Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-02 / 27. szám

2 SZERDA, 1912. FEBRUÁR 2. Szadat látogatása a katonai fronton • Kairó (MTI) „A felszabadító harcra vo­natkozó döntés végleges, és visszavonhatatlan" — jelen­tette ki Szadat elnök, az el­ső vonalban lett kétnupos látogatása során. — „Kü­lönbség van azonban a har­ci döntés és a támadási pa­rancs között. Ez utóbbit olyan számításoknak kell megelőznie, amelyek garan­tálják a biztos győzelmet." Az A1 Ahram beszámoló­ja szerint az államfő részle­tes tájékoztatást adott a legutóbbi belpolitikai fejle­ményekről. Az új kormány feladatát abban foglalta össze, hog^ a belső frontot a katonai front követelmé­nyeinek színvonalára kell felemelni, annak szerves kiegészítőjévé kell tenni. Szadat megerősítette, hogy Egyiptom megszakított min­den kapcsolatot az Egyesült Államokkal, miután leleple­ződött a békés rendezéssel kapcsolatos amerikai szán­dékok lényege. Közeli moszkvai látogatá­sáról szólva kiemelte: el­engedhetetlenül ' szükséges, hogy a jelenlegi világhelyzet tükrében a Szovjetunióval, barátunkkal és szövetsége­sünkkel áttekintsük számí­tásainkat, miután az Egye­sült Államok a Délkelet­Ázsiában elszenvedett vere­sége után a Közel-Keletre összpontosítja erőfeszítéseit. Az A1 Ahram N jelentése szerint Szadat moszkvai lá­togatása három napig tart, s ez alatt az egyiptomi ál­lamfő három-négy alkalom­mal találkozik a szovjet ve­zetőkkel. Indokínai csúcs­találkozót tartanak A saigoni iógierö is részt vesz a bombázásokban # Moszkva (TASZSZ) Aleksaej Koszigin szovjet miniszterelnök kedden a Kremlben fogadta Vo Thuc Dongót, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság moszk­vai nagykövetét. S Párizs (UPI) Chau Seng, a kambodzsai királyi nemzeti egységkor­mány megbízott minisztere kedden Párizsban a . UPI amerikai hírügynökség tudó­sítójának adott interjúban kijelentette: gz indokínai né­pek Nixon február 21-én kezdődő pekingi látogatása előtt csúcstalálkozót tarta­nak. hogy egybehangolják a vietnami, a laoszi és a kam­bodzsai felszabadító erők harcát az amerikai agresszió ellen. # Saigon (AP, AFP) A dél-vietnami légierő de­cember l-e óta az amerikai­akkal együtt részt vesz há­rom indokínai ország — Dél­Vietnam, Laosz és Kambod­zsa — bombázásában. A meghökkentő bejelentést kedden tette a saigoni had­sereg egyik szóvivője, mint­egy mellékesen a napi tájé­koztató végén. Magyarázatul a hosszú késedelemre csu­pán annyit mondott, hogy eddig biztonsági okokból nem közölték a tényt. A saigoni légierő A—37-es sugárhajtású, F—5-ös sugár­hajtású és Skyraidér légcsa­varos gépekkel naponta át­lag öt-tíz bevetésben támad­ja főleg Laosz déli részét, Tchepone környékét. Az amerikai légierő ré­széről a B—52-es óriásbom­bázók folytatták szőnyeg­bombázásaikat a fegyver­mentes övezet közelében. Más harci repülőgépek az elmúlt 24 órában 13 hullám­ban támadták a fegyvermen­tes övezethez közel eső öt tartományt és a központi fennsíkot. 0 Bangkok (Reuter) Thaiföld északi részén megkezdték 15 000 • személy kitelepítését, mert a hadse­reg a népi erők fokozódó te­vékenysége miatt tisztogató hadműveletbe kezdett. Szá­mos faluból minden lakost deportáltak. Bhutto—Mao Ce-tung találkozó • Peking (AFP) Zulfikar Ali Bhutto pa­kisztáni elnök — aki jelen­leg hivatalos tárgyalásokat folytat Pekingben, a kínai vezetőkkel — kedden ta­lálkozott és hosszas beszél­getést folytatott Mao-Ce­tung elnökkel. Távozóban Bhutto kijelen­tette, hogy „közös érdeklő­désre számottartó problé­mákról volt szó", és hogy a maga részéről „rendkívül elégedett a megbeszéléssel". Dszak-lrországban a helyzet feszült o Belfast (MTI) Egyszemélyes vizsgálóbi­zottságot küld ki az angol kormány a londonderryi események körülményeinek felderítésére. Ezt Edward Heath miniszterelnök ked­den az alsóház napirenden kívüli, háromórás vitájában közölte. A vizsgálatot lord Widgeryre, Anglia volt fő­bírójára bízták. Ezt az alsó­háznak jóvá kell hagynia. Szerdán temetik el Lon­donderryben a vasárnapi sortüzek tizenhárom áldoza­tát. A helyzet pattanásig fe­szült. A polgárjogi szövet­ség újabb felvonulást terve­zett vasárnapra, a határ­menti Newry városban, til­takozásul az internálások ellen. Írország sok pontján sztrájkokkal tiltakoznak az északi események miatt. Kedden, immár második napja, ezrek tüntettek Ang­lia dublini nagykövetsége előtt. Angliát is magával ra­gadja a tiltakozási hullám. Manchesterben, Yorkban és Oxfordban diákbojkottokat, éhségsztrájkokat szerveztek. Oxfordban pedig az egyete­misták több órára elfoglal­ták a hadsereg toborzóirodá­ját. Kedden, a késő délutáni órákbah lelőttek egy brit katonát Belfastban. A lon­donderryi ,véres vasárnap" óta ő az észak-írországi vál­ság első halálos áldozata. Emlékezetes, hogy az IRA nem titkolta: meg akarja bosszulni a londonderryi áldozatokat. A BT ülésszaka Etiópiában # Addisz Abeba (MTI) A Biztonsági Tanács Ad­disz Abeba-i ülésszaka ked­den délután az afrikai kon­tinens nemzeti felszabadító mozgalmainak további kép­viselőit hallgatta meg. Az etióp fővárosban úgy tudják, hogy a rhodesiai helyzettel kapcsolatos hatá­rozatteryezet kidolgozásával megbízott tíztagú afrikai munkacsoport befejezte munkáját: kisebb módosítá­sokkal elfogadta a tanzániai tervezetet, amely felhívja a figyelmet Anglia felelőssé­gére, elveti a London és Salisbury között kötött elő­zetes megállapodást, és a világszervezet tagországait felszólítja: határozott szank­ciókkal kényszerítsék a Smith-rezsimet a korábbi BT-határozatok megvalósí­tására. Kiküldött munkatársunk riportja Mongóliáról II. A junta küszöbjére ne lépj ! Számomra nem mond so­kat statisztikai adat, ha nem találom meg mögötte! az em­bert. A gazdasági, társadal­mi fejlődés minden mozza­nata érint minden embert. Ha kikeresem is az adatot, hogy Mongóliában a népgaz­daság ágazatai közül — az alakuló-izmosodó ipar elle­nére is — legfontosabb a mezőgazdaság, pontosabban az állattenyésztés és Mongó­lia 22 és fél millió számos állatával az egy főre jutó állatállomány terén első a világon — nekem erről az adatról is az öreg pásztor jut eszembe, aki Bornuur falu állami gazdaságában bfemutatta a távoli vendé­geknek, hogyan törik be a vadlovat. Le is dobta a ló, pedig az öreg utólag beval­lotta, már harmadszor pat­tant ám rá, csakhót ez ilyen... Ki nevetett rajta legnagyobbat? A mi ' GAZ terepjárónk „pilótája"... A Bornuur nagy falunak számít, emeletes házakat fog közre a jurtatábor, kétezer lakosa van. Állami gazdasá­ga 17 éves, 175 ezer hektá­ron gazdálkodnak, állatállo­mányuk több mint 20 ezer. Főleg juhok vannak. Mégis arra büszkék, hogy jórészt ők látják el a fővárost zöld;­ségfélével, 5 ezer hektár szántójuk és kertészetük van. Hogy megpróbáljak tisztán látni, keresem a sta­tisztikában a „helyét" ennek a gazdaságnak — nos, átlag 360 ezer hektárral rendel­keznek az állami gazdasá­gok, s ebből átlag tízezer hektár a vetésterületük. Bor­nuurban tehát még mindig az állattenyésztés a fontos, annál is inkább, mert ele­gendő a vizük:- a falu is a híres Barna Tó-ról kapta nevét, amely mentén fekszik. Ritka kincs ez Mongóliában! Nem várt vendégnek' iff jó lepni ott, ahol ritkán fordul meg idegen. Kumisszal kí­náitak először, s a három­tagú magyar újságírócso­port kellemetlen helyzetbe került. Mert nekem feltűnő­en ízlett a kumisz, ez a ke­firhez hasonló ízű, de a tej­nél alig sűrűbb erjesztett lótej. Két kollégámnak kel­lemetlen volt, hogy én sokat ittam belőle, mert ők alig tudták lenyelni az első óva­tos kortyot, de aztán magam is megbűnhődtem merészsé­gemért: nagyon is kínálták, pedig hát... csak semmi túlzás! Egyébként igen sza­badkoztak vendéglátóink: nyáron az igazi a kumisz, a hideg beálltával — s az bi­zony októberben már igen­csak beállt! — nem erjed meg. Lehet, hogy nekem is csak a téli kumisz ízlik? Az ebéd is elkészült, míg mi a kumisz mellett a gazdaság fogadó irodájában beszélget­tünk, mondhatom, kíváncsi­Igazi férfi virtus: a vádló betörése an vártuk az első igazi mon­gol ebédet. Hiszen az Ulan­Bator-i nagyszálló éttermé­nek vezetője, Cs. Ocsirszuk öt évig Pesten tanulta a szakmát, még piros paprikát is szórt a tojás rántottára, amúgy magyarosan. Nos, fa­lusi szakácsnőnk kitűnő zölséglevest és sült bárányt tálalt, őszinte volt a köszö­net. Szemben az iskola, nyolc­osztályos, négyszáz gyerek jár betűvetésre. Éppen ér­keztek a délutánosok, lóhá­ton. Megvárták a kapuban testvérüket — igen népesek a mongol családok, a tíz gyermek se ritkaság —, s a pacit átadták, aztán — akár a „kiscsikók" — bevágtat­tak az iskolakapun. A gazdaság bemutatása után már csak egy kívánsá­gunk maradt: egy családot, s jurtájukat szeretnénk meg­ismerni. Ki legyen hát? — tanakodtak, mert az embe­rek még kint vannak a gaz­daságban. De Hond brigád­vezető felesége fejőnő, őt otthon találtuk. Hilton szállóban sosem laktam, a halinál tovább nem jutottam, de nem érez­tem ott ezt a dobbanásnyi izgalmat, mint amikor meg­nyílt előttem a nemezsátor függönyajtaja. „Nem szokás a küszöbre lépni" — suttog­ta vezetőnk az íratlan eti­kettét. — „S a vendég úgy üljön, hogy lába az ajtó felé legyen (háttal a Buddha-szo­bornak), különben megsérti a házigazdát". Hondáknál könyvespolc és rádió ván a Buddha-szobor „előírássze­rinti" helyén, de mert az ajtó­val szemben, éppen a legelő­kelőbb helyre ültettek minket az alacsony asztalhoz, meg­értettük: kedves vendégnek számítunk. A háziasszony — 32 éves. ötgyerekes anya, csinos, sötétzöld, sárga se­lyemövvel összefogott „midi" ruhában, a mongol, „del"­nek nevezett népviseletben — fogadott bennünket. Ép­pen jókof jöttünk, közölte, mert pillanatok alatt kész lesz a sütemény, megkínál­hat vele minket. Szakasztott olyan volt, mint a mi fán­kunk. Jó szívvel kínálta, ne­ki is láttunk. Nagy jövés­menés kezdődött érkezésünk hírére, csak a gyerekek ma­radtak kívül, míg mi bent tejes teát és „arhi"-t, tejből készült pálinkát kóstolgat­tunk. Középütt kis vaskály­ha — ontotta a meleget, pe­dig odakünn közel járt a mínusz húsz fokhoz —, a2 alacsony, hosszú asztalka mellett alacsony zsámolyon vagy szőnyegen ült a ven­dégsereg. Két ágy volt a jurtában, a gyerekek vastag birkabőr „ágyakon" a földön alszanak. Van ugyan két alacsony kis szekrényke, de sok a gyerek, ruháikat egy­másra rakott bőröndsorban tartják. A beépített konyha egy edénytartóból és egy munkaasztalból áll. Villany van, de tévét még nem tud­tak venni, mert a piros Sko­da — ott áll a jurta mellett — az új szerzemény. Ez per­sze még nem jellemző, de az sem, hogy az asszony — a gazdaság egyik legkiválóbb fejőnője, géppel dolgozik — többet keres, mint pásztor férje. Kívülről is szemügyre vet­tük még a szürkületben a jurtát, a vesszőháncsra, ne­mezlapokból épített sátrat, s nekem eszembe jutottak kiváló régészprofesszorunk­nak, Magygr Lászlónak a szavai: a jurta a maga ne­mében éppolyan tökéletes konstrukciója az embernek, akár egy huszadik századi függőhíd. Persze, nem kell romantikát keresni benne, kényszerűségből élnel$ itt. Három óra alatt indulásra készen összecsomagolható — ez a nomád pásztor összkom­fortos csigaháza. Szőke Mária Bécs A Szovjetunió bécsi nagy­követségén kedden két órán át tárgyalt a szovjet és az amerikai küldöttség a hadá­szati fegyverrendszerek kor­látozásáról. A sajtóközpont­ban bejelentették, hogy pén­teken befejeződik a bécsi, hatodik forduló tárgyalasi_ szakasza. Damaszkusz Todor Zsivkóv, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke ked­den háromnapos hivatalos látogatásra Szíriába érkezett. Moszkva Leonyid Brezsnyev, Alek­szej Koszigin, valamint a szovjet párt As kormány más magas rar vezetői álltak díszőrséget dden Matvej Zaharov marsall ravatalánál. Kora reggeltől a moszkvaiak ezrei látogattak el a szovjet hadsereg központi házába, hogy megadják a végső tisz­teletet az elhunvtnak. Üj-Délhi India több mint 1.25 mil­liárd rúpiára növeli aBangla Desh Népi Köztársaságnak nyújtandó segély összegét. La Valletta Nagy-Britannia feltételei a máltai védelmi berendezé­sekre vonatkozó megállapo­dáshoz elfogadhatatlanok — jelentette ki Dom Mintoff máltai miniszterelrtök a par­lament tagjai előtt. Leszö­gezte, hogy a máltai ható­ságok nem egyeznek bele semmiféle megállapodásba, amely nem felelne meg a máltaiak érdekeinek. Min­toff konzultálni tért vissza hazájába, miután szombaton megszakadtak tárgyalásai Rómában lord Carrington brit hadügyminiszterrel. Bonn Üres kézzel tért haza ked­den Washingtonból Rainer Barzel, a nyugatnémet CDU —CSU kancellárjelöltje. Az ellenzéki politikus egv hetet töltött az Egyesült Államok ban. Peking Hatvanöt főnyi amerikai műszaki csoport érkezett kedden Pekingbe, hogy fel­szerelje azokat a berendezé­seket. amelyeknek segítségé­vel Nixon elnök küszöbön­álló kínai látogatásának ese­ményeit közvetíthetik. / Egyensúlyi a gazdálkodásban Célkitűzések a szegedi járásban Lapunkban tegnap számoltunk be arról, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi járási bizottsága megtárgyalta a gazdálkodó egységek, termelőszövetkezetek, szakszövetkeze­tek, üzemek tavalyi gazdasági ered­ményeit, valamint a járásban műkó-j dő pártszervezetek gazdaságszervező tevékenységét. Természetesen sok szó esett a sürgető tennivalókról, mind­arról, amik a gazdálkodó egységek kommunistái előtt állnak az idén. A beszámoló — amelyhez tizenegy fel­szólalás hangzott el — jól tükrözte az elmúlt évben végbe ment fejlő­dést, a szegedi járás gazdaságpoliti- • kai helyzetét, s egyben az 1972. évi feladatokat is megvilágította. A korábbi évekhez képest kedve­zőtlenebb körülmények között kezd­hették munkájukat a gazdaságok 1971-ben. Biztonsági alapjaik kime­rültek, áthúzódtak az előző év ter­hei. A legfontosabb gazdasági célo­kat mégis sikerült teljesíteni. Sőt, esetenként a tervezettnél jobb ered­ményt értek el a szegedi járásban, így például a húsprogramban, a ke­nyérgabona-termelésben, a műtrágya­felhasználásban, a kukoricatermelés széles körű komplex gépesítésében, a belvízrendezésben stb. A búza, a rozs, az árpa. a kukorica, a burgonya ter­mésátlagai kivétel nélkül magasab­bak voltak, mint 1970-ben; gabonából az 1969. évi rekordot is meghaladta! Figyelmet érdemel az állattenyész­tés. különösen a szarvasmarha-te­nyésztés fellendülése. A közgazdasági ösztönzők hatására a szarvasmarha­állomány 14,4, ezen belül a tehén­állomány 10,5 százalékkal emelke­dett. A kocaállományt kivéve gyara­podott a sertésállomány. A szövetke­zetek többsége 1971-ben egészsége­sebb termelési struktúrát alakított ki. a mezőgazdasági munka árbevétele 25.6 százalékkal emelkedett. S ez mindenképpen kedvező, hiszen azt mutatja, hogy általában megtalálták a helyes arányokat a melléküzemági tevékenységben. A beszámoló kedvező tényként ál­lapította meg, hogy a termelőszövet­kezetek igyekeztek kihasználni a be­ruházások területén meglevő támoga­tási rendszert. Ennek következmé­nye: nyolc szakosított szarvasmarha­telep, két szakosított sertéstelep, és három termálíűtéses kertészeti telep épült meg, illetve épül, 323 millió 'forintos összköltséggel. Érdekes képet mutat a járás iparf termelése: 1970-hez viszonyítva 15 százalékkal nőtt a termelési érték, de még így sem érte el a tervezett mértéket. Ez azzal magyarázható, hogy a MEZŐGÉP Vállalat, a Tánéi Háziipari Szövetkezet és a Sándorfal­vi Általános Ktsz nem fejlesztette termelését kellő mértékben, ugyan­akkor az exporttermelés ugrásszerű­en megnövekedett. Megállapítható, hogy az ipari1 üzemek döntő többsé­ge teljesítette nyereségtervét, elma­radás csupán a szőregi téglagyárnál és a borpalackozóban tapasztalható. Sajnos, a munkaerőmozgás miatt a foglalkoztatás nem érte el a kívánt szintet, viszont — s ez nagyon ör­vendetes — a termelékenység növe­kedése az előirányzott 7 százalék helyett J7 százalékos volt. Arányosan, tervszerűen, 4—5 százalékkal emel­kedtek a személyi iövedelmek. Az ipari üzemek 14 millió forintot for­dítottak beruházásra. A pártbizottság ülésén az írásos beszámolóhoz elhangzott ei'ő+i+kárl kiegészítő a gondokra is felhívta a figyelmet. így például arra, hogy 12 termelőszövetkezet és két szakszövet­kezet várhatóan veszteséges lesz. A veszteséget esetenként a nem megfe­ilelő színvonalú vezetés, másrészt pe«

Next

/
Thumbnails
Contents