Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
VILÁG PROLETÁRIAl, EGYESÜLJETEK* WYARORSL A MAGYAR SZOCIAL 62. évfolyam. 60. szám 1972. március 11., szombat Ara: 80 fillér Magyar pártküfdötfséo az Olasz KP kongresszusán Az Olasz Kommunista Part Központi Bizottságának meghívására Németh Károlynak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Budapesti Pártbizottság első titkárának vezetésével küldöttség utazott Milánóba, az Olasz Kommunista Párt 13. kongresszusára. A küldöttség tagja: Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára. A delegációt tegnap a Keleti pályaudvaron Pullai Árpád, ( az MSZMP Központi Bizottságának titkára búcsúztatta. (MTI) XÁ negyedik ötéves tervben: Iröteljesen fejlődik a könnyűipar Öntözésre készen Tavasz elején máskor a szivattyúk még javában a belvizek árját terelgették a folyókba, most öntözésre készülnek mindenütt a Tisza és a Maros mentén. Száraz a föld, vizet kérnek a vetések, Keserű- Jánósné könnyűipari miniszter pénteken a Parlament gobelintermében tartott sajtótájékoztatót, amelyet dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács tájékoztatási hivatalának elnöke nyitott meg. A miniszter egyebek között elmondotta, hogy sikeresen indult a rekonstrukció, az öt évre tervezett 24—25 milliárd forint értékű beruházásnak eddig körülbelül a felére hoztak anyagi eszközökkel is egyeztetett döntést. Eddig összesen mintegy 12— 13 milliárd forint értékű beruházást hagytak jóvá. A miniszter hangsúlyozta, hogy különösen a tervidőszak utolsó éveiben nagy szükség lesz a rekonstrukció nyomán várható árutöbbletre. Példaként említette, hogy az 1970. évi 186 millióról 1975-re 300 millió rubelre nő 9 szocialista országokba, s ezen belül kétszeresére a Szovjetunióba irányuló export. A tőkésországok részére szállított áruk 12—13 százaléka könnyűipari termék. Mindez megkívánja a fejlesztést. A fejlesztés céljait szolgáló több mint 24 milliárdból csaknem 8 milliárd forintot költségvetési keretből nyújt az állam, a beruházási öszszegnek mintegy kétharmadát a vállalatok saját fejlesztési alapjukból fedezik, s ennek felét az állam hoszszú lejáratú hitellel megelőlegezi. A textil- és a textilruházati iparban a teljes Korszerűsítik az SZTK rendelőintézet épületéi köztudott ugyan, hogy az setének 75 százalékát kap- zel kapcsolatban, hogy elláSZTK-rendelőintézet épüle- ,ia — és éppen akkor, ami- tottságuk, műszerezettségük, tét 1638-ban adták át 25 ezer kor a kicsi érkezése úgyis egyéb adottságaik egyformán jó színvonalra kerüljenek. Tarjáni helyzet Szeretpék megoldani Tarján jobb egészségügyi ellábiztosított ellátására, mégis, nagy anyagi megterhelés a ha a rendelőintézet jelenle- család számára. Nem lehetgi gondjairól szólunk, ezzel ne a terhes anyák számákell kezdeni: kicsi az épület, ra kedvezőbb tappénzösszeEzt úgy-ahogy áthidalták az- get megállapítani? Ez persze zal, hogy a városban ma nemcsak szegedi gond, de az már 37 helyen működik itteni intézet betegforgalmi szakrendelés, tehát a beteg- adatai Ls-felvetik. Még egy ÍT'u'""", ellátás biztosított, mégis megfigyelés a betegforga- tásat' persze elsosorban nagy az anyagi gond emiatt: lommal kapcsolatosan: a 37 helyen fizetnek lakbért- rendelési időt úgy állapítotfútést-világítást abból a ták meg, hogy ne kelljen a rendelő felépítésén múlik. Az átadási határidő 1973, de már a tetőig jutottak az építők, így remény van a „dologi keretből", amelyből miatta a munkából hiányoz.ivwtiát nia annak se, alti váltott KC,rdDDl befejezésre. a műszereket is biztosítják. Egymillió 310 ezer táppénzes nap A József Attila sugárúti sze, nem a hirtelen megbe- szakofw" ..fT0"} .j/,.;, j„ „A1.1.-...1 „ rendelőnek az átalakitasával műszakban dolgozik. Permegoldják, hogy egész Tarján fogorvosi rendelőköztegedésről, de például a fogászati kezelésről szólhatunk, amikor kiderül, hogy 44, ,, , ... 4 míg egy átlag hétköznapon Pontot kap abban az épulet3 és fél ezer vizsgálatot vé- ben;. Jelenleg ott belgyóötfgeznek a rendelőkben, sza- nogyogyaszat., orr-fulA szegedi rendelőintézet- bad szombaton jóval keve- gfge 08 f°ga!StI sz?kl;eade" hez tartozik pedig a járás sebb a beteg! lés van> de f^G- es labor30 községe, 44 körzeti OÍ-VO- * vizsgalat is foljnk, a tarjása is. Tavaiv is nőtt a be- f I; rendelő átadass utan petegforgalom: 1970-ben 1 Uj jelSZereleSeK dig rontgenreszleg is lesz. millió 50 ezer vizsgálatot vé- Az építési tervekről: az Ady geztek, 1971-ben 1 millió Addig is, míg az oly rég- tér környékén 6 körzet szá150 ezret. Betegebbek vol- óta szükséges új járási ren- rende_ tunk tavaly, mint tavaly- delomtézet felepul, alakitas- . — , -—= előtt? Ijedtségre nincs ók: sal korszerűsítik a jelenlegi lö> a tervek szerint 1973- i hiány miatt kapacitáskihaszfőleg az újabb kötelező szú- rendelőintézeti központot. A ban lesz kész, 3 millió 400 " '-'-'—i —** *— rővizsgálatok miatt nőtt a röntgent felújították _ 1971- ezer forint költséggel. felújítás várhatóan 8—10 évet vesz igénybe, a negyedik ötéves terv csak első szakaszként tekinthető. Ezalatt az öt év alatt a fonodákban az orsók 13 százalékát, a szövödékben csaknem hatezer szövőgépet (a géppark 30 százalékát), a kötszóvőiparban pedig 500 kötő- és hurkológépet cserélnek ki. Megkétszereződött az automata szövőgépek aránya. A rekonstrukciós program végrehajtásában eddig a legjobb eredményt t bútoripar érte el. A közelmúltban avatták fel a Kanizsai Bútorgyár új üzemét, ahonnan évente 300 millió forint értékűvel több bútor jut majd az üzletekbe: határidőre valósul meg előreláthatólag á többi bútoripari beruházás is. Lényegében az idén kezdődik a nyomdaipar rekonstrukciója is. öt év alatt 2,6 milliárd forintot fordítanak fejlesztésre, nagyobb összeget, mint az eddigi ötéves tervekben együttesen. Ennek nyomán az ipar termelése 45 Százalékkal pő, elsősorban a könyveket, a folyóiratokat és napilapokat előállító nyomdákat bővítik. A beruházások nyomán javulnak az üzemi szociális körülmények is. A sajtótájékoztatón svai volt a nyereség elakuteeürój is. A minisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok a múlt évi eredmények alapján 5,3 milliárd forint nyereséget értek el. A részesedési alap a könynyúipar átlagában 18 napnak felel meg. A minisztérium felügyelete alá tartozó 100 vállalat közül körülbelül tizenötnél nem tudnak nyereségrészesedést osztani. Ott, ahol ez nemcsak a vállalat hibájából adódott, központi eszközökből juttatnak néhány napi bérnek megfelelő összeget. Az idei feladatokról szólva a miniszter elmondotta, hogy ez évben a népgazdasági terv az ágazat részére 7.2 százalékos termelésnövelést irányoz elő. Az átlagot meghaladó termelésnövekedést varnak a kötszövő-, a ruha-, a bútor- és a nyomdaiparban, míg a munkaerőforgalom, bár az is igaz, hogy a tavalyi két influenzajárvány is rontja a statisz• tikát. Más években ugyanis csak tavasszal van influenzajárvány, tavaly viszont ősszel is tömeges megbetegedések voltak. így aztán az 1970-es 1 millió 280 ben, az idén korszerűsítették a laboratóriumot, s ugyancsak most korszerűsítik, s az idén befejezik a fogászatot, amelyet a legújabb gépekkel szerelnek fel. Most alakítják ki a korszerű központi sterilizálórészleget, s még az idén, Szőke Mária nálási gondokkal küzdő textiliparágakban mérsékeltebb, csupán négyszázalékos lesz a termelésnövekedés. (MTI) ezer táppénzes nap helyett a tervek szerint ősszel, be 1 millió 310 ezer napot tol- fejezik az urologia muszetöttek a betegek táppénzes res vizsgálóhelyiséget is. állományban. Há nem gyön- Szükséges a fűtés és az Kit bennünket az őszi influ- elektromos hálózat teljes enza, valószínűleg tavaly felújítása is, de azt — mint csökkent volna a táppénzen dr. Salgó Gábor igazgatótöltött napok száma, de így főorvos elmondotta — mar is az országos átlag alatt csak az új rendelő mukodevan a szegedi táppénzes- sekor tudjak megkezdeni, -'lázalék. Az összes táppénz Az SZTK jelenlegi épüle10 százalékai a veszélyezte- lében naponta 314 órában lett terhesek kapták. Ez a rendelnek szakorvosok, az lény orvosilag is figyelmez- épületen kívül „albérletben" tető, viszont mas vonatko- levő szakorvosi rendelőkben •ása is gondok sorára vilá- napi 202 óra az „üzemelés", gít rá. Arra, hogy bár a Az új tanácstörvény érteiterhesség nem betegség, de mében a rendelőintézethez elég sok ki imama hónapo- csatolták a városban levő ldg nem tud dolgozni ter- körzeti orvosi há.ózatot. Jehessége alatti Viszont kere- lenleg a legnagyobb gond ezHatvan útvonalon 30 ezer magyar turista a Szovjetunióban Az Intoarist utazási iroda zép-Ázsiába, a Kaukázusba 1971-es idegenforgalmi ered- és a Távol-Keletre szerzeményeiről, a két ország ide- zett utazások éppúgy, mint genforgalmi kapcsolatainak üdülő jellegű túrák Szocsifejlődéséről tartott sajtótá- ba, Jaltába. A csoportos jékoztatót pénteken a szov- utak mellett egyéni turisták jet nagykövetségen B. A. számára is számos utazási Zezjulin, az Intourist bu- lehetőség nyílik, nagy gondapesti képviseletének veae- dot fordítanak a világszerte tője. rohamosan fejlődő autós tuAz 1972-es idegenforgalmi Vizmusra. szezonra az Intourist a ma- Az idén szervezett keretek gyar utazási irodáknak több között a magyar utazási iromint hatvan különböző út- dák és az Intourist közretípust ajánl. A tradicionális működésével hatvan útvoútvonalakon kívül az nalon, több mint 30 000 maIBUSZ és Intourist program- gyar turista látogat a Szovjaiban megtalálhatók a Kö- jetunióba. (MTI) A tápéi hajótelelőből egymás után vonulnak M a vízre települő szivattyútelepek, többségük a jövő hét elején már vizet önt a csatornákba Az algyői főcsatorna öntözés szempontjából is fontos, de rá hárul a fehértói halastavak vízellátása is. Már a csatlakozócsövcket szerelik a folyó partján, néhány nap múlva másodpercenként 3 köbméter vizet szippantanak' ki egyetlen berendezéssel a Tiszából A baksi termelőszövetkezet két új szivattyút vásárolt a hozzátartozó csövekkel és szerelvényekkel, így összesen kilenc gép vár a szokatlanul korai tavaszi öntözésre. A jövő héten valamennyi dolgozik már