Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-17 / 245. szám

c VASÁRNAP, 1971. OKTÓBER 17. 5 ... m ' Juhász Gyula Kodály Zoltán Magyar László TEMETETLENÜL Balástyán holtan találtak ta­nyájaban. egy embert. A hivata­los, megállapítás szerint július és szeptember között halt meg. En­nél pontosabban nem tudni, mi­tor. Hónapok múlva vették ész­re. az biztos. Júliusban vitte a postás az adóívet. Bemenni nem tudott, a rostélyba fűzte. Szeptemberben a fölszólítást vitte, hogy Ideje lenne már az adót befizetni. Azt is belűzte a lécajtó hasítékjába. A halott ember erre se fizetett. A tanya ötven méterre ha van az aszfaltos úttól. Százak járnak el mellette naponta Szomszéd­ja az új temető. Senki nem vet­te észre, hogy itt is temetni ké­ne. Másik oldalról éppen a te­mető csősze lakik, ö sem tudta, hogy ez az ember a fönnhatósá­ga alá költözne, ha lenne, aki kiviszi oda. Júliusban, augusztusban és szeptemberben, bomlasztó káni­kulában temetetlenül feküdt ta­nyáján a balástyai ember. Ru­hástól a földön. Legalább két hó­nap. — Nem olyan biztos az. Lehe­tett négy hónap is. Ki tudja megmondani? Ezt már a mindig okos utca *mbere teszi hozzá. Kinek hiányzott először a ta­nya lakója? A kéményseprőnek. Kotorta volna a kéményt, de nem juthatott be a házba. Látta kívül a lakatot, gondolta, el­ment valahová. Befűzött ő is egy papírt, hogy majd jön máskor. Neki tűnt föl először, hogy a pa­piros hetek múlva is ott ma­radt, a lakat is ugyanúgy állt, és az állatok mind elpusztultak. Nézte a lakatot, észrevette, hogy azt belülről is ki lehet dugni. A ta­nács emberei akkor törették be az aitót. Aki látta: — En ilyet még nem láttam. Nem merem elmondani, milyen volt. Aki nem látta; — Ilyen még nem fordult elő. És erre nincs magyarázat. tt Milyen volt a balástyai em­ber? Akit értem, megkérdeztem. — Zárkózott volt. Azt mond­ják, se a lányával, se vejével, se fiával nem fért meg egy födél alatt. A feleségét se tűrte. — Nem ismertem Iszákosnak. — Elnagyott ember volt. Leg­először a családja hagyta el. — Egyszerű - ember volt. Vég­telenül egyszerű. Azt tudom ró­la. mert velem egykorú. hogy amig szülei éltek, ök tartottak a gyeplőt. Régen nagykorú volt már, elmúlt harmincéves is, de pénze még mindig csak akkor volt, ha kapott. O is ilyen, ma­radt. Élt 61 évet. — Előtte minden bajra panasz­kodott. Azt mondják, beteglapot is kért. — Nem igaz. hogy rigolyás volt Zárkózott, semmi más. Egy­szerű. zárkózott ember. Mégis érthetetlen. Két hóna­pig senkinek nem tűnt föl, hogy orra bukott, és nem kelt föl töb­bet? A lánya ezt mondja: — Kicsi korunktól kezdve nem törődött velünk. Anyánkat ütöt­te-verte. Inni nem ivott, talán idegi alapon volt összeférhetet­len. Nem jártunk hozzá, legin­kább a bátyám felesége szokta meglátogatni Ütőn. ha találkoz­tunk. köszöntünk egymásnak, más nem volt köztünk, ö se lá­togatott meg minket. Közel a szomszédok, észre kel­lett volna venniök! — Jó szomszédja soha nem volt. Senkivel nem járt össze. Mindig bezárkózott, mintha fél­ne. Azért hagyhatta kívül a la­katot, ne tudják, hogy otthon van. Hatvanegy éves. téesztag. Te­hát nem nyugdíjas. Innen se hi­ányzott? óvatosságból először egy má­sik téesz elnökét kérdezem az utcán, mennyi idő alatt tudja ő meg. hogy valaki elmarad a munkából. — Egy hét múlva tudnom kell. — És a brigádvezető? — Három napon belül észre­veszi. Fölteszem ugyanezt a kérdést az illetékes szövetkezet elnöké­nek is. Ez nagyobb gazdaság, másképpen jön a válasz. — Mikor tudom meg? Talán csak az év végén. Amikor nézem a kimutatásokat. Ha nagyon utá­na akarok járni, lehet, hogy na­marabb is. Ágaskodott bennem a kérdés, de nem mondtam ki. Pedig jó lett volna megtudni, ha egy te­nyészbika eltűnik, azt is csak év végén veszik észre? Kérde­zek inkább tovább. — A brigádvezető mikor tud­ja meg? — Ha szerencséje van. egy hó­nap múlva megtudja. De ha át­megy valaki a szántóföldről a szőlőbe. 6 se észleli az elmara­dást. Most mondom csak meg. miért kérdezem. Itt se érez felelőssé­get senki. — A családja tehetett volna érte valamit. A brigád ve aetó többször is járt nála, hogy ga­zos a föld a tanya mellett, föl kellene szántani. Látta, hogy kí­vül a lakat, eljött. Az iroda ablakából mutatják meg, melyik az a tanya. Három perc nincsen gyalog. — Értse meg, magányos volt. Olyan bozótos az udvara. ha ott matat, azt se látja meg senki. Hat még ha nem matat! — Van még ilyen magányos emberük? — Van. Egy. — Vele is megeshet ugyanez? — Meg. A téesz termel. A mostani öregeik közös földjén termel. Azért, hogy a paraszt emberibb ember legyen. Megemészthetet­len nekem, hogy a másikkal is megeshet ugyanez. — A család tehetett volna ér­te valamit. Koros ember a falu plébánosa, ö mit mond? — Régóta temetek, de ilyen esetem még nem volt. Kegyet­lenül megrázott. Hozzátarto­zói vannak, a tyúkok meg­döglenek, mégsem veszik észre. Egy vallásos ember: — Más itt a hiba, kérem. Anyagiasak a balástyaiak. Csak a pénz, a pénz, a pénz! Pénz az istenük. Egy nem vallásos ember: — A pénz a mindenük. Na­gyobb isten az istennél. Ismerősöm, jó barátom mond­ja: — A magam faluját köteles­ségem szeretni. De szidni is! A fajtámat szidom, ha szidom. Aki itt tisztességgel körülnéz, ha­mar elszédül. Soroljam az esete­ket? Olyan kamrában tartotta valaki öreg édesanyját, ahová a kutyát nem lökné be. Mert azt tudja, hogy a kutyának levegő kell, mozgás kell, élet kell. Az öreg szülének semmi sem kell. Mars a kamrába! Menj körül a faluban, érdeklődj! Hallani fo­god, hogy valaki évekig kötélen tartotta tulajdon öccsét, mert el­mebeteg volt. Csöndes, ártatlan beteg. Volgán hetvenkedő em­berről azt is megtudod, hogy is­tállóba tette ki meghalni édes­apját, mert ugye, a nagy házba, a szép, új házba mégse vihette be. Ez is Balástya. Az újgazdag Balástya. Mondjak m^g példát? — Inkább magyarázatot! — Mondok. Ezeket az embere­ket a hirtelen jött jómód ütötte el. Az önzés. Őfelsége, a forint. Ha megmaradnak a maguk sze­génységében, ha leélik életüket Volga nélkül, palotányi nagy ház nélkül, flanc, törtetés, nagyzolás nélkül, akkor imádságos könyv­be való szép példákat írhatnál, mennyire becsülik öregjeiket. — Most kit okolsz? — A családot A gyerekeit. — Kegyetlen volt hozzájuk. — Apjuk volt! — Mindegy, hogy milyen? — Mindegy. Aki poklot látott már családi közelségben, az nem tud ennyi­re sarkosan fogalmazni. Hány lapátra való senkiházi rongyem­ber takarózhatna ezzel a föl­mentessel. Aki szétszórja gyere­keit, mint a vakon született kő­lökmacskákat, az a vér szerinti apaság jogán ne mondja ki, hogy jussom van a család szere­tetére, mert megöregedtem. Aki­nek álmokat reszkető rossz em­lékei vannak apjáról, nem min­dig tud megbocsátani Nem tudom eldönteni, a ba­lástyai emberre melyik ítélet il­lik. Ha jól tájékozódunk, régen nem a temetővel szomszédos ta­nyánál járunk már, hanem úgy általában Balástyán. Mert min­denki ezt mondja: — Véletlen lehet, hogy két hónap múlva találták meg, de az is lehet véletlen, hogy két hónap múlva egyáltalán megta­lálták. És sorolják: öregek élnek a tanyákon, sok köztük a magá­nyos, magatehetetlen öreg, Akad gyerek, aki nem szeret vissza­nézni oda, ahonnan kikecmer­gett. Néha az öregek te mentőn — Jaj, lelkem, áldott jó gye­rek az én fiam, de annyi a dol­ga, hogy nem jöhet minket aj­nározni. Megértheti. Vagy a másik: — Ha itt fordulok föl, ha • kutyák kaparnak el, akkor se megyek be. Én itt születtem, apám is, nagyapám te, itt is haltak meg, itt kell meghalnom nekem is. Ez a törvény. Balástyáról átléptünk az egész tanyavilágba. De ha visszaka­nyarodunk, józan ésszel nem tu­dunk magyarázatot adni. Ez as ember köztünk élt, körülötte emberek laktak, jöttek-mentek. A halotti bizonyítványon ez áll: A halál oka: szívelégtelenség. Akárhogyan csűrjük, csavar­juk, a temetetlenségé te az. De orvosilag nem mutatható ki. HORVÁTH DEZSŐ EZ MEG AZ Litván diáklány operája A litván televízió bemutatta Yurate Baltramevunaite, 17 éves diáklány gyermekoperáját, me­lyet Antanas Baranauskas. 19. századi litván költő „A kismedve betegsége" című műve alapján írt. Yurate Kaunasban végzi is­koláját. majd megpályázza a konzervatóriumot. Kedvenc idő­töltései közé tartozik a zongora, a nyelvtanulás, a rajz és a vers­írás. A litván pedagógusok voltak az elsők a Szovjetunióban, akik a középiskolai oktatást zene-, tánc- és festő-tanfolyamokkal bő­vítették ki. Ezredik születésnap üzbekisztán a jövő esztendő­ben megünnepli Kelet nagy tu­dósa, Abu Reikhan Birunj szü­letésének ezeréves évfordulóját. A matematikával, fizikával, ás­ványtannal, történelemmel és filozófiával foglalkozó Biruni je­lentősen hozzájárult a világ­civilizáció fejlődéséhez: ő volt az első, aki megszerkesztette a Föld modelljét és kiszámította nagy­ságát Az asztronómia és geodézia területén kifejtett munkássága elismeréseiképpen róla nevezték el az egyik Hold-krátert. Készül a Mars-járó ? Szakemberek véleménye sze­rint hamarosan lehetségessé vá­lik egy „önmozgó apparátus" lét­rehozása, amely a Lunohod 1­hez hasonlóan, ezúttal a Mars titkait kutatná. Ez a készülék természetesen sokkal bonyolul­tabb. mint az automata hold­járó. Egyrészt nagyobb mozgási szabadsággal rendelkezik, majd. másrészt pedig képes lesz biz­tonságos utak kiválasztására. Felruházzák továbbá önálló ku­tatói képességekkel is. Mind­ezek következtében lerövidül majd az adatgyűjtéshez szüksé­ges idő. A Mars-kutatás programjának kővetkező fázisa a Mars—2 és a Mars—3 űrállomás lesz. Rezervátum a Bajkál-tó környékén Szibéria látványossága, a Baj­kál-tó, Eurázia legnagyobb és a világ legmélyebb friss vizű ta­va. A tó környékét most állami rezervátummá alakítják át. Kü­lönleges védelem alá helyezik a 35 millió kat. hold nagyságú taj­gát. melyen keresztülfolyik a Sajkáiba torkolló 336 folyó. Be­tiltották ezen a területen a favá­gást is Az erdőn keresztül körülbelül 2500 mérföld hosszúságú utat és moteleket építenek az idelátóga­tó turisták részére. Flamand festmények A flamand és a holland iskola 16—17. századi mestereinek fest­ményeit állították ki a litvániai Kaunas város képtárában — töb­bek között Rubens és Francia Snyders alkotásait. A gyűjteménynek érdekes tör­ténete van. A festményeket litván és lengyel mágnások vásárolták Nyugat-Európában, majd később a kaunasi képtár tulajdonába ke­rültek. A nácj megszállás alatt a képtár egyik alkalmazottja egy katolikus templom falába rejtette az értékes műveket. A megmen­tő sorsa ismeretlen, s a gyűjte­ményt is elveszettnek hitték, egé­szen addig, míg sor nem karúit a templom restaurálására.

Next

/
Thumbnails
Contents