Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-29 / 255. szám
2 PÉNTEK, ISTI. OKTÖBER 2». Koszigin és Castro megbeszélése # Havanna (TASZSZ) Havannában, a Forradalom Palotájában csütörtökön, tegnap folytatódtak a tárgyalások Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöké és Fide) Castro. a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának elsó titkára, miniszterelnök között. Január 1. után látogat N»xon Kínába Klaainger sajtóértekezlete e Washington (AP, MTI) vesz részt ebben az újabb Nixon elnök 1972. Január küldöttségben. 1. után látogat Pekingbe, utazásának pontos ldőpontKissinger őszintének nevezte tanácskozásait Csou ját ez év december 1. után En-lajjal, s azt mondta, hozzák nyilvánosságra — lu>gy mind a Kínai Népközmondottu Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Kínából -való hazatérése alkaltarsaság, mind az Egyesült Államok törekszik a kapcsolatok javítására. Mindkét részről tudják, hogy íilozómából tartott washingtoni fiui és politikai különbségek sajtóértekezletén, Az amerikai elnök utazávannak köztünk'' — mondta. — „Egyik fél sem várja sának időpontját Washing- el- ho?y » £e"néltó v?la" egy mennyi nehézséget, vagy leg| alább is a nehézségek többje ségét megoldjuk". Vélemétonban és Pekingben időben teszik közzé. — mondotta, Kissinger, — mint ismeretes tovan/sban'trító-te^zte^ * —' hat nyem szerint mindkét résza kínai hisznek annak lehetőséközölte, Csou En-laj minisz- felemmel ^kerülhet megterelnökkel eevetértett «H- kej-deni BZ uj kapcsolatok kiépítését a két nép között" terelnökkel egyetértett abban, hogy a két fél éllás- leientette ki Kissineer pontjában nem következett —jelentette k! Kissinger. be változás az amerikai elnök utazásával kapcsolatban. A kínai hatóságok biztosították a nemzetbiztonsági tanácsadót arról is, hogy lehetővé teszik — a szokásoknak megfelelően — több száz Nixon elnök maga sem reménykedik abban, hogy akár pekingi látogatását megelőzően, akár azt követően sikerülhet rendezni valamennyi megoldhatatlan problémát. íl magyar országgyűlési küldötlség Tastonlbsn Brezsnyev Marseille-ben újságíró, tudósító pekingi lá- vagy „megváltoztatni egymás togatását. A további részletek teljes tisztázása érdekében mlnmondta Kissinger.'** alapvető nézeteit" — fűzte hozzá. A kínai vezetőkkel folytadenesetre egy újabb tá- totl tárgyalásai alapján Kisnáéskoxásra lesz szükség a singer elmondotta még: Nia pekingi hatóságokkal — xon előreláthatólag találkortk majd Pekingben Mao aki hozáíűzie: 6 maga nem Cetung elnökkel is. a Taskent (MTI) Háromezer-ötszáz kilométeres repülőút után, csütörtökön reggel Kijevből Tasken tbe. szovjet Üzbegisztán fővárosába érkezett a magyar országgyűlési kül- ; össze, s a döttség. Magyar, 'szovjet és üzbég zászlók díszítették a taskenti repülőtér főépületét, amely előtt Szagdi Szirazsgyinov, a köztársaság Legfelső Tanácsának elnöke, Alekszandr Abdalin, a Legfelső Tanács elnökhelyettese, a kormány tagjai, köztársasági és városi tisztségviselők fogadták a magyar delegációt. A magyar delegáció rövid pihenő után látogatást tett az Üzbég Legfelső Tanács elnökségénél. Nazar Mutcsanov, az elnökség elnöke hangsúlyozta népeink barátságainak fontosságát, függetlenül a roppant távolságoktól. Apró Antal, a magyar országgyűlés elnöke a küldöttség nevében megköszönte a köztársaságba való meghívást, a tervbe vett gazdag programot. Tájékoztatást adott a magyar országgyűlés szervezeti felépítéséről, törvényalkotó tevékenységéről, beszélt nemzetközi politikai helyzetünkről, külkereskedelmi kapcsolatainkról. # Marseille (MTI) Leonyid Brezsnyev, az S2KP KB főtitkára franciaországi látogatása során csütörtökön Ortoli iparfejlesztési miniszter kíséretében Marseil'» >e látogatott. Útjára eii ' irtc Kirillin szovjet miniszterelnök-helyettes és Gromiko külügyminiszter. A Marseille-i városháza |előtt hatalmas tömeg gyűlt francia—szovjet A másfélórás megbeszélést követően delegációnk városnéző körútra indult a másfél milliós lakosú üzbég fővárosban, amely gyorsütemben gyógyítja be a néhány évvel ezelőtti súlyos földrengés ütötte sebeket. barátságot éltetve, viharos lelkesedéssel üdvözölte megérkezésekor az SZKP főtitkárát. A városházén Gaston Defferre Marseille-i polgármester — aki egyben a francia nemzetgyűlés szocialista képviselő csoportjának elnöke is — üdvözölte Brezsnyevet. Hangsúlyozta, hogy személyében Marseille lakossága azt a férfiút is üdvözli, aki rettenthetetlen bátorsággal, fegyverrel a kézben harcolt a hitlerista agresszorok ellen, és aki most ugyanilyen rendíthetetlen kitarlás-al küzd a nemzetközi enyhülés ügyéért, az európai b'ztonsági értekezletért és a világbéke fenntartásáért. Leonyid Brezsnyev válaszában kije'entette, különösen nagy örömmel jött el Marseil le-be, ebbe a nagy kikötővárosba. Leonyid Brezsnyev ezután a városháza erkélyéről, az egybegyűlt tömeg lelkes [ul7'aaSzovjMÓ Md°o\t hoz, másrészt a mélytengeri Az esti órákban Leonyid tóinak forró üdvözletét tol- biológiai tudományok kuta- Brezsnyev repülőgépen viszmácsolta Marseille lakossá- tásához. szatert Párizsba. ginak. A marseille-iek a Brezsnyev Marseille-ben (kőz épen) Ortoli ipari és tudományos fcjlesztésügyi mlniszlcr (baloldalt), valamint Gromiko külügyminiszter (Brezsnyev mögött) társaságában Harcok Saigon környékén Jbleut vasárnap Iktatják be a Saigon (MTI) A partizánalakulatok si ceremónia idején kikandiNégy nappal Thíeunak, az egyébként két hét óta isimé- kál az ablakon, vagy megoktóbori dél-vietnami elnök- telt támadásokat intéznek jelenik a háztetőkön, választási komédia egyetlen Saigon közvetlen környékén jelöltjének és „győztesének" amerikai, francia—szovjet barátság, Leonyid Brezsnyev éltetésével válaszoltak az üdvözlő szavakra, és a városháza előtti téren felcsendült az internacionálé, majd a marsét llalse. Brezsnyev ezután sétahajón megtekintette Marseille kikötőjét, amely a földközitengeri térség legnagyobb kikötője. Délután Leonyid Brezsnyev a tengeri kutató társaLeonyid Brezsnyev > az NDK-ba utazik 0) Moszkva (TASZSZ) unió " Kortirhiihlsla Pártia Moszkvában bejelentettük, 'Központi Bizottságának főhogy a Német Szocialista titkára október végén baráti Egységpárt Központi Bizott- látogatásra a Német Deság telepét tekintette meg. ságának meghívására Leo- mokratikus Köztársaságba E társaság különböző tengerfenék-kutató berendezések előállításával foglalkozik, jelentős segítséget nyújt egyrészt a tengerek fenéktérsége kincseinek (olaj- és földgázlelőhelyek) feltárásányid Brezsnyev, a Szovjet- utazik. R SS mi iffiT E K. i X dél-vietnami és vasárnapra kitűzött beikta- thaiföldi járműoszlopok eltása előtt egyre inkább len. Saigon térségiébe helyeződ- xhieu vasárnapi beikta ti2ÜL fzinépi feUzubaciUo sának közeledtével egyre erők akciói. nagyobb nyugtalanság lesz A DNFF fegyveres ala- úrrá a dél-vietnami rendkulatat szerdáról csütörtök- őrségen. A küszöbönálló re virradó éjszaka sikeres „ceremóniára" tekintettel, támadásokat hajtottak vég- szigorú biztonsági intézkere Saigon elővárosában a déseket foganatosítanak. A fővárost védő dél-vietnami rendőrök éjszakánként már kormánvkatonasáíí ellen. A , . . ., „ „ dél-vietnami és az amerikai miP°k 018 -keresik" a ce" hadvezetóség egyelőre sem- remónla színhelyével szóimmiféle felvilágosítást sem szédos épületek lakóit, igaadott e csatározásokról A itatják őket. s azzal febombazasra emlékeztető de- .. , . , tonáctók zaja azonban a ló- nyegetőznek. hogy figyelVái'os szívében is hallható meztetés nélkül rálőnek volt. t mindenkii-e, aki a beiktatáGyUntölcslaoltvám/ok. díszcserjék, díszfák & Kecskemét-szikra! Állami Gazdaság Zsenmin Zsfpaekommentár A Zsenmin Zsipao tegnapi Kína jogainak helyreéllítászáma vezércikkben foglal- sára vonatkozó javaslat 23 kőzik az ENSZ-közgyűjés társszerzője, valamint sok döntésével, amely helyreállí- más baráti állam „az igaztotta a Kínai Népköztársa- ságossag elveiből kiindulva ság törvényes jogait a vl- foglalt állást, elvi alapon tagszervezetben. nyújtott segítséget orszáA lap megállapítja: a Kurikl?a,k"; döntés „az Egyesült Alta- , ..Savból Jdvö koszónetün- nemzetbi7mok imperialista politikáin- ke* fejezzük ki mindazok- amerikai elnök nemzetbizmta "ak a kormányoknak és né- ^nsáai főtanácsadói.. r peknek, amelyek az igazsag A KKP központi lapja oldalán foglaltak állást ebhangoztatja. hogy a népi ben a küzdelemben". Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 31-én. vasárnap valamennyi virágüzletünk 8-12 óráig nyitva tart Szegedi Kommunális Üzem bor báni faiskoláidnak LERAKATAIBAN: Csongrád, Szegedi út. Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság tér 49 Kiskunfélegyháza, Szegedi út. Kiskunhalas, Petőfi u. 31. Makó, Petőfi park 15 És telephelyünkön: KECSKEMÉT, BORBAS 50. Keresse fel legközelebbi tehpiinket! KIVÁLÓ MINŐSÉG! NAGY VÁLASZTÉKI HÚSIPARI KISGÉP ÉS HÚSFELDOLGOZÁSSAL kapcsolatos kéziszerszám-, tároló- és szállítóeszközök, állati és műbél, vegyi és egyéb anyag bemulat ót és kiállítást rendez 1971. november 15-én 10.30-tól az ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT a HOSSZÜHEGYI ÁLLAMI GAZDASÁG hajós-hildpusztal húsüzemében (Bács-Kiskun m.) New York Madrid Az ENSZ-közgyülés Pollti- Folytatódik a barcelonai kai Bizottsága szerdán foly- Seat Autó Művek munkátatta a vitát arról a kérdés- Sainak sztrájkja. Csütörtöről, hogyan hajtják végre a kön beszüntették a munkát nemzetközi biztonság meg- az eddig működő részlegek szilárdításáról a közgyűlés dolgozói is. A sztrájkotok múlt évi ülésszakán elfoga- képviselői ellátogatnak a kördott deklarációt. nyékbeli gyárakba és üzeWashinglon mekbe, és általános sztrájkA Fehér Házban lezajlott ra szólítják fel a munkásoünnepélyes fogadtatás után kat. Tito és Nixon elnök nyom- Párizs ban megkezdte tárgyalásait. A francia minisztertanács Kf*óbb csatlakozott hozza- cgütörtöki ülésén törvényterjuk Vldoje Zsarkoylcs, a ju- vezetet hagyott jóvá, amely goszláv elnök kíséretének megtiltja a biológtal fegvvetagja és dr. Kissinger, az rek gyártását. tonsági főtanácsadója. Helsinki Tokió A Béke-vllagtanács nvilatNicolae Ceausescu román kozatot tett közzé, s ebben államfő jövő év februárjában élesen elítéli a görög „fehivutalos látogatást tesz Ja- kete ezredesek" újabb megpánbun — közölték csütör- törlő letartóztatás) hullátökön japán kormánykörök, mát. Napról napra közleméCeausescu Szato miniszter- nyek jelennek meg arról — elnök tuvalyi meghívásának hangzik n nyilatkozat —, tesz eleget. Tokiói értesülé- hogy üldözik azokat, akik sek szerint a román államfő szembeszállnak az elnyomó a két ország közötti gazda- rezsimmel. működés kérdéseiről fog tár- ...... 0 . . ... gyalnl japén hivatalos sze- Abda11,lah ,Szalah- Jordá" mélyiségekkel. S^A^"^i?1'^ szardán _ . 12 órát töltött Damaszkusz* Bejrut ban. s ezzel megindult a n». fgy ptbr? é* Kad~ lesztin gerlllamozgalom fölhafi líbiai elnökök szerdán számotasa nyomán megromkéső este Tripoliban meg- lott szíriai-jordánlai viszony k«d«k tárgyalásaikat. A normalizálódása. Augusztus^l.tLí. t' ban SzIria 1«arta jordániai nácskozás kezdetéről hírt határait és megszakította egyéb részleteket nem kapcsolatait Husszein rendközölt. Annyit mondott csak. szerével. Hasonlóképpen tett b?«y ?n ,é? Kadba"" Irak is. amely azonban némegjelentek a líbiai h4ny héttol ezelőtt íöloldotta forradalmi parancsnoki ta- - hntiírxiSrat nács tagjai, valamint Egylp- a nalarzarattom tripoli nagykövete. Prága London A hivatalos látogatáson Angliában a lordok háza Prágában tartózkodó Leskicsütörtök este döntő több- nen finn külügyminiszter seggel — 451 szavazattal 58 tiszteletére kollégája, Jan ellenében — megszavazta Marko szerdán a késő esti Nagy-Britannia csatlakozását órákban fogadást adott a a Közös Plachog. Cernin-palotában.