. A falusi családok legnagyobb részében azonban — mint ismeretes — a családtagok egy része nem a mezőgazdaságban, hanem másutt dolgozik. Régebbi népszámlálási adatok figyelembe vételével egészen 1930-ig visszamenően fogják nyomon követni a falusi társadalom szerkezetének, rétegváltozásának az alakulását, s azt, hogy az elmúlt évtizedekben mi történt, mik voltak az óriási átalakulás legfontosabb állomásai. Csokorba akarják gyűjteni a mai „tipikus falvak" jegyeit. E jellegzetességek összehasonlítása minden bizonnyal sok érdekes, hasznos tapasztalatot nyújt majd. Statisztikai adatok felhasználásával arra is felelelet keresnek, hogy a városba elvándorolt vagy hazajáró, „ingázó" falusiak hogyan illeszkednek be a falusi társadalomba: elszakadnak-e a falutól vagy sem, mi az erősebb, a város hatása vagy a falusi, családi környezeté? Ilyen egyszerű S

okszor a legbonyolultabb dolgok mögbtt a világ legtermészetesebb jelenségei húzódnak meg, csak a fáktól nem látjuk az erdőt. A művészetek közönségkapcsolatában különösen így van: előttünk egy festmény, kusza vonalaival, bizarr színeivel, s nem értjük az alkotó szándékát.; pereg moziban vagy képernyőn a film, s közönyösen fürkésszük, mit akar ez a „művészi alkotás" velünk éppen most, mikor semmi hangulatunk szenvedő hősével azonosulni. És ha van hangulatunk, ha fogékony állapotban is ér tetten a kép, a film, a hatása erősen megoszlik. A könnyebb, felszínesebb szórakoztatást leszámítva most, a művészi alkotások fogadtatása körül rengeteg vita zajlik, s már-már az a látszata, mintha a műveltség olykor megkövetelt vagy elvárt fokán túl, valami intellektuális plusz, ha tetszik, különös „lelki képesség" kell bizonyos produktumok élvezéséhez. Pedig a helyzet jóval egyszerűbb. Az életről, a hétköznapokról van szó a művészetekben is, csak vissza kell keresni belőlük a valóságot. A marxizmus tett már elég erőfeszítést annak érdekében, hogy a művészetek befogadásának ezt az alapvető állapotát elterjessze, tartósítsa, tudatosítsa az emberekben, mégis ha a szocialista kultúra csupán ennek eredményességéről számolhat be, hivatásának javát megszolgálta. Mi az esztétikai magatartás helye az emberi tevékenységek bonyolult mechanizmusában? A kérdést — mely egyben a művészetek megértéséhez is elkalauzol — Lukács György Az esztétikum sajátosságában így válaszolta meg: elsődleges az emberek magatartása a mindennapi életben. „Minden emberi tevékenység kezdete s egyszersmind végpontja az emberek mindennapi életben tanúsított magatartása. Ha a mindennapi életet nagy folyamatnak képzeljük el, akkor a valóság magasabbrendű befogadási és reprodukálási formáinál a művészet elágazik belőle, differenciálódik, és sajátos célkitűzéseinek megfelelő módon alakul ki, eléri tiszta formáját abban a sajátosságban, amelyet a társadalmi élet szükségletei hívtak életre, hogy azután az emberek életére gyakorolt hatása, befolyása révén ismét beletorkolljon a mindennapi élet folyamatába." Lukács György vaskos könyvére kitérni itt teljes képtelenség. A fenti idézetet azonban érdemes többször elolvasni. Ugyanis azt a folyamatot summázza (a későbbiek során kíméletlen és lebilincselő következetességgel elemezve végig), ami a művészetek szerepében, társadalmi funkciójában a legdöntőbb: a hétköznapokban való fogantatásukat, elszakadásukat (objektivacióikat) attól, majd visszatérésüket oda. Ez a harmadik fázis, a visszatérés, az emberek mindennapi életére gyakorolt hatása adja meg az egész folyamat igazi értelmét, logikus tehát, hogy ennek tisztázásában a szocialista kultúrpolitikának, a népművelésnek óriási feladata van. Csak egyetlen példát annak illusztrálására, milyen következményekkel jár, ha ez az építkezés (a hétköznapiságból kiemelkedő művészet visszatérése a hétköznapiságba) felborul. Ismeretes, a sematizmus korában születtek alkotások, amelyeket a közönség sehogyan sem tudott hová tenni: érezte torzításaikat, de mivel a társadalmi környezet látszólag igazolta a művészetekben teremtett fonák emberi szituációkat, elbizonytalanodott, zavarba jött. Olyan helyzetekről van szó, hogy mondjuk egy színdarab fiatal munkáshőse csak akkor nyerheti el választott mátkája kezét, ha túlteljesíti az üzemi normát. Valóságos szituáció volt az ötvenes évek körül? Tulajdonképpen igen is, meg nem is. Emberileg képtelenség, ténylegesen lehetőség. Hogy az ilyen és ehhez hasonló darabok végül hamar kihullottak az idő rostájából, azért történhetett, mert a társadalmi környezet gyorsan megváltozott. És egyszeriben kiderült, azért voltak rossz darabok, mert a hétköznapiségba akartak olyasmit visszavinni, ami a maga természetességében nem volt benne (legfeljebb belemagyarázták). A folyamat felborult: a művészet nem a mindennapiság (hanem a valóságra kényszerített séma) talajából szakadt ki, mégis azzal a természetes igénnyel, hogy közönséghatósa útján viszszatérjen a hétköznapokba. Ezúttal tehát a művészet volt a hibás. Még akkor is, ha a társadalom látszólag igazolta. (Az persze megint más kérdés, hogy a szocializmus építése során elkövetett hibák nem fakadtak a szocializmus lényegéből, s ezek a művek a hibák visszatükröződései — tehát önmagukban akár a tévedések karikatúrái lehettek, miként Urbán Ernő néhány hónapja tévéfilmen is bemutatott Uborkafája, a sematizmus színpad-eszmei modelljének paródiája merte szóvátenni már akkor, a maga korában, az ötvenes években.) Visszatérve a kiinduló ponthoz: nincs tehát semmi boszorkányosság a művészet megértésében. S bár a befogadás útja hellyel-közzel bonyolultabb ösvényeken, netán dzsungeleken át vezet, ha akarjuk a fáktól látni az erdőt, a megértés legdöntőbb feltételén jutottunk túl: a fák jelentik a művészetet, az erdő a hétköznapiságot. A Valóságot, a mindennapiságot keressük a művészetben! És megfordítva: ha a valóságot nem találjuk benne, vonjuk kétségbe bátran magunknak a művészet jelenlétét! Persze az alkotások megítélésének csak egyik — jóllehet legfontosabb — kritériuma, hogy a valósághoz igazíthassuk azokat. Seregnyi tartalmi és formai követelmény próbája, a szerzői műhely elhivatottságának, tehetségének, képzettségének és képességének foka „hozza meg" a kész mű értékét. Ezek elemző, aprólékos visszakeresése azonban csak másodlagos szempontja lehet már a befogadásnak. Az első kérdés: milyen a viszonya a valósághoz, a hétköznapisághoz, itt és most, amikor hatni akar. S

zinte röstellkedőn hozom elő, a fenti eszmefuttatásra ismét csak a Waterloo Rridge szánv-mra tanulságos utóélete biztatott. A levelek, melyek még a napokban is felkerestek, polemizáló hangulatúak, jelesebb művészi alkotásokban keresett és talált ellenpéldákra hivatkozóak. Azt talán szükségtelen fölemlíteni, hogy a valóság művészi visszatükrözésében milyen minőségi különbségeket mutat az ábrázolás hogyanja, mikéntje. De — és most az ellenpéldákra céloznék — azt a fajta művészetet megkérdőjelezni, mely a valóság tényleges feltárásának őszinte igyekezetében látszólag előnytelenebb arcával fordul a közönség felé mint "hogv a valóságot eltorzítók tetszet "sebb meséje tehet — ma, a mi társadalmunkban, a jelenlegi feltételeink közepette indokolatlan. Ennyit azokról a levelekről, melyekben az „értelmetlen zagyvaság" címszó mögé felületes általánosításokat söpört az indulat. NIKOLÉN1T ISTVÁN i t 1