Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-02 / 52. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. MÁRCIUS 2. 3 A kultúra forintjai Ápoljuk hagyományainkat és újat teremtünk A DÉLÉP e vidék egyik legnagyobb vállalata. Mintegy négy és fél ezer ember dolgozik naponta az építkezéseken. A vállalat éves költségvetéséből körülbelül 200 ezer forintot fordíthat dolgozóinak nevelésére, kulíúrálódására, az ünnepekre. Ennyivel kell gazdálkodniuk úgy, hogy minden területen a lehető legtöbb ember erezze ezeknek a forintoknak szellemi értékeit Ha egy számítást végzünk, megállapíthatjuk, hogy egy ev alatt egy dolgozóra körülbelül 44 forint jut ebből az összegből. Ha így gondolkodnánk, nevetségesen kicsinek, bosszantóan kevésnek találhatnánk. De ez a pénz nem a zsebekbe csúsztatott négy darab „zöldet" jelenti, hanem kellemesen eltöltött esték filmélményeit, tanulságos délutánok emlékeit és szívet melengető virágszálakat Mert hová is kerül ez a pénz, mire is használják a kultúra forintjait? A DÉLÉP kulturális életének bázisa, centruma a hatalmas munkásszálló, ahol 800 dolgozónak igyekeznek otthont teremteni. Ilyen bázisokhoz kell kötni a kulturális életet, hiszen mindannyiunk által köztudott az építőiparban az óriási fluktuáció, a vándorló brigádok, a szétszórtan dolgozó munkások, a sok bejáró problémája. A munkásszálló vonzóerejét igyekeznek kihasználni. A szálló kultúrfelelőse most végzi a debreceni tanítóképző népműveléskönyvtár szakát, hogy lelkesedése és energiája mellé szakavatott kéz és a szakmai tudás párosuljon. A munkásszálló lakói ezekben a napokban töltik ki azokat a kérdőíveket, melyek kulturális, szórakozási és tanulási igényeiket méri fel. Az ívek feldolgozása utáni tapasztalatok megjelölik majd az elkövetkező évek legfontosabb feladatait Addig a jól bevált formákat fejlesztik tovább, a hagyományossá vált szervezetekben dolgoznak. Rendszeres filmvetítéseket tartanak és a mintegy ezer kötetes könyvtár nyitvatartását szeretnék heti két alkalomról háromnégyre bővíteni. Ez az ezer kötet bizony nem sok, mert ha a szálló minden lakója egyet kikölcsönözne, hírmondója is alig maradna a könyvtárnak. Mégis, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az olvasói igényeket kielégíti. A forintok jelentő* részét követelik az alkalmi rendezvények: szellemi vetélkedők, író-olvasó találkozók, TIT-előadások, bálák. De jut a felnőttoktatásra is. Külön csoportok alakultak a munkásszálló égisze alatt, melyeknek tagjai az általános iskola felső tagozatának osztályait végzik. A vállalat dolgozóinak körülbelül 30—40 százaléka 30 éven aluli fiatal. Ezért szerencsés, hogy a szakszervezet titkára, Somogyi Gyula is fiatal ember. Fiatal korára és beosztására nézve is. Talán a véletlenek e szerencsés összejátszása eredményeképpen gondolnak megkülönböztetett figyelemmel a fiatalokra. Ezért hozták létre az ifjúsági klubot, a magnósok klubját és a többi, fiatalok érdeklődését megmozdító fórumot. Nem sajnálják a forintokat tőlük. Ez is a fluktuáció elleni harc egyik formája, ezzel is igyekeznek gyarapítani a törzsgárdát és a szervezett dolgozók arányát, mert azzal bizony nemigen dicsekedhetnek. Az optimális 80 —85 százaiékos szervezettség helyett a DÉLÉP dolgozóinak csak 74,3 százaléka szervezett munkás. Ennek az évnek egyik fő feladatát a szervezési versenyben jelölte meg a vállalat vezetése. A vállalat most készül egységes formaruhát csináltatni jeles, sokfelé szereplő munkáskórusának, a Ladvánszky-kórusnak. A sándorfalvi kultúrotthonuk a község legnagyobb kulturális és szórakozási vonzóereje. Egyelőre a „fehér asztaloknak" van a legnagyobb sikere, de mindenki érzi a továbblépés szorító igényét. A vállalat ifjú családosai szívesen tartják névadó ünnepségüket együtt, közösen a vállalat kultúrtermében, ami azt bizonyítja, hogy az esemény szépségét, családibaráti jellegét emlékezetessé tudták tenni. Hagyomány már, hogy a Szegedi Nemzeti Színház egy előadására megvásárolja a jegyeket a vállalat. A legjobban dolgozó munkások jutnak így színházi élményhez. Áprilisban a Gül Baba előadását tekintik meg. Anyák napja, nőnap, Télapó ünnep... — az év apró eseményei, melyeknek megünneplése is a vállalat hagyományai közö,tt szerepel. Ném a nagy ajándékozások napjai ezek, de a figyelmesség, a megemlékezés kedves pillanatai. A vállalat legjelentősebb eseménye minden évben az építők napja. Ezeken a majálisokon kétezer dolgozónál is többen élvezik a különböző kulturális és sportrendezvényeket. Ha ezek után összeadjuk, hány embert, hány dolgozót érintenek a kultúra forintjai a DÉLÉP-nél, nem lehet okunk panaszra. Vannak még becserkészetlen területek igaz, de a jól bevált hagyományok mellett az újak megteremtésén is energiát és fáradságot nem ismerve munkálkodnak. T. L. « f'2% * jf&f^Á * A fejlődő Kazincbarcika A közeljövőben ünnepli 20 éves fennállását Kazincbarcika. A már csaknem 30 ezer lakosú városban, amely a Borsodi Vegyikombinát tőszomszédságában épült, megkezdték a miskolci házgyár elemeiből készült lakóházak építését. Több lakóházat már át is adtak rendeltetésének. Az új városközpont kiépítése folyamatban van. Itt épült fel az áruház, a művelődési központ és a városi tanács épülete. Képünkön: A kórház bejárati homlokzata Valahol Ferencszállás közelében, ólomszürke ég alatt dolgozik a fúrótorony. Olyan, mint valami sziget a tengeren, körülötte sár, amelynek csak a terepjáró meg a lánctalpas traktor merészkedhet neki. Azok is csak lassan, lépésről lépésre csúsznak előre a zsíros, süppedő talajon. j Akit enged a munkája, bebújik a vaslemezbódéba a duruzsoló olajkályha köré. A csendes overálos ember a •főmotoros. Balogh Péter a neve, Szegedről, Tarjánból hozza mindennap reggel a váltókocsi és viszi vissza négy órakor. A szerencsések közé tartozok, akiket egy műszakba osztanak; be. Én meg Mayer Ferenc ezeket a nagy Dieseleket tartjuk rendben, mert nem szabad megállniuk. Az a legrosszabb, ha állnak, akkor sokkal nehezebb őket újból életre kelteni. — Régóta dolgozik motorokkal? — Azt kérdezi, mióta vagyok az olajosok között? Elmondhatom. 1950-ben Mezőkesztesen vettek fel kulcsosnak, azaz segédmunkásnak. Aztán a sors úgy hozta, hogy a motorok mellett kötöttem ki. Szép lassan elvégeztem a tanfolyamokat, ugyanis fodrász a tanult mesterségem. (Ha elölről kezdhetném, bizony talán azt folytatnám. De akkor szóba se álltak velem.) Valami olyat mondtak: a férfi menjen férfinak való munkára. Van ebben valami, én például kibékültem az olajbányászattal. Igaz, a fele egészségemet elvitte. Tetőtől talpig ízületes vagyok, járok az orvoshoz, mint valami hipochonder. A kiírást viszont szeretném elkerülni. Két gyerekem van, az aszszony csak nemrég ment el dolgozni, kell a pénz. az ésszerű anyagtakarékosság, a rendszeres költségelemzés, az anyagigény pontos körülhatárolása az anyagnormák betartásával a szigorú bizonylati rendszer — a kivételezés és elszámoltatás lazaságainak megszüntetése — elengedhetetlen feltétele annak, hogy az anyagnak, a félkész terméknek, az alkatrésznek becsülete, a szó szoros értelmében értéke legyen. Ami ma a legtöbb helyen nincs meg. Nincs, mert drága színesfémek tonnái kerülnek fölöslegesen hulladékba. Acélöntvények ezer tonnáit forgácsolják le, csupán azért, mert hiányzik a kellő méretválaszték. Építőanyagok hevernek szerteszét, alkatrészeket dobálnak selejtbe, a tárolás, a szállítás tovább növeli a veszteségeket..., a legóvatosabb becslések szerint is évente milliárdok mennek veszendőbe. Két részre bontható a veszteség. Az egyik; a gazdaság egészét átfogó anyagellátás akadozása, a belőle következő kényszerű anyaghelyettesítés, a méretszabatosság elengedése, a szállítási egyenetlenségek, az árrendszer ellentmondásossága stb. A másik: a gyárakban, vállalatoknál tapasztalható, olykor meghökkentő lazaságok. Termékek ezrei kerülnek úgy gyártásra, hogy nem dolgoztak ki anyagnormát, a műhely, az üzem szinte tetszés szerint vételez ki a raktárból mindent, amit csak gondol, s a gyártás befejezésekor sem kéri számon senki, mi mire ment eL A gazdasági reform támasztotta nagyobb követelmények mindenütt érezhetők, de érdekes módon e nagyon fontos kérdésnek, az anyagköltségnek jut a legkisebb figyelem. Mintha a nagy anyaghányad, a magas költség valami átok lenne, amit viselni, szenvedni kell. S közben lehetőségek sokasága marad kihasználatlanul. Az ötvözötl alumínium sűrűn célszerűbb, mint a színesfém, a műanyag cső fölöslegessé tenné a savaktól mart vezetékek rendszeres cseréjét, a korrózióvédelemre költött százezrek milliókat kamatoznának, a az áttekinthető bizonylati rendszer, az anyagnyilvántartás gépesítése elejét venné a pocsékolásnak, s fölös készlethalmozásnak... Csak éppen törődni kellene mindezzel, figyelni rá, kapni a lehetőségek után. Sok a panasz a termelőüzemekben: emelkednek a költségek, szigorúbb az adózási rendszer, nehezebb a nyereségterv teljesítése. Igaz. Ám e panaszok enyhítését sűrűn ott keresik, ahol legkisebb a haszon: az adóterhek könnyítésében — főként a helyben, a tanácsoknak fizetett adó esetében —, az eszközlekötési járulék fizetése alóli mentesítésben... A legfőbb tétel, az anyagköltség meg marad. Arra még papír, ceruza is ritkán jut, nem\ hogy alapos elemzés, piaci helyzetmegítélés, összetétel-változtatásra serkentő javaslat; a szó szoros értelmében vett anyaggazdálkodás. Az anyag is pénzbe kerül. Mindannyiunk pénzébe . a. a — Merre járt ezzel a munkával? — Battonyán, Szolnokon, meg itt Algyőn, Szeged környékén. Itt találom a legjobbnak a helyzetet. Megszoktuk Szegedet, azt se bánnám, ha nyugdíjig kitartana a fúrnivaló. Persze, ez még 18 év. S ki tudja, addig hova parancsol a vállalat? Egyébként is nyugdíjas olajbányászból nagyon kevés van. Nálunk addig nem nagyon tart el az ember. — Annyira fárasztó? — Inkább kíméletlen Tudja, nem egészen olyan egyszerű ahogy az írók, meg maguk leírják. Az olajbányászat szerintem nem elsősorban pénzen, hanem embereken múlik. Ez a munka ugyancsak próbára teszi a szervezetet. Meg a lelket is. — Maga nem szerette meg? — Megszeretni? — Én azt mondanám, hogy megszoktam. A koránkelést, a sarat, az ebédnélküliséget, a ragadós piszkot nem lehet megszeretni. Csak megszokni. Hogy mégis itt vagyok enynyi év után? Ezen már én is gondolkoztam. Nem tudom megmondani. hogy miért ragaszkodunk. Balogh Péter főmotoros kinéz az ablakon, de szeme nem a gépen van. Messzebbre néz, aztán visszafordul. ..Talán a többiek is így gondolkoznak, bár erről nem szoktunk beszélgetni" — teszi hozzá csendesen. — Tényleg. Miért is marad az ember? — szólal meg a sarokban a széles arcú Mayer Ferenc, az üzemlakatos. — Amit Balogh mond, teljesen igaz. De az szintén, hogy lassan 15 éve csinálom én is. 1965-ben kerültem Szegedre. Én Nádudvaron kezdtem, szakmunkásként, még azt se mondhatom, hogy máshol ugyanezt a 3200—3500-at nem keresném meg. Gondolja csak el, albérletben laktunk az elején, majdnem három évig, a fiam is ott született. De eszembe se jutott, hogy bemenjek az irodára és elkérjem a könyvemet. Aztán kikerekedett itt az életünk. A vállalattól Odessza lakónegyedben lakást kaptunk, tartjuk a kapcsolatot a régi házigazdánkkal, Berényiékkel. meg Pestiékkel Dorozsmán; vannak barátaink, akikhez eljárunk. Hamarosan megszületik a második gyerekünk. Ki ér rá azzal foglalkozni, hogy más munkahelyet keressen? Az embernek mindenütt dolgozni kell a kenyérért, s a biztos megélhetés komoly dolog. Én hajdúbihari vagyok, ott elég messze kell menni egy valamirevaló állásért az iparban. Persze Szeged, az más... Villogó A FŰRÖ- fekete MESTER szemű, fekete hajú ember a fúrómester, Mónus Győző. Az RD 60-as berendezésnél ő is a törzsgárdába tartozik, hisz 1960 óta van a fúrósoknál. Amikor Mayer idáig ér a beszédben, szinte válaszképpen mondja: — Mit Szeged? ... Olyan ez, mint a többi város, amit megjártunk. Hát mit lát belőle a magunkfajta kívülről? Kirakatok, tiszta vagy piszkos házakat, siető idegeneket.1 Mint minden nagyvárosban. Az élet a kútnál, meg a szálláson zajlik. Ami közte van: rázós utazás a váltókocsiban. — És a család? — Nőtlen vagyok. Hazajárok a szüleimhez, segítek nekik otthon, Beregböszörményben. — S mit csinál az idejével a munka után? — Persze mindennap nem mehetek haza, csak a dekád végén négy napra. Ha délelőttös vagyok — ez három nap összesen — a műszak után megtisztálkodok, felveszek egy tiszta inget, s elmegyek valamilyen vendéglőbe. Estére mindig kialakul valami. Háromezer-ötszázat keresek, ebből kétezret ejköltök egy hónapban. Mindig ebédlőben étkezem, az összegben benne van az ebéd is, két üveg sörrel. Ismerem az összes szegedi vendéglőket. — Színházba, moziba nem jár? — Nemcsak én, hanem a többiek sem. Ehhez fáradt az ember, a műszak nagyon sokat kivesz belőlünk. Jobban megszoktuk a vendéglőt — Hol szándékozik letelepedni? — Otthon. Nem itt. Engem nagyon csábít vissza a föld, a paraszti munka. Február 4-én kezdődött a fúrás, az acélfej most kétezer méter mélységben forog. A torony talpazatát körül ponyva burkolja, hogy a bányászokat valamiképpen megvédje a széltől. De a ponyva nem sokat segít. Mindig eloldódik valahol a kötés, * mint valami nagv madár szárnya, csapkod; az acélszerkezeten meg áthúz a hideg... Matkó István JáitessY Lajos köszöntése Jánossy Lajos akadémikust, az MSZMP Központi Bizottságának tagját 60. születésnapja alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága szerdán köszöntötte. A Központi Bizottság üdvözlő levelét óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára adta át. Jelen volt Ajtai Miklós, a KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nagy Miklós, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője és ErdeyGrúz Tibor, az Akadémia elnöke.