Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-21 / 248. szám

61. évfolyam, 248. szám 1971. október 21., csütörtök Ara: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Barátsági gyűlés a kábelgyárban A latin-amerikai delegáció Szegeden A kábelgyári gyűlés elnöksége. Gustavo Espinoza beszél Takáts László (elvételei A barátsági gyűlés résztvevőinek egy csoportja Tegnap délelőtt érkezett pártszervezete rendezett. A A barátsági gyűlésen fél­Szegedre az a kéttagú latin- gyűlésen jelen volt dr. szólalt Gustavo Espinoza és amerikai küldöttség, amely Koncz János, az MSZMP Ignacio Mejia is. Mindket­az Országos Béketanács, va- Csongrád megyei bizottságá- ten a Latin-Amerika társa­lamint a társadalmi és tö- nak osztályvezetője is. dalmi átalakításáért folyó harcról számoltak be. A gyűlés az Internacionálé megszervezetek által ren- Miután a munkásőrzenekar dezett latin-amerikai_ hét ke- eljátszotta a DIVSZ-indulót, haneiaiva, art véeet utána retében baráti látogatást 0sfcó Laiosné a evár Dárt- ?gJ,, ^ , , u., na tesz városunkban L,a]Osne, a gyar pari küldöttek baráti beszélge­tem varosunKDan. szervezetenek titkára nyitót- t frilvt„ttak _ evár dr,_ Delelott a Hazafias Nep- ta mes _ gyűlést ÜnneDi test.. ,yt, ,a a gyar aoi front városi bizottsáeán fo- í. TI^ t, 8y . T gozóinak képviselőivel, trónt varoM Dizottsagan ro- beszédet Darvast István, a 6 Tpenan eJfQ ar orvostudo­gadtak a küldöttség tagjait, Mnsrvar Hírlan főszerkesztő- . gnap e®te az, , fiustavo E<tvino~a nerui tan- rlagyar "lr .p mányi egyetem hallgatóival au .- r W -If Je- 32 Országos Beketanacs talá]k„7tak a deleeáció tae­székvezeto egyetemi tanart, a aipinak~ tartott Beszédében uuaiKOZtaK a aelega,,10 8 Limai Béketanács tagját és fS&JSSbi JJ™S^S ™YSldr getlenségért, emberi jogokért SzönlöSTvendfiklf Dr. Vetró Gábor, az egyetem KISZ-bizottságának titkára mondott beszédet. Ezután ba­mimkai titkárát. Dr. Ked- folytatott harcát méltatta. vessy György, az Országos Beszélt a földrész elmara­Béketanács tagja, a népfront aottságáról, és annak leg­városi elnöke üdvözölte őket főbb okár61 az amerikai lm- -ti beszélBetésre került sor A fogadáson többek kozt perializmus, a neokolonializ- „eive^S vettek rSzeee­reszt vett dr. Ozvald Imre, mn„ hatásairól amelv mee- meIyen reszt veneK a özege­az MSZMP városi bizottsá- nyomSa S eltSa a ta- den tenu10 kulföldl dlákok A latin-amerikai vendé­gának titkára, Gyárfás Mi- tin-amerikai országok tár­hály, a megyei pártbizottság sadalmi-gazdasági fejlődését. osztályvezető-helyettese Zi^TZT gek ma a Tömörkény gimná­osztalyvezeto helyettese, Méltatta annak a jelentőse- ég József sAUila elnökhelyettese, Eitlerné dr. h°0V ^eldnul Kubában Tudományegyetem latin. Papp Gyula, a városi tanács géT~hogy~ például 'Kubában ziumot és a József Glnökhölvfittcsö Eitlerné di* — m Szilágyi Júlia,' a Hazafias meptört az amerikai impe" amerikai tanszékét látogat­Népfront megyei alelnöke, rializmus befolyása. ják meg. Molnár Sándor, a Hazafias Véget ért az afrikai csúcs Tegnap, szerda hajnalig tartó ülésen a „Mogadishu-i nyilatkozat" elfogadásával ért véget a kelet- és kö­zép-afrikai országok 7. csúcsértekezlete. A nyilatko­zat élesen megbélyegezte a fajüldöző Dél-Afrikát és sür­gette, hogy az afrikai álla­mok szakítsanak meg min­den kapcsolatot ezzel az or­szággal. A résztvevők határozatot fogadtak el, amely elítéli Dél-Afrika legutóbbi „bű­nös és barbár agresszióját" Zambia ellen és megígér minden támogatást, amelyre Zambiának szüksége lehet. (MTI) Grecsko távirata Andrej Grecsko marsall, szovjet honvédelmi minisz­ter táviratban üdvözölte Ni­kola Ljubicsics hadseregtá­bornokot, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság nemzetvédelmi minisz­terét, Belgrád felszabadulá­sának 27. évfordulója alkal­mából. (MTI) Vita a KNK ENSZ­jogairól Szerdán az ENSZ-közgyű- sek egyenesen arra gyanak-. lés kínai vitájának harma- szanak, hogy dr. Henry Kis­dik napján Svédország kép- singer első pekingi misszió­viselője nyitotta meg a fel- ja alkalmával valamiféle szólalások sorát. A vita üte- „hallgatólagos megértés", me érezhetően gyorsul, a jött létre Washington és beszédek rövidülnek, a kül- Peking között abban, hogy döttek többsége az ismétlő- a Nixon-kormány bel- és dő érvekre és ellenérvekre külpolitikai „elkötelezettsé­hivatkozva, csupán kormá- gei" megkövetelik fellépését nya álláspontjának és sza- az ENSZ-ben a tajvani re­vazási szándékának megin- zsem mellett, de ennek nem doklására szorítkozik. kell szükségszerűen zavarnia A vita első két napján 26 a két kormány kapcsolatai­ország képviselője fejtette ki nak normalizálását. IV^ások álláspontját, szerda estig viszont hajlanak arra a né­legalább további 16 küldött zetre, hogv Kissinger jelen­felszólalása hangzott el. A legl második pekingi misszi­gyorsuló ütem alapján egyes ója bizonyos új keletű nehéz­megfigyelők lehetségesnek ségekre utal Nixon elnök tartják, hogy már a hét vé- tervezett pekingi látogatásá­gén sor kerülhet az első val kapcsolatban, s a pekin­szavazási erőpróbára. gi helyzet tisztázódása előtt A vita eddigi menete nem az USA alkudozási űtőkár­hozott különösebb meglepe- tyaként mindenképpen sze­tést, a tagállamok az előre retné „kézben tartani" Taj­jelzett álláspontoknak meg- van ENSZ-tagságát. felelően foglaltak állást. , ÉNSZ-közirvűIés kínai Annyi bizonyosnak látszik, kozgyul« kirm hogy határozott többsége S&J^^SSL van a 21 társszerző támoga- ^f" ' - J1^' tásával előterjesztett albán ^ határozati javaslatnak, amely ^ors e^^után­assas^ rssssa ElíSZ-metíiévelők köré- j°gainak helyreállítása az befSbtTéténk tSL f*® ^T^ir^'' gatások tárgya Washington epn.ek ™nden, logjkas ko" iLnetszútóan ellentmondó- vetkezményével együtt. sos kínai politikája. Egye- A francia küldött kijelen­_tette, hogy Kínát egyetlen A francia építési és lakásügyi miniszter Budapesten Szerdán Budapestre érke- Bondor József és Albin zett Albin Chalandon, fran- Chalandon miniszter buda­cia építésügyi és lakásügyi peeti találkozója lehetővé te­miniszter. A Ferihegyi repü- h összehangolt prog­lőtéren Bondor József fogad- • ~ , , . ta a francia vendéget. Ott ramot dolgozzanak ki az volt Gérard Amanrich, a Építésügyi és Városfejleszté­Francia Köztársaság buda- s| Minisztérium és a Fran­pesti nagykövete is. cia Építési és Lakásügyi Mi­Francia K^W nisztérium közötti műszaki­és lakásügyi miniszterének tudományos együttműködés budapesti látogatására Bon- fejlesztésére, dor József építésügyi és vá­küldöttségnek kell képvisel­nie az ENSZ-ben. s ezt a küldöttséget a Kínai Nép­köztársaság kormányának kell elküldenie New Yorkba. Lengyelország állandó ENSZ-képviselője felszóla­lásában emlékeztetett rá; hogy országa, a többi szo­cialista országhoz hasonlóan, a legutóbbi 22 év folyamán következetesen szorgalmazta a KNK ENSZ-jogainak hely­reállítását és a Csang Kaj­sek-rezsim képviselőinek el­távolítását. A lengyel küldött befeje­zésül a „fontos kérdés" ja­vaslatról szólva hangsúlyoz­ta: a közgyűlésnek megkell akadályoznia, hogy egy vég­képp megbukott politika ve­reségét ügyrendi manőverek mögé rejthessék. rosfejlesztési miniszter meg­hívása alapján került sor. Ez a találkozó fontos állomása a magyar—francia műszaki­tudományos együttműködé­sének, amelyről a két ország külügyminisztere 1966 nya­rán írta alá Budapesten a hosszú lejáratú megállapo­dást. Népfront megyei bizottságá­nak titkára, Hofgesang Pé­ter, a népfront városi titká­ra, valamint a szegedi és a megyei társadalmi és tömeg­szervezetek, és a fegyveres erők képviselői. A fogadáson baráti beszélgetést folytattak a latin-amerikai népek hely­zetéről, a szabadságért foly­tatott imperialistaellenes küzdelmükről, társadalmi és gazdasági problémáikról. Délután a kábelgyárban Kakuszi Géza igazgató is­mertette a gyárba látogató küldöttekkel az üzem törté­netét. A beszélgetés során a delegáció tagjai és a gyár vezetői között érdekes esz­mecserére került sor a ma­gyarországi iparfejlesztés kérdéseiről. A gyár kultúrtermében tartották meg a baráti gyű­lést, melyet a népfront vá­rosi bizottsága, a KISZ vá­rosi bizottsága és a gyár Napirenden az egységes ingatlannyiivántartás A Mezőgazdasági és Elei- szefüggő intézkedéseket tár- tői az időponttól kezdve a mezésügyi Minisztériumban gyalták meg. telekkönyvi ügyek intézését a megyei tanácsok elnökhe- A hatásköri és szervezeti és a telekkönyv továbbveze­lyetteseinek, a mezőgazda- változás előkészítésével és lését a megyei tanácsok sági és élelmezésügyi osz- végrehajtásával kapcsolatos szakigazgatási intézménye­tályvezetőinek, a megyei bí- teendőkről dr. Markója lm- ként működő földhivatalok róságok elnökeinek, vala- K ^ igazságügyi miniszter látják majd el Egyidejűleg mint a megyei földhivatalok helyettese, valamint dr hozzálátnak az egységes in­vezetőinek részvételével goós Gábor, a mezőgazda- gatlanyilvántartás létreho­szerdán orezágos értekezletet sági és élelmezésügyi mi- zásának előkészítő munkái­tartottak Az értekezleten az niszter első helyettese tájé- hoz. is. Ezzel kapcsolatban egységes ingatlannyilvántar- koztatta az értekezlet részt- az értekezleten kulon hang­tási rendszer és szervezet vevőit. A kormányhatározat súlyoztak a kormánynak azt kialakításáról, valamint a értelmében — az egységes az igen fontos irányelvét, földügyi szakigazgatási te- ingatlanyilvántartás kiala- hogy a szervezeti és hatás­vékenység továbbfejlesztésé- kításának első lépéseként — köri változás a telekkönyvi ről szóló a közelmúltban a földhivatali és a telek- és földnyilvántartási ügyek megjelent kormányhatá- könyvi szervezetet 1972. ja- intézésében nem okozhat rozat végrehajtásával ösz- nuár 1-ével összevonják. Et- fennakadást. Befejeződött e szocialista hazafiság kérdéseivel foglalkozó tanácskozás Egerben, a városi tanács helyes történelmi felfogás dísztermében szerdán befe- kialakítását az általános is­jeződött a szocialista hazafi- kólában kell megalapozni, a ság kérdéseivel foglalkozó történelmi igazságot a diá­kétnapos tanácskozás, ame- kok életkori sajátosságaihoz, lyen részt vett úr. Orbán körülményeihez alkalmaz­%4szló. a Művelődésügyi Mi- kodva, megfelelő színvonalon niszter első helyettese és kell oktatni. Az igényességet Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, megköveteli, hogy az általá­honvédelmí miniszterhelyet- nos iskolák történelem köny­tes, politikai főcsoportfőnök vei évfolyamonként és is. Az évenként ismétlődő évenként mintegy száz-két­hagyományos egri tonácsko- százezres, a középiskoláké záson ez alkalommal a „ha- mintegy ötvenezres példány­zafiság — történettudomány számban jelenik meg. A kö­— történelemtanítás" téma- zépiskolákban egyre inkább körével foglalkoztak. dr. tudomásul veszik már a ku­Köpeczi Béla akadémikus- tatások eredményeit, az ál­nak, a Magyar Tudományos talános iskolai tankönyvek Akadémia megbízott főtit- azonban elmaradnak a kor­kárának vitaindító előadása szeru kovetelmenyektol. alapján. Neves írók, törté- A tanácskozás az elnöklő nészek, pedagógusok, nép- Vass Henriknek, a Párttör­művelők, ismert közéleti ve- téneti Intézet igazgatójának zetők mondták el tapaszta- zárszavával ért véget, aki tataikat, velemenyuket, ja- , . ° , vaslataikat a sok kérdést hasznosnak eredmenyes­érintő vitában. nek ítélte az egri tudomá­Rámutattak arra, hogy a nyos fórumot.

Next

/
Thumbnails
Contents