Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-10 / 239. szám

VASÁRNAP. 1971, OKTÓBER 3. 10 Riesz Frigyes (1880-1965) Mészöly Gedeon (1880-1960) Ifj. Jancsi Miklós (1903-1966) Dr. Márta Ferenc ÖTVEN ESZTENDŐ Ma ötven éve nyitották meg Szegeden az első egyetemi tanévet. A város, amely nyolc évszázados múltra tekint vissza, s gyakran játszott fontos szerepet népünk történelmében, a 18. századtól kezdve pedig a kulturális élet egyik jelentős őrhelye volt, ezzel egyetemi várossá lett. Fél évszázad nem nagy idő; hazánkban az egyetemi oktatás több mint 600 éves múltra tekint vissza. Mi most mégis bizonyos büszkeséggel mondhatjuk, hogy a szegedi egyetemek az elmúlt ötven évben helytálltak az ifjúság tudásának gyarapításában, a tudomány művelésében és továbbfejlesztésében, s hazánk és népünk javát szolgálva számos eredménnyel járultak hozzá a haladáshoz. A szegedi egyetem alapítását közel másfél évszázados küzdelem előzte meg. Szeged már az 1700-as évek végén arra törekedett, hogy kulturális fejlődését egyetem felállításával tetőzze be; ahogyan egy akkori dokumentum szavai mondják: „a filozófiának széket emelhessen". Annak ellenére, hogy a város lakói az egyetem alapítása érdekében áldozatkészségükről is tanúbizonyságot tettek — a századforduló után például több mint 12 millió koronával járultak volna hozzá az alapítás költségeihez — törekvéseik hosszú ideig sikertelenek maradtak. Csak az első világháború után kialakult helyzet tette lehetővé a megvalósulást. Abban az időben — mint ismeretes — a kolozsvári egyetem tanári karának zöme Budapestre települt át, s önálló működési területet keresve a maga számára került sor a szegedi egyetem létesítésére. A város áldozatkészsége abban az időben is megnyilvánult; akkori polgármestere, Somogyi Szilveszter nagy aktivitással járt el az egyetem ügyeiben. A város és az ország kulturális fejlődése szempontjából egyaránt helyes, az akkori uralkodó osztály által nem sejtett, de a dolgozó tömegek által remélt jövő, a mi jelenünk számára is nagy jelentőségű intézkedés volt a szegedi egyetem alapítása. Az egyetem szegedi működésének igazi tudományos eredményei akkor is a haladást szolgálták, a város lakosságának, az ország népének érdekeit segítették. Az oktatás négy karon indult meg: jog- és államtudományi, orvostudományi, bölcsészettudományi és természettudományi. Az egyetem státusza formailag ideiglenes volt, valójában már ekkor világossá vált, hogy a várost és az egyetemet többé nem lehet elválasztani. Ideiglenesek voltak az épületek is, amelyekben az egyetemet elhelyezték, de sok közülük véglegessé vált. Az ítélőtábla épületét például a legidősebb szegediek is „központi egyetemnek" nevezik, lévén az ma is a két egyetem központja. Az egyetem végleges helyzetét erősítették azok a nagy építkezések is, amelyek 1924-ben kezdődtek, s otthont nyújtottak több klinikának, és a Dóm téri épületcsoport felépítésével folytatódva kémiai, fizikai és egyéb orvostudományi, elméleti intézeteknek is. A történelem jogosan veti el a két világháború közötti korszak kultúrpolitikáját. E politikának egyik képviselője Klebelsberg Kunó, akkori kultuszminiszter azonban szívügyének tekintette a szegedi egyetem fejlesztését, s ez tette lehetővé, hogy elkészüljenek az új épületek. Az egyetemet azonban — mint egyik tudósunk mondotta — „nem a néma falak, hanem tanárainak szelleme határozza meg". Ennek megfelelően kell emlékeznünk azokra a tudósokra, akiknek szelleme mozgást, életet vitt a néma falak közé, a termékeny alkotó munka színhelyévé tette az épületeket. Csak néhányat említhetnénk itt a legnagyobbak közül. Egyetemeinken tanított Búza László a nemzetközi jog, Ereky István a közigazgatási és pénzügyi jog, Pollner Ödön a magyar közjog területén; Baló József a kórbonctan, Issekutz Béla és id. Jancsó Miklós a gyógyszertan, ifj. Jancsó Miklós és Rusznyák István a belgyógyászat, Miskolczy Dezső az elmekórtan, Szent-Györgyi Albert a biokémia területén; Csengery János a klasszika filológia, Imre Sándor a neveléstudomány, Mészöly Gedeon a finnugor nyelvészet, Sík Sándor a magyar irodalomtörténet területén; Apáthy István az állattan, Gombás Pál a fizika, Riesz Frigyes, Haar Alfréd, Kerékjártó Béla, Szőkefalvi-Nagy Gyula, Rédei László a matematika, Kiss Árpád, Bruckner Győző és Szabó Zoltán a kémia területén. Egyetemünk professzoraként nyerte el a legmagasabb tudományos kitüntetést, a Nobel-díjat SzentGyörgyi Albert, aki 1928-tól 12 éven keresztül vezette az orvosi vegytani tanszéket. Nobel-díját 1937-ben, az izommozgás biokémiájának területén elért nagv jelentőségű tudományos eredményéért kapta. Nemcsak kiemelkedő eredményeiért, hanem " a második világháború alatt, s jelenleg külföldön tanúsított bátor, haladó magatartásáért is megbecsüléssel emlékezünk meg róla. Meg kell említenünk a szegedi matematikai iskolát is, amelyet lényegében Riesz Frigyes, századunk egyik legnagyobb matematikusa alapozott meg, aki 25 éven keresztül volt szegedi professzor. A viszonylag nem nagy létszámú oktató és kutató matematikus kollektíva már a felszabadulás előtt is nemzetközi elismerésnek örvendett, s ez azóta sem csökkent. Az egyetem nemcsak a DélAlföldről, hanem az ország más vidékeiről is vonzotta a tanulni vágyó és ehhez anyagi lehetőséggel is rendelkező fiatalokat. Közülük azonban sokan — a gazdasági válság miatt — részint nem tudták folytatni tanulmányaikat, részint az egyetem elvégzése után évekig az állástalan diplomások számát szaporították. Ezért a hallgatók száma fokozatosan csökkent. Bár a korszak politikája és a hallgatóság összetétele egyaránt tápot adott jobboldali ifjúsági szervezetek tevékenységének, sőt burjánzásának, a haladó gondolkodású fiatalok is megtalálták működésük kereteit. Buday György, a második világháború kitörésekor Angliában maradt világhírű grafikus 1929-ben szervezte meg Szegeden az agrársettlement mozgalmat, amely a parasztság sorsának föltárását, életkörülményeinek megjavítását tűzte ki célul. Tagjaiból alakult meg a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, amely nyolc éven keresztül folytatta küzdelmét — egyre nehezebbé váló körülmények között — az igazságért. Ennek a csoportnak tagja volt mártírhalált halt költőnk, Radnóti Miklós, aki 1930ban lett egyetemünk hallgatója és Erdei Ferenc, aki 1929-től volt joghallgatónk. Még korábban, áz 1924—25-ös tanévben volt egyetemünk hallgatója nagy költőnk, József Attila. Mindenki számára ismert, hogyan távolították el annak idején az egyetemről, de azt már kevesen tudják, hogy ennek jóvátételét már 1936-ban megkísérelte Sík Sándor professzor — később első Kossuth-díjasaink egyike —, aki fölajánlotta József Attilának, hogy tanszékén doktorátust szerezzen. Erre azonban a költő állapotának roszszabbodása miatt már nem kerülhetett sor. Az igazi elégtételt József Attila emlékének akkor szolgáltattuk, amikor a tudományegyetem 1963-ban fölvette nagy hallgatója nevét, B egy évvel később szobrot állított neki a központi épület elé. A második világháború éveiben az egyetem helyzete egyre súlyosabbá vált, de néhány héttel azután, hogy a szovjet hadsereg fölszabadította Szegedet, már meg is kezdődött az oktatás. A hallgatók és az oktatók zöme visszatért Szegedre, s az országban megindult demokratikus átalakulás megteremtette az egyetem demokratikus átalakításának lehetőségét is. Ezért 1944. október 11. nemcsak a város, hanem az egyetem történetében is a legfontosabb határkő. Mindaz, amit azóta alkottunk, e nap egyenes következménye. Az egyetemnek demokratikussá kellett válnia abban az értelemben, hogy az uj társadalmi rendet szolgáló intézménnyé fejlődjék, másreszt az egyetem szervezetét, belső irányítását is át kellett hatnia a demokratikus alapelveknek. A felszabadulás óta megtett 27 éves útra visszatekintve, megállapíthatjuk, hogy mindkét területen alapvető változásokat sikerült riérnüní már a 40-es évek végere, de az átalakulás folyamata — ha nem is mindenki számára szembeötlő vívmányok jelzik e folyamat előrehaladását — még napjainkban is tart. 1951-ben került sor az egyetem történetének legjelentősebb szervezeti változására: az orvostudományi kar kivált az egyetem kötelékéből és önálló orvostudományi egyetemmé alakult. A különvált két egyetem azonban nem távolodott el egymástól. Ma is testvéreknek tekintjük egymást, az oktatás és kutatás számos szála kapcsol össze bennünket. Ettől az időtől kezdve a két egyetemen nagyaranyu fejlesztési program valósult meg. A fejlődésnek ezek az adatai, számai jobbára közismertek, s befejezésül megállapíthatjuk: a dolgozó népé, a szocialista társadalomé az érdem, hogy tudósaink alkotó ereje szabadon kibontakozhat. Kötelességünk, hogy ezt az ifjúság oktatásában, nevelésében, a tudomány müvelésében és alkalmazásában elérendő eredményekkel továbbra ls egyre mgasabb szinten viszonozzuk. Ez a tervünk a következő ötven esztendőre. SZENT-GYÖRGYI ALBERT LEVELE Az egyetem évfordulójának ünnepségeire elküldték a díszes meghívókat az egykori neves professzoroknak, tudósoknak is, üljék meg együtt a jeles jubileumot. Dr. SzentGyörgyi Albert, az Amerikában élő Nobel-díjas tudós levélben köszönte meg dr. Márta Ferencnek, a JATE rektorának a meghívást. A levél így szól: „Laboratory of the Institutc for Muncle Rcscarch. Július 22. 971. Magnificc Rector, mély hálával vettem Magnifieenciád meghívását az Egyetem 59. éves évfordulójának ünneplésérc. Nagyon jólesett tudnom, hogy az Egyetem még mindig számon tart. mint professzorát és doktorát Én is odavalónak érzem magam. Sajnos, 77 éves életkorom és rengeteg elfoglaltságom és kötelezettségem nem engedi meg, hogy a meghívásnak eleget tegyek. Kérem Magnifleenciádat, hogy ne vegye ezt közöny jelének. Ha volna rá lehetőségem, nagy örömmel lennék én ls az ünneplők sorában. Mély tisztelettel: Szent-Györgyi Albert"