Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-05 / 287. szám

VASÁRNAI*. IMI. DECEMBER 5. 7 Nádass HA Ö József HA Ö MR. SMITH VOLNA A

lighogy átszálltunk a stockholmi gépre, a biztonsági öv kioldása után feszengeni kezdtem ülésemen, mozgolódásommal a padlóra löktem azt az átkozott irodalmi folyóiratot, mikor végre kényelmesen hátradőltem. Szomszédom, igen megviselt arcú máj- vagy epebajos angol, de az is lehet, hogy amerikai, lepillantott a lepotyogott folyóiratra és máris lehajolt érte. Restelltem a dolgot, odaszóltam, hagyja csak, szándékosan dobtam le, de a szomszéd mégis csak felvette és nyújtotta felém. Közben silabizálta, megpróbálta elolvasni a lap cinét. Aztán feladta a harcot, rám meresztette kidülledt vizenyős békaszemét — arcán ezernyi ránc futott a szem irányába — és gyanakodva kérdezte: — Ezt milyen nyelven írták? — Magyar folyóirat ez, uram. Az undor hulláma futott végig az unott, beteges arcon. Egy kicsit felélénkítette. A szomszéd úgy ejtette ki ujjai közül ölem- be a lapot, mintha valamilyen nyálkás, visszataszító csúszó-mászó féregtől szabadulna meg. — Brrl — Miért haragszik uram, ránk, magyarokra? Mert én magyar vagyok... Volt már Magyarországon? — Soha életemben nem voltam, de az ördög vigyen el, ha valaha is leszek... No, ne haragudjon rám, bizonyára vannak önök között is rendes emberek, pláne a férfiak között. De ha a maga életét úgy elrontotta volna egy magyar... hogyan is mondjam, nő, kígyó... bestia... hát akkor maga is kérné a kormányt, hogy tilsa meg valamennyi olyan repülőgép landolását, gőzös kikötését, amelynek fedélzetén magyar nő tartózkodik ... Na ... Legyintett egyet és vadul szívni kezdte a pipáját, ami közben kialudt. — Nem kételkedem, hogy szerencsétlenségére valamiféle olyan némberrel találkozott, aki kárt és gondot okozott önnek Mister... A karfára csapott, félig felemelkedett az ülésből és teljes arccal felém fordult: — Kár? Gond? Tönkre tette az életemet... Negyvenöt éves vagyok uram és úgy nézek ki, nézzen csak rám, ugye hogy maga is hetven évre taksál. Egy ránc nem volt az arcomon, egy ősz hajszálam nem volt... — megragadta a mellényét és rángatni kezdte — látja, hogy hány kiló hiányzik innét? Húsz. Ezt mind ez a boszorkány, ez a fúria rabolta el, az ön honfitársa. Minden szavát elhiszem, de mit tehetek én arról, vagy akármelyik más magyar, hogy az a rémes nő szintén Magyarországon született. Minden országban, minden nép fiai és leányai között vannak sötét figurák és vannak megnyerő egyéniségek. De mi is történt tulajdonképpen, mondja el uram, talán megkönnyebbül, ha így kiadja a mérgét. Legyintett: — Nem szeretek beszélni róla, minden idegem táncol, ha csak emlékezek rá... És sajnos, emlékeznem kell, mert... Bocsánat, mi az ön foglalkozása? — Író vagyok uram. — Ügy? Na jól van, hát akkor elmesélem. Maga meg írja meg. De ne hallgassa el, hogy magyar nő a főszereplő . .. Tehát. Egy nagyon derék csikágói üzletember, mondjuk Joe Smith, egy bárban megismerkedett egy nagyon csinos nővel, akkor a nő még harminc se volt. Kiderült, hogy a nő Magyarországról menekült, valamiféle politikai dolgok, kormányváltozás vagy mi volt maguknál, Smith nem törődött a részletekkel. Elly csinos volt, csábító, beleszeretett, elvette feleségül. Smith nagyon elfoglalt kereskedelmi utazó volt, egy nagy cég megbízásából kellett minduntalan az államok különböző városaiban felkeresni a vevőket. Néha négy-öt napig, néha egy hétig is távol volt. Alig néhány hónapja volt házas, máris érkeztek a névtelen levelek, a telefonhívások, hogy távollétében Elly igen jól szórakozik. Mr. Smith eleinte nem vette komolyan a dolgot, arra gondolt, hogy megirigyelték fiatal boldogságát, köpött az egészre, Ellynek nem említette, minek búsítsa a fiatalasszonyt. Aztán egy nap, hirtelen hazatérte után, furcsa zavart észlelt a feleségénél, a hamutartóban két szivarvéget talált, már pedig ő mindig csak pipázott. Megkérdezte a feleségét, hogy volt-e íérfilátogatója, az asszony mindent tagadott, Smith gyanakodni kezdett. Nem akarom végigsorolni a motívumokat, végül is Smith egy magánnyomozó irodához fordult. A leghíresebb és legügyesebb privátdetektív céghez, a Carter — Co.hoz. Itt az ügyet a leggyakorlottabb és legeredményesebb nyomozónak adták át, Jamps Chase, talán ön is ismeri ... névről... hírből. Fess fiatal ember volt ez a Chase, száz ilyen ügye volt már, ügyfeleit mindig hozzásegítette a válóper elengedhetetlenül szükséges bizonyítékaihoz. Most is magabiztosan hozzálátott. Megismerkedett Ellyvel, gyorsan bizalmába férkőzött, megszerezte a lakás kulcsának másolatát, megtudta, hogy az asszonynak megint barátja van, akivel felszarvazta szegény Smith-t. Mialatt a párocska a pásztorórán édelgett, Chase különleges fényképezőgépével felvételt is készített. A turbékoló szerelmesek ekkor felriadtak, a lovag volt olyan lovag, hogy miután észrevette: a nyomozó sokkal erősebb, mint ő, tehát a filmtekercset nem tudja elvenni tőle, villámgyorsan felkapkodta ruháit és meglógott. Elly azonban nem adta fel a harcot, sírt, könyörgött, hízelgett, " igénybe vette egész fegyvertárát... így aztán a felvételek végül mégsem kerültek a válóperes bíró asztalára ... Pedig igen illetlen, mindent világosan bizonyító képek voltak ... Hát ez az. Igen, azóta négy szörnyű esztendő telt el. Átkozott a nap, amikor ez történt. Elhallgatott. Én is hallgattam egy ideig, mit is mondtam volna. Aztán mégis erőt vettem magamon és részvétteljesen megkérdeztem : — Szóval Mr. Smith, önnek mégsem sikerült elválnia? — Miket beszél?! Pokolba Mr. Smithsael, én nem vagyok Smith. Már hogyne sikerült volna annak a szerencsés fickónak, elválnia ... Egyéb adatok és bizonyítékok alapján. Ember, hát nem érti — megragadta kabátom hajtókáját és most már elkeseredetten kiabált. — En Mr. Chase vagyok, James Chase, a mesterdetektív, aki leleplezte, rajtakapta, telten érte a bűnöst és akinek az a drágalátos hölgy elcsavarta a fejét, azt a buta fejét, levette a lábáról, hogy a végén ő miatta vált el örvendezve a kitűnő Smith a feleségétől és neki, azaz nekem kellett elvenni azt a bestiát... Nekem! Maga is férfi... Megérti, hogy mi az igazi férfibánat... Hiszen, ha én Mr. Smith volnék, de Mr. James Chase vagyok, hogy egye meg a fene... Zelk Zoltán MIÉRT JÖSSZ? Szemembe süt az arcod — menekülök a fénybe, tegnap is egész éjjel ültem a villanyfényben. Arcod nem perzselt már. de hangod nem szűnt fülemben — miért jössz, hogyha nem vagy, miért vagy ily kegyetlen? Te aki a nemlétet már fényévekkel méred ily gyorsan elfeledted, milyen bosszú az élet? Demény Ottó EZÜST ALAPRA Ablakom akkor kertre nyill hajnaltól estig a színek sodort mohó kíváncsiság álmodozó és nyughatatlan a harmat — ma nem Is tudom millió vízgyöngy egy levélen ezüst alapra fíizvc föl szikrázó hűvösség keescs voltam tavam tükrös nádasom neszek cikáztak árnyain kotyogó békafei-flizér nádrafont fészke a madárnak víz alatt lebegő súlyom zsombékns ösvény süppeteg én önmagam törzsfőnöke öklömben szárnyas buzogány hol ég cserzett vágásait tűrtem a sásnak hősien fölmutattam tíz ujjamat tenyeremen elfért a felhő elfért szívemben a világ félelmeimmel összebújt dc megteremte örömét ég föld viz napfény levegő. N*é™ VIGYÁZZVA JÁTSSZ Felemelték fejüket a virágok, a dalok elkúsztak lábamig. Már-már félek ennyi csodától, levehetem-e meddőségem álarcait? Ha feszül a híd mélységek felett, és nagyon szeret az áhított világ, még egyszer leteszem kezedbe suta-nagy vágyam ahitatát. Kedves: feszülő híd vagyok, s hiszem: az ember növekvő világ. Virágok — vágyak óvjatok: jaj h:t ütemesen lépnek a katonák! Vigyázzva játssz a hangszer húrjain, és szelíd legyél és mint a dalok! Vigyázzva érintsd kinyílt virágaim, és nc bántson, hogy belehalhatok. Módis Éva amerika, ne csinálj temetőt Vietnamból Tyebó Miklós Vojcsik Györgyi