Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-13 / 241. szám
VTLÁG PROLETÁRTAI, EGYESÖLJETEK! 61. évfolyam, 24t. szám 1971. október 13., szerda Ara: 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S P Á R T L A P J A LosonczB Pál Iránba utazott Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és felesége — Mohammad Reza Pahlavi iráni sah meghívására — kedden Iránba utazott. Az Elnöki Tanács elnöke feleségével együtt részt vesz az iráni állam fennállásának 2500. évfordulója alkalmából Persepolisban sorra kerülő ünnepségeken. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, valamint az Elnöki Tanács és a kormány több tagja. Ott volt az elutazásnál Mohammad Hassan Paayani, az Iráni Császárság, és V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a kíséretében levő személyiségek — úton Teherán felé, megszakították útjukat a Krím-félszigeten. A szimferopoli repülőtéren a magas rangú vendégeket Nyikolaj Kiricsenko, az Ukrán Kommunista Párt krimi területi bizottságának első titkára és Rapai Gyula, moszkvai nagykövet fogadta. Mohammad Reza Pahlavi sah kedden délelőtt megkoszorúzta Kürosznak, a perzsa birodalom megalapítójának sírját, s ezzel kezdetét vette az Iráni Császárság fennállásának 2500. évfordulója alkalmából rendezendő egyhetes ünnepségsorozat. Az ünnepélyes megnyitót 101 díszlövés, fanfárok hangjai és az iráni császári fegyveres erők főparancsnoki egyenruháját viselő sah rövid beszéde vezette be. Nixon elnök Moszkvába látogat A Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői az elmúlt évben lefolytatott véleménycsere során megállapodtak, hogy az alacsonyabbszintű tárgyalásokon elért haladásnak megfelelően kívánatos lenne, hogy köztük találkozóra kerüljön sor. Az elmúlt időszakban lezajlott két- és többoldalú, mindkét ország részvételével megtartott tárgyalásokon tapasztalt előrehaladás fényében megállapodás született, amelynek értelmében a magas szintű találkozót 1972 májusának második felében Moszkvában tartják. A Szovjetunió vezetői és Nixon elnök megvizsgálnak minden alapvető kérdést, célként szem előtt tartva a Ifiét ország kapcsolatainak további javítását és a világbéke kilátásainak erősítését. (MTI) Üdvözlő távirat Odesszából Leonyid Butyenko, az SZKP odesszai városi bizottságának első titkára és Vlagyimir Surko, az odesszai városi tanács elnöke Sipos Gézának, az MSZMP Szeged városi bizottsága első titkárának küldött táviratukban köszöntötték a szegedieket a város fölszabadulásánák évfordulója alkalmából. A távirat szövege: „Az odesszai városi pártbizottság, a városi tanács végrehajtó bizottsága, valamint Odessza valamennyi dolgozója nevében szívélyes üdvözletünket küldjük testvérvárosunk, Szeged minden dolgozójának abból az alkalomból, hogy városuk 27 évvel ezelőtt szabadult föl a fasiszta megszállás alól. Sok sikert és boldogulást kívánunk mindannyiuknak a szocializmus építésében." Magyar laboratóriumi műszerek a perui középiskoláknak Herkner Ottó, a Metrimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója kedden tájékoztatta az újságírókat a perui oktatásügyi minisztériummal a közelmúltban aláírt nagyszabású üzleti szerződésről. Megállapodtak abban, hogy a Metrimpex 1972—73-ban 13 millió dollár értékű műszert, szemléltető laboratóriumi felszerelést szállít a perui középiskoláknak. Ily módon körülbelül 500 iskolában használhatják fel majd az oktatáshoz a magyar gyártmányú biolóKGSTü lésszak Moszkvában kedden megnyílt a KGST végrehajtó bizottságának 55. ülésszaka. Az ülésszakon, amelyen Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese elnököl, megvitatják a KGST-országok gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésének további fejlesztésével összefüggő kérdéseket. (MTI) Gyorsul a lakóházak felújítása Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, az Építőipari Tudományos Egyesület elnöke nyitotta meg kedden, a Technika Házában a lakóépületek karbantartásának és felújításának kérdéseivel foglalkozó kétnapos konferenciát. A tanácskozáson az ÉVM és a fővárosi tanács közreműködésével mintegy 300 hazai és tíz országból negyven külföldi szakember méri fel a karbantartás és felújítás legújabb módszereit, eredményeit, megvitatja a gondokat, a feladatokat. Bondor József utalt arra, hogy a lakások felújítási és megfelelő karbantartása — sok más európai országhoz hasonlóan — egyelőre nálunk is a megoldatlan feladatok közé tartozik. Miközben nagy erőket koncentráltunk új lakások építésére, viszonylag keveset tettünk a meglevő lakóházak megóvásáért, pedig gyakran ez a nehezebb, bonyolultabb feladat. Örvendetes módon az utóbbi Időben több hatékony intézkedés történt az elmaradás megszüntetésére, nagyobb anyagi források is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy már a következő öt évben lényegesen gyorsuljon a lakások felújítása. Ehhez segítséget nyújthat a mostani konferencia is, amelyen 21 szakmai előadás számos új módszert, berendezést, kisgépet ajánl e fontos munkához. A helyi tanácsok veszik át a középiskolák és a kollégiumok irányítását Elkészült a megyei tanács szervezeti szabályzatának tervezete Még ebben a hónapban a megyei tanács elé kerül a testület és szervei szervezeti felépítését és működését meghatározó tanácsrendelettervezet. Az elkészített tervezetet kedden délelőtt együttes ülésen vitatta meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága és ügyrendi bizottsága. A dr. Komócsin Mihály megyei tanácselnök elnökletével tartott ülésen — módosításokkal — elfogadták a tervezetet, amelyet majd dr Kemenes Béla, az ügyrendi bizottság elnöke terjesztett elő a megyei tanácsülésen. Az új tanácstörvény lehetőséget ad arra, hogy — az önállóság kibontakoztatása érdekében — a városi és a községi tanácsok irányítása alá kerüljenek az oktatási intézmények. Mindenekelőtt célszerűnek látszott, hogy az általános iskolák a helyi tanácsok irányítása alatt működjenek. Ennek az elvnek érvényesítésére megkezdődött a hatáskörök, jogkörök átadása. Már korábban is a városi, községi tanácsok gondoskodtak az általános iskolák fenntartásáról, de az irányítás és az általános, a szakfelügyelet és a munkáltatói jogkör szempontjából a városi és a járási tanácsok voltak a gazdák Január 1-től a községi tanácsok hatáskörébe került a bérgazdálkodás, azután a tanácstörvény életbelépésétől, április 25-től kezdve megkapták a helyi tanácsok az iskolaigazgatók kinevezésének jogkörét. Jövő év augusztus végéig az igazgatók megkapják a munkáltatói jogkört; az igazgatók, az intézményvezetők nevezik ki a pedagógusokait is. Megyénkben — Szeged mellett — a négy másik városban és Kisteleken összesen tíz középiskola működik, A megyei tanács végrehajtó bizottsága állást foglalt amellett, hogy a tanácstörvény szellemében megyénk egész területén célszerű —az általános iskolákon kívül — a középiskolákat és a kollégiumokat is a helyi tanácsok hatáskörébe utalni, a városiak mellett így a kisteleki gimnázium és mezőgazdasági szakközépiskola, valamint a Karikás Frigyes kollégium a kisteleki nagyközségi tanács irányítása alá kerül. A középiskolák és kollégium esetében a hatáskör átadásáról szóló megyei vbállásfoglalást az illetékes szervekhez felterjesztik. mivel a Művelődésügyi Minisztérium hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a helyi tanácsok lehessenek a gazdái a középfokú oktatási intézményeknek. Örömök a homokon Szép napok járnak a balástyai Felsőgajgonya Tsz tagjaira. Kedvez az idő a betakarításra. S van is mit. Hétfőn kezdték meg a szüretet. A közös terület 44 hold, résziben pedig 184 hold terem. Az első szállítások után, s a termésbecslések alapján 35 mázsát fizet holdanként a szőlő. Az első szállítmányok cukorfoka 16,1. A vetésre korántsem jár rá az idő. Kellene a csapadék a homokra. November elejére 50 holdon búza. 250 holdon triticalé, 100 holdon őszi árpa kerül földbe. Hatvan holdon az őszi takarmánykeveréket már elvetették. az őszi árpa és a triticalé nagyobb része is „takaró" alatt pihen. Nem várnak most már a búza vetésével sem. Csak eső jönne. Burgonyából 13 hold termett, 80 mázsát fizetett holdanként. Kukoricát 140 holdon vetettek, s májusi morzsoltba számítva 16,9 mázsát fizetett a föld holdanként. Már most látszik, bár még bőven van tennivaló év végéig, hogy ez a kis gazdaközösség ebben az esztendőben is jól sáfárkodott. Év végén Inkább mosolyognak a tagok, mint sírnak. A homokiak örömét tetézi, hogy szeptemberben a Csongrád megyei Építőipari Vállalat megkezdte a bekötőút építését, állami támogatással. összesen 1 millió 800 ezer forintért. A szövetkezet is kitesz magáért, a majorok környékén is vezetteti az utat. ami 300 ezer forintba kerül, de ebből 50 százalékot az állam magára vállalt. Jó lenne, ba mire a fagyok megérkeznek, Szabadkai küldöttség Szegeden giai, kémiai, fizikai laboratóriumi berendezéseket. a szakmunkásképző iskolákban magyar hegesztőgépeket és miniatűr gépkocsiszervizeket. A perui megállapodást elsősorban az tette lehetővé, hogy már korábban hasonló iskolai műszereket szállítottak Brazíliába, ahol a magyar ipar termékeiről a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoztak. A 13 millió dolláros üzletkötést valószínűleg még további megállapodások követik. elkészülne a régen várt be-1 kötőút is. * A szüretelők között szorgoskodik Bitó Mihály fogatos. Vidámak valamennyien. Kocsik indulnak megrakodva a homok kincsével. — Jubilálok. Tíz éve vagyok a téeszben. Szép idő. Bitó Mihály fiatalember; Huszonöt éves. Mindjárt az iskola után gyerekfejjel került a közös gazdaságba; azóta megállja a helyét. Hárman vannak testvérek. Három házat építettek. Mindjárt egymás mellé. — A szövetkezet KISZszervezetének voltam a titkára egy esztendeig. Most mint szervezőtitkár segítem a KISZ-életet. November 7re készülődünk, A szövetkezet vezetősége fela iánlotta, hogy a fiatalok közül néhányan menjünk el a Szovjetunióba. Anyagilag segítenek bennünket. A Felsőgajgonya Tsz-ből négyen mennek jutaloméira. November 7-ét Moszkvában ünneplik. Tizenegyedikén érkeznek vissza. Másfél hét pihenő. Másfél hét boldogság. — Külföldön még nem jártam. Nagyon örülök az útnak és a szövetkezet anyagi segítségének. Kár. hogy a fiatalok közül többen nem vállalkoztak az utazásra. Tart a szüret, az őszi munka. A holnapokat készítik elő. Újabb sikereket, boldogságokat. Sz. L. I. Tegnap délelőtt jugoszláv tanácsi delegáció érkezett Szegedre, háromnapos látogatásra. A látogatás célja városunk egészségügyi és szociális létesítményeinek megismerése. A delegáció vezetője Bagi Károly, a szabadkai városi tanács elnöke, Somogyi Károlyné felvétele tagja Éorica Vasiljev. dr. Ivan Neskov és Josip Gabric. A vendégeket dr. Biczó György, a városi tanács elnöke fogadta. Az első napi megbeszélésen — erről készült felvételünk — részt vett Papp Gyula és Takács János elnökhelyettes is. Talajmechanikai konferencia Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter kedden megnyitotta a IV. budapesti talajmechanikai és alapozási konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián. A nagyszabású eszmecsere egyben a harmadik duna-európai talajmechanikai konferencia ifc