Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
2 VASARNAP, 1972. ÁPRILIS «. Külpolitikai REFLEKTOR Ntxon hatalomra kerülése előtt azt ígérte,hogy félév alatt véget vet a vietnami háborúnak. Azóta 3 év telt el, s nemhogy a háború véget ért volna, de kiterjedt az egész indokínai félszigetre. A Nixon-kormányzat kezdettől fogva nem veszi komolyan a párizsi tárgyalásokat, azokat három even át szabotalta, kitért a dél-vietnami politikai rendezés fő kérdéseinek megtárgyalásai elől, és most márciusban Nixon delegátusai felkeltek a tárgyalóasztaltól, méghozzá deklaráltan az Egyesült Államok elnökének személyes utasitaséra. Nem arról van Szó. hogy valami biztató folyamat szakadt volna meg az amerikai döntéssel, hanem Párizs volt a vietnami háborúban érdekelt felek között a legkomolyabb érintkezési felület Most maradt „meghatározatlan ideig" kizárólag a hadszíntér. Négy fronton támad a DNFF A vietnami hadszíntérről érkező jelenetések az elmúlt héten arról szóltak, hogy a dél-vietnami felszabadító erők nagyszabású offenzívája sikereket arat, a saigoni kormányzat seregei egyre nagyobb veszteségeket szenvednek. A hírügynökségek azt is jelentették, hogy Nixon elnök elrendelte: az amerikai légi- és haditengerészeti erők avatkozzanak be a harcokba. Méghozzá egyre sokoldalúbban. Ismét bombázzák nemcsak Dél-Vietnam északi tartományait, de a VDK területét is, es — minthogy a „vietnamizálés" megint nem vált be — a légi- és haditengerészeti támogatáson kívül újra szárazföldi amerikai csapatokat is bevetnek Thleu hadseregének oldalán. A felszabadító erők támadásának átütő ereje, színhelye és jellege egyaránt meghökkentette Washingtont A helyszíni harctéri tudósítások és a washingtoni kommentátorok egyöntetűen kiemelik; félelmetes erejű rakéta légelhárító tűz fedezete alatt nyomulnak előre a nehézfegyverekkel és nagy átütő erejű harckocsizó alakulatokkal támogatott hazafias erők. Washingtonban „súlyosnak" minősítik a saigoni kormánycsapatok helyzetét. A dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők négy fronton támadják és kényszerítik visszavonulásra a kormánycsapatokat: az északi fronton, i Mekong deltavidékén (Saigontól délre), Saigontól északra és a Központi fennsíkon. A VDK elleni bombatámadások kiszélesítése is csak arra jó, hogy késleltesse a háború befejezését, és növelje •nz. amerikaiak veszteséglistáját Arra viszont egyáltalán nem alkalmas, hogy a vietnami népet szabadságharcának feladására kényszerítse. Olplomáoial szakítás Jordániával Egyiptom — mint jelentettük — csütörtökön megszakította diplomáciai kapcsolatait Jordániával. A lépést Kairó válasznak szánta a Husszein-tervre, amely — Szadat elnöknek a Palesztin Nemzeti Tanács előtt elhangzott szavai szerint — voltaképpen Izrael műve, s a palesztin ügy megtorpedózásával egyenértékű. Szadat hangsúlyozta, hogy Husszein király rendszere már az egyiptomi lépést megelőzően lemondott az agresszor elleni harcról, s a jordán—palesztin föderáció tervével a kapituláns külön béke útját kezdte egyengetni. A palesztin ügy felszámolására irányuló Husszein-terv közös akciót követel az arab államok részéről: a jordániai rezsim elitélését és elszigetelését. Egyiptom nagy felelősséget vállalt magára, amikor a közel-keleti helyzet e bonyolult és kritikus időszakában megtette a kezdeményező lépést, s ezzel nyílt állásfoglalásra késztette a többi arab államot A szakítás hivatalos elismerése az egyiptomi—jordániai kapcsolatok mélypontra zuhanásának. A palesztin gerillák jordániai maradékának felszámolása (1971 július) után Egyiptom — tiltakozásként — visszahívta nagykövetét AmmanbóL Időközben ugyan kinevezett új nagykövetet Ammanba, de a diplomata soha nem utazott el állomáshelyére. Az A1 Ahram szerint Egyiptom bevetni készül azt a fegyvert, amellyel pillanatnyilag jelentékeny károkat okozhat Jordániának: esetleg lezárja a légi terét az Alia-légitársaság gépei előtt Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a Perzsa-öböl térségén kívül teljesen megbénulna Jordánia légiforgalma, minthogy a szíriai légitér már 1971 nyara óta zárva van előtte. Ratifikálás ás választás előtt Bár a vietnami és a közel-keleti helyzet a nemzetközi élet élvonalában szerepel, az egyéb külpolitikai kérdések szintén terjedelmes helyet foglalnak el a lapok hasábjain. A múlt heti szovjet—nyugatnémet kereskedelmi tárgyalások záróakkordjaként pénteken Moszkvában hosszü lejáratú kereskedelmi és gazdasági, együttműködési megallapodast parafáltak. A dokumentum aláírására a szovjet —nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés ratifikálása, valamint a nyugat-berlini négyoldalú megállapodás aláírása után kerül sor. Ezzel kapcsolatban említésre méltó: Willy Brandt nyugatnémet kancellár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Bundestag május 4-én ratifikálni fogja a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződéseket Éleződik a választási küzdelem Olaszországban. A kampány május 7-ig tart Április 23-án rendezik meg a népszavazást Franciaországban, a Közös Piac kibővítéséről. A népszavazási kampány megkezdődött, a kormány nagyon jelentős anyagi eszközöket fordít erre a célra. Az Egyesült Államokban zajló próbaválasztásokkal párhuzamosan lassan kialakulnak az erőviszonyok a demokratapárt zilált soraiban: a wisconsini próbaválasztásról beérkezett jelentések alapján arra lehet következtetni, hogy George McGovern szenátornak sikerült felverekednie magát a demokratapárti jelöltek első sorába, és megfigyelők azt sem tartják lehetetlennek, hogy ő lesz az, aki a republikánusok bizonyosra vehető jelöltjével, Ntxon elnökkel szemben felveszi majd a versenyt, a novemberi elnökválasztáson. Markovit* Tibor II Husszein-ierv C Kairó (MENA) Miután Egyiptom minden kapcsolatot megszakított a jordániai rezsimmel, Kairóoan arra számítanak, hogy Szadat elnök bejelentése követésre talál az arab fővárosokban. Az egyiptomi—jordániai' kapcsolatok megszakítása — kairói megítélés szerint — súlyos csapást mért az úgynevezett egyesült arab királyság tervére, olyan mértékben fokozza Husszein elszigeteltséget, hogy ezzel nemcsak az izraeli Allonterv jordániai utánzata kerül veszélybe, hanem a hasemita rezsim jövője is kérdésessé válik. Miközben Egyiptom kiterjedt arabközi diplomáciai kampányt folytat a Husszein-terv meghiúsítása végett, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet arra készül, hogy az Arab Liga Tanácsának összehívását kéri. A külügyminiszteri szinten tartandó rendkívüli tanácsülés az Akhbar el-Jom című lap szerint a kérésnek megfelelően három kérdést tűzne napirendre: 1. Jordánia kizárása az Arab Ligából, 2. a diplomáciai, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok megszakítása a jordániai rezsimmel, 3. Jordánia szíriai, iraki és szaúd-arábiai határának lezárása. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet a Palesztin Nemzeti Tanács rendkívüli ülése elé terjesztette az ellenállási szervezetek egyesítésének programtervezetét. A nemzeti egység kérdéseivel foglalkozó albizottság szombaton megkezdte a programtervezet tanulmányozását A Károly Egyetem üzenete Zanzibárí merénylet S Dar es Salaam (AFP, UPI, Reuter) Meggyilkolták Abeid Arnani Karúmét, a zanzibári forradalmi tanács elnökét, Tanzánia első elnökhelyettesét, jelentette be szombaton délelőtt Julius Nyerere köztársasági elnök a tanzániai rádióban. A közlemény szerint a gyilkosság péntek délután történt a kormányzó Afrosirazi Párt székházában. A lövöldözés során Thabit Kombo, a párt főtitkára is súlyosan megsebesült Az elnök közölte, hogy az egyik merénylőt a biztonsági erők agyonlőtték, de három társának sikerült elmenekülnie. A merénylet okáról egyelőre nincs jelentés. S Prága (MTI) A Prágai Károly Egyetem tudományos tanácsa szombat délelőtt az ősi Karolinum nagy aulájában ünnepi ülést tartott, amelyen az európai biztonság és együttműködés gondolatának támogatása jegyében meghirdette a kontinens valamennyi egyeteméhez és főiskolájához intézendő üzenetét. Az ülésen Vilibald Büek, első rektorhelyettes köszöntötte a megjelent, vendégeket, közöttük Vince Józsefet, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövetét. Dr. Bedrlch Svestka professzor rektori bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a Prágai Károly Egyetem, Európa egyik legrégibb egyeteme hosszú története folyamán mindig js magáénak vallotta a humanizmus, a társadalmi haladás és a tudományos igf.zság programját, s ezért nagy áldozatokat vállalt a legsúlyosabb megpróbáltatások napjaiban is. Ez a múlt jogosítja fel most arra, hogy kezdeményező lépéseket tegyen az európai biztonság nemes és humanista céljainak érdekében. A rektor szavai után Vladimír Smeral nemzeti művész olvasta fel az üzenetet, amelyet díszes okmány formájában, hét nyelven szétküldenek a földrész 450 felsőoktatási intézményének. „A jobb megértés érdekében célravezetőnek tartanánk találkozókat, személyes tapasztalat- és véleménycserét az egyetemek társadalmi helyzetéről, az ifjúság neveléséről, valamint arról, hogy miképpen lehetne segítséget nyújtani a fejlődő országoknak felsőoktatási rendszerünk kiépítésében és más problémáik megoldásában" r— hangzik egyebek között az üzenet. A dokumentum végül indítványozza, hogy a találkozót még ebben az évben tartsák meg Prágában, a történelmi Károly Egyetemen, valamennyi európai egyetem közreműködésével. üdvözlő táviratok # Budapest (MTI) Hazánk felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából a szocialista országok párt- és állami vezetői üdvözlő táviratokban fejezték ki jókívánságaikat Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének, Fock Jenőnek, a forradalmi munkásparaszt kormány elnökének és Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének. (A magyar és szovjet vezetők ünnepi táviratváltását korábban ismertettük.) Üdvözlő táviratot küldött az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöksége, a bolgár, a csehszlovák, a jugoszláv, a koreai, a kubai, a lengyel, a mongol, az NDK, a román, a vietnami pártás állami vezetők. Üdvözölte a magyar állami vezetőket 67 ország állam- és kormányfője. Allende vétója # Santiago (UPI, AFP) Hírügynökségi jelentések szerint dr. Salvador Allende chilei elnök kimondta a vétót a jobboldali ellenzék által benyújtott alkotmányreform-tervezet ügyében. Allende — elnöki jogkörével élve — egy reakciós alkotmányrefórm útját akarja állni, s amint a minap kijelentette, kész feloszlatni a kongresszust és kiírni a népszavazást e kérdésben. E két utóbbit illetően egyelőre nem ismeretes a chilei elnök döntése. Az ellenzéki pártok szerdára kormányellenes tüntetést hirdetnek. Allende felszólította az Unidad Popular valamennyi tagját és hívét, hogy kedden vonuljanak az utcára, „s akkor majd meglátjuk, ki az erősebb kettőnk közül!" Genf v Ewald Moldt,-, az NDK külügyminiszter-helyettese Genfben látogatást tett Maurice Strongnál, az ENSZ emberi környezettel foglalkozó konferenciájának szervező főtitkáránáL Moldt hangsúlyozta, hogy az NDK kész egyenjogúán részt venni a júniusban esedékes környezetvédelmi világkonferencián. A világkonferenciát — mondotta az NDK külügyminiszter-helyettese — nem szabad a Német Demokratikus Köztársaság törvénytelen és kizárólag politikai motívumokon alapuló diszkriminálására felhasználni. Hongkong Kínában tett látogatását befejezve, Dom Mintoff máltai miniszterelnök szombaton Hongkongba érkezett. Mintoff Pekingben három napon át tárgyalt Csou Enlaj kormányfővel, Li Hsziennien miniszterelnök-helyettessel, valamint más politikai és gazdasági vezetőkkel. Az AP- szerint.- -feltehető, hogy -Kína a Máltának nyújtandó gazdasági segély lehetőségét fontolgatja. Tokió Miki Takeo volt japán külügyminiszter Csou En-laj miniszterelnök meghívására április 13-án Pekingbe utazik. A tekintélyes liberális demokratapárti politikust elkíséri útjára több képviselő is. Miki Takeo öt napot tölt Kínában. New York New Yorkban befejeződött az ENSZ emberi jogok bizottságának 28. ülésszaka. A bizottság megtárgyalta a Szovjetunió konvenciótervezetét az apartheid megszüntetéséről, valamint a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló megállapodással kapcsolatos jegyzőkönyvtervezetet. Ezek a dokumentumok az ENSZ közgyűlésének következő ülésszaka elé kerülnek. Japán ellenzéki egységfront # Toldó (AP) A japán ellenzéki pártok a szocialista párt vezetésével egységfrontot alakítottak a Szato-kormány ellen. Az ogységfront célja, hogy a parlamentben és azon kívül az összes ellenzéki erőt felsorakoztassák abbéin a harcban, amely a japán és az amerikai kormány Okinawával kapcsolatos titkos megállapodásai miatt robbant ki, s öltött országos méreteket Az „okinawal Iratok" nyilvánosságra hozatala és az ezzel kapcsolatos letartóztatások kényes kérdésében nincs egyetértés Szato liberális demokrata pártján, sőt kormányán belül sem. Hírek szerint Fukuda külügyminiszter felajánlotta lemondását Szato miniszterelnöknek. A letartóztatott titkárnő és újságíró azonnali szabadonbocsátását és a sajtó, valamint a véleménynyilvánítási szabadság helyreállítását követelő országos mozgalom keretében politikusok, jogászok, újságírók, tudósok és írók ítélik el a Szato-kormány alkotmányellenes lépését Tokióban 250 neves közéleti személyiség részvételével gyűlést tartottak, s megalakították „a nép tájékozódási jogának védelmezéséért küzdő társaságot". Elspórolt megbecsülés SPÖROLNI nemcsak annyit jelent hogy valaki takarékoskodik, nemcsak annyit, hogy megtakarít, félretesz, összegyűjt. Ez a németből jött csúnyácska szavunk — ellentétben említett rokonértelmű párjaival — roszszalló érelmü is. Mert nemcsak a szegénység kényszerű spórolása van benne manapság — s az ma már egyre homályosul a szóban —, sokkal erősebb a fukarkodás-zsugoriság mellékzöngéje. Különösen akkor, ha elspórolt megbecsülést mondunk; s ebben már benne van, hogy valakitől, valakiktől vonják el az egyébként kijáró megérdemelt, megszolgált elismerést Bizonyára anyagiakat — gondolhatják sokan a bevezető után; hisz valahogy kezdjük megszokni, hogy a megbecsülés az anyagi elismerésben, borítékos formában jelentkezik. Ami a legtermészetesebb dolog, s az anyagi érdekeltség elvének tökéletesen meg is felel. Mégis, ez csupán egyik oldala lehet a megbecsülésnek; s amikor az elspórolásról van szo, a téma kisebb részét képezi csak. Mert az erkölcsi megbecsülésen mintha többen és többet akarnának spórolni. Mintha némelyik munkahelyen úgy lennének ezzel, akár az elfoglalt szülő a gyermekével; pénzt, zsebpénzt . még csak ad neki, de hogy jó szót is szóljon hozzá, hogy egy-egy alkalommal kedvesen elbeszélgessen vele — másszóval: hogy apait-anyait is adjon az anyagihoz; ehhez már nincs ideje, ereje, kedve. Egyes vezetők ki is mondják: nincs erre szükség. Mert: „Nem ez a lényeg. A lényeg a borítékban lapul". Nem vitás, hogy fontos a pénzbeli rész. Nem vitás például, hogy jogosan panaszkodott nemrégiben az a brigád, amely hatalmas arányú többletmunkát végzett vállalatának, s nem kapott csak köszönömöt. Ahogy mondták: „Csak egy meleg kézfogást." Márpedig ők egyrészt a tervezettnél jóval hamarabb, másrészt sokkalta olcsóbban, igen komoly megtakarítással oldották meg a feladatokat Ha csak a megtakarítás egy kis részének arányában is, de megérdemelték volna a pénzjutalmat Az ő esetükben ezen spórolták el a megbecsülést: persze, erkölcsiekben sem törlesztettek az „adósságból" annyit amennyit megérdemeltek volna a brigád tagjai. Ez az egy példa is illusztrálja: anyagi természetű elspórolásról is lehet és kell is beszélnünk a megbecsülésnél De ennél sokkal többről van szó. Morális megnyilvánulásokról is, olyan vezetői gesztusokról — sokszor éppen a jutalmazások, kitüntetések szomszédságában —, olyan vezetői érdektelenségről is, amelyről szükséges beszélni. Előfordul, hogy éppen ilyen dolgok rontják meg a jutalmazás-elismerés örömét is. Ha például egy kiemelt feladatért járó tiszteletdíj kifizetésekor arra sem ügyelnek, hogy ne régi kétforintosokban kapja meg egy részét az illető, annak" bizony már ürömíze van. S mit mond a kifizető, mikor ezt szóvá teszi a bemutató tanításra érdemes tanár? Hogy a bankban ezt a pénzt is be lehet váltani !... Korábban írtunk már olyan esetről, hogy a szocialista brigád kitüntetést vagy a kiváló dolgozó címet csak úgy odaküldték a műhelybe valakivel: itt van, tessék. Történt ilyesmi magasabb szinten is, a felsőoktatásban. A katedrával rokon területen kifejtett munkásságáért kapott miniszteri kitüntetést az egyetemi ember. A velejáró pénzt a munka helyén kapta volna meg, de mivel éppen otthon dolgozott, kiküldték a lakására a hivatalsegéddel. Hogy ez így történhetett, hogy csak „van itt valami pénze" alapon fogták föl az egészet, abban is van egy „jó" adag hivatalos érdektelenség. És sorolhatnánk tovább a példákat. Elspórolják a megbecsülést sok helyütt és' sokféleképp — „spórolnak"