Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

Komócsin Zollán előadása a szegedi aktívaértekezleten Btiutto a Szovjetunióba A Kossuth Lajos sugárúton túl is épül a rókus-móravárosi főcsatorna 62. évfolyam, 61. szám 1972. március 12., vasárnap Aras I forint Zulfikar Ali Bhutto pa­kisztáni köztársasági elnök márciusban hivatalos látoga­tást tesz a Szovjetunióban — jelentette szombaton mérték­adó körökre hivatkozva a TASZSZ hírügynökség. Bhutto küszöbönálló láto­gatásáról hivatalos közle­mény jelenik meg a vasár­i napi szovjet lapokban. Komócsin Zoltán előadását tartja. Az elnökségben: Győri Imre, dr. Komócsin Mihály, a megyei tanács elnöke és dr. Ágoston József, a megyei pártbizottság titkára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád me­gyei Bizottsága tegnap ak­tivaértekezletet tartott a szegedi városi pártbizottság székházának nagytermében. Az értekezleten a párt-, az állami, a tömegszervézeti élet vezetői, valamint ve­zető propagandisták vettek részt. Győri Imre elvtársnak, az MSZMP Központi Bizottsá­ga tagjának, a megyei párt­bizottság első titkárának megnyitó és üdvözlő szavai utón Komócsin Zoltán elv­társ, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára tar­tott előadást belpolitikai éle­tünk aktuális problémáiról, valamint ismertette a nem­zetközi politikai helyzet idő­szerű kérdéseit. Magyar— chilei mag beszélés Dr. Anibal Palma, a Chilei Köztársaság külügyminiszter­helyettese március 9—11. kö­zött Budapesten tartózkodott. A külügyminiszter-helyettest fogadta Péter János külügy­miniszter. Hollai Imre külügyminisz­ter-helyettessel megbeszélést folytatott a két ország kül­ügyminisztériumainak együttműködéséről, időszerű a magyar—chilei kapcsolatok­ról. Dr. Anibal Palma tárgyalt dr. Szalai Béla külkereske­delmi miniszterhelyettessel. A megbeszéléseken és a lá­togatásokon részt vett Clau­dio Aliaga Freire, a Chilei Köztársaság budapesti nagy­követségének ideiglenes ügy­vivője. (MTI) Jön a hideg Holnap fagyveszély várható Fő cél a primőrök megmentése — Intézkedjenek a gazdaságok! Tegnap, szombaton délután dr. Fazekas Lajos, a Csong­rád megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tályának vezetője tájékoz­tatta szerkesztőségünket a hétfőre várható fagyveszély elhárításával kapcsolatos te­endőkről. Amint elmondotta, az országos szervek, a Pol­gári Védelem, a Belügymi­nisztérium szervei rend kívüli intézkedésekbe alakítsák a hőadagolást a külső hőmérséklet változásai­hoz. A megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osztálya arra, hívja fel a termelőszövetkezeti veze­tők figyelmét, hogy még a holnapi várható hideg beköszöntése előtt tegyék meg a szükséges intézke­déseket. Sok kistermelőt, is érint az időjárás változása, mert nagyarányú fóliás hajtatással foglalkoznak a Csongrád megyei háztáji kertekben. Ott főleg a ködgyertyák al­kalmazásával, a füstöléssel védekezhetnek a fagykár el­len, bejuttatva a hőszigetelő füstöt a fóliasátrakba, alag­utakba. A 350 kilométernyi vízve­zetékkel szemben mindössze 100 kilométernyi csatorna van a Szegedi Vízművek és Fürdők Vállalat kezelésében — ez a két adat is mutat­ja a város csatornázásának elmaradottságát. Hiszen leg­alább olyan hálózatra lenne szükség a szennyvíz elvezeté­sére, mint az ivóvíz eljutta­tására. Ráadásul a falazott csatornák nagy része a múlt századból maradt ránk, újabb s újabb terhelést már nem bírnak. Ezért kulcsfontosságú, hogy milyen ütemben halad a főcsatorna, illetve a Tolbuliin sugárúti mellékgyűjtő építé­se. Az előbbivel az ALÉP a Boross József utcában fogla­latoskodik már, az utóbbit a KEVIÉP az Úttörő tér vé­géig vezette- Az év végéig a •textilművekig kellene elké­szülnie a mellékgyűjtőnek, s ennek a munkának gyors befejezése nemcsak azért fontos, hogy a sugárút lezárt szakaszán ismét megindul­hasson a közlekedés, hanem azért is, mert nagy szerepe lesz az iparkörzet szennyvi­zeinek és csapadékvizeinek elszállításában. A töltésnél a Bányászati Aknamélyépítő Vállalat dol­gozói — ezt mutatják ké­peink is — szennyvíz- és csapadéka temeíőt építenek, amelynek betonmélyében majdan a svéd Flyght-rend­szerű, magyar gyártmányú búvárszivattyúk működnek. Napközben a szennyvizeket nyomják át, éjszaka pedig a Méntelepi tó vízszintjét szabályozzák, elvezetve a csapadékvizet. Elkészült az iparkörzet csatornahálózatá­nak beruházási programja, amelynek ez is egyik sar­kalatos pontja. Nemcsak a töltésen belüli területeknek vannak ugyan­is csatornagondjai, hanem az iparkörzetbe települő üze­meknek, vállalatoknak is. Víz még csak akad, de a szennyvizet nem tudják hova vezetni. Ezért készült egy nagyszabású terv — terüle­tileg a Béketelepi bekötőút­tól a Gumigyárig — mely két egymással párhuzamos csatornarendszerrel óhajtja megoldani a szennyvíz és a csapadékvíz elvezetési fel­adatokat. A sürgető terv megvalósításához mintegy 70 millió forintra van szükség. Nemcsak a pénz kérdéses azonban, hanem magának a már megépült főcsatorna, sza­kasznak és a mellékgyűjtő­nek a sorsa is. A sugárutat csak úgy lehetne rendbehoz­ni folyamatosan, ha a régiről az új csatornára lehetne át­kötni a házak kifolyóit. Ezt azonban csak akkor lehet megcselekedni, ha a főcsa­torna elkészült szakasza használhatóva válik, amely viszont annak függvénye, hogy folytatását, a Holt­Tiszáig vezető nyílt, árkot be lehessen földi. A vízügy és a közegészségügyi előírásoknak megfelelően ugyanis csak akkor tudják abban a szennyvizet elvezetni, ha előbb az aljába betonfélgyű­rűket helyeznek, s azokat fö­dik le. Ez a gordiusi csomó: ha ugyanis a mellékgyűjtőből már megindul a szennyvíz, a lefedés szinte lehetetlenné válik. Ha a nyílt árok lefe­dése késik, akkor a sugárúti új csatornát egyszerűennem lehet bekapcsolni, magyarán: sem a fő- sem a mellékcsa­tornát nem lehet használ­ni, hiába készül el. Nemcsak az építési ütemre kell mos­tanában nagyon odafigyel­niük a vízművek szakembe­reinek, hanem arra is, mi­ként lehet ezt a feladatot, megoldani. Nehezíti a dolgot az is. hogy a — már lapunk által is ismertetett okok miatt — számítani kell a tarjóni-fel­sővárosi építkezések bővülé­sére, meggyorsulására. Ezek­nek érdekében 1974 végéig be kellene fejezni az Észak ­Dél irányú főcsatorna építé­sét, teljesen. Ezért most már két helyen is folynak a mun­kák: a már említett Boross József utcában, valamint a Feltámadás utcában a Hét­vezér utcai kereszteződéstől fölfelé. Ez a szakasz a Makkoserdő sor és a Nándor utca találkozásához tervezett rókusi átemelőig tart. A munkák központja — egyben a problémáké is — a Tolbuhin sugárút, az Úttörő tér és környéke. Júniusban újabb, nagy vállalkozásba kezdenek a vízmüvek megbí­zásából az aknamélyítő vál­lalat dolgozói: akkor fognak neki annak a 650 méter hosz­szú, 1 méter 80 centiméter átmérőjű csatorna elkészíté­sének, mely Újszegeden, a ládagyár alatt halad át. Hat méter mélységben, a felszín megbontása nélkül a metró­építésben ismeretes szovjet pajzsos megoldással fúrnak át a föld alatt. v. HL Magasban és mélyben: az aknamélyépítű vállalat munká­sai betonozzák az iparkörzeti szennyvíz- és csapadék­átemelőt kezdtek a hétfői várható mínusz 10 tök körüli hő­mérsékletből származó ká­rok elhárítására, megelőzé­sére. Az intézkedések közé tarto­zik, hogy mozgósítják a ta­nácsok szakágazati vezetőit, a téeszek és az egyéb mező­gazdasági üzemek irányítóit a szükséges tennivalókra. A hivatalos előrejelzés sze­rint a beköszöntő mínusz 10 —12 fokos hőmérséklet hófú­vásokkal, zivatarokkal jár. Ez a nagyfokú hőmérséklet­csökkenés a primőrökre veszélyes. Az elmúlt napok, hetek ked­vező, tavaszias időjárása mi­att meggyorsult a koraiak fejlődése és most a fagy el­viheti a bőségesnek ígérkező termést. Arra van szükség, hogy a hideg fóliás kertésze­leknél füstöléssel védekezze­nek, míg az üveeházaknál VILÁG PROLETÁRÍAI, EGYESÜLJETEK! "teomogyi KárolynC felvételei Szadat sikeres látogatásai Kairói politikai körökben utáni órákban megérkezett lap altal idézett körök küz­rendkívül sikeresnek minő- Kairóba, hogy részt vegyen vetlen kapcsolatot látnak a .sitik Szadat egyiptomi el- az Arab Államszövetség el- csatlakozási terv és az iz­nök szaúd-arábiai és kuwai- nöki tanácsának rendkívüli raeli megrendelésre épülő ti látogatását. Kiemelik, ülésén. brit tengeralattjárók kö­hogy a Fejszál királlyal és Az egyiptomi államfő zött. Az izraeli hadiflotta Szabah enúrrel folytatott egyébként rövidesen Khar- fejlesztése az Atlanti Szó­tárgyalásokat teljes egyet- toumba utazik, ahol a két vétség stratégiájával össz­értés jellemezte, a három ország politikai, gazdasági hangban a szovjet és az ország vezetői egységes ál- és katonai együttműködésé- arab haditengerészeti erők láspontra helyezkedtek az nek kérdéseit vitatja meg ellen irányul. A terv kivite­izraeli agresszióval szemben, Nimeri szudáni elnökkel. lezése esetén a NATO tag­s ily módon hozzájárultak Kairóban bizonyosra ve- államai és Izrael kölcsönö­az arab egység erősítéséhez, szik, hogy Szadat—Nimeri sen egymás rendelkezésére Az Arab Államszövetség találkozó egyik fő témája bocsátanák haditengerészeti elnöki tanácsa küszöbön ál- Szudán csatlakozása lesz az támaszpontjaikat és kikötő­ló kairói ülésén megvitatja államszövetséghez. iket. Nem kétséges, hogy ez Szadat szaúd-arabiai és ku- Az A1 Akhbar londoni je- a lépés magában hordozná wuiti látogatásának ereámé- lentése szerint titkos tár- egy minden eddiginél na­nyeit. gyalások folynak Izrael ál- gyobb, s immár világhábo­Hafez Asszad szíriai el- lamnak az Atlanti Szövet- rúval fenyegető közel-keleti nök szombaton a kora dél- ségbe való felvételéről. A robbanás veszélyét. i %

Next

/
Thumbnails
Contents