Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-10 / 59. szám

/ 8 PENTER, 1972. MÁRCIUS W. r Uj műtrágyagyár A buszon, a szokásos zsúfoltság, az ember csak arra vigyáz, hogy a kabátot le ne tépjék róla, s hogy a megfe­lelő megállóhoz érve eljusson az aj­tóig. Üj felszállók, s mellém sodró dik egy jól öltözött fiatalember. — Jó napot, nem ismer meg? Megismerem. Ne nevezzük nevén a fiút, nevezzük Gyurinak. — Nem tud nekem egy jó helyet szerezni? — Mi is vagy te? Lakatos? — s már mondom a címet, ahol — utolsó értesülésem szerint — kerestek la­katosokat. — De az egy jó nyugis hely? Erre nem tudok válaszolni. Ahogy én ismerem azt a munkahelyet, nem éppen nyugis, de hát az ottani la­katosokat az nem érdekli. Megke­resik a maguk három-három és fél ezer forintját, s attól már nyugisok. De közben ott a megálló, nem tu­dom folytatni a vállak, kalapok és könyökök között folyó eszmecserét. Még este belelapozok az újságba, s megelégedéssel látom, hogy Gyuri­nak nem lesz nehéz munkát találnia. Itt. is, ott is keresnek lakatosokat Még újságban is. Eltelik három nap. Délután a ta­vaszias verőfényben nézegetem a ki­rakatokat, újra rámköszön Gyuri. Homokszín tájfun kabátban, jól öl­tözött, de mintha az arca megnyúlt volna. — Segítsen rajtam! Ajánljon mái­valami jó helyet! — Voltál ott, ahol mondtam? Nem kell lakatos? — Dehogy voltam. Nem nekem való az. — Honnan tudod, ha nem iá vol­tál? sAlyugi — Nem mondta, hogy az olyan jó, nyugis hely. — Mi az, hogy nyugis? Mi neked az a nyugi? — Hát ahol nem kell dolgozni. — Olyat nem tudok. De miért ne kellene dolgozni? — Mert én nem tudok. Nem tu­dok én dolgozni. — Nem? Fölszabadultál, nem? Ha tanulókorodban nem is, azóta már biztosan megtanultál. Hol vagy most? — SehoL Nincs munkám. — De hol voltál? Megnevezi az egyik nagyvállalu • tot. Ott volt. — Mióta vagy munka nélkül? — Három hete. Közben megáll melletünk egy regi barátom, egy másik nagyvállalat mű­vezetője. Igaz, elektromos szakem­ber, de biztosan tájékozott. — Nem kell neked egy jó laka­tos? — Ne dicsérjen, már! — szerény­kedik Gyuri. -7- Miért ne? Hányassal szabadul­tál? — Kettessel. De nem azért. Nem dolgoztam még én. Egyre kevésbé értem. Legalább két éve szakmunkás, egy országos nevű nagyvállalatnál dolgozott, le­hetetlen, hogy ne értsen a szakmá­hoz annyit, amennyiből megélhet A barátom is érdeklődve nézi Gyu­rit, aki nincs zavarban az őszinte színvallás hatására. — Nem dolgoztál? Hát mit csi­náltál? — Profi voltam. Kajakos. — Profi? Nálunk nincs profil — Mindegy az, hogy hívják. — Es nem kellett dolgozni? — Nem hát. Jártam edzésre meg versenyre, jól ment a kajak, nem kellett dolgozni. , — És mennyit kerestél? — Kétezret. Meg négyszáz forint kalóriapénzt adtak. — Na és, mi van? Miért nem ka­jakozol tovább? — Hát, mondtam valamit az ed­zőmre, hogy kivételez, aztán vissza­mondták neki, ő meg azt mondta, hogy akkor fogjam a szerszámot, az­tán menjek a gépek közé. De hát azt én nem tudom. Soha nem dol­goztam. Eddig azt mondták, soha nem kell dolgozni, csak járjak ed­zésre, megélek abból. Most meg, hogy menjek dolgozni. Hova men­jek? Egy piszkos műhelybe? Most kezdjem el a munkát? Tisztára át­vágtak. Inkább kiléptem, de én nem dolgozok. Ezért hajtok valami nyu­gis helyet. Voltam az egyetemen, az Akadémián, de sehol nincs nekem­való. Az Akadémián a portás nem is engedett be. Látja, ezt kellett megérni! Gyuri tizenkilenc éves. Ne nevez­zük nevén, de nem névtelen. Szak­mája van, de dolgozni nem akar, nem is tud. Meggyőződéssel keres egy nyugis helyet, ahol nem is kell dolgozni, de fizetnek. Ahogy ingyen élhet. A kettes szakmunkás-bizonyít­ványával. Ezt kellett megérnünk! Fejér Dénes MTl-fotó: Jászai Csaba felvétele Péten, a Nitrogénművek szomszédságában javában épül már — 8,5 milliárd forint költséggel — az új mű­trágyagyár, mely a tervek szerint 1976-tól évi több mint 100 ezer vagon műtrágyát ad majd a mezőgazdaságnak. Képünkön: ÁU már az ammoniaszóró torony 61 méter magas vasbeton tornya ANKÉT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGON Tegnap, csütörtökön Bu­dapesten, a Legfelsőbb Bíró­ság kollégiumi termében rendezték meg dr. Szabó Imrének, a Magyar Tudo­mányos Akadémia alelnöké­nek A jogelmélet alapjai cí­mű könyve tudományos vi­táját. A könyvet az ankéton behatóan elemezte és szere­pét méltatta dr. Antalffy György szegedi és dr. Sa­mu Mihály budapesti jogász­professzor. KORSZERŰSÍTIK AZ IFJÚSÁGI IÍAZAT A szegedi Ifjúsági Ház pinceklubja nagy népszerű­ségnek örvend a fiatalok kö­rében. Berendezései, az If­júsági Ház több terme azon­ban az idők folyamán el­használódott. ezért a KISZ 1 millió forintos költséggel korszerűsíti. Az új pince­klub átépítésen már dolgo­zik a Szegedi Építő Ktsz, a munka előreláthatólag júni­usban befejeződik. DZSESSZ­KLUB A szegedi dzsesszklub már­ciusi programján holnap, szombaton este fél 8 órai kezdettel a dr. Kiss Ernő ve­zette Debreceni Jazz Quar­i.ett játszik a Bartók Béla Művelődési Központ nagy­termében. A műsor után.jam session-t rendeznek. LÉGHAJÓ Cardingtonban kétórás kí­sérleti repülést végzett az a léghajó, amely a tervek sze­rint több mint húsz évig Nagy-Britannia felett fog közlekedni. A 66 méter hosz­szú léghajót az idei münche­ni olimpiai játékok idején televíziós közvetítési célok­ra használják majd. ROBBANTÁSSAL — OLAJ A tömör mészkőbe zárt kőolaj kiszabadítására nagy erejű robbantási kísérletet folytattak az elmúlt évben a nagylengyeli olajmezőn. Az első robbantás, amikor 2,5 mázsa, külön erre a célra gyártott robb uóanyagot használtak fel. még nem ér­'e el a célját, a megkettő­zött adagú robbanóanyag vi­szont már meghozta a várt hatást. A nagylengyeli olaj­mező 408-as számú kútja uem meddő többé, a tömör mészkőben repedések kelet­keztek, a robbantás utat nyi­ott a kőzetbe zárt olaj moz­gásához. A nagy erejű rob­lantásos eljárás gyakorlati •lkalmazásra kerül. A nagy­lengyeli olajmezőn kijelöl­ték azt a 6 meddő olajku­tat, amelyekben a következő hónapokban elvégzik a kö­ze trebbantást. HORDANAK A MÉHEK A hagyományos időpontok­nál jó két héttel korabban röpültek ki a kapta rákból idén a méhek — jelentik a méhészek —, és máris vi­rágport hordanak. A korán virágzó mogyoróbokrokat lá­togatják, de előre láthatóan a jövő héten már a nyárfa­barkák virágporát is gyűj­tik. A télinek alig nevezhető enyhe időjárás kedvezett a méheknek, mindenütt jól te­leltek a mezőgazdaság nél­külözhetetlen ingyen mun­kásai. VlZKORLATOZAS A FŐVÁROSBAN A budapesti ipari üzemek 15 százalékos vízkorlátozása nem okoz fennakadást sem a főváros, de még az érintett gyárak vízellátásában sem — összegezték az elmúlt napok tapasztalatait a Fővárosi Vízműveknél. A gyárak és az üzemek ezzel a vízmeny­nyiséggel már lényegesen jobban tudnak gazdálkodni^ mint a 25 százalékos víz­korlátozás idején. A tava­szias időjárás rendkívül nagy segítségére volt a vízművek­nek. A Duna hőfoka ugyan­is napról-napra emelkedett, s ez jelentősen javította a kutak hozamát. FEJLŐDIK A KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM Egy éve működik Kiskun­dorozsmán a költségvetési üzem, amelynek működési területe 15 környező község­re is kiterjed. Bár még csak kibontakozóban levő, fiatal üzemről van szó, máris je­lentékeny szerepet játszik az építésben, felújításban, kar­bantartásban. Tavaly, amikor márciusban tevékenységük­höz kezdtek több mint há­rom millió forint értékű munkát végeztek. Fürdetés A feleség rábízza a férjére, hogy fürdesse meg a kisfiúkat. A férj a fontot feladatra büsz­kén dologhoz lát. Meg­kérdezi a kádban vidá­man lubickoló lurkótól: — Nos. kisfiam, job­ban csinálom én, mint a mama? — Persze, papa. Csak a mama, mielőtt beültet a kádba, előbb lehúzza a zoknimat meg a ci­pőmet. Humor vagy ajándék? A nemzetközi nőnapi alkalmából szép szokássá vált, hogy* a vállalatok, intézmények és hivatalok a március 8-i ünnepen nődolgozóikat kedves kis figyelmességek­kel, ajándékokkal emlékeztetik e szép napra. Ezek az ajándékok általában virág, valami édesség, avagy mind­kettő együtt, esetleg üdvözlősorok szimbolikus virágos le­velezőlapon. Az egyik körzeti orvosi rendelőben az egyik egészség­ügyi dolgozó szerdán nevetve mutatta, hogy az SZTK szakszervezete női dolgozóinak, vagyis orvosnőknek, asz­szisztenseknek, orvosi írnokoknak, takarítónőknek és min­den egyes nődolgozójának egy kartonlapra bélyegzővel nyomott üdvözlősor — ,.Nőnapon köszönti az szb." — kísé­retében egy műanyag nyelű, körülbelül 20 centiméter nagyságú konyhakést adományozott. Mindenesetre kedves figyelem, sőt hasznossá is vál­ható ez a kis ajándék, de azért mégsem értjük, hogy az SZTK szakszervezeti vezetősége miért éppen a konyhakést találta stílszerűbb megemlékezésnek egy szál virágnál, pontosan az egeszségügy nödolgozéi számára?.,. Avagy ez az ajándékozás a megemlékezés mellett a humort is szolgálta?... JL I. TANÁCSI TÁMOGATÁS A MÜVÉSZKLUBNAK A szegedi városi tanács 10 ezer forint támogatásban ré­szesítette a szegedi Sajtóház Művészklubját. A klub évek óta vállalja a szegedi képző­művészek és írók közös ren­dezvényeinek szervezését. Tekintettel a programok mű­velődéspolitikai jelentőségé­re, hatékonyságára, a jelzett összeggel a Művészklub to­vábbi fejlődését, kibontako­zását kívánják segíteni. KULKA ESZTER KAMARATARLATA A Magyar Tudományos Akadémia szegedi központ­jának dísztermében (Somo­gyi Béla u. 7.) ma, pénteken délután 6 órakor nyílik meg a Kulka Eszter műveiből rendezett kamaratárlat. SKANZENEK EURÓPÁBAN Dr. Kovács Zoltán főorvos Skanzenek • Európában (Stockholm, Osló, Bukarest) címmel előadást tart a No­vember 7. Művelődési Köz­pontban ma, pénteken este 6 órakor. NÖVENDÉK­HANGVERSENY A szegedi Tömörkény ze­neművészeli szakközépiskola Lenin körúti koncerttermé­ben növendékhangversenyt rendeznek msí, péntek este fél 7 órai kezdettel. Közre­működnek: Hegedűs Endre (zongora), Tóth Márta és Tóth Erika (hegedű). Zongo­rán kísér Várnagy Lajosné. KÖZÜTI KÖZLEKEDÉSI MUNKAÉRTEKEZLET A közlekedéspolitikai kon­cepció és a közúti közleke­dés összefüggéseivel, eredmé­nyeivel és további tenniva­lóival foglalkozik az érintett társadalmi és állami szer­vek, a közlekedés mintegy 350 vehetőjének részvételével a KPM kétnapos közúti köz­lekedési munkaértekezlete. TÖMEGMÉRGEZES Több száz halálos áldoza­ta van annak a tömegmér­gezésnek, amely iraki parasz­tok között pusztít. Az áldo­zatok előzőleg Észak-Ameri­kából importált gabonát használtak sütésre. A szemes terményt pestis ellen hi­gannyal kezelték, s így csak vetőmagként lett volna sza­bad felhasználni. A külön­böző forrásokból származó értesülések 300, vagy még ennél több halottról, és több ezer súlyos állapotban kór­házban fekvő mérgezettről tudnak. Egy Bagdadból Bei­rutba érkezett diplomata szerint a halottak listáján már több mint ezer név sze­rejpeL Történelemvizsga — A szabadságharc jól ment, de nem gondolja, hogr túl világos volt a fegyverletétel? Tájékoztatás a csehszlovák vámintézkedésekről A Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságban módosították, il­letve megszigogították az utasforgalomra vonatkozó vámelőírásokat. Az új szabályozás értel­mében Csehszlovákiából ti­los a következő tárgyak ki­vitele: rizs, tej konzervek (beleértve a tejport is), zsír, egyes gyümölcsök (dió, man­dula, füge, datolya, mazsola stb.), textiláruk csecsemők részére, fehérnemű kötött vagy szövött anyagból, kö­tött felsőruházat, harisnya­félék (kivéve a női poliamid harisnyát), felső gyermekru­házat, flanell és plüss, gyer­mekcipő, gépkocsik és mo­torkerékpárok, gumiabron­csok és belsőgumik, arany­tárgyak, valamhtt külföldi eredetű rádiókészülékek. Ugyancsak nem szabad ki­hozni benzint a gépjármű tartályában levő üzemanya­gon felül. A tilalmi rendel­kezés nem vonatkozik a: utazás céljának és időtarta­mának megfelelő útiholmik­ra. A csehszlovák vámhatósáií előzetes kiviteli engedélyt szükséges: a hús, hal, ba­romfi és baromi [készítené • nyek (beleértve a konzerve­ket is), déligyümölcsök (na­rancs, citrom, grapefruit, ba­nán, ananász), és az ezekből készült termékek, az impor­tált dohányáruk, poliamid női harisnya (2 pár felett), takarók, bőrcipők (felnőttek részére), bőrkesztyűk, gumi­textil nyugág y, felfújható gumicsónak, rozsdamentes evőeszközök és rozsdamen­tes edények* kiviteléhez. Az engedély kiadásához a« áru értékének megfelelő, 10O százalékos kiviteli illetékes kell fizetni. (MTI) » Magyar szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságánál* napilap ta. - Hl-gj úeiik I élfö kivételével mindennap, bétközna-i 8. vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István. — Szer­kesztőség és kiadóm va-ai: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság üt. Ja 10 Telefont 13-S35. 13-008. — Felelős kiadó: Kovács László: — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky nteu a, — Mess 29 053, — előfizetési ülj egy nőnapra M focim.

Next

/
Thumbnails
Contents