Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-10 / 239. szám

VASÁRNAP. 1971, OKTÓBER 3. 19 m|a|g|a|z A KÖZÖSSÉG EMLÉKEI HA A REGI kalendáriumi jegyeket és neveket felújítanánk, akkor a skorpió havát bízvást elnevezhetnénk a múzeumok és műemlékek havának. Az októberi múzeumi hónap immár hagyomány nálunk, az idén azonban tartalma és neve is kibővült, egyúttal a műemlékek hónapja is lett. A múzeumok és a műemlékek 6rzik az emberi közösség történelemmé váló életének tárgyi emlékeit. Olyan emlékek ezek, amelyek láttán megelevenedik előttünk változó környezetünk egy-egy korszaka, egykori használati tárgyainkból, eszközeinkből, viseletünkből el tudjuk képzelni, át tudjuk érezni elődeink életét, az elmúlt korok mindennapjait. Mindez mire jó? Nem teher tudatunknak ez a sok emlék? Nem — hanem támpont, nélkülözhetetlen alap. A tárgyak intő tanújelei a múltnak, amelynek tanulságai nélkül minden nemzedék elölről kezdhetné tétova léptekkel a történelem útját, képletesen szólva mindenki Ádám és Éva volna. Az emberiségazért emelkedhetett ki az élőlények közül és jutott el minden buktatójával, gyarlóságával és küzdve kivívott erényével a mai civilizációig, mert az egyes ember képes megosztani társaival és utódaival tapasztalatait, emlékeit, tudását, mert az emberi emlékezet — közösségi emlékezet. Amikor a siklósi várban megnyílt az idei múzeumi és műemléki hónap, a hely s a környezet bizonyáré sokakban megmozgatta e kollektív emlékezet egy rétegét, felidézte a török idők emlékét. Ez a másfél évszázad pusztító harcaival és még pusztítóbb, őrlőbb, békés, de nem megbékélt időszakainak a népet és a településeket morzsoló elnyomásával egyike volt történelmünk ama szűrőinek, amelyeken kevés építészeti és tárgyi emlék jutott át. Ezért van az, hogy 8284 számon tartott műemlék épületünk között viszonylag kevés a középkori vagy még régebbi. A honfoglalástól a török Időkig terjedő több mint hat évszázad emlékei műemlékeinknek alig több mint 26 százalékát teszik ki. Természetesen ez is sok. Hogy csak egy példát említsünk: a műemlékeink két százalékát kitevő várak és várromok száma 175. Így hát a műemlékek gondozása, megóvása nem kis erőfeszítést igényel az országtól. Nem ünneprontás talán éppen az ünnepi hónap alkalmából szóvá tenni azt, hogy a kirándulóktól, a látogatóktól is nagyobb megbecsülést érdemelnének ezek az épületek és — főleg — a romok. A megbecsüléshez tartozik az is, hogy ne örökítsük meg érzelmeinket, látogatásunkat, ne hagyjunk emléket rajtuk, és ne is vigyünk emléket magunkkal belőlük. Hiszen aki kézzelfogható emléket akar magával vinni, az a múzeumoknál mesteri műtárgymásolatokhoz juthat. Az ünnepi alkalomra múzeumaink új kiállításokkal készültek. A gazdag választékot még csak felsorolni sincs mód itt. Csak néhány különleges újdonságra hívjuk fel a figyelmet. Ebben a hónapban nyílik meg a látogatók előtt a régi ipar szép emléke, a szarvasi szárazmalom, Győrött a patikamúzeum, Kápolnásnyéken a Vörösmarty emlékmúzeum. Az egri vár kiállítása a hazai pénzek történetét mutatja be, a dénártól az új forintig. Szomhathelyen egy lelkes és önzetlen gyűjtő, Schmidt főorvos gazdag hadtörténeti gyűjteménye tárul a közönség elé. NÉHÁNY PÉLDA CSUPÁN, még csak nem ls érzékelteti a program gazdagságát, de ízelítőt ad az újdonságokból. Ha helyénvaló az újdonság szó a régiségekre, múltunk emlékeire. De a régi tárgyak is újdonságot jelentettek a maguk korában, s ha ezzel a szemmel nézzük őket, közelebb jutunk a történelem sodrásának megértéséhez. Márpedig mi is ebben az emberiség életén végighaladó sodrásban élünk, ennek mozgását, törvényeit kell megértenünk ahhoz, hogy eligazodhassunk múltban, jelenben és tájékozódhassunk a jövő felé. Németh Ferenc N

evelő is jött a két gyerekkel. Tüskehajú, robosztus. de már hízásnak indult fickó, A diri már akkor felkiáltott, amikor az ablakon át megpillantotta: — Né, a Kókusz! Csak kibulizta a hóhányó, hogy öt küldjék a két sráccal! — Ismered? — Ezt a huligánt? Fölöttem aludt a koleszban. Együtt kéziztünk a Meteorban. Balkezes. De olyan löketei voltak, apám! Ha ez rávágta! Egyszer a Textil ellen ... — Szevasz, öreg harcos! — Keblemre vén gazember! Wgy üdvözölve nálunk, te tanári diplomával rendelkező hentes és mészáros, te... — Nagyokat csapkodtak egymás hátára, bizonyára kihallatszott a folyosóra is, ahol a két srác csendesen álldogált a csomagok között. — Hát hogy élsz? Mi történt veled? Van-e háztáji gyerek? Mesélj, apám, mesélj! De várj csak! Menjünk be az én kuckómba! Jánoskám, intézd már el a két fickót! Ugye. nem haragszol? — Ugyan, ne viccelj, menjetek csak. Szervusz, Somogyi... — Kókai. — Az igazolvány szerint. De mindenki csak Kókusznak hívja. Vagy Diónak ... hahaha! Jaj öregem, de örülök neked ... Harsány kacagások, mély böffenések, majd cérnavékonyan reszkető hang egyre távolabbról. Alighanem valamelyik volt öreg tanárukat emlegetik már. — Gyerekek! — szólt ki a fiúknak. Lassan, csoszogva, de minden megilletődöttség nélkül ballagtak az ablak előtti öreg díványig. Tudták, hogy oda ülhetnek majd le. — Józó Béla — mondta a nevét. reszelős, már-már mutáló hangon a nagyobbik. — Berger Rudolf — suttogta két köhhentés között a kicsi. Ez bátortalanabbnak látszott. Ültében előre dőlt, s két térde közé csúszatott kezét szorongatta. A hosszú fekete gyerek úgy mondta el egyszerű, szomorú kis életét, mint valamely lecke vastagbetűs szövegét. Jól ismert história: apjáról soha nem hallott, édesanyja állami gondozásba adta. nem látogatja. De ő jól érezte magát a feldai otthonban is. és bizonyára itt is jó lesz. látta, hogy az igazgató úr rendes ember. Géza bácsi mesélt róla a vonaton. Mondta, hogy együtt kéziztek, és ha ők ketten formában voltak, a lekor leradírozták az ellenfelet... A kicsi nem szólt. Pedig kérdezte: — És te, Rudi? Ismerted a szüléidét? — Tetszik tudni, én... az úgy volt... nem nagyon emlékszem, csak azt tudom... — Kicsi voltál, amikor beadtak? — Nem. már nem éppen. mert... Látta, hogy valami nincs rendben. Talán Béla jelenléte zavarja? Igen, biztosan. A zsemAnnus József CSAK TÖRTENETEKET lyeképű srác titkot őriz, s nem akarja egy társa előtt felfedni. Hecc lehetne belőle, csúfolódás. Érzékeny lélek, a szemén is látszik. A szem valóban a lélek tükre. Ámbár Erdős öcsinél ártatlanabbul senki nem tud nézni, mégis ő fosztotta ki a falu egyetlen trafikját. Fényes nappal, félórás kimenő alatt. De ez más. Rudi nyitott könyv. Olvasni lehet a szeméből. Persze könnyebb lenne, ha megszólalna. — Te, Béla elmehetsz bepakolni. Balra a második ajtó. Üres a szekrény, nyitva az ajtaja. megtalálod. Rudival még beszélgetünk. Csak hallgatni kellett. — Tetszik tudni, én azért nem akartam a Krampusz... szóval a Jozó előtt mesélni, mert ő államinak született és fájna neki a szive, hogy én hatéves kovomig otthon voltam. Kétváron laktunk mi. Tetszik tudni, merre van a Gőzfűrész utca? Ott laktunk a tizenkettő bében. Két szobánk is volt, meg fürdőszobánk, gázbojler volt benne. Tetszik tudni, azt csak meg kell csavarni, egy perc múlva már meleg a víz. Ha a piros csapot csavarjuk. Az előszobában vasból volt a fogas. Kis tulipánok voltak rajta, meg levelek, arra lehetett akasztani a ruhát. Az apukám csinálta, mert 6 gépész volt. meg esztergályos, meg hegesztő. Csinált nekem kis tankot is. Magától ment. Már úgy, hogy fel kellett húzni. És lőtt is. Légpuskagolyó járt bele... Az anyukám boltban dolgozott. Égy nagy csemegében. Mindig hozott narancsot meg nyugi cukrot. Nyáron meg fagylaltot. De otthon is csinált fagylaltot a hűtőszekrényben ... Aztán az apukámnak lett egy szeretője. Klári néninek hívták és szőke haja volt. Meg arany karperece. Az apukám egyszer vele jött haza. Már egy kicsit részegek voltak, és akkor azt mondta, hogy pucoljunk a kégliből. Az anyukám gyorsan össze is csomagolt és mentünk kifelé. De az aitóban még visszafordult az anyukám és leköpte a Klári nénit. de az apukám nem bántotta érte. Csak ült az asztalnál és félre nézett. Akkor már biztosan sajnált bennünket. Mert a Klári néninek azért nem volt olyan jó szaga, mint az anyukámnak. A nagymamához mentünk, ki a téglagyárhoz. De ő meghalt és akkor az apukám hívott vissza bennünket. Azt mondta, hogy az a nő már nincs. Biztosan az is meghalt... És azt mondta, hogy menjünk, mert csak az anyukámat szereti, és tudja az anyu. kám, hogy ő milyen boldog volt. amikor én születtem. De az anyukám elzavarta, még mosogatólével ls leöntötte. Csupa olyan lett az orkanja, meg a kalapja. Akkor egy este az anyukám készített nekem vacsorát Szalámit sajtot, meg dzsemet es akkor elment valahová. Sokáig nem jött vissza. Én kimentem az utcára, ott vártam, meg néztem a villamosokat Járt arra egy vezető bácsi, aki egyszer hozott nekem csokit meg az anyukámnak konyakos meggyet, annak integettem. Minden második kerülőben ő jött és integetett ő is. De az anyukám csak nem jött. Egy rendőr jött és el akart vinni. Mondtam, hogy én itt lakom, de csak nem hitte el. és el is vitt. A rendőrségre. Másnap vittek át a Rózsa utcaiba. Az otthonba. De egy hét múlva írt nekem az anyukám, hogy csak hatodikos koromig keli az otthonban lenni, mert azután elvisz ő engem. Addigra kipaterolják az apukámat a lakásból, mert az neki jár énmiattam, és akkor... — Apukád nem keresett soha? — De! Autóval jött és elvitt a Vidámba. Még gokartozott is velem, mert egyedül nem engedtek felülni rá. Klassz autója is volt az apukámnak. Tiszta új Opel... — Jól van. Rudikám, érezd magad otthon nálunk. Menj a pajtásod után. Megtalálod ott... Igen, balra. A dirték konyakot ittak. _ Gyere, Jancsi! Azt hittem már elvitted őket sétára. — Beszélgettem velük. Illetve csak Rudival... — Rudival? Nagyon jó! Ez a Rudival beszélgetett! Meghallgatta Rudolf mester legújabb meséit. Hát öregem, azt érdemes is! Andersen kis dilettáns volt hozzá képest. Jaj, de érti a dumát a kis bitang! De Jól adja, az szentigaz... — Hozzátesz valamit? — Valamit? Hát idenézz! A

nagydarab ember Izzadva kutat a táskájában. Kihúz egy dossziét, válogat a lapok között. Egyet kivág az asztalra, mint a nyerő kártyát, s tompa mutatóujjával rábök a fejlécre. Böffenéseit, guruló nevetését lenyelte már. Most komoly. A többiek felé fordítja a lapot, olvassa is fennhangon a szöveget: — „Berger Rudolf, anyja neve Berger Etelka. Háromhetes korában, ezerkilencszáz... ecetera... vették fel a csecsemőotthonba! Azóta állami gondozásban áll, nevelő szülőknél nem volt .." A férfiak hallgatnak. A vendég szól újra: — Egyébként jó srác. Mást nem lop. Csak történeteket... Korpássy Béla (1907-1961) (1885-1969) TANÁROK ÉS TANÍTVÁNYOK Hogy a szegedi tudományegyetem nemzetközileg is ismert, tekintélyes tudományos Intézménnyé vált, abban nemcsak a professzori kar, az oktatói gárda játszott szerepet, hanem az egyetemről kikerült tanítványok is. ötven év nem nagy idő egy egyetem történetében, de arra elég, hogy az egyetem falai közül kikerült fiatalok tevékenységének, munkájának hatásai mérhetökké váljanak. A szegedi egyetem történetének egyik szakaszában a harmincas évek elején például ez a tevékenység már az egyetem falai között nagy jelentőségűvé vált. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma volt az a szervezet, amelyik olyan hatással dolgozott, hogy az ifjúság tevékenységének jelentősége jóval túlnőtt .az egyetem keretein, részévé vált egyrészt a haladó politikai mozgalomnak, másrészt a haladó tudománynak. A szegedi fiatalok kollégiumában nevelődött egyetemi hallgatóság ezután diplomásként is abban a szellemben dolgozott, mint a szegedi egyetem falai között az induláskor. Mivel az egyetem hírnevének, tekintélyének megalapozásában tanároknak és tanítványoknak egyaránt részük volt és van, a két szegedi egyelem jubileumára emlékezve e hasábokon ezért közöljük több neves professzor és tanítvány fényképét. Olyan tanítványokét, mint József Attila, Radnóti Miklós és Erdei Ferenc, s olyan professzorokét, mint Riesz Frigyes, Ifjabb Juncsó Miklós, Mészöly Gedeon, Búza László és Korpássv Béla. a kiváló orvos, a kórbonctani és kórszövettani intézet volt igazgatója. E néhány professzor és néhány tanítvány természetesen nem teljes lista a legkiválóbbakról, hanem csak érzékeltetése annak, hogy a két szegedi egyetem milyen mélyen beépült — működésének e néhány évtizede alatt is — az ország gazdasági, kulturális és. politikai életébe. Búza László \