Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-16 / 89. szám

VASÁRNAP, 19W. ÁPRILIS ÍR ma gaz Pardl Anna DEL » tizenkét keket kései rtkeltása vonalak fekvölámassa a horizont felrobbantott alagút tétooasága a nap csapdája előtt a dél viláfváltozásek szenvedélyével ét a nyugalommal középaranyos peronyi kid napkelet és napnyugat a (Ont idők tandökléee es árnyéka között Dávid József AZ ÚJ TANÍTÓNŐ Sajnálatáé jeloneég kereske­delmi éietiinkbpn, hegy vevé és eladó között majdnom ellenséges a viszony. — Na, Itt ven ez az únott ké­pű eladó — sóhajtunk íel némi rosszindulattal, miket belépünk az üzletbe. — Tessék. Megint egy háklis, válogatós vevő — morogja (oj­tott indulattal az eladó, halott barátsággal és gyengéd szeretet­fel üdítő, kellemes légkört vará­zsolhatnánk az üzletekbe. Az alábbi példa nem védett szabadalom, bárki utánozhatja. A vásárló benyit az üzletbe: — Jó napot kívánok. — Szeretettel köszöntöm önt suttogja meghatottan az el­adó. miközben egy örömkönnyet merzsoi el a szemében. — Olyan jó itt — leheli a meg­hatottságtól rekedten a vevő. — Mutatkozzunk be egymásnak I Ismerkedjünk meg közelebbről. Stehola Rezső vagyok. — Nagyon örvendek, Pránicer Pál­•W Engedd meg, hogy tegezze. lek. Azt hiszem, én vagyok az idősebb. Szervusz! w Szervusz! Parancsolj velem. — Mielőtt bármit is kérnék, nem haragszol, hogy fárasztalak, hogv csak úgy beleptem az éle­tedbe? Te mit sem sejtve állsz a pult mögött, és akkor egyszer­re csak orvul bejön egy vevő... — De kérlek! Minden enyee vásárló szebbé, színesebbé, eee­menydusebbá teszi az életemet. Nélkületek minden csupa una­lom, szürkeség lenne. — Nem! Értsd mag, hogy lel­kiismeret-furdalásom van Talán éppen a lét, vagy nem lét nagy kérdéseiről töprengtél, mikor bejéptem ide, s most kizökken­telek gondolataidból. Ilyen pró­zai ügyben, mint a vásárlás! — Miért ez az önkínzás, drága barátom? Én azért vagyok, hogy szíves szóval kínáljam üzletünk portékáit. -SP Én pedig ígérem, hogy a legszerényebben, a legnagyobb tisztelettel viseltetem irántad. Ha lennél olyan jó, egy bokafixes zoknit szeretnék. Ha lehet, ko­baltkék színben. — Mi az, hogy lehet? A ke­reskedelemben nincs lehetetlen, csak egy kis jóezándék kall. Már­is felmászok a létrára. Ugyanis a kobaltkék zoknik a legfelsőbb polcon vannak. — Mondd, nem kérek én túl sokat? Nem vagy szédülés? Nincs tériszonyod a magasban? — Egy picit. De életem és ha­lálom a vevőérti Méltóztassál egy pár bokafixes zokni. — Köszönöm. Szívem teljes melegével köszönöm. — Én köszönöm, hogy szolgá­latodra lehettem. Parancsolj. Né­gyes kassza, hármas csomagoló. Kézesókom a kedves feleséged­nek. A vevé kilép az utcám, féltón szoritja magához a kis csoma­got, és könnyes szemmel, boldo­gan suttogja: — Megint van zoknim! GALAMBOS SZILVESZTER E gy évig volt aranya, élesz­tője a falunak. Az idő­sebbek megszerették, a fiatalok imádták. Nem volt olyan kezdeményezés, amibe szívvel, lélekkel ne álltak volna mellé. Így alakult ú.ijá a népitánc­csoport, szerveződött az irodal­mi színpad és néhány szakkör, Az iskolán kívüli fáradhatatlan tevékenységét legfeljebb az idő­sebb kollégák nézték egy kis irigységgel. A falu viszont rep­desett: végre egy olyan pedagó­gus, aki nepicsak tanít, hanem az ifjúság szívét, a falu lelkét is ki tudja bugyolálni. Csupor Ágnes tanítónő is úgy érezte, hogy eddig soha nem tapasztalt szívmeleg varázslat ve­szi körül, s valósággal elszomo­rodott, amikor már csak néhány nap volt hátra az iskolai év­ből. Ügy tervezte, hogy a nyári szünidő alatt két hetet tölt ott­hon szüleinél, majd felutazik Pestre, a rokonokhoz. Egy ki­csit kiriszálja magát a városban, aztán lesz ideje még bőven arra is, hogy a ped. főiskola levelező tagozatára felkészüljön. Éppen ezzel kapcsolatban kellett beug­rania egyik délután a járás mű­velődési osztályára, amikor ösz­szetalálkozott Telekes Miklóssal. A fiú a traktora helyett most a motorján ült­— Elviszem én, szívesen — ajánlkozott nagy örömmel a le­gény, s a tanítónő nem is ké­rette magát. Felkuporodott a mo­torra, de mielőtt elindultak vol­na, szereztek a kisasszonynak is egy sisakot. Visszafelé, a kecöli erdőnél, va­lamit hátraduruzsolt a fiú, majd letért a műútról. Ágnes megijedt, de mire a mo­tor megállt, összeszedte magát, s ügy ugrott talpra, mindenre ké­szen, mint egy kis vadmacska. A szava is neki jött meg előbb: — Mi akar ez lenni, Miklós? A fiú zavartan pislogott, — Beszélj! Mert nincs sok időm. Különben nem vettem volna igénybe jóhiszeműen — emelte feljebb a hangját a ta­nítónő — a segítségedet. — Én .., nem akartam rosszat — tért ki a lány vádoló, szúrós tekintete elől a legény. — Akkor fordítsd meg a mo­tort — szólt határozottan a leány, de a fiú csak téblábolt. Látszott, hogy szörnyű nagy vívódása van, s így inkább szánni való már, mint félelmetes. Erre a tanítónő is határozottabb lett. — Es most mit csináljak ve­led? Miklós cigarettát vett elő, de keze láthatóan remegett, amikor meggyújtotta, s aztán néhány slukk után már kereste a lány tekintetét. Jó volt belenézni, de csak hunyorogva bírta, mint a napot. Hunyorogva, ami most, hogy a sisak eltakarta a szemöl­dökét, komikusnak tűnt. Mintha a hosszúkás arc is kikerekedett volna. Csak az ajak íve ... — Hallod? — zökkentette td a fiút tekintete legeltetésé bal Ag­m. — Csak azt akartam mondani — buggyant ki Miklós száján a vallomás —, hogy én nagyon szomorú leszek, ha elmegy ... — Kedves vagy — öntötte el a pír Csupor Ágnes arcát, aztán észbekapott: — De most már akkor... menjünk. A fiú kelletlenül vetette át lábát a motoron, s várta, hogy a tanítónő is felüljön. — Na, persze — szólt hátra a vállán keresztül —, maga ezt úgysem érti. — Mit nem értek? — Hát, hogy egy ilyen, ma­gamfajta, hogy is merészel egy tanítónőnek... — Most aztán végképp nem értelek. — Ha tegezve mondanám, úgy ;.. biztosan megértené. A tanítónő leugrott a motorról. — Ide figyelj, te pupák kato­na. Nem mondtam már néhány­szor nektek, hogy akit én tege­zek, az nyugodtan visszategez­het. A fiú a motorra huppant. Vál­las alakja mpst valósággal meg­görnyedt. A bolond is jól látta, honnan fúj a szél. De a tanítónő többet is akart tudni: — Mondd, mondd csak ki, ami a szíveden fekszik, de tegezve! A fiú újra kitámasztotta a mo­tort, majd sután a lány felé for­dult. —» Hiszen... utói tudnám én... azaz, hogy tudnálak érni, ha te is akarnád .,, Hát így kezdődött. És Csupor Ágnes tanítónő nem utazott el a faluból. Egy hét múlva azonban hivat­ta gz iskolaigazgató. — Mi van, kollegina? Mtert nem élvezi a szabadságát? — őszinte lehetek? — Elvárom magától. — Azért, mert Telekes Mik­lóst segítem a felvételire. — Nocsak — húzta el gúnyo­san a száját az igazgató, de Ág­nes nem vett észre semmi rossz­indulatot, s lelkesen magyarázni kezdte, hogy a traktoros jelent­kezett a gépipari technikum le­velező tagozatára. — Talán bizony a maga szép szeméért? — Az lehet— kapott Ó6zbe a kis tanítónő, s dacosan nézett szembe az igazgatóval. Az igazgató köhécselt, lesimo­galte néhány szál haját, majd ki­jelentette: — Ha nem tudná, kollegina, az egész falu meg van botrán­kozva. Ha azonnal csomagol, éc elmegy, talán még nem késő. — De miért? — Ne játssza tovább az ár­tatlan virágocskát — türelmet­lenkedett az igazgató, majd hig­gadtabb hangon: — Mert ne­kem qgye... szóval, felölem úgy él, ahogy magának tetszik. Csak nem ittl Falun nem engedheti meg magának egy tanítónő azt, amit ön csinál. — Miért? Hát mit csinálok én? — Ezt kérdezze meg azoktól a szülőktől, akiknek a gyerekeit tanította, meg azoktól a fiatalok­tól, akik közül felcsípett magá­nak egyet. — És, ha ezt tettem volna? Talán apácának jötetm én ide? Tudomásom szerint, semmi olyat nem követtem el, ami az írat­lan, vagy akár az írott társa­dalmi erkölcsbe ütközne. — Nézze, Ágnes — hajolt kö­zelebb az igazgató kollégájához, — Én csak jót akarok magának. Hallgasson rám. Maga nemcsak szép és csinos, hanem okos kis­lány is. Sokra vihetne a pá­lyán, ha ... nem feküdne le egy közönséges traktorossal is. Mert, tudja, egy tanítónő — akarta mondani, de ez már a torkán akadt, mert Csupor Ágnes csöpp kis tenyere csattant az arcán. Ezután a tanítónő a lakására rohant, pedig elkeseredett szíve szerint félre kellett volna verni a harangokat, g falu főterére cső­díteni « pépet, s a szemükbe mondani: hát ilyenek vagytok, emberek? Vagy melyik az igazi arcotok? Két fiatal kapcsolatában nem tudtok elképzelni mást. csak bujálkodást? Hát olvan lehetet­len az még ma is, hogv egy fizi­kai és egy szellemi dolgozó meg­találja egymást? És hói van ő? Miklós! Most miért nincs itt?! Most... ép­pen most, amikor. . de csak ha­sadna meg már a föld ... A föld nem hasadt meg. Tele­kes Miklós sem került hi­szen rotációs kaszát vontatott kint a réten. A termelőszövetkezet kocsisa később ellenben megállt a taní­tónő lakása előtt. És gpiíkor az öreg elunta a várakozást, bekiál­tott: — Igyekezni kéne, kisasszony* kám. ha e délutáni 3 órás vonat­tal el akar menni!... I i

Next

/
Thumbnails
Contents