Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-18 / 272. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1911. NOVEMBER 18. A gazdaságpolitikai aktíva visszhangja Tervezés, előkészítés, kivitelezés Lehet, hogy a beruházási politika fegyelmének és megalapozottságának követelményeit nem olyan helyen kell elsősorban keresgélni, ahol a természeti körülményék erélyesen beleszólnak az elhatározásokba, azonban az alkalom úgy adódott, hogy elsők között éppen az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakmai kollégiuma tárgyalt a témáról, az országos gazdaságpolitikai aktíva hatására. Gond azért itt is akad bőven, elsősorban azért, mert a tavalyi nagy árvíz megsokszorozta az igazgatóság beruházási feladatait, s ezek a feladatok a következő években nem csökkennek. Az egyik legszembetűnőbb tapasztalatból indult a vita: minden beruházás költségeit „alátervezik", és így igen komoly summát tesz ki majdnem mindenütt a beruházási program költségéhez viszonyított túllépés. A hiba gyökerei a következők: — már az előtervezés időszakában a beruházás minden lényeges körülményének felmérése, ismerete, előkalkuláció alkalmazása nélkül, durva becsléssel mondanak ki beruházási (bekerülési) költséget. Ezt követően természetesen e megalapozatlan számokhoz mindenki következetes akar maradni. » nem egyszer ehhez alakítják a beruházási program, majd a kiviteli terv költségeit. — a beruházási programok készítésénél elavult normatívákat alkalmaznak, ugyanakkor kevés a program készítésére rendelkezésre álló idő. Az Igazgatóságon Is ez volt a gyakorlat, mint általánosan. De ha már fülön fogták a hibát: döntöttek is kijavításáról. Olyan egyetértés és kollégiumi határozat született, hogy világosan meg kell fogalmazni a beruházási célt. A beruházási fegyelem elvét kötelezővé tenni: ez most a legidőszerűbb, hiszen számos rosszul indított és nehézkesen végrehajtott beruházás tanúi lehetünk, főként az előkészítés gyengesége miatt, amit később súlyosbít a műszaki, tervezési, pénzügyi és adminisztrációs problémák sokasága. Különösen a tervezést megelőző és jóváhagyás során adódó mulasztások drágák a néneazdaságnak. Inkább a tervezést megelőző munkák és a jóváhagyás lazaságai a súlyosak. Kellő alapossággal és gondossággal meghatározott, megtervezett létesítmény kivitelezése sokkal gördülékenyebben szervezhető, mintegy tervezési hibákkal, hiányos műszaki megoldásokkal, irreális költségvetéssel készített dokumentáció kivitelezése. Altalános gond, hogy a tervezési megbízások igen szűkszavúak, nem elég szabatosak. A tervezői megbízás kialakult koncepcióra szóljon! A tervező feladata, hogy különböző megoldások műszaki és gazdasági összehasonlítása után a végleges megoldásra javaslatot adjon. A következő lépés maga a tervezés, amely általában szűk határidő és szűk konstruktív 'szellemi kapacitás hiányában nagyon ritkán foglalkozik több variáció összehasonlításával és még ritkábban a megvalósítás lehetőségeinek, körülményeinek alapos átgondolásával. Majdnem mindig sürget az idő is s ez már az elkészült tervek bírálatára is rányomja fekete bél vegét; előre vetíti a rossz kivitelezés árnyékát, gazdaságtalan és kései megvalósítást sejtet. Ezeket a tapasztalatokat a kollégium résztvevői jórészt saját beruházások gyakorlatából szedegették össze — de meg is találták az ellenszert, már döntések formájában. így ezentúl szigorúan meghatározott beruházási cél megfogalmazása jjélkül nem adnak ki tervezői megbízásokat. Saját tervezéseknél kötelezővé tették a munkaköri egyeztetéseket, bírálatokat; meg akarják szüntetni az időzavart; szakmai szervezési intézkedésekkel biztosítják a tervtanácsülések és tervtárgyalások megfelelő színvonalát, munkájuk alaposságát; a beruházások bonyolítását, műszaki ellenőrzését egy kézben összpontosítják: a generál műszaki ellenőr fogja össze és hangolja egybe a szakműszaki ellenőrök munkáját. Ebben a munkakörben elengedheteten — a költség és a határidő szempontjából — minden vállalkozói és alvállalkozói szerződés előkészítésében való részvétel, s lehetőleg e feladatkörnél a személyi folytonosságot is garantálni kell a kivitelezés befejezéséig. A kollégiumi ülés határozatai tanulságosak lehetnek más gazdasági szervezeteknél is a beruházások tervezése, előkészítése és kivitelezése szempontjából. SZ. S. I. Siiniirtem elpnet Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szurdi István belkereskedelmi miniszternek a párt- és állami életben kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréséül 60. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen voltak a kitüntetés átadásánál Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke,. Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. • A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Básti Lajos Kossuth-díjas színművésznek, a Magyar Népköztársaság Kiváló művészének, a Vígszínház tagjának művészi munkássága elismeréséül 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál adta át. H múzeumok és az idegenforgalom Tavaly több mint hétmiilióan tekintették meg a hazai múzeumokat, közöttük mintegy négymillió külföldi látogató volt — állapította meg szerdán az Országos Múzeumi Tanács, amely a Művelődésügyi Minisztériumban tartotta ülését. A tanácskozáson — amelyen részt vett Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes — Éri István, a Veszprémi Múzeum igazgatója tartott ismertetést „A múzeumok és az idegenforgalom kapcsolata" címmel. Beszámolt arról, hogy a tapasztalatok szerint a múzeumok látogatóinak több mint fele nem a helyi lakosságból tevődik össze. Helyes törekvés, hogy a múzeumok minél színvonalasabban mutassák be tájegységük vagy egyegy tudomány, művészeti ág értékeit. Ugyanakkor egyre gyarapodik a tárlatok anyaga is. Nóták, szólásmondások: „Söpörtem eleget, söpörjön már más is..." — „Söprika pápai utcát..." — „Új söprű jól söpör." — „Söpörjön mindenki a maga háza előtt." Több hirtelen nem jut az eszembe. De ott vannak még a boszorkányok. A múltkor mesélték: idős nénike söprűt akar vásárolni az üzletben. Válogatja, válogatja, nem talál kedvérevalót. Az eladó már a harmadik nyalábbal hozza elő a raktárból, végül csak talál az asszonyság megfelelőt: Blokkolás után az eladó cinikusan megkérdezte a vevőt: — Tessék mondani, becsomagoljam, vagy már itt rá tetszik ülni? NINCS RÉGI SÖPRÜKÖTŐ? De hagyjuk a nótákat, meg a tréfát, hiszen a söprű nélkülözhetetlen szerszám, alkalmatosság, nem is tudom minek kell titulálni egyáltalán. S az sem mellékes, hogy hazánk legnagyobb és legjobban gépesített söprűkészítő üzeme Szegeden van. Néhány évvel ezelőtt építették az új gyártelepet és szerelték fel jónak mondható gépekkel. De hiába vannak gépek, a söprűkészítés majdnem teljes egészében kézimunka, méghozzá nehéz, nagy erőt kívánó testi munka. A gyár munkaügyi osztályán arra kérem Pusztai Jánosnét, hogy mondjon már néhány nevet a törzsgárda tagjai közül, olyanokat nevezzen meg, akik évtizedek óta söprűkötéssel foglalkoznak. Nagyon nehezen találtunk ilyen dolgozókat. Volt aki azt mondta: „Söprűkötő nemigen megy nyugdíjba a szakmából. Olyan embert aligha talál." Sorolgatják a régieket, kiderül, hogy annak a gárdának fele kibetegedett, a másik fele pedig vagy vezető lett az iparágban, vagy más munkakört keresett. Az okok? „Kénes a levegő, attól köhögnek a legtöbbet. Idegileg, fizikailag kikészül az ember, s annak is örül, ha él." Elkeserítő megjegyzések, de a cirokszálakat kénes folyadékban pácolják, hogy konzerválják az anyagot, és a cirok színe is fényesedjen, ne legyen matt és rozsdafoltos. „Olyan a kén a ciroknak, mint befőttnek a szalicil." Végül csak találunk a névsorban húsz-huszonöt éve ott dolgozó embereket. Csányi József, Tölgyesi Sándor. Kiss Istvánné, Cseh Istvánné, Farkas Lajos, Pataki Mihály, Nagyiván Károlyné és tovább sorolhatnánk még vagy ötven nevet. Az Ecsetés Seprűgyárban megbecsülik a régóta ott dolgozó embereket. Nemrégiben készült el a törzsgárdaszabályzat, amelyben rögzítették a régi emberek jogait, az őket megillető anyagi és erkölcsi előnyöket. Az idén először fizettek jutalmat a törzsgárda tagjainak. Aki A HŰSÉG ELŐNYEI ha még szellemi izgalmakat is. Az élmény különbözősége, minősége a kérdéses, összehasonlíthatatlan akár száz tévégalériabeli kép az én falamon levő egyetlen egy, bármely pillanatban élményt nyújtó festménnyel, vagy egy színházban látott előadás bármely tévé produkálta felvétellel. De elkalandoztunk, tény, hogy olcsó -dolog a televízió, és jó dolog. Addig. amíg el tudunk menni mellőle — moziba, színházba, hangversenyre, kiállításra. Meg tudja-e mondani valaki, hányan mondanak le könyvről színházról, moziról, valami másért, tegyük fel egy autóért. Mert honnan lehet legkönnyebben elcsípni a pénzt, hol vesszük észre legkevésé hiányát? Kihagyott színházi előadások jegyeinek, meg nem vásárolt rézkarcoknak. a csak a kirakatban megcsodált könyveknek árából gyűlik forint, testünk kényeimére. Mennyit tudunk megtagadni a testtől a szellem javára? Ez. itt a kérdés. Fogas kérdés. Nehéz kérdés. Legtöbben hajlamosak vagyunk arra, hogy könnyebben lemondjunk a szellem öröméről a test javára. Még! íme, két szélsőséges pélla. Vannak olyanok, nem is kis számmal, akiknél a „vagy kocsma, vagy színház" kérdése fel sem vetődik, annyira egyértelmű lenne a válasz. Az odavezető út is sztereotip napi tevékenység. Nem érdemes kiszámolni, mert idegborzolóan bosszantó lenne, hogy Szegeden egv nap alatt a már részegekre lószolgált italból mennyi könyvet lehetne venni, hányszor lehetne színházba menni. Olyanok is akadnak, akiknél a kultúra, a pénz, a kereskedelem édestestvérek. Mindenki számára tudott, hogy egyeseknek egy jó, értékes festmény sokkal inkább tőkebefektetés, mint esztétikai élvezetet nyújtó műalkotás. A pénz inf; lálódik, a kép értéke állandóan növekszik. Megteszi, aki megteheti. Ha most néhány számszerű adatot írok le, úgy tűnik, egy pillanatra, a magam ellensége leszek. Mert megtévesztőek a statisztikai adatok, a körülbelül számok. Ha a dolgok mélyére merülni is van erőnk, időnk és merszünk, ha sikerül megkapargatni a felszínt, nem ilyen egyértelműen kedvező a kép. A Szabadság mozi átlagos látogatottsága az elmúlt években körülbelül 60 százalékos. Havonta tehát négy és fél ezer ember fordul meg a filmvászna előtt — egy érdekes ellentmondás! —. a „C" kategóriás kommerszfilmek felemelt helyáru előadásait telt házak előtt játszszák. máskor viszont csak lézengenek a moziban. Majdnem 700 bérletes látogatója van a filharmónia hangversenyeinek. A bérletek áránaik 30 százalékos emelkedése sem rettentette vissza a zeneértőket, -szeretőket, az is igaz, hogy nem is emelkedett jelentősen a látogatók száma. És az. is igaz. hogy a bérleteseknek körülbelül a fele egyetemista, főiskolás, ifjú mű.. vészjelölt, s csak a másik fele a város „egyszerű polgára". Szeged egyik könyvesboltjában, a mindenki által tudott könyvárak emelkedése ellenére havonta mintegy 4—4 és fél ezren fordulnak meg. Egy évben hat és fél millió forintért vásárolnak könyvet. Mintegy 600 folyószámlás vásárlójuk van, úgy mondják, a társadalom minden rétegéből. A Kárász utcai hírlapbolt évente 80—100 ezer forintot árul. Jelentős része napilapokból és divatlapokból tevődik össze. Havonta 70 Nagyvilág és 80 Tiszatáj jár. Nem mindig kel el. Eddig a tények. Ha figyelmesen nézzük őket, és gondolatainknak zöld utat engedünk, meg kell látnunk, hogy mindezek ellenére a város lakosságának csak kis százaléka jut ezeken a csatornákon különböző szellemi javakhoz. S ha figyelembe vesszük a fedéseket is, még inkább csökken ez a szám. Ebben sok más motiváló tényező mellett a pénz. nek, illetve hiányának is ielentős szerepe van. Természetesen azt is tudom, hogy olvasmányhoz könyvtárakban is hozzá lehet jutni, és hogy szép számmal vannak színvonalas ingyenkonyhái is a kultúrának. Azt hiszem, nem tévedek, ha ismét elmondom, nem a kultúrát kell megfizetni. hanem a hozzájutás lehetőségét, a belépőt. Ha ez így van, az a feladatunk, hogy minél többek számára biztosítani tudjuk e belépő megváltásának lehetőségét. Ami megvásárolható a kultúrából, azt minél többeknek meg kell vásárolni. Adjuk a testnek, ami a testé, s miután megadtuk. ne feledkezzünk meg a szellemről sem Még ha forintokba kerül, akkor sem. Tandi Lajos már 20—30 éve a gyárban dolgozik, az 800—1200 forint közötti összeget kapott. Az igazgató, Kispál Jenő felsorol több előnyt is: — A nyugdíj előtti két évben a törzsgárda tagjainak havonta 1Ó0 forint bérkiegészítést adunk. Tudjuk, hogy elfáradnak arra az időre és nehezebben keresnek meg annyi pénzt, mint amíg fiatalabbak, egészségesebbek voltak. A nyereségrészesedésnél is a progreszszivitást alkalmazzuk, például az, aki harminc éve a vállalatunknál van, 40 százalékkal több nyereséget kap. Amíg az üzemben kalauzolt Ungi Gyuláné, a munkaügyi osztály dolgozója, aki különben ugyancsak a törzsgárda tagja, hiszen kislány korában a műhelyben kezdte el a söprűgyártással való ismerkedést, alkalmam volt néhány villanást elraktározni ebből a mesterségből. Bár, a kénes levegőt nem éreztem bántónak, a kötőgépek melletti erőlködés látszatra is nehéznek tűnt. Csányi József megállította a gépét és ha kimérten is, de vallott erről a ritkaságszámba menő szakmáról. — A maszek világban is söprűkötő voltam. Nem biztos, de lehet, hogy én vagyok Szegeden a legidősebb söprűkötő. Nem életkorra értem, hanem a szakmában eltöltött időre. Harminc esztendeje elmúlt, hogy „söprűs" vagyok. Visszaemlékezik a régi időkre, Pigniczky, Czakó és Böröcz mesterekre, ahol dolgozott. Hogyan lesz valakiből söprűkötő? — Előbb csak bejárogattam Böröcz Józseféit Maros utcai műhelyébe, aztán varrogattam, segítettem. Egyszer a mester ajánlotta, hogy próbáljam meg a kötést is. Végül ottragadtam, mint inas. így kerültem a szakmába. Egyszerű, nem igaz? Igaz. Az ember soha nem rxx&i&'-T'mi*tudhatja, hogy milyen impressziók alapján lesz belőle az, ami. Csányi József különben a szegedi gyárban huszonegy esztendőt töltött. A kitartásról, arról, hogy miért marad meg valaki egy munkahelyen hosszú ideig, igen egyszerű indoklást mond: — A kollektíva, a munkatársak együttese igencsak meghatározza az ember sorsát, kitartását. Előbb nem is a munkát kell megszokni és megszeretni, hanem a társaságot. Ha az stimmel, akkor a munka is megy. — De a munka önmaga is sokat követel, nem lehet alkalmas mindenki minden feladatra. Egyszer a gyufagyárban azt mondta valaki, hogy a dobozüzemben csak ügyes kezű és jó szemű aszszonyok dolgozhatnak. A söprűgyártásban van-e valamilyen sajátos követelmény? Megigazítja kék színű kötényét Csányi József, s vár néhány pillanatig, csak azután válaszol. — Az igaz, hogy nem mindenkinek megy a söprűkötés. Idegmunka ez, hiszen ha valaki nagyon akarja, annál inkább nem sikerül. A legfontosabbnak talán az érzékelést tartom és a jó reflexeket. Itt ugyanis egy időben kell kézzel és lábbal dolgozni, sőt még testtel jp irányítani kell a gépet. KÜLÖNBSÉG A MUNKÁBAN — Látom, hogy most is gépekkel dolgoznak, de viszont azt is látom, hogy nehéz munkát végeznek, kézzel készítik a söprűt. Mi a különbség a régi és a mostani munka között? — Annyi, hogy nem kell nekünk tekerni a kereket, hanem azt valóban a mechanika végzi. S eddig csak férfiak kötöttek söprűt. de így már kisméretű kézisöprűt — ruhasöprűnek is mondják —, a nők is elkészíthetik, persze géppel. Nagyiván Károlyné fiatalos külsejű asszonyka, de közben kiderül, hogy már nagymama és tizenhat esztendeje dolgozik ebben a gyárban is. — Hirdetésre jöttem annak idején. Zákányszéken nőttem fel, de ott mire várhattam volna? Előbb anyagadónak alkalmaztak: kézzel vágtuk a cirokszálakat és a kötőnek adtuk tovább. Most magam is kötök kisméretű söprűket. Az egyik ember ilyen, a másik olyan. Nagyivánnné azt mondja, hogy őt például nem idegesíti a munka. Sőt, örül annak, hogy egyedül határozza meg tennivalóit, nem függ senkitől s mivel minden tevékenységnek van valami fortélya, ahhoz alkalmazkodik. A művezető még megmutat kétféle masinát. A legrégebbit, mely ipartörténeti emlék, egy régebbit, melyet még kézzel hajtottak. Sokáig nézem az újat, melyet néhány évvel ezelőtt állítottak munkába. Az is csak akkor engedelmeskedik, ha irányítják. Egy bizonyos: ez az egyszerűnek tűnő söprű nagyon nehéz munka árán születik meg. Gazdagh István