Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
SZOMBAT, 1972, MÁRCIUS 1L Tavasz a korzón i4 tehetség Az író, Erős Tivadar újból jelentkezett a szerkesztőségben, de elbeszélését ez alkalommal sem fogadták el közlésre. „Nem hajlandók közölni — gondolta sértődötten, ahogy ott ült a vendéglőben. — Majd közölnék, ha meghalok, de akkor már késő lesz!" Ügy megsajnálta magát, hogy el is pityeredett. A következő napon a helységet keresztülszelő folyó partján megtalálták Erős kalapját. Keresték hulláját is, de seholsem akadtak fá. A lap szerkesztősége nekrológban tudósított az esetről, amelyben mindent megírtak, ami ilyenkor szokás. És természetes, közölték — igaz erősen kijavítva és lerövidítve — a bajt hozó elbeszélést is. Egy hét múlva azonban elhanyagoltan, gyűrötten, szakállason megjelent a szerkesztőségben az író, és követelte a honoráriumot. Kifizették neki a pénzt, ám ő ezzel nem érte be. Bement a főszerkesztőhöz, és előhúzott egy köteg kéziratot. — írták-e vagy sem, hogy tehetséges vagyok? — írtuk — fújta ki magát a főszerkesztő. — írták-e vagy sem. hogy „elment korán, mielőtt még megírhatta volna életművét?" Kénytelen-kelletlen a főszerkesztő erre is igennel válaszolt. — Hát én megírtam, itt van, közöljék — mondta Erős Tivadar, letéve a kéziratot a főszerkesztő elé, és már távozott is. Az egész szerkesztőség Erős kéziratain dolgozott: javítgatták, átírták. A lapban pedig egyre-másra jelentek meg a korábban vízbeíulladtnak vélt író elbeszélései. A lap főszerkesztője már valósággal félt bemenni a szerkesztőségbe, de Erős Tivadar így is rátalált. Leszólította úton, útfélen, és a kezébe nyomta gyűrött kéziratait. Végre aztán felmondta tehetsége a szol- , ;álatot. Kiírt magából mindent; mindent, amit csak tudott. Megjelent utolsó írása is. A szerkesztőség is fellélegzett, örömük azonban nem volt tartós, mert az utolsó írást követő napon a helységet keresztülszelő folyó partján kalapjaikkal együtt ott találták vízhatlan tasakokba kötötten három író kéziratkötegeit is. J. O. Zeiman Ferenc feiveiele Ha ldcsit süt a Nap, máris „telt ház" van a Kárász utcán. Jó az idő, lassan a télikabátok is lekerülnek. GÉPEKKEL TERMELEKENYEBBEN SZÖVETKEZETI MÉRLEGZÁRÁS Hét automata konzervipari Tegnap délután, a Tisza 6eprt foglak munkára tavalv szálló tükortermében tartota Szegedi Paprikafeldolgozó ta mérlegzáró közgyűlését a Vállalatnál; igv termeléke- Szegedi Gumi és Műanyag nyebben, magasabb színvo- Ksz tagsága. A vezetőség benalon tudjak gyártani a do- számolóját Paragi Ferenc elbozos húskonzerveket. Ezen- nok ismertette. Mint a nev is kívül egy sor művelet gépe- mutatja, a ket termékkör — sítését is megoldották; igv a a gumi- és múanyagkészíthúsklopfolást. a baromfihús menyeke — jelenti a szovetüarabolását. A tmk dolgozói kf>zet Profilját. Tavaly példobozmosó gépet is szerkesz- daul 120 ezer darab motorlettek. kerékpár-belsőt gyártottak. A FŰZFA múanyagrészleg polietilénből, \ ciuiívindTv poliamidból, polistirolból küA SARKVIDÉKÉN lön(éle könnyűipari gépal_ Százhetven féle fuzfat ne- katrészeket termelt. Idén veinek a Szovjetunióban. A ütemesen növelik a termefüzíaregiszter egyre újabb lést: 16 milliós érték előállí.ilfajokkal bővül, mert a fűz- tása a tervük, fát újabb és újabb területeken honosítják meg. A fűz már a Sarkvidéken is elterjedt. Kezdő gitáros PECHES BETÖRÖK Nagy teljesítményű fori asztópisztollyal igyekezett kinyitni egy betörőbanda az egyik római bank széfjét, közben azonban elégették a páncélszekrény belsejében lapuló 500 ezer líra értékű bankjegyeket is. A helyszínre siető rendőrség elől sikerült egérutat nyerniök. RAJTAÜTÖTTEK EGY HIPPITAN'YÁN Hippitanyán ütött rajta a nyugatnémet rendőrség, s nagy mennyiségű kábítószert és fegyvert, foglalt le. Több mim 200 személyt letartóztattak, köztük 50 amerikai, kanadai és ausztráliai „vendéghippit.'', akikre minden bizonnyal kiutasítás vár. A lottó nyerőszámai: 6, 8, 22, 23, 64 A Sportfogadási és LottóSgazgatoság közlése szerint a Budapesten megtartott 10. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 6, 8, 22, 23, 64. TÜRELMETLENEK A FÁCANKAKASOK A korai tavaszodás fészekrakásra. párkeresésre ösztönzi az apróvadakat. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság híres fácánkertjében, ahol 3000 vadmadarat tartanak, türelmetlenek a fácánkakasok. A tenyésztők megkezdték a „háremek'' kialakítását, a párok összeválogatását. Több mint 700 elkülönített kis boxban helyezik el a tojókat. Az idén több mint 120 ezer fácántojást várnak, amelynek jelentós részét saját maguk keltetik ki. A vadmadár telepen vadkacsa-tenyésztésre is berendezkedtek. Az első kisebb törzsállomány részére fészkelő helyet építettek. ÁRADÁS BOLÍVIÁBAN Egyhetes esőzés után kiléptek medrükből az Amazonas mellékfolyói és súlyos áradásokat okoztak EszakBoliviában. A természeti csapás négy halálos áldozatot követelt, számos házat romba döntött, járványveszéllyel fenyeget. KETSZER ANNYI GYERMEKCIPŐ Tavaly óta gyermekcipőket is gyárt az Első Szeged Járási Ktsz, Idén megkétszerezik a fontos cikk termelését: 120 ezer párát készítenek belőle. Egyben a választékot is bővítik; 15-féle modellben gyártják a kicsiknek való lábbeliket. SZERVEZIK AZ ÉPÍTŐTÁBOROKAT Hét évvel ezelőtt volt először önálló egyetemi építőtábor Szegeden, azóta nyaranként odesszai, lvovi, harkovi, greifswaldi és miskolci hallgatók fordultak meg itt. A szegedi egyetemisták és vendégeik az építőtáborokban — 1593-an — 132 ezer munkaórát dolgoztak. Idén is szervezi már a JATB a megyében építőtáborait: főleg az építkezéseken és a mezőgazdaságban helyezi el a jelentkezőket. A" magyar fiatalokkal vállvetve fognak dolgozni lengyel, szovjet és NDK-beli egyetemisták is. NYERESÉG A MEDIKÉMIÁBAN A sok nehézséggel küzdő MEDIKÉMIA szövetkezet nyereséggel zárta az elmúlt esztendőt. 27,3 millió forintos termelésével 5 millió forint hasznot ért el. Figyelmet érdemel, hogy a nyereség felét a pénzügyi helyzet javítása érdekében fejlesztési alapként tartalékolta. VESZÉLYES HÁZTARTÁSOK Az elmúlt évben az Állami Biztosító Csongrád megyében 11 267 ügyfélnek fizetett különböző összegeket kártérítésül. Ebből 3294 szenvedő félnek — baleset után: a baleseteknek pedig 46,7 százalékát az otthoniak tették ki. A háztartási balesetek listáján az esésből eredő sérülések vezetnek a barkácsolás, illetve háztartási gépek használata közben bekövetkezett balesetek előtt. HELYREIGAZÍTÁS BŰNÜGYBEN Elírás történt március 8-i, szerdai számunk Röviden rovatának rendőrségi hírében. A Letartóztatták a tolvajokat című hírben a második név és cím helyesen: Kádár Németh Zoltán (Veresács utca 8.). EGYETEMI KÓRUSHANGVERSENY Meghívott együttesek részvételével rendez koncertet a József Attila Tudományegyetem kulturális bizottsága holnap, vasárnap délután 6 órai kezdettel a Dugonics téri épület aulájában. Közreműködnek: a veszprémi vegyipari egyetem vegyeskara, a szegedi egyetemi énekkar és hangszeres kamaraegyüttes, a szegedi zeneművészeti főiskola és szakközépiskola kamaraegyüttese, valamint a Ságvári gyakorló gimnázium vegyeskara. Vezényel B. Rohonyi Katalin és Szécsi József. BIOLÓGIAI SZABADEGYETEM Négy kisfilm szerepel a TIT biológiai szabadegyetemének holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órakor kezdődő programján. A József Attila Tudományegyetem Ady téri épületének Auditórium Maximumában a Nyitány, az Életjelenségek sejtdimenzióban, a Sejtmag és a Különös szigetek című filmeket vetítik le. Ml? 110 L? H 1973, MÁRCIUS 11., SZOMBAT — NÉVNAP: SZILÁRD SOKFELÉ ÉSO Várkató időjárás szombat estig: erősen felhős idő, sok helyen eső, egy-két helyen zivatar, mérsékelt, időnként megélénkülő. helyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. A nappali felmelegedés gyengül, de enyhe marad az idő. Várható legmag. sabb nappali hőmérséklet: általában 10—15 fok között, délen kevéssel 15 fok felett. A Nap kel 6 óra 0« perckor, és nyugszik 17 óra M perckor. A Hold kel 3 óra 50 perckor, és nyugszik 12 óra 48 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 84 cm (apauój. SZAZHARMINC ÉVE született Eötvös Károly (1842— 1916) író. újságíró, ügyvéd, liberális politikus. 1883-ban a hírhedt liszaeszlári perben az ártatlanul vádollak védőügyvédjének szerepével az ország határain tűi is ismertté vált. Két fő müve a tlszaeszlárl perről irt könyve és az Utazás a Balaton körül. A parkban Egy fiú és egy lány a sötét park egyik padján üldögél. — Mire gondolsz? — szólalt meg a lány. — Bizonyosan arra, amire te. A lány megbotránkozik és kijelenti: — Ha így áll a dolog, akkor el kell venned feleségül! TÁVVEZETÉK „IDEGKÖZPONTJA" Prágában 296 millió csehszlovák korona költséggel épül a Szovjetunióból az európai országokba földgázt továbbító távvezeték ellenőrző központja. Az ellenőrző központ működését a tervek szerint 1973-ban kezdi meg. A távvezeték „idegközpontja" a vezeték mentén működő 62 állomás műszaki adatait felvevő komputer lesz. Gyászközlemények Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama és rokon, dr. CZIRJAK LASZLÖNÉ SzJnyi Terézia rövid betegseg után 1972. március 10-én csendesen elbunyt. Drága halottunk temetése március 13-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 235 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága jó édesanya és nagymama, özv. DOMONKOS SANDOKNE, életének 72. éveben rövid szenvedés utan elhunyt. Temetése március 13-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, szö\ < u. 13. T. 238 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, nagyapa, dédapa, rokon, HE1*!' GYULA, életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése március 13-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Móra tl. 33/A. T. 237 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama és anyós. HORVÁTH FERENCNÉ, életének 85. évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése március 13-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló Bankot" es Kovács család. A. 233 Köszönetet mondunk a rokonoknak. tanítványainak, munkatársainak. ismerősöknek, jó szomszédoknak, a'-.ik szeretett halottunk, NÓGRÁDI ISTVÁN temetésén é: gyászmiséjén megjelentek, részvétükké!, Koszorúés virágadomáuyaikkal mély fájdalmunkat enybiteni igyekeztek. A gyászoló család. Dk. 6873 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, kik szeretett halottunk, DEZSŐ ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igvekéztek. Köszönetet mondunk továbbá a TI. kórház Intenzív osztály főorvosának, orvosainak, és ápolóinak, kik fájdalmát enyhítették. A gyászoló család, Udvarrii u. 4. T. 229 Köszönetünket fejezzük mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársainak, akik szeretett feleségem és édesanyánk, UOHATA BALINTNÉ biii-suztatasán megjelentek, részvétükkel es viragaikka! mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Buhata és Zakar család. T. 236 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, KISS ISTVáNNf; temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad, Acél köz 7. T. 226 Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, Élelmiszer Kisker. Váll. dolgozóinak, kik szeretett édesanyánk, özv. HEGEDŰS LAJOSNF temetésén meg jelentek, részvétükkel és virágaikkal fajdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. - Dk. 7012 SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Tacskó. III. Diák-bérlet. Este 7 órakor: Maya. Egressy-bérlet. MOZIK Szabadság: Vesztesek és győztesek. (Színes jugoszláv—olasz, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ) Vörös Csillag: Még kér a nép. (Csak IC évei felülleknek., színes magyar, negyed 6 és fél 3 órakor.) Fáklya: A nagy zsákmány. (Színes, m. b. franciaolasz, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Postás Mozi: Baleset a tengerparton. (3 és 7 órakor.) Nyugdíjasok Mozija: A skarlátruhás nó. (Színes franciaolasz film, 5 és 7 órakor.) BÁBSZÍNHÁZ November 7. Művelődési Központ, Újszeged. Délután 3 órakor Ludas Matyi-bérletben: Mese a kék kutyáról. CGYELF.TES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/47-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgés esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u.' 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYEI,ET ' • Szeged város területére Március 18-ig. szombat 13 órától hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel G óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Szűts László állami állatorvos. Lakása: Szeged. Juhász Gyula u. 13/B. III. em. 2. Telefon : 15-756. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. 22.00 Hírek, időjárás. 22.20 Riimur. és melódia. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—1.58 Melódiakoktél. Közben: 0.55—1.00 Hírek, időjárás. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora: Közben: 4.3o, 5.00, 5.30, G.00, 6.30, 7.00. 7.30 Hírek, időjárásjelentés. 0.17 Reklám. 0.20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe! 7.15 Üj könyvel. Kb. 7.35 Körzeti Időjárásjelentés. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Verbunkosok, népdalok. 9.00 Hírek. J).03 Operett részletek. 0.45 Váls szolunk hallgatóinknak. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 11.00—11.05 Hírek, időjárás. 11.50 „Jelképek erdején át". 12.00 Zenekari muzsika. 13.00 Hlrck, időjárás. 13.03 A lonjumenau-i postakocsis. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Napraforgó. 15.( i) Az OTP és a falu. 15.30 Közvei.tés a bajnoki labdarugó-mérkőzésekről. 13.50 Fúvósindulók. 15.fi Haligatóink figyelmébe! 16.00 Hirek, időjárás. 16.05 Üj lemezeinkből. 16.23 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50 Orvosi tanácsok. 16.55 Emlékek szárnyain. 17.45 Korur. ; hétköznapi csodái. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 öt pere sport. 18.15 Gabi. 18.53 Népdalcsuko:. 19.50 Jó estét, gyerekek! 70.00 Esti krónika H. 20.25 öt pere sport. 20.30 Üj könyvek. 20.31 Ernani. Verdi hárumf el vonásos operájának közvetítése a Debreceni Csokonai Színházból — hangfelvételről. Közben: 21.19— 21.34 Hónapról hónapra. 22.07— 22.15 Cigánydal. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 Mendelssohn műveiből. 24.00—0.10 Hírek, időjárás. I A TÉVÉ I RÁDIÓ Kossuth 4.23—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora: Közben: 4.30 . 5.00. 5.80, 6.00, 6.30. 7.00, 7.30 Hirclc. időjárás. 5.00. 6.00. 7.00 Reggelt krónika. 4.45. 6.45 Szót kérek. 5.20. 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20, 6.30. 7.20 Reklám. 7.15 Körzeti időjárásjeientés. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.18 Lányok, asszonyok. 8.42 A bet műsorából. 10.00 Hirek. Időjárás. 10.05 Rádiószínház. 11.04 Szimfonikus zene. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyelvünk. 12.30 ,,Magyarán szólva . . ." 12.45 Melódiakoktél. 13.50 Kóruspódiüm. 14.15 Lakástervezés és szociális, szempontok. 14.25 Üj zenei újság. 13.00 Hirek, időjárás. 15.05 Kis magyar néprajz. 13.10 Csak fiataloknak. 15.53 Reklám. 16.00 168 óra. 17.00 Hírek, időjárás. 17.30 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenakarának ifjüságl hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 öt perc sport. 19.30 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. Budapest 8.05 Tskola-tv: Filmesztétika. (KOzéplsk. IV. oszt. — Ism.) 9.00 Újrakezdik. A Tv polltik; 1 tanfolyamának adása a honvédség részére. (Icm.) 9.15 Kg v nagyváros slágerei: Rostock. NDK-fUm. (Ism.) 10.10 Állatkerti séta. Kisfilm a berlini allat kertről. (Ism.) 10.35 „Eletet az éveknek ..." (Ism.) 14.53 Salgótarjáni Bányász—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Salgótarjánból. 10.50 Hírek. 16.55 Michal úr kalandjai. 10. rész: A bosszú íze. 17.25 Antenna. 18.10 Hol vagy Názár? Tv-film Váci Mihály novellája alapján. 18.55 Nézzük együtt! 19.15 Cicavízió. 19.30 . Tv-híradó. 20.00 A perceim meg vannak számlálva . . . 20.05 A Ctrkus:: csillagai. IV. rész. 21.00 Louis<. W. Sommersei Maugham novellájának tv-fllm változata. 21.5) Tv-híradó — 2. kiadás. 22.01 Éjszakai előadás: Ártatlan varázslók. Lengyel film. Bevezetőt mond: Nemeskürty István. Belgrád 14.45 Lug falu polgárai. (Ism.) 15.30 Faiu parasztok nélkül. (Ism.) 16.00 Dallal mondjam meg neked. — Népi muzsika. 16.30 Kosáriabda: Lokomotiva— Jugoplastika. 18.15 Tercmatlétikai Európa-bajnokság. Grenoble. (Felvételről.) 19.15 Humoros adás. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Calgari: Korcsolyázás, parot. (Felvételről.) 21.30 őfelsége ad jutánsa. Szovjet. filmsorozat. II. műsor: 20.30 A Town-cirkusz. J1.I7 Huszonnégy óra. 21.27 Dokumen tummüsor: Emberek — két csepp víz. 21.47 zene: zene. ünnepségek Vcrsailles-ban. > Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának na jllapja. - M-giüenik tétté kivételével mindennap, hétköznap S. vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útJa 10 Telefon: 13-535, 13-003. - Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca tg. — Index: 29 051 — Előfizetés! dfj egy hónapra 20 tortok