Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
VASÁRNAP, 19W. ÁPRILIS ÍR ma gaz Pardl Anna DEL » tizenkét keket kései rtkeltása vonalak fekvölámassa a horizont felrobbantott alagút tétooasága a nap csapdája előtt a dél viláfváltozásek szenvedélyével ét a nyugalommal középaranyos peronyi kid napkelet és napnyugat a (Ont idők tandökléee es árnyéka között Dávid József AZ ÚJ TANÍTÓNŐ Sajnálatáé jeloneég kereskedelmi éietiinkbpn, hegy vevé és eladó között majdnom ellenséges a viszony. — Na, Itt ven ez az únott képű eladó — sóhajtunk íel némi rosszindulattal, miket belépünk az üzletbe. — Tessék. Megint egy háklis, válogatós vevő — morogja (ojtott indulattal az eladó, halott barátsággal és gyengéd szeretetfel üdítő, kellemes légkört varázsolhatnánk az üzletekbe. Az alábbi példa nem védett szabadalom, bárki utánozhatja. A vásárló benyit az üzletbe: — Jó napot kívánok. — Szeretettel köszöntöm önt suttogja meghatottan az eladó. miközben egy örömkönnyet merzsoi el a szemében. — Olyan jó itt — leheli a meghatottságtól rekedten a vevő. — Mutatkozzunk be egymásnak I Ismerkedjünk meg közelebbről. Stehola Rezső vagyok. — Nagyon örvendek, Pránicer Pál•W Engedd meg, hogy tegezze. lek. Azt hiszem, én vagyok az idősebb. Szervusz! w Szervusz! Parancsolj velem. — Mielőtt bármit is kérnék, nem haragszol, hogy fárasztalak, hogv csak úgy beleptem az életedbe? Te mit sem sejtve állsz a pult mögött, és akkor egyszerre csak orvul bejön egy vevő... — De kérlek! Minden enyee vásárló szebbé, színesebbé, eeemenydusebbá teszi az életemet. Nélkületek minden csupa unalom, szürkeség lenne. — Nem! Értsd mag, hogy lelkiismeret-furdalásom van Talán éppen a lét, vagy nem lét nagy kérdéseiről töprengtél, mikor bejéptem ide, s most kizökkentelek gondolataidból. Ilyen prózai ügyben, mint a vásárlás! — Miért ez az önkínzás, drága barátom? Én azért vagyok, hogy szíves szóval kínáljam üzletünk portékáit. -SP Én pedig ígérem, hogy a legszerényebben, a legnagyobb tisztelettel viseltetem irántad. Ha lennél olyan jó, egy bokafixes zoknit szeretnék. Ha lehet, kobaltkék színben. — Mi az, hogy lehet? A kereskedelemben nincs lehetetlen, csak egy kis jóezándék kall. Máris felmászok a létrára. Ugyanis a kobaltkék zoknik a legfelsőbb polcon vannak. — Mondd, nem kérek én túl sokat? Nem vagy szédülés? Nincs tériszonyod a magasban? — Egy picit. De életem és halálom a vevőérti Méltóztassál egy pár bokafixes zokni. — Köszönöm. Szívem teljes melegével köszönöm. — Én köszönöm, hogy szolgálatodra lehettem. Parancsolj. Négyes kassza, hármas csomagoló. Kézesókom a kedves feleségednek. A vevé kilép az utcám, féltón szoritja magához a kis csomagot, és könnyes szemmel, boldogan suttogja: — Megint van zoknim! GALAMBOS SZILVESZTER E gy évig volt aranya, élesztője a falunak. Az idősebbek megszerették, a fiatalok imádták. Nem volt olyan kezdeményezés, amibe szívvel, lélekkel ne álltak volna mellé. Így alakult ú.ijá a népitánccsoport, szerveződött az irodalmi színpad és néhány szakkör, Az iskolán kívüli fáradhatatlan tevékenységét legfeljebb az idősebb kollégák nézték egy kis irigységgel. A falu viszont repdesett: végre egy olyan pedagógus, aki nepicsak tanít, hanem az ifjúság szívét, a falu lelkét is ki tudja bugyolálni. Csupor Ágnes tanítónő is úgy érezte, hogy eddig soha nem tapasztalt szívmeleg varázslat veszi körül, s valósággal elszomorodott, amikor már csak néhány nap volt hátra az iskolai évből. Ügy tervezte, hogy a nyári szünidő alatt két hetet tölt otthon szüleinél, majd felutazik Pestre, a rokonokhoz. Egy kicsit kiriszálja magát a városban, aztán lesz ideje még bőven arra is, hogy a ped. főiskola levelező tagozatára felkészüljön. Éppen ezzel kapcsolatban kellett beugrania egyik délután a járás művelődési osztályára, amikor öszszetalálkozott Telekes Miklóssal. A fiú a traktora helyett most a motorján ült— Elviszem én, szívesen — ajánlkozott nagy örömmel a legény, s a tanítónő nem is kérette magát. Felkuporodott a motorra, de mielőtt elindultak volna, szereztek a kisasszonynak is egy sisakot. Visszafelé, a kecöli erdőnél, valamit hátraduruzsolt a fiú, majd letért a műútról. Ágnes megijedt, de mire a motor megállt, összeszedte magát, s ügy ugrott talpra, mindenre készen, mint egy kis vadmacska. A szava is neki jött meg előbb: — Mi akar ez lenni, Miklós? A fiú zavartan pislogott, — Beszélj! Mert nincs sok időm. Különben nem vettem volna igénybe jóhiszeműen — emelte feljebb a hangját a tanítónő — a segítségedet. — Én .., nem akartam rosszat — tért ki a lány vádoló, szúrós tekintete elől a legény. — Akkor fordítsd meg a motort — szólt határozottan a leány, de a fiú csak téblábolt. Látszott, hogy szörnyű nagy vívódása van, s így inkább szánni való már, mint félelmetes. Erre a tanítónő is határozottabb lett. — Es most mit csináljak veled? Miklós cigarettát vett elő, de keze láthatóan remegett, amikor meggyújtotta, s aztán néhány slukk után már kereste a lány tekintetét. Jó volt belenézni, de csak hunyorogva bírta, mint a napot. Hunyorogva, ami most, hogy a sisak eltakarta a szemöldökét, komikusnak tűnt. Mintha a hosszúkás arc is kikerekedett volna. Csak az ajak íve ... — Hallod? — zökkentette td a fiút tekintete legeltetésé bal Agm. — Csak azt akartam mondani — buggyant ki Miklós száján a vallomás —, hogy én nagyon szomorú leszek, ha elmegy ... — Kedves vagy — öntötte el a pír Csupor Ágnes arcát, aztán észbekapott: — De most már akkor... menjünk. A fiú kelletlenül vetette át lábát a motoron, s várta, hogy a tanítónő is felüljön. — Na, persze — szólt hátra a vállán keresztül —, maga ezt úgysem érti. — Mit nem értek? — Hát, hogy egy ilyen, magamfajta, hogy is merészel egy tanítónőnek... — Most aztán végképp nem értelek. — Ha tegezve mondanám, úgy ;.. biztosan megértené. A tanítónő leugrott a motorról. — Ide figyelj, te pupák katona. Nem mondtam már néhányszor nektek, hogy akit én tegezek, az nyugodtan visszategezhet. A fiú a motorra huppant. Vállas alakja mpst valósággal meggörnyedt. A bolond is jól látta, honnan fúj a szél. De a tanítónő többet is akart tudni: — Mondd, mondd csak ki, ami a szíveden fekszik, de tegezve! A fiú újra kitámasztotta a motort, majd sután a lány felé fordult. —» Hiszen... utói tudnám én... azaz, hogy tudnálak érni, ha te is akarnád .,, Hát így kezdődött. És Csupor Ágnes tanítónő nem utazott el a faluból. Egy hét múlva azonban hivatta gz iskolaigazgató. — Mi van, kollegina? Mtert nem élvezi a szabadságát? — őszinte lehetek? — Elvárom magától. — Azért, mert Telekes Miklóst segítem a felvételire. — Nocsak — húzta el gúnyosan a száját az igazgató, de Ágnes nem vett észre semmi rosszindulatot, s lelkesen magyarázni kezdte, hogy a traktoros jelentkezett a gépipari technikum levelező tagozatára. — Talán bizony a maga szép szeméért? — Az lehet— kapott Ó6zbe a kis tanítónő, s dacosan nézett szembe az igazgatóval. Az igazgató köhécselt, lesimogalte néhány szál haját, majd kijelentette: — Ha nem tudná, kollegina, az egész falu meg van botránkozva. Ha azonnal csomagol, éc elmegy, talán még nem késő. — De miért? — Ne játssza tovább az ártatlan virágocskát — türelmetlenkedett az igazgató, majd higgadtabb hangon: — Mert nekem qgye... szóval, felölem úgy él, ahogy magának tetszik. Csak nem ittl Falun nem engedheti meg magának egy tanítónő azt, amit ön csinál. — Miért? Hát mit csinálok én? — Ezt kérdezze meg azoktól a szülőktől, akiknek a gyerekeit tanította, meg azoktól a fiataloktól, akik közül felcsípett magának egyet. — És, ha ezt tettem volna? Talán apácának jötetm én ide? Tudomásom szerint, semmi olyat nem követtem el, ami az íratlan, vagy akár az írott társadalmi erkölcsbe ütközne. — Nézze, Ágnes — hajolt közelebb az igazgató kollégájához, — Én csak jót akarok magának. Hallgasson rám. Maga nemcsak szép és csinos, hanem okos kislány is. Sokra vihetne a pályán, ha ... nem feküdne le egy közönséges traktorossal is. Mert, tudja, egy tanítónő — akarta mondani, de ez már a torkán akadt, mert Csupor Ágnes csöpp kis tenyere csattant az arcán. Ezután a tanítónő a lakására rohant, pedig elkeseredett szíve szerint félre kellett volna verni a harangokat, g falu főterére csődíteni « pépet, s a szemükbe mondani: hát ilyenek vagytok, emberek? Vagy melyik az igazi arcotok? Két fiatal kapcsolatában nem tudtok elképzelni mást. csak bujálkodást? Hát olvan lehetetlen az még ma is, hogv egy fizikai és egy szellemi dolgozó megtalálja egymást? És hói van ő? Miklós! Most miért nincs itt?! Most... éppen most, amikor. . de csak hasadna meg már a föld ... A föld nem hasadt meg. Telekes Miklós sem került hiszen rotációs kaszát vontatott kint a réten. A termelőszövetkezet kocsisa később ellenben megállt a tanítónő lakása előtt. És gpiíkor az öreg elunta a várakozást, bekiáltott: — Igyekezni kéne, kisasszony* kám. ha e délutáni 3 órás vonattal el akar menni!... I i