Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

—— VASARNAP, int, JANTrAR 1#, DM smmmma y.v.TO m|a|g|a|z P. Gibiszer Katalin Házak Dobosi László Kemping S

iettünk hírül adni annak idején, hogy neves szomszédunk, Tápé hatalmas kötettel, szép monográfiával örvendeztette meg lakóit, és mindazokat, akiket ez a falu közelebbről is érdekel. Külön szerveződött érrendszeren eljutott a könyv hazánk szinte minden tájára. Barátok, ismerősök adták tovább a hírt legtöbbször, és jött a válasz hamar: egy kötetet én is kérnék. Tudunk róla, hogy moszkvai könyvtárban is olvasható Tápé története és néprajza. * Hrfzai újságírásunk igyekezett gyorsan jelezni, hogy tud a kötetről, és örömmel fogadta. „Egészséges társadalom soha nem dobja el a múltját" — mondja a kötetet lapozva Dersi Tamás az Ksti Hírlap hasábjain. Ady Endre többször emlegetett szavait most a monográfia érdemeire vonatkoztatja: „Tápénak minden dltséret megadassák." Né'hány sorral később: „ölezerháromszázötvenkét lelket számláló l'alu tudott és akart nagyszabá/iú szellemi vállalkozás mecénása lenni... Minden témát a legjobb szakemberre bíztak, s a kutatók — hiszen mindig kettőn áll _ u vásár — a jó ügyet megillető * buzgalommal oldották meg feladatukat." (Esti Hírlap, 1971. jún. 25.) Egy nappal később, június 26an a Magyar Nemzel emelte figyelő szemét Tápéra. „Még igen gazdag nemzetek néprajztudományából is nehezen 'meríthetek olyan példát" — mondja lelkes soraiban Ruffy Péter, és így folytatja: „Tápé, ez a kedvesen meghitt, ez a gyengéd, ez a szívünkhöz nőtt, ez az akácfás, ez a nádfcdeles ősfalu, ez a halászfalu, gyékényfonó falu, cz a gyönyörű magyar nyelvet őrző 'őstelepülés, Kodály egyik első gyűjtésének, Ortutayék, Radnótiék népszerelmének a faluja, a Szegedi Fiatalok vizsgálódásának a színtere, ez a Tisza menti „forrás", néprajzosnak, zenegyűjtőnek, lakodalmi szokás' gyűjtőnek, halottsirató énekek gyűjtőinek a faluja, ez a kis hazai gyöngyszem úgy emelkedik ki a könyv-által néprajztudományunk kagylóhéjából, hogy sápadtezüst csillogása, holdfénysugárfénye mindent beragyog." Kedves jóslattal zárja be ismertetőjét Ruffy: „Tankönyv lesz belőle.. A népszeretet imakönyve." Dicséri a szép könyvet a Szabad Föld és a Kossuth rádió közős riportjában a két riporter, Kispista István és Szűcs László ís. A községi tanács valóban kitett magáért. OlVan monográfiát jelentetett meg, amilyennel kevés község dicsekedhet Magyarországon — mondják. Cseres Tibor, az Élet és Irodalom augusztus 14-1 számában így summáz: „o Tápé története és néprajza a maga nemében remekmű." Később1 pedig: „Ez a monográfia a maga teljes számadásával olyan, mintha valamely nyolcszáz éves fogadalom szokásainak kötelékéből oldozná fel a modern idők parancsára magát a tápai nép általa." * . TÁMADÁS A GYŰJTEMÉNYBŐL Franklin D. Roosevelt — aki szenvedélyes bélyeggyűjtő volt — a második világháború alatt, amikor a japánok a Csendesóceán szigeteinek nagy részét elfoglalták és Ausztrália megrohanására készültek, Üj-Zéland miniszterelnökével arról tárgyalt, hogy melyik szigetről kell majd megindítani a jaj>án anyaország elleni végső támadást. Vita közben több sziget és szigetcsoport kerü(t szóba, de nem tudtak megállapodni. Végül Roogfevelt javasolt egy szigetet, amelyről az új-zélandi miniszterelnök sohasem hallott. Roosevelt azzal érvelt, hogy ő bélyeggyűjtő és ezért ismeri ilyen alaposan a földrajzot. Az elnök halálakor gyűjteménye 150 albumot töltött meg, és többmillió rendezetlen bélyeg maradt dobozokban. A szakma el halmaza hozta a szerkesztőkhöz és a kiadóhoz. Mi inkább két folyóiratunkba lapozzunk bele! A Tiszatáj októberi számában Szabó Ferenc levéltár-igazgató méltatja a monográfiát. Jóslása így hangzik: Kálmány Lajps, Kiss Lajos, Bálint Sándor műveivel együtt, mint az 1965-ben megjelent Orosháza története és néprajza. a dél-alföldi tájismeret klasszikus alapmunkái között fog szerepelni, „A monográfia hoszszú időre szóló példa és mérce lesz a dél-alföldi kutatómunkában" — írja a Tiszatáj kritikusa. de Gundu Béla, a néprajz debreceni professzora a monográfia egyik fejezetéből kiindulva a példa távolabbi követésére is ösztönöz: „Külön is aláhúzom a Tápé az irodalomban c. / fejezet sorait, amelyekből megismerhetjük, hogy Tömörkény István, Móricz Pál, Juhász Gyula, Móru Ferenc, Móricz Zsigmond és mások miképpen öntötték irodálmi formába tápai élményeiket. Ez a fejezet is — itt Debrecenben — arra ösztönözheti az irodalmi műhelyek munkásait, hogy mielőbb dolgozzák fel a .magyar irodalom és képzőművészet Hortobágy-ábrúzolását." Értékelése természetesen kitér a többi fejezetre ls. Néhány mondatát éppen a példaadás kedvéért — érdemes még külön idéznünk: „A napjainkban elég gyakran megjelenő falumonog'ráfiék, a honismereti tevékenység sorából magasan kiemelkedik Tápé története és néprajza. Módszerével, anyagával akadémiai szinten képviseli a szegedi kutatók munkáját, s Tápé vezetőinek dolgozó népünk ünnepeit és hétköznapjait, verejtékét és örömét megbecsülő magatartását." (Alföld, 1971. december.) Az elismerésre és elmarasztalásra sohasem rest kritika kedvesebb arcát mutatta Tápé felé. A falu üzenete együttérző fogadtatásra talált. Érdeme szerint. 11. D. Szávay István Tarján Füssy László Feszül a két part közt megint A híd, a híd és jóra int: Elég a bűn, a kín, a vér! Munkánk legyen a szenvedély! Egy őrült perc döntette le S szivünknek alma lett, s fele: Piros láng kőpillcrcken. Keringő vér és szent ütem. A volt híd gyermekkort mesél... Testetlen immár s átzenél Süllyedi emlékbe, semmibe S az új: a lelkünknek hite. Acélroncs függött víz fölött... S Tiszánkon négy év habja jötl Mig úrrá lett a szorgos ész Bukás fölött... s áll dús egész. Itt áll és lélegzik Szeged: Mert akárhogy is hiteget S kisért még romboló cró Előbb, ml békességbe' nó. HÍDAVATÁSRA Cj híd! Óh kedves ékszerünk! Maradj hát örökké, velünk S a fáradságunk díjaként Adj új valót és új reményt. Nemcsak Szegednek Újszeged, Méltóbb világ U int neked Nemcsak a térbe futsz te, nagy: Idők is rádsugárzanak. Óh vígy hát eljövő korok Melyébe is, — míg föld forog, — 8 míg fárad itt egy dolgozó , Gördüljön rajtad égi szó. Őrizzen tettet és reményt S pilléred, íved tiszta fényt Lásson mely emberré emel S porladt szivünkön ömlik el. Most dobban az még, — s unokák Jövendő korszakokból át Tán hálát intenek nekünk, 8 megértik boldog ünnepünk. (1950) A kötet, amelyből ez a ' vers való, most jelent meg a költő, Füssy László halála után két esztendővel. A költő nem Szegeden született. Szamosújvárról kerültek 1907-ben a Tisza-parti városba. Füssy László ekkor nyolcéves volt. Első verséi 1914-ben, a Szeged és Vidéke hasábjain jelentek meg, s azután 55 esztendőn keresztül — hosszabbrövidebb megszakítással — írta sajátos hangú verseit. A Tanácsköztarsaság idején tanúsított inagatartusa meghatározta sorsát. Az ellenforradalmi bíróság háromévi börtönre ítélte, s az ország összes egyetemeiről, főiskoláiról kizárta. Azután még kétszer ült börtönben; összesen hat esztendőt. Először az illegálisan szerkesztett Űj Kritika című lapért, majd mozgalmi munkájáért. A felszabadulás után beiratkozott az egyetemre, de már nem győzte egészséggel; a börtönben súlyos szívbajt ós ideggyongeséget kapott. Versei viszont most már rendszeresen megjelentek a Délmagyarorszúg és a Tiszatáj liasábjainl 1967-ben a Szocialista Hazáért Érdemrenddel. 1969-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. 1969. november 28-ún szívroham oltotta ki életét. Verseinek a most megjelent kötet az első gyűjteménye.