Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-12 / 240. szám
2 1971. OKTönUt 12., KEDD BBIQQ d VÁLYI PÉTER MOSZKVÁBA UTAZOTT Vályl Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának 55. ülésére hétfőn Moszkvába utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, valamint V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. ALMASZÜRET A mezőgazdasági nagyüzemekből érkező jelentések szerint az idei almatermés gyengébb a tavalyinál. Okát a mezőgazdászok elsősorban azzal magyarázzák, hogy tavaly ősszel túlságosan korán elfagyott a fák lombja és ez károsan befolyásolta az úgynevezett rügydifferenciálódést. Az almafákon a gyümölcs mennyisége — darabszámra — nem alakult megfelelően és a gyümölcsök, főképpen a csapadékhiány miatt — kisebbek az átlagosnál. ami legalább 15—20 százalékkal csökkentette a termés mennyiségét. Október első napjaiban mindenhol nagy erővel dolgoznak, a becslések szerint csaknem 50 ezer vagonra tehető téli almatermés betakarításán. COLLEGIUM ARTIUM A Collegium Artium zenetudományi szekciójának következő előadását dr. Nagy István tartja, ma, kedden este 8 órakor a Rerrich Béla téri épületben. Született hippi GÁZROBBANÁS Négy gyermeket és egy tanárt ölt meg vasárnap az a robbanás, amely az Egyesült Államok-beli Mariettában egy baptista vasárnapi — iskolában gázszivárgás mellett történt. Hatósági jelentés szerint további 11 személy megsebesült. MÜZEUM ÚJJÁÉPÍTÉS Mintegy két és fél millió forintos költséggel újjáépítik a makói József Attila Múzeumot, amelynek még a padlástermében is kiállítási helyiségeket alakítanak ki. A tervek szerint az épület elkészülte után önálló gyűjteményként állítják ki József Attila makói tartózkodásának emlékeit. ÉVENKÉNT 600 EZER TONNA BAUXIT Az előzetes számítások szerint összesen 800 millió forintba kerül majd KözépEurópa legnagyobb bauxitbányájának a már épülő Halimba III-nak az elkészítése. A Bányászati Aknamélyitő Vállalat szakemberei elmondták, hogy a Halimba III., a negyedik ötéves terv végére évenként mintegy 600 ezer tonna bauxitot ad a népgazdaságnak. A BIZTONSÁGOSABB KÖZLEKEDÉSÉRT A Magyar Űjságírók Szövetsége, valamint az Interpress Autóklub hétfőn közlekedési tanácskozást rendezett Debrecenben, az Arany Bika Szálló Bartók-termében. A tanácskozáson magyar közlekedési szakemberek, állami és társadalmi szervek vezetői mellett magyar. továbbá nyugatnémet, csehszlovák, lengyel és osztrák újságírók is részt vettek. SÓTALANLTOTT TENGERVÍZ A tokiói városi hatóságok sótalanított tengervizet szándékoznak felhasználni a város ivóvíz ellátására. A tokiói öbölben tengervíz-sótalanító üzem építését tervezik. Arra számítanak, hogy az üzem napi termelése 100 tonna víz lesz és ez a menynyiség 1980-ra eléri a napi 100 000 tonnát. KONTÉNERFORGALOM EURÓPA ÉS JAPAN KÖZÖTT Szibérián keresztül megkezdődött az Európa és Japán közötti konténerforgalom. Az európai országokból származó teheráut szovjet hajók Leningrádba szállítják, majd onnan vasúton Náhodka távol-keleti kikötőbe továbbítják. Nahod kából szovjet hajókon folytatja útját a teheráu Yokohamába. ÜZEMI BALESET Kopp Györgyné 51 éves segédmunkás tegnap, hétfő reggel 6 óra tájban súlyos üzemi balesetet szenvedett a Gumi- és Műanyag Ktsz Körtöltés utca 35. szám alatti telepén. Munka közben a gumikeverő gép hengerei mindkét kezét elkapták. Kezefeje annyira összeroncsolódott, hogy ujjait amputálni kellett. A felelősség megállapítására a vizsgálat folyik. TÖBB A BŰNCSELEKMÉNY AZ USA-BAN Tovább emelkedett az év első felében az USA-ban a bűncselekmények száma — közli jelentésében a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI. A súlyos bűntettek száma 1970 első fél évéhez viszonyítva, 7 százalékkal, az erőszakot alkalmazó bűncselekményeké 11 százalékkal emelkedett. 1971 első nyolc hónapjában a bűnözők nyolcvan rendőrt és detektívet öltek meg. A dolog úgy kezdődött, hogy bementem az áruházba. A cipőosztályon megkérdeztem: kaphatnék-e egy pár papucsot? Az eladónő rámmosolygott, és így szólt: — Először is üdvözlöm önt nálunk. Ólja vagyok. És ön? Kissé megdöbbenten mutatkoztam be. De az eladónő természetes nyájassággal folytatta: — Nyikolaj Jemeljanovics? örülök, hogy megismerkedtünk! Mit parancsol ? — Tudja, üdülni megyek. Elkelne egy új papucs. Ólja meglobogtatta lenszőke haját, és még kedvesebben mosolygott. — Egy pillanat. Negyvenes a lába, ugye? Nem tévedek? Ó, negyvenegyes! Elnézést! őszintén szólva, a választék nem nagy. De hát, nézze csak, Nyikoláj Jemeljanovics! A pulton megjelent egy zöld papucs, fehér varrással, rikító sárga talppal. Mint egy béka. Rögtön brekegni kezd. Hátratántorodtam a pulttól. Ólja bűvös mozdulattal elhúzta kezét a papucs fölött. s ettől az ijesztő béka egyszeriben elegáns, zöld csónakká változott. Papucs — A lábbeli színe igen praktikus. Különösen, ha tréningruhája kék vagy zöld. És nézze csak. micsoda harmónia van a fehér varrás és a sárga talp között! Az orránál kicsit kiszélesedik, ami széles lábúaknak nagyon előnyös. Eszembe jutott, hogy a pizsamám zöld, s a lábfejem is elég széles. — Biztosithatom, hogy elégedett lesz a vétellel — mondta Oljenyka. — A papucs megfiatalítja önt, habár így is olyan, mint egy élsportoló. — Ugyan, Ólja! Idestova hatvanéves leszek — morogtam meghatottan. — De abban igaza van. hogy számomra ez a legjobb papucs. Számlázza, kérem. — Örülnék, ha máskor is hozzánk jönne. Nyikoláj Jemejanovics — mondja Oljenyka. szívből. — Köszönöm, ön olyan figyelmes. Ólja. Rögtön látszik, hogy tapasztalt eladó. A fiatal lány szemöldöke csodálkozón felcsúszott a homlokába és kissé szégyenkezve mondta: — Ugyan, Nyikoláj Jemeljanovics! Űjonc vagyok, most végeztem a kereskedelmi technikumot. Eltelt két év. Ismét szükségem lett volna egy pár papucsra. Eszembe jutott a szőke Oljenyka, hát elmentem az áruházba. Már messziről megláttam a változatlanul sudár, lenhajú lányt Karját a mellén összefonva állt, s a kirakaton át méltóságteljesen szemlélte a zajos utcát — Jó napot, Oljenyka. Látja, újból eljöttem. A kislány meg se fordult. — Papucsot szeretnék venni! —• mondtam hangosabban. — Van? Bal keze gépiesen felemelkedett az egyik polcig, matatott rajta egy kicsit, majd az orrom alá dugott valami disznóorrú filcmamuszt. Épphogy nem röfögött. Hátratántorodtam a pulttól. — Drága Ólja. nekem egy rendes papucs kéne! — Ne bizalmaskodjon, polgárbirs! Én magának nem vagyok drága! Kitépte a kezemből a papucsot, s mérgesen a polcra hajította. Ekkor jöttem rá. hogy Ólja már nem újonc a kereskedelemben V. Jevtusenko IDEGENFORGALMI DELEGÁCIÓNK ROMÁNIÁBAN Szurdi István belkereskedelmi miniszternek, az OIT elnökének vezetésével vasárnap idegenforgalmi küldöttség utazott Romániába, a román idegenforgalmi miniszter meghívására. A delegáció az idegenforgalmi kapcsolatokról. valamint a magyar—román idegenforgalmi egyezmény végrehajtásának tapasztalatairól folytat tárgyalásokat. KORSZERŰSÍTETT SZAPPANGYÁR Befejeződött a nagyszabású rekonstrukció a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat szappangyártó üzemében. Első lépésként a gyártási folyamatot. a második szakaszban pedig a préselést és a csomagolást korszerűsítették. Több mint hét és fél millió forintért gépeket vásároltak. A naoonta csaknem félmillió darab szappant gyártó üzem termeléken vséúé' így 25 százalékkal növelték. VÍZTÁROLÓ AZ ÉRCHEGYSÉGBEN 13 millió köbméteres víztároló éoftését kezdték meg az NDK-ban levő KeletiÉrchegyséffben. Az 50 méter magas földzáró gátak már csaknem készen állnak A víztároló 1975-től kezdve másodpercenként 270 liter friss ivóvizet szolgáltat 20 kilométer körzetben valamennyi településnek, jelenti a berlini Der Morgen. OLASZ PILÓTÁK JELENTÉSE Olasz nilóták egy csoportja jelentést, írt a Darlamentnek. és ebben felhívja a figyelmet az Olaszország légiterében uralkodó állaootokra. A rendkívül megnövekedett forgalom következtében a repülőgépek gyakran veszélyesen közel repülnek egymáshoz, és ez összeütközéssel fenyeget. A repülőterek radarrendszere sem felel meg a korszerű követelményeknek. ÓRAMÜZEUM VARSÓBAN A varsói óvárosban, az egyik emlékmű-házban óramúzeumot nyitottak meg. Három teremben gyűjtötték össze a több mint 800 régi órát bemutató kiállítást, az egykori aranyműves, órás. látszerész, ötvös és bronzműves céhek tagjainak munkáit. Az újonnan megnyitott óvárosi múzeum épületének homlokzatán gyönyörű zenélőórát helyeztek el; a látogatók ennek csengő hangjai mellett vonulnak be a múzeum termeibe. ÖNTÖMÜ SZERELÉSE Megkezdték a Dunai Vasmű 1,1 milliárd forintos nagyberuházással készülő folyamatos öntőművének szerelését. Az új üzemcsarnok 280 tonnás óriásdaruja a napokban már üzembe lép. Új akciók az Olvasó népért mozgalomban A könyvterjesztés fejlesztésének hagyományos akcióját, az őszi megyei könyvheteket az idén október 15 és december 31 között rendezik meg. Az akció célja összhangban van az Olvasó népért mozgalom feladataival: változatos rendezvényekkel ösztönözzön olvasásra, a „házról házra" árusítás megszervezésével biztosítsa a falusi könyvforgalom növekedését. Az MSZMP Központi Bizottsága agitációs- és propagandabizottsága állásfoglalásából és az elmúlt évi olvasómozgalom tapasztalataiból kiindulva „Kell a jó könyv" jelszóval hirdet olFalunapok Zsombón Egész hetes rendezvénysorozat kezdődött vasárnap Zsombón. A különböző napok és hetek áradatában nyilván föl sem tűnik a kívülállóknak, de a falu életében ez az egyedüli, tehát jelentős. Amikor évekkel ezelőtt újra fölvetődött a falunapok gondolata, az a cél lebegett a hasonló rendezvényeket szorgalmazók szeme előtt, hogy egy-egy község lehetőleg évről évre mérje föl és mutassa be, mennyit lépett előre. Ezzel a gondolattal szervezték a zsombóit is. A vasárnap térzenével és az önkéntes tűzoltók látványos bemutatójával kezdődött. Délelőtt 10 órakor a község szép kultúrházában politikai nagygyűlésen vett részt a falu népe. Dr. Kovács József, a járási pártbizottság első titkára előadásában többek között a szövetkezetekről, és éltető elemükről, a szövetkezeti demokráciáról beszélt. Részt vett a nagygyűlésen, és fölszólalt választói előtt Juratovics Aladár országgyűlési képviselő. Üdvözölte a falu lakosságát, és beszámolt a legutóbbi országgyűlés tevékenységéről, a most alkotott két törvény jelentőségét hangsúlyozva. Könyvvásár, a szakszövetkezetek által rendezett sok érdeklődőt vonzó termék- és tápszerkiállítás, háztartási és mezőgazdasági kisgépbemutató nyílt a gyűlés után a község más-más pontján. Délután divatbemutatóra került sor — ilyen nagyszabásút Zsombón még nem rendeztek —, később pedig táncdalest zárta az első nap programját. vasómozgalmat az MSZBT. Az akció Időtartama egy év. A nagyobb eredményesség érdekében a mozgalmat pályázattal kapcsolták össze. A 43 szovjet könyvet tartalmazó ajánlólistán mai szovjet szépirodalmi és ismeretterjesztő, valamint néhány klasszikus mű található. A kitöltött pályázatokat 1972. október 10-ig kell beadni azoknak a könyvtáraknak, vagy könyvesboltoknak, ahol az olvasó a műveket beszerezte. A helyes megfejtők között értékes díjakat sorsolnak ki. A két új akció megszervezésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt tegnap, hétfőn délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottságának könyvbarátbizottsága. Az ülésen Kirschner Márton, a megyei könyvtár igazgatója és Hajdú Géza, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese ismertette a szervező- és propagandamunka legközelebbi tennivalóit. REPÜLŐGÉPSZERENCSÉTLENSÉG A Buenos Aires-i Colon színház táncegyüttesének 9 tagja lelte halálát abban a repülőgép-szerencsétlenségben, amely hétfőn hajnalban történt az argentin főváros közelében, A kisméretű gép röviddel a felszállása után zuhant le. Gyászközlemények Felújítóit Csepel tehergépkocsik 6 havi, illetve 10 OOO km-es garanciával, használt üzemképes Csepel tehergépkocsik kompletten, használt Csepel fődarabok külön is raktárról kaphatók. Használt Csepel tehergépkocsiját felújítottra kicseréljük. AFIT XIII. Autójavító Vállalat kereskedelmi részlege, Debrecen, Balmazújvárosi út 14. Telefon: 12-756. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a Gőzfürdő férfi gőzosztályár október 18-ÓH az esti fürdőt megnyitjuk Üzemelés: vasárnap és ünnepnapok kivételével 19—22 óráig. Az esti fürdő üzemelésének időtartamára vállalatunk kedvezményes bérletet biztosít, amelyet a Lenin krt. 24. és Lenin krt. 88. sz. alatt vendégeink megvásárolhatnak. A bérlet 1971. október 18-tól, 1972. április 15-ig érvényes. Fürdőruha-kölcsönzés a pénztárnál. SZEGEDI VÍZMÜVEK ÉS FÜRDŐK Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy a mi Imádott édesanyánk, a legjobb, legdrágább lcgönfeláldozóbb édesanya, özv. FEIN RUDOLFNÉ 81 éves korában, hosszú szenvedés után f. hó 10-én csendesen elhunyt. Gyászolják: leányai, vejei, kis unokája és rokonai. Temetése f. hó 13-án fél 1-kor lesz a clntcremböl. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. A gyászoló család, Károlyi u. 2/B. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és leány. MOLNÁR I.ASZI.ONE Kecskeméti Julianna életének 48. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára clhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család, Csuka u. 7. T. 4227 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy forrón szeretett gyermek, testvér és unoka, BAKSA LÁSZLÓ életének 17. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése október 13-án délután 3 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, József A. sgt. 40. T. 4226 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama és testvér, TÖRZSI JANOSNE életének 70. évében elhunyt. Temetése október 12-én 10 órakor lesz a Gyevi temetd ravatalozójából. A gyászoló család, Dárda u. 15. T. 4224 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa és nagyapa, PATAKI ANTAL életének 60. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése október I2-én 13 órakor lesz a Dugonicstemető ravatalozójából. A gyászoló család, Csongrádi sgt. 5. T. 4223 Mély fájdalommal tudatúik, hogy szeretett édesapánk, IAKOS ANTAL nyug. tanár életének 85. évében hosszabb szenvedés után elhunyt. Temetése október 13-án 15 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójaból. A gyászoló család, Egrcssl B. u. 4. T. 4221 Tudatjuk, hogy PELESKEI KAROLY hamvasztás utáni búesúsztatása október 15-én délután 3 órakor lesz a BelváYosl temető hamvvcderlárolójából. A gyászoló család. Tarján 111. ép. T. 4214 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, kik szeretett fiam és testvér, BOZÖKI ANDRÁS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Pálfl u. 30. T. 4213 DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfó kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi íyomda. Szered. Bajcsy-Zsilinszky otca tg. — Index: £9 053. — Előfizetési dl) egy hónapra £0 forint.