Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-18 / 272. szám
2 CSÜTÖRTÖK, 1911. NOVEMBER 18. Indokínai találkozó Fokozódó hadműveletek Leírd a légierővel fenyegetőzik # Hanoi (VNA) Hanoiban szerdán kambodzsai—vietnami közös közleményt adtak ki abból az alkalomból, hogy « Kambodzsai Nem/.eti Egységfront és a kambodzsai királyi nemzeti egységkormany küldöttségé a VDK kormánya és a Vietnami Hazafias Front meghívására november 10-tól 17-'lg baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. húsz kilométerrel északkeletre Indított hadműveletben. A dél-vietnami hadszíntérről ezenkívül három gyalogsági összecsapást jelentettek. Az USA megszegi az ENSZ határozatát Washington (MTI) ter) Washington (AP, ReuA Pentagonban szerdán váratlanul megtartott sajtóértekezleten Laird amerikai hadügyminiszter kijelentette, hogy habozás nélkül be A közös közlemény beszá- fogja vetni Laoszban az mol arról, hogy a laoszi fel- amerlkal légierőt, a Délszabaditott övezet, amely az ország területének mér Vietnamban maradó csapanyolcötödét képezi, és ahol tok „védelmére". Arra a ötmillió lakos él. jelentős kérdésre, hogy a légierő a természeti erőforrásokkal Jövöben „úlyen szerepet fog rendelkezik, és az ellenállási mozgalom szilárd bázisát alkotja. A felszabadított övezetben a néphatalom minden •zinten létrejött A kambodzsai és a vietnaAP) Bangkok (AFP, Reuter, Thaiföldön szerdán este rendkívüli állapotot hirdettek ki — jelentették gyorshírben a hírügynökségek. Thanom Kittlkacsorn miniszterelnök. a kormányon levő párt — az Egyesült Thaiföldi Néppárt — elnöke játszani Indokinában, a hadügyminiszter azt válaszolta, hogy a csapatkivonások időszakában az amerikai légierő bevetését fogja mi tárgyalófelek végezetül javasolni észak-vietnami, kifejezték őszinte köszönetü- ]a kambodzsai és délket a szocialista országok- ' nak, és a világ összes béke- vietnami célpontok ellen, szerető népeinek, köztük az amerikai népnek, rokonszenvükért, támogatásukért és rendkívül értékes segítségükért. # Phnom Pcnh (AFP. ÜP1. Reuter) A kambodzsai kormánycsapatok feladták a fővárostól mindössze 16 kilométerre fekvő Tuol Leap falut, amelynek helyőrsége a népi erők heves támadásai és fokozódó nyomása következtében kénytelen volt két kilométerrel visszavonulni a főváros irányába. A helyőrséget egyébként így ls bekerítették a kambodzsai népi erők — jelenti az AFP franeia hírügynökség. A felszabadító erők szerdán újabb rakétatámadást intéztek a kambodzsai főváros repülőtere, Pochetong ellen. Katonai források szerint négy rakéta csapódott be a kifutópályára. Károk nem keletkeztek, de a légiforgalom egy időre megszakadt A Phnom Penh-1 főparancsnokság szerda esti jelentése arról számol be, hogy a fővárostól északra húzódó 6. számú főútvonalon, ahol a kormánycsapatokat az utóbbi három hétben heves támadások érik, nagyarányú légitámadásokat hajtottak végre a hazafias erők állásai ellen. # Saigon (AFP. Reuter) A dél-vietnami kormánykatonaság Saigon elővárosaiban indított nagyszabású átfésülő hadműveletet, hogy megakadályozza a népi erők egyik alakulatának beszivárgását a fővárosba — jelenti a Reuter angol hírügynökség, a saigoni katonai köröket idézve. A jelentés hozzáfűzi, hogy a népi erők három éve nem kerültek Ilyen közel a fővároshoz. A saigoni kormanycsapatokui légierő és tüzérség is támogatja a fővárostól mintegy # Sallsbury (UPI) A Douglas-Home angol Nixon amerikai elnök kúlügyminiszterrel tárgyaló szerdán íelhatalmazast írt 3 rhodesiai néger vezető, aki alá, amelynek értelmeben nemrég szabadult a börtönaz Egyesült Államok a jövő- bői, a memorandumban azben krómércet importál ^ vádolta Nagy-Britanniát, Rhodesiából. hogy Rhodesia visszaszerzéMint Ziegler, a Fehér Ház sének fejében eladja az orsaitótitkára közölte, a rho- sz«8 színesbőrű Szadat-iizenet Arab csúcs a láthatáron Kairó (MENA. UPI) deslai krórnlmpörtra vonat- a tehér kisebbségnek, kozó döntés január előtt nem lép életbe. Az ENSZ afrikai és ázsiai tagországainak csoportja szerdán rendkívüli ülést tartott e kérdésről. Általános megdöbbenést keltett a világszervezetben, hogy az Egyesült Államok elszánta magát egy kötelező érvényű határozat megsértésére, amelynek meghozatalát a Biztonsági Tanácsban Washington is támogatta annakidején. A közgyűlés kedden határozatot fogadott el, amelyben kifejezésre juttatta aggódását az amerikai terv miatt. Az ENSZ szóvivője szerint U Thantot, akit a kórházban értesítettek az amerikai lépésről rendkívül felzaklatta a hír. jékoztatta. Az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke az Anvar Szadat egyiptomi üzenetet kedd este küldte eL elnök „fontos üzenettel" További ré«-,'-'ek egyelőre fordult az afrikai államfők- t ismeretesek, höz. Mint az A1 Akhbar cí- A/ A1 Ahram'által idézett mű kairói lap szerdai szá- politikai köröli úgy tudják, mában közli, Szadat elnök hogy a Kairóban tartott lakosságát jaz államfőket a közel-keleti külügyminiszteri értekezlet Rendkívüli állapot Thaiföldön nek (SEATO) létrehozásában. 12 000 thaiföldi katonát küldött Vietnamba, engedélyezte, hogy az Egyesült Államok légitámaszpontokat tartson fenn Thaiföld tértilétén. ahol — az UPI értesülése szerint — jelenleg ls 48 000 amerikai katona állomásozik. Az amerikai ktilügyminiszrádió- és tv-nyilatkozatban téríum egyelőre nem foglalt jelentette be, hogy pártja „átvette az ország ellenőrzését, magához ragadott minden jogkört, kihirdette a rendkívüli állapotot, és feloszlatta a parlamentet". Egyidejűleg a „forradalmi tanács" elnökének ki önmagát. Egy órával Klttikacsorn bejelentése előtt riadókészültségbe helyezték a thaiföldi fegyveres erők alakulatait A nyugati hírügynökségek Klttikacsorn intézkedését a katonai kormányzatnak a parlament ellen irányuló államcsínyeként értékelik. A parlamentet — tízévi korlátlan katonai kormányzás után — 1909-ben helyezték vissza jogaiba. Az AFP feltételezése szerint a szerdal váratlan intézkedéseket az állami költségvetés körül támadt parlamenti vita váltotta ki. A parlament ugyanis hétfőn első olvasásban elvetette a Kittikacsorn-kormány által előterjesztett költségvetés-tervezetet. A szerdán bejelentett Intézkedésektől nem várható Thaiföld Amerika-barát külpolitikájának megváltozása. Klttikacsorn ugyanis eddig hűséges bábnak bizonyult: az országot az Egyesült Államok csatlósavá változtatta, közreműködött a délkeletázsiai szerződés szervezetéállást a thaiföldi eseményekkel kapcsolatban. Mindamellett az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy a washingtoni tisztviselőket meglepte a Thaiföldön lezajlott katonai államnevezte csíny, amerikai szakemberek Kittikacsorn intézkedéseit a thaiföldi kormány pénzügyi nehézségeivel hozzák összefüggésbe. Bécs Washington A szovjet-amerikai SALT- Maurice H. Stans, az Egyetárgyalások pénteken folyta- sült Államok kereskedelemtódnak Bécsben. A keddi ügyi minisztere Nyikolaj Pamunkaülés után szerdán nem toíicsev szovjet külkereskevolt hivatalos esemény az delmi miniszter meghívására osztrák fővárosban. küldöttség élén a SzovjetVarsó unióba utazott. Szerdán reggel megkezdte Moszkva tanácskozásait a LEMP szcze- Szerdán a Szovjetunióban cini vajdasági értekezlete, Föld körüli pályára juttatták amelyen mintegy 70 000 tag a Kozmosz—455, jelzésű mesés tagjelölt képviseletében 300 terséges holdat, küldött vesz részt. A konfe- Mexikóváros rencián jelen van Edward Mexikó megszakította dlpGierek, a LEMP KB elsőtit- lomáciai kapcsolatalt a tajkára, akit a küldöttek lelkes vani rezsimmel — jelentetünnepléssel fogadtak. ték be hivatalosan Mexikó Moszkva fővárosában. A bejelentés A Kremlben szerdán foly- szerint a lépés összhangban tatódtak a tárgyalások egy- áll Mexikónak az ENSZ-közrészről Nyikolaj Podgornij, a gyűlésben a kínai kérdés viSzovjetunió Legfelső Taná- tája során elfoglalt álláscsa Elnökségének elnöke és pontjával. Dmitrij Poljanszki'j, a Szov- Washington jetunió Minisztertanácsának Nixon elnök szerdán aláírelső elnökhelyettese, más- ta a 21,3 milliárd dolláros részről Mohammed Sziad hadfelszerelési törvényjavasBarré, a szomali legfelső for- latot, de hangsúlyozta, hogy radalmi tanács elnöke között. a hozzá csatolt MansfieldConcepcion féle, módosító Indítványt fiA Chilében tartózkodó Fi- gyeimen kivul hagyja Az del Castro szerdán kétnapos amer'kai sz®"át°r: látogatásra Concepcionba a meretes, módosító inditváCsendes-óceán partján fekvő DL^fL^u nagy iparvárosba érkezett. A konfliktus felieménveiről tá- ny°mán az at'ab kormányok konfliktus fejlemenyeiiöl ta- behatóan foglalkoznak egy arab csúcsértekezlet összehívásénak gondolatával. A külügyminisztereit egyetértettek abban, hogy a közelkeleti térségben kialakult helyzet szükségessé teszi az arab csúcstalálkozó mielőbbi megtartását. Ez a kezdeményezés egyébként egybevág a fe'szabadító harc pánarabizálására irányuló líbiai erőfeszítésekkel. A csúcsértekezlet összehívásáról azonban csak akkor döntenek, amikor minden előzetes feltételt biztosítva látnak egy legmagasabb szintű arabközi eszmecsere sikeréhez. kubai kormányfő a nap foköt, hogy határozza meg az összes amerikai haderők Inlyamán ellátogatott egy cu- dokínából történő kivonásákorgyárba. s ott munkások- nak végső -dopontját. Belgrád Belgrádban hivatalosn bejelentették. hogy á Jugoszláv Kommunisták Szövetségének idén őszre tervezett II. országos konferenciáját a jövő kai beszélgetett. Este felkereste az egyetemet, majd nagygyűlésen vett részt a sportstadionban. Santiago A chilei kormány szerdán év eleiére halasztiák. A konközölte: fenntartja Felipe ferencia naoirendjén két téHerrera jelölését az ENSZ ma szerepel: a JKSZ helye főtitkári posztjára annak el- és szerepe a jugoszláv tárlenére, hogy az Egyesült Al- sadalomban. valamint a jelamok nem támogatja Her- lenlegi gazdasági helyzet és rera jelölését A Marmer -9 képei • Pasadenn (Reuter, UPI) központ tudósai elmondotA Marlner—9 amerikai űr- ták, hogy a szonda műs/erel szonda, amely Immár har- több sikeres képet készítetmadlk napja kering a Mars tek a Mars egyik jellegzetes körül, kedden megküldte az alakzatáról, a déli pólus hóelső tiszta, viszonylag éles sapkáiról. A jó képek az új felvételeket a „vörös bolygó" k-meraállásnak köszönhefelszínéről. A pasadenai űr- tők. | feladatok elvi alapjai. London A cambridge-i egyetem és a washingtoni haditengerészeti obszervatórium csillagászainak. feltételezése szerint felfedezték a naprendszer új. tizedik bolygóját, amely a Mercur bolvgó és a Nap körött helyezkedik el. A Daily Telegraph című angol lap izerlnt a feltételezés alapja a naprendszer más bolygói pályájának megváltozása. A tudósok véleménye szerint e változásokat az új bolygó befolyása Idézte elő. Hatalmi harc Pakisztánban? # üj Delhi—Dacca (PTI. AFP, AP, Reuter) Daecában, Kelet-Pakisztán fővárosában szerdán meghatározatlan időre szóló kijárási tilalmat rendeltek el — közölte kelet-pakisztáni forrásokra hivatkozva a PTI indiai hírügynökség. A PTI szerint ez az intézkedés „előjátéka" egy átfogó offenzívának, amelyet a pakisztáni csapatok indítanak a keleti országrész elszakadásáért küzdő „bengáliái felszabadító hadsereg" ellen. A partizánok ugyanis, az utóbbi hetekben fokozták tevékenységüket. Miközben az indiai—pakisztáni határon — az Űj Delhi kormány szóvivője szerint napirenden vannak az emberéleteket követelő határvillongások, Pakisztánban éleződik a hatalmi harc, Ali Bhutto, a nyugat-pakisztáni néppárt elnöke szerdán figyelmeztette Jahja Khan elnököt, nehogy bábkormányt ültessen az ország nyakába. Mint mondotta, pártja majd gondoskodik arról, hogy „forradalom döntse meg" az effajta kormányt. Kultúra és péms má/L moöt adja [mtárn ückmld lapjait éö ebomagjed T.c. NE_VARJON AZ UTOLSÓ" PILLANATIG Pénz es kultúra — látszólag egymástól igen távoleső. napjainkban azonban még két egymástól elidegeníthetetlen fogalom. Nemcsak „ kultúra megteremtésének, előállításúnak, de a kultúra megszerzésének, birtoklásának ts elkerülhetetlen velejárója Felvetődik a kérdés, ml az, ami megvásárolható a kultúra tárházából? Semmi esetre sem a kultúra adta szellemi tánlálék, nem az esztétikai élmény. Akkor ml az. aminek alapvető velejárója a pénz ellenértékül lege, csereérték-fo-alma? A kultúra közegébe való b-léDés 1ogát. nz élmény megszerzésének leh«tő«é"ét vásárol iuk meg Sok pénz tehát bérletet jelent a kultúra összes szféráiba, a kis pénz. v'szont csík néha-néha egyszeri helénőt. Az irá: kérdés, hogy ki profitál többet, a b^letss-e. vagy az. aki néha jut cak ahhoz a forráshoz. ahol a szellenv* "zomioltó kortvoknt kept>at A ku'tOra bi-r>d"lmáha való h-'éoés s^nt- minden területen nénzkérdés. A b"lutás viszont •árs"d-,mi céh -Urggtő ooa^Ht. Hogv mindenkin"'' "gvre Jusson a szépségből, R korszerű kultúra nyújtotta élményekből. A - modem lakások után. a jól Öltözöttség után. a jóllakottság után szépítsük meg belső önmagunkat is! Társadalmi meretekben moet erkezett el az „éhe a Szépnek" Időszaka. Hiszen az emberek egyre nagyobb részének teremtődik meg a biztos létalapja, nz életmód két szélső pólusa közötti különbség csökkenése napjainkban megvalósuló kérdés. Egyre több idő, pénz, lehetőség adódik arra. hogy létünk kielégített szükségletei után a szellem követelései kerüljenek homloktérbe. Azt. mondtam, egyr» több nénz Jut kultúrára, egyre több szellemi élményt nyújtó helyre válthattuk meg a belénőt. Ez így nagy általánosságban valószínűleg Igaz. De csak nagyon általánosan, nagyon elkenve. Igen sok h°lyen v-tődnek fel má-kéop°n e kérdések Ügv érzem, még sokáig. sokaknál lesz „va"v-vRgv korszak". Amikor í"v vetődnek fel a kérdések, természetesen sarkítva: Vagy kozmetikus, va-v operaelőadás. — és ügv érz"m, olv;ílasztf'Pt'>fla"mk kell lennie e két dolognak. Vagy moziba megyünk vagy nv*gtszunk egy üveg sört — holott mozi uHi ir»u«ne me"fnnunk azt a sört. Vagy új télikabát lesz. varv a fest ménv — akkor van nyert ügve a Vénnek, ha ez a kérdés nyáron vetődik fel. amikor még senki sem hisz a télben. Ilven. és ehhez hasonló „vagy-vagy"-ckban legtöbbször a kultúrát képviselő motívum a megtagadott. Ha egy többé-kevésbé tipikus példán próbáljuk vizsgálni a kérdést, a következő kép alakul ki előttünk. Fiatal házaspár, gyerekkel, új lakásban. Mindketten keresnek. Havi három és fél ezer forintjukból csak az OTP lát legalább ezret, 1500 kell megélhetésre. a lakásrezsi, a ruházkodás js néhány százas, a gyerekért . is fizetni kell, még spórolni is akar a család... Jó. ha 200—300 forint marad szórakozásra — kultúrára! De ez nem fut ki heti cgv mozit, havi két színházi előadást, néha egv hangversenyt ebéddel — mert szinte elképzelhetetlen. hogv a vasárnao délben véget érő koncert után otthon örömmel látna hozzá az élmény hatása alól még fel sem ocsúdott házaspár a krumpl!hámozá<-hoz —. és nkko- mée hol vannak p könyvek, a folvótrafok. a környezet állandó széoítSe, gazdagítása. a néhánv esti SZÓravozás. Pe dlg enn- k nem lux" nak, r°ál's i"4nvn"k kellene lenni De ha c-ak vét belépőre elég a fo-int. a herm-dtk helyre n»m valószínű, hogy hitelre beengednek. Ha jól meggondoljuk. még a televízió a le<*olc«óbh szellemi mulatság Az más kérdés, mennyire különböző e<*v film színben, szélesvásznún, mint q kón-rnvő -zűk nésv•zögébe erőu°tve m-nnvire más pgv könyv reprodukált élménye, mintha a salát polcomról emelhetem le. amikor éppen kedvem tartja. A televízió a legolcsóbb, házhoz, szobába szállítja havi 59-ért a mozit, a színházat, a kiállítás képeit, az uj könyveket, ni*