Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-10 / 34. szám
CSÜTÖRTÖK. 1972. FEIJRUAR 10. Iskola ólotkÖMOlban A KISZ kongresszusa után Az MSZMP Központi Bi- lapítja meg a szekció vita- tanórán kívüli politikai, viaottsága 1970. februári ifjúságpolitikái állásfoglalása egyértelműen megfogalmazanyaga, hogy ennek legfon- lágnézeti foglalkozások, tosabb mozzanata, döntő szakkörök, osztálygyűlések láncszeme a tanulás. S az- „tanóraízűek", s ezért „alta, hogy az ifjúság megíté- zal is egyet kell értenünk, kalmatlanok az önművelő lésének mércéje az, aho- hogy ma még a középiskolás motívumok kibontakoztatásán a munkáját végzi, diákok és tanáraik — talán sára, a társadalmi és politiahogy tanul, amilyen maga- kisebb részének — felfogá- kai aktivitás ösztönzésére". tartást tanúsít. S ezzel kap- sában a tanulás meglehető- Ebben a le nem zárt, de csolatosan jólesik olvasni a sen egysik'ú, leegyszerűsített egyre tartalmasabbá váló KISZ VIII. kongresszusa kö- tevékenység. A tanulás szón vitában nagyon sokan a zépiskolai és szakmunkásta- az iskolát, a pedagógust, a vertikális felépítésű, az érnuló szekciójának beszámo- tankönyvet stb., általában deklődési tárgyköröket erőló anyagát. Megállapítja, azokat a fogalmakat értik, sen figyelembe vevő alapamelyek a tanulás elméleti szervezetektől várnak forduismeretelsajátító oldalához latot. A KISZ VIII. konglapadnak. Pedig Lenin a resszusán e kérdéssel kaphogy „az elmúlt években középiskolás és szakmunkástanuló KISZ-szervezeteink, KISZ-tagjaink legjobbjai Komszomol III. kongresszu- csolatosan a következő állássán mondott beszédében is foglalás alakult ki: „A kö— amikor megállapította, zépfokú tanintézetek KISZbogy az egész ifjúság leg- munkáját úgy kell korszefontosabb feladata a tanulás rűsítenünk, hogy növeljük a — úgy tárta fel ezt a fogai- szervezetek öntevékenységét, güknek". Valóban: orszago- mat, mint az elméleti és eszmeiségét, demokratizmusán is elismerésre méltó pél- gyakorlati tevékenység egy- sát, a program legyen fiatadául az a lelkes munka, ségét. Az elkövetkező évek- losabb, szélesedjen a tanulói amelyet az árvíz idején és ben tehát nagyobb szerepet önkormányzat, bővüljön a az árvíz okozta károk hely- kell kapnia a diákifjúság szervezetek tevékenységi kőnevelésében a gyakorlati ol- re, anyagi-technikai bázisa." dalnak — a VIII. kongresz- . kfizéleti tevékenvséc a büszkék lehetünk a külön- szus szekcióülésének: anya- ^k^TlLall J cselekboző tanulmanyi es szak- gat idézve — az élettapasz- lVÁm 1nrmihmn K™. talatok szerzesenek, feldolgozásának. egyenenként és kollektíván is számtalanszor adták tanújelét aktivitásuknak, a szocialista Magyarország felépítéséért érzett felelősséreállításában szűkebb hazánk fiataljai végeztek. De vés tehát két formában bontakozhat ki: egyrészt a KISZ-szervezet által rendeMár az elmúlt években is zett fórumokon és akciókon, felvetődött és az V. Nevelés- ahol a fiatalok közösségének csak itthon hanem nemzet- ügyj KongreSszuson is meg- ügyeiről esik szó, másrészt kdzi 'LTt fogalmazták, hogy az ifjúsá- a különböző társadalmi szerkltuno íeiKeszuitseguKer. gi szervezet tevékenységének vek fórumain, ahol a KISZmai, kulturális és sportversenyeken részt vevők tízezreire, közöttük nagyon sok szegedi fiatalra, akik nemA VIII. kongresszus tehát tartalma, szervezeti formái vezetők képviselik a tanulók Kiválóak közössége A szárnyaskerék brigádjai A MAV Szegedi Igazgató- nak a brigád javaslatai, sadalmi munkára; 236 órát sága nagy terület vasútvo- Gasztány Ferenc, a brigád teljesítettek, foglalja egyik tagja kiváló újító — Az idősebbek rendszeresen foglalkoznak a fiatanalait, állomásait magába. Három megye tar- tüntetésben is részesült, tozik hozzá. Ezen a nagy A szakmai tudás gyarapí- lókkal, így a brigádba keterületen sok kiváló szocia- tása — „a szocialista triódon rülő ifjúmunkások hamarolista brigád terem, közülük tanulni" jegyében — szin- san teljes értékű munkát öt kollektíva már a MÁV tén jellemző a közösségre, végezhetnek. Gyorsan elsejáKiváló brigádja címmel is A tagok közül négyen mérdicsekedhet, 23 pedig az títják a speciális javítóarany brigádérem tulajdonosának vallhatja magát. A legjavító szakvizsgát tettek, karbantartó munkakört — a fiatalabbak részt vettek a dicsérik őket a vasutasok. — Szakma Ifjú Mestere mm- Ennek eredménye az is, hogy legjobb brigádok között jó galomban. A gépipari tech- az újfelvételesek tartósan néhány hely a szegedieket nikum elvégzésére vállalko- megmaradnak a munkaheilleti, az utóbbi időszakban zott Savanya Ferenc. A lyükön, a brigádból évek szép fejlődést mutatnak itt a szaktudás állandó tovább- óta csak a nyugdíjba menők szárnyaskerék jelvényét vi- fejlesztésére persze szükség válnak ki. Is van, hiszen az új típusú selő szocialista brigádok. Íme: milyen fontossága Tükröződik ez abban, hogy mérlegek is föladják a lec- van a fiatalokkal való foga Szeged vasúti csomópont- két. hoz tartozó főnökségek rend- Társadalmi munkában, re teljesítették a Kiváló balesetek lalkozásnak! A szakmai továbbképzésszolgálati hely címhez sz <vá megelőzésében nek itt is hagyományai van;ük- egyaránt jeleskedtek a „Bé- nak. A bognár képzettségű áro- ke" tagjai, példás brigád ez brigádtagok részére rendsze— munkában és szabad időséges feltételeket; így mányosai a szép elismerés nek. S ez elmondható a táv közlési főnökségről is, Sze ged-Rókuson. Ugyanott, a a MÁV Kiváló brigádja ki res oktatást szerveztek ben, magánéletben egyaránt, másrészt a betanított munMéltán kapták meg tavaly kásoknak is segítettek elsajátítani a szakmát. Általátavalyi eredmények alapján tüntetést, s a vele járó s?ép nossá létt a közösségi gonjutalmat az állomás dolgozói is rászolgáltak az elismerésre. Mindebben pedig ott munkál egész sor szocialista bríA Barátság szocialista bri dolkodásmód. Van, aki az olvasott könyvekről számol be társainak, más a kiallígád akár „ikertestvérnek" táslátogatásokat tervezi gád tevékenysége, azoké, is mondható az előbbivel: szervezi. Wagner Jenő pélsikerekben és eredményekben gazdag éveket zárt, amikor az eljövendő idő feladatalt megrajzolja, egyés módszerei egyaránt túl- érdekeit. Tanulságon az V. de zottan „iskolásak". Sokan Nevelésügyi Kongresszus jaépp ebben látják az igazi vaslata is: „Elérendő, hogy . .,. az ifjúság az iskolai és moz^wv. X • te önkormányzat - közéletberi érezze ottre többszór találkozunk ez- ameiy pedig a közéleti tevé- hon magát, Dtt találja meg zel a kifejezéssel: mozgalmi- kenységre való nevelés egyik a neki legmegfelelőbb szerközéleti tevékenységre neve- legszilárdabb alapja — ki- vezeti formákban törekvései, bontakozásának a legfőbb ^T^SS^ Nem vitás, a tanulóifjúság akadályát. (Nem kétseges:az terepét." Lényeges tehát, társadalmi-politikai helyze- ifjúsági szervezet és az osz- hogy csökkenjen a mozgaltét a társadalmi életre való tályokra felépülő iskolaszer- mákban a még mindig tafelkészítéé, a beilleszkedés vezeti keretek azonosak.) ^hSceXikus6^" gyí határozza meg. Helyesen ál- Gyakran felvetik, hogy a korlat, céljaikat, feladataikat minden esetben az adott közösség erejéhez mérjék. Megszívlelendő a KISZ VIII. kongresszusa középfokú iskolai szekcióülésének e témakörben tett javaslata is: A megbízatásokat a KISZvezetők tudatosan irányítsák és ügyeljenek arra, hogy a KISZ tagjai képességeiknek, felkészültségüknek megfelelő irányban kerüljenek olyan helyzetekbe, amelyekben irányító, tervező képességükre is szükség van, s nemcsak végrehajtó készségükre. Házirend A Deák Ferenc utcáról le- hozzác végeredményben nyíló Kékgolyó söröző két „kiknek tanácsos látogatni a nevezetességéről is híres, máskülönben hangulatos söKonyhájáról és házirendjé- rözőt, milyen társaságban rőL Konyhája (vastagbundás és milyen feltételek mellett? párizsival az élen) jó hírét A pontos választ esetleg a — házirendje kevésbé jó kicserélt házirend is tartalhírét kelti, A fekete üveg- mazhatja. táblára aranysárga betűiekéi és szembetűnő műgonddal felhímzett paragrafusokból idézem: „Ittas egyént, 18 éven aluliakat és egyenruhás ipari tanulókat nem szolgálhatunk ki. Italt csak folyóvízzel mosott tiszta pohárban fogadjon el. 16 éven aluliak a helyiségben Csákétkezés céljából tartózkodhatnak szülők (nevelők) társaságában 20 óráig." Az anonym szerzőről első látásra a következő fontosába észrevételek tehetők: • 1. Nem Ismeri az írásjeleket (a felszólítást tartalmazó mondat végén pont helyett felkiáltójel használatos). 2. Hadilábon áll a helyesírással (ha a vendég csak folyóvízzel mosott poharat fogadhat el, hol a külön alkalmazott, aki a szomszédos Tiszára jár le poharakat tisztítani, lévén hogy más folyó nincs a közelben. Szerencsére a tányérok és az evőeszközök hasonló higiéniája elkerülte a szerző figyelmét — ámbátor az is lehetséges, hogv a folyóvíz helyett inkább a folyó vízre gondolt 3. A logikus gondolkodás sem erős oldala, mert amíg a 18 éven aluliakat kl sem szolgálják, a 16 éven aluliak azért bátran rendelhetnek az étlapról. Ezek után van egy „szubjektív" kérdésünk: a 17 évesek melyik kategóriába tartoznak? És egy „objektív" X. L akik szocialista módon dol- egyidőben „születtek", s goznak, tanulnak, élnek, eredményekben is hasonlítadául, aki a vasutas képzőművészeti szakkör tagja, s híven a hármas jelszóhoz, nak egymásra. 1969-ben ez a tájékoztatást is ad társainak * Szőke Béla vezette kollektíva a művészetről Szeged Állomásfőnökségen is az aranyplakett _birto- * Íme, néhány jellemző vo_ . nás a vasúti brigádmozgatekinthetnek kitüntetést: a MÁV Kiváló lomból. Azoknak a közössébrigádja címet. tevékenykedik a Béke szo- kosává lépett elő. Tavaly cialista brigád. Több mint 10 PediS ők is megkapták a éves múltra vissza tagjai, 1969-ben nyerték el a brigádmozgalom arany jelvényét. Munkájuk szerteágazó, abban az értelemben, hogy a szegedi vasútigazgatóság területén geknek az életéből, amelyek A brigád tagjai asztalosok, példás munkaszeretetükkel a Szeged állomáson levő már eddig is kivívták maasztalosműhelyben munkál- guknak az elismerések legkodnak, de sokfelé hívják javát. S hogy bőven van még őket az levő vágány hídmérlegek, területén. Bútorokat újíta de egyéb mérlegek javítása nak fel, javítást, karbantaris hozzájuk tartozik. Hogy mit ajánlhat fel egy ilyen kollektíva? Például garanciát vállalhat saját tást végeznek. igazgatóság követőjük, azt mutatja, hogy a szegedi vasútigazgatósóg dolgozóinak 55 százaléka tevékenyen részt vesz a briHogy milyen minőségben? gádmozgalomban; csaknem Selejtes munka ne forduljon 8 ezren küzdenek a cím elj elő! Emellett a termelékeny- nyeréséért vagy megtartáBánfalvi József munkájáért. Ök is szavatol- séget is növelni tudták — sáért. ták: „visszatérő javítás" nem is fordult elő náluk. Egyben csökkentették a javítási költségeket is. Mindez igen szép. Farkas András, a brigádvezető és társai azonban egyébről is nevezetesek. Ha égy évben 5 újítás beadására tesznek ígéretet, bizonyos, hogy 8 lesz belőle. Szeretnek újítani? Tudnak is, kiváló szakmai felkészültségüket tükrözik a beadott, elfogadott újítási javaslatok. Egv kis statisztika: 1964 óta 532 ezer forint gazdasági eredményt jelentettek a vasút100 órát ajánlottak fel tárSimaí Mihály Terepaszta/ társadalmi munkában A TIT megyei szervezete felhasználni Elkészítésére a 20 ezer forintot biztosított CSOMITERV-et kérték meg. egy hét négyzetméteres te- A költségvetésből kiderült, repasztal elkészítésére, me- hogy az asztal összesen 70 lyen a fohtosabb szegedi ezer forintba kerül. A ItíU közlekedési csomópontokat lönbözetet — 50 ezer forint modellálják majd. A terep- — a tervező vállalat szociaasztalt a közlekedési isme- lista brigádjai társadalmi retek oktatásában kívánják munkával fedezik. Voroskőy János; IA visszatér — Amikor továbbmentünk — folytatta az IBUSZ-busz vezetője — a kolléga még csak a hibás kerék leszerelésénél tartott. Azt hiszem — fordult a társához —, legalább harminc perc késésed volt — Több — mondta a másik —, mert a lányokat nehéz volt összeszedni. A tanárnő még a retiküljét is elhagyta, miközben hajkurászta őket. Ügy festett, mint egy öreg és mérges kis puli, ha nem bír a nyájjal. De aztán, szerencsére, a táska is meglett, és tovább indultunk. A tőbfct, azt hiszem, ismeretes .;. — Igen — bólintott Beke —, befejeztük. Köszönöm, hogy segítségemre voltak. A két sofőrt magával vitte a MÁVAUT-állomásig, majd a szálloda elé hajtott. A portás egy csomagot nyújtott át: — A könyvesbolt küldi a revizor elvtársnak... Délután, a szállodaszoba csendjében, Beke elolvasta az I/B magyar dolgozatait. A legtöbb füzet gazdája a májusi természet szépségét ecsetelte, néhányan összevetették a kéklő égbolt és az óriás erdő „végtelen szabadságát", az iskolai vakfegyelemmel, melyet a „megcsontosodott emberi természet" képtelen levetkőzni. „Ha én külföldre utazom — írta egy kislány — ugyanolyan szívélyes leszek az ottani kirándulókhoz, mint az a német bácsi, aki fel akart venni bennünket az ő autóbuszukra." A dolgozatok kedvesek, mulatságosak voltak, de olyan mozzanat, ami Bekét felvillanyozta volna, nem akadt. A füzetek egyre fogytak, az őrnagy már legalább húsz költői hasonlatot olvasott a Balaton ezüst tükréről és a holdfény aranyhídjáról, de a nyomozást előbbrevivő, értékelhető adatra nem bukkant. Végre az utolsó előtti füzet mintha kárpótolta volna a lírai tájleírásokra elvesztegetett délutánért: „Mindenki örült a heccnek — írta Balogh Erika —, csak Medgyes Kati lett nagyon komoly. Ügy elsápadt, mintha a szög az ő szívét szúrta volna keresztül. Azt mondta, gazemberség a buszosoktól, hogy ilyen kocsit járatnak, amit úton-útfélen lerobbanhat. Képzeljem el, hogy kórházba kellene mennünk, és nem érnénk oda a defekt miatt, hanem meghalnánk. Ilyen furcsa az emberi lélek, az egyiknek mindenről valami szomorú dolog jut eszébe, még a gyönyörű tavaszi erdőben is, a másiknak meg azon is nevetni kell, ami szomorú. Mivel Kati a barátnőm, én sem tudtam többé örülni a defektnek, pedig ennek köszönhettük, hogy külföldlekkel is megismerkedtünk, és a tanulmányi kirándulás ezzel is tanulságosabb lett, továbbá nem haltunk meg, hanem épségben hazaértünk." Beke, amilyen természetesnek találta, hogy a Csalogány tanárnő által kordában tartott kislányok megörültek a váratlan „kalandot" jelentő defektnek, olyan furcsának tartotta, hogy egvikük „elsápadt", és a halálról kezdett elmélkedni. Ki lehet ez a gyerek? A szobában volt telefonkészülék, s Beke, füzettel a kezében, feltárcsázta a gimnázium igazgatóját: — Ismer egy Medgyes Katalin nevű kislányt? — Hogyne, természetesen. Az egyetlen nyomorék tanítványunk. Gyermekparalízise volt, és járógépet visel. — Ja, igen. így már értem — mondta csalódottari az őrnagy. — MindeneSetre köszönöm. A füzetek holnap az iskolában lesznek. A két „könyvesbolti revizor" késő este érkezett vissza Násfáról, tele mondanivalóval, Paál a tetejében elég letörten is. Beke ekkor már aludt. Az asztalon pár sort hagyott munkatársai részére, kérve, hogy ne keltsék fel, pihenjenek le nyugodtan, csak a katonák fényképeit készítsék kl az asztalra, mert virradat előtt magával viszi őket. „Napkelte előtt kiruccanok egy kicsit; viszontlátásra, Násfán!" Éberték valóban aludtak még, amikor Beke a sötétben csendesen felöltözött, és elhagyta a közös szállodai szobát. Az éjszakai portást, kíváncsi arca láttán, jónak vélte egy húszassal megnyugtatni I A portás cinkos mosollyal nyugtázta, hogy a revizor éjjeli találkára indul, nyilván valami szép könyvesbolti eladólánnyal. Az őrnagy pedig beült a szolgálati kocsiba, és elindult Násfa felé. Ahogy mondani szokták: tartozott egy úttal az ördögnek ... A bükkfán megtalált nyomok magyarázatot adtak a rejtélyes lőszercserére, amire útközben, a ládákat szállító kocsin, a feltárt adatok szerint, semmiképp nem nyílt mód. Beke mégis úgy döntött, hogy ezt a képtelen módot is megvizsgálja, végigjárja az utat a gyakorlat színhelyéig, mégpedig azzal a sebességgel, és abban az időpontban, ahogy és amikor az autókaraván haladt. Éjjel fél négykor, amikor Násfán áthajtott, sűrű sötétség volt még, a falu mélyen aludt A tüzérlaktanya előtt ott állt az őr, a nagy vaskapu azonban, amelyen május 8-án ebben az időpontban kigördültek a lövegek, a lőszeres, élelmiszeres, egészségügyi meg parancsnoki kocsik, zárva volt. Az úton, ahol kihajtottak a városból, most csak az elhárító tiszt magános Skodája suhant. (Folytatjuk^