Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-17 / 245. szám

VASARNAP. 1971. OKTÖBER 17. 7 HALLÓ, SEGÉLYSZOLGÁLAT? — Halló 31-32-21? — Igen, itt a segélyszolgálat. — Kérem, jöjjenek olyan gyor­san. ahogy csak lehet. A cím X falu. jobbra az első ház, az or­szágúinál, mindjárt a kanyar után! Nem, nem történt szerencsét­lenség, sót, nem súlyosan meg­betegedett emberről volt szó, még csak nem is gázrobbanásról és a víz sem öntötte el a pincét. A telefonáló paraszt egy kü­lönös formájú agyagedényt szán­tott ekéjével a földből. Megtisz­tította a korsót, majd elment a tanácsházhoz és felhívta a fenti számot: jöjjenek ki, nézzék meg a leletet, talán valami igazán régi és értékes dolgot talált. . Az Archeológiai Segélyszolgá­lat a maga nemében egyedül­álló intézmény az egész világon. Hivatalos neve: a Varsói Állami Archeológiai Múzeum ásatási se­gélyszolgálata. Hat évvel ezelőtt jött létre. De vajon tényleg olyan fon­tos-e, hogy néhány özönvíz előtti csont, vagy agyagkorsó pár cse­répdarabjáért szirénázva a szín­helyre rohanjanak? Mit jelent annyi ezer év után egy kis ké­sedelem? Valójában a siker sok­szor pillanatokon múlik. Néha ugyanis egyetlen perc elég ah­hoz. hogy eldöntsék, felbecsül­hetetlen értékű leletet menthet­nek meg a tudomány számára, vagy sem. Előfordulhat, hogy ha késlekednek, valaki gondatlan­ságból tönkreteszi, esetleg elvi­szi „emlékbe" a talált régiséget. Az archeológiában döntő szere­pet játszik a véletlen, amelynek sok jelentős tudományos siker kö­szönhető ... Az ötven jávorszarvas-, őstu­lok- és szarvasfogból készült nyakláncot például egv építésnél felfedezett sírban találták meg. A különös ékszer valamikor egv 30 éves őserdei asszony nyakát díszítette, akit kedvenc nyaklán­cával együtt, körülbelül 3700 évvel időszámításunk előtt te­mettek ide. A lócsontból faragott korcso­Ivákat a 0. század kezdetén ké­szítették s a 10 éves Krzysio fe­dezte fel őket a Narwia folyó mentén, amikor apjával együtt gombát gyűjtött. Gondosan, rongyokba csavarva és agyagréteggel beborítva 2,71 kilogrammos mammutfogat hoz­lak be az intézetbe. Az értékes leletet a Bialistoki Vajdaságban találták. Legutóbb például a következő levél érkezett: „Egy kőoszlon megtalálását jelentem, amely hasonlít az athéni Akropolis osz­lopaihoz". A levélhez mellékelték a lelet rajzát és egy térképet, amelyen látható volt a lelőhely, valamint az, hogyan lehet a leg­jobban megközelíteni. Az első szemrevétel után — amennyiben kiderül, hogy a le­letet nem lehet elvinni, vagy esetleg remény van a területen még más leletekre is — követi a szolgálatot egy minibusz a megfelelő eszközökkel és a fo­tósból és rajzolóból álló ásatási csoporttal. A segélyszolgálathoz évente több mint száz jelentés érkezik. Speciális kartoték tartalmazza az összes információkat, neveket és címeket. És kik azok. akik az archeológusok segítségére siet­nek? Az első helyen a tanárok és iskolások állanak, azután az ál­lami gazdaságok dolgozói és a parasztok, mérnökök, techniku­sok. katonák, de van közöttük kilencéves kislány, vagy hetven­éves nyugdíjas is. Foglalkozásuk és koruk nem fontos. Sokkal fontosabb az önzetlen szenve­dély. az előzménvek iránti ér­deklődés és a múlt titkainak a kutatása. A képzőművészetnek, a mű­vészi gyakorlatnak két szélsőséges alapállása van. Az egyik az intel­lektuális élmények fontossá­gát hangsúlyozza, kiállítások eredményeiből, folyóiratok cik­keiből, viták, beszélgetések, szel­lemi csatározásaiból okulva ala­kítja világát. A másik véglet a spontán anyagalakítási ösztönök­nek enged nagyobb teret, az anyagba torkollik, annak törvé­nyeit tiszteli, ahhoz alkalmazko­dik, abból építi művészetét. Én az utóbbival köteleztem el ma­gam. Ez a hitvallás, ars poetica állandó valóságközelséget, és folyamatos munkatevékenységet tételez fel és kíván meg. Így tudok eljutni művészetem céljá­hoz és egyben eredményéhez, az anyagban rejlő stabil emberlé­nyeghez. Műterme egyszerre műhely és templom. Szent műhely és pro­fán templom. Körben szobrok, gipszből, kőből, fából, fémből. Rég elkészültek és most szüle­tők. Munkapadok száz és száz szerszámmal. És a kalapács, a hatkilós. Melegítőben, svájci­sapkában fogad. Hetvenévesen is keményen dolgozik. Tudatosan fejlesztett izmai régi rugalmas­ságúak, művészete kiapadhatat­lan. Fejét is, mintha kemény fémből kalapálták volna. Az évek, a munka, az élet kalapács­ütései. — A portrészobrásznak rutin­ra van szüksége. Ennek meg­szerzése hosszú, tudatos munka eredménye. Először modellről mintáztam, aztán csak néha pil­lantottam rá, később az utcán megfigyelt arcokat formáltam szoborrá. Ma már évtizedekkel ezelőtti arcokra is úgy emlék­szem, hogy szobor születik belő­le. A fényképet is úgy megta­nultam, mint a jó diák a ver­set. Az emberi fej a legizgalma­sabb természeti forma. Egy­szerre ányagi és szellemi, egy­szerre anatómiai és művészi kö­zeg, egyszerre tömör, emberi lé­nyeg. A szobrászok legemberibb feladata a portré. Émberi fejet Kiss Dénes Fazekas Lajos ÚTI MOZAIK A nyár rózsáival messze szalad a szél utakon gurul tekinteted vonásod pördül át levelekével mosolyod fönnakad az út peremen Házak egykedvű szürkesége belchasad az őszi szélbe Nem táncoltatnak napot az elszabadult ablakok Este nem kelnek ki elvetett csillagaink felhők giz-gaza fedi az égi mezőt hajad függönye lóg az utca fölé lábad kopogását viszik magukkal gépkocsik villamosok nesztelen borzong kövek bőre Bennem futás irama ébred arcomból árad a szél süvítése nevetésed vérezve utánozzák elejtett üvegfigurák Utaztam városokba, országokon át, álltam pályaudvarok hűs csarnokában; amíg más vidáman öielle rokonát, a régen-távozót szerelemmel vártam. Jártam a tiszta Alpokban, ahol a felhők a hegyeket ölelik, s ahol a kis faluk odahúzódnak a hegyekhez, föl a fenyvesekig. Merengtem reklámok fényzuhalagában. mig dörgött mögöttem Milánó vas-szíve; Nápolyban szép Dél szegényeivel háltam, s néztem a szédítő terek fényeibe. Délen azúr tengerben fürödtem, számhoz csapta sós karaját a ha, S távol, mint egy szörny, csatahajó tűnt föl, messze-szigetnél hatalmasabb. Lenin Michelangelo TÁPAI ANTAL MŰHELY EBEN sokféle módon lehet mintázni. Meghatározza a modell és meg­határozza a művész egyénisége is. Van olyan szobrász, aki a modell köré gyűlt jelképes mon­danivalót formálja téri rendszer­ré és van olyan szobrász is, aki a valóság pontos visszaadását, a leghűbb tükrözést tartja fontos­nak, azt, hogy a közönség ráis­merjen. ismerősként üdvözölje a szoborrá formált alakot. Van olyan portrészobrász, aki modell­ről dolgozik, és olyan is van, aki emlékezetből. — Aki vörösrézből pléhido­mot csinál, az bádogos. A vörös­réz a legelaszti kusabb szobor anyag. Nagy a kohéziója és ré­szecskéi nyújtás, elvékonyítás nélkül is eltolhatók az anyag­ban. Szobrász! alakításának kor­látai szinte nincsenek. Egymás mellett sorakoznak rézből kalapált portréi. Családta­gok, jó barátok, művészek. Édes­apja és lánya, Juhász Gyula bús feje, Kodály lírai portréja, a nagy elődök, Dante és Michelan­gelo feje, József Attila portré­variációi, Lenin szigorú tekinte­te. Rézből kalapálva, az anyagot megszelídítve, az anyagnak pa­rancsolva. A modell és az anyag ismerete, szeretete, e kettő egv­beszikráztatása teremtette meg ezeket a portrékat. A művesség, a felület szépsége, mozgalmassá­ga, villódzása, a megdolgozott rézlemez szellemiséggé növeke­dése jellemzi. A külső és belső rend egységét teremtette meg, az anyag és az anyagalakító har­móniáját. együttlélegzésének eredményeit. Tápai Antalt erős szálak, eltéphetetlen és megta­gadhatatlan gyökerek kötik a va­lósághoz, az anyaghoz és az em­berhez. Tápai Antal folyton érintkezésben, korrespondenciá­ban van az anyaggal. Ebből a permanens érintkezésből bensősé­ges kapcsolat születik. Igv tud mindig emberi tényeket közölni, így tudja művében a természeti és emberi egységet, a rendet megteremteni, mely a társadalmi és személyi egyezés kicsúcsoso­dása. Az anyag törvényeit kere­si. Ezeket kívánja megismerni, ezeknek a folyamatába kíván al­kotó módon beleszólni, ezt a bel­ső rendet akarja magasabb szin­tű, új renddé kovácsolni, műal­kotássá 'alakítani. Humanitását, szeretetét, és gyöngédségét is az anyagon keresztül, az anyagban valósítja meg. Lírai portrét ka­lapál lánya és Kodály arcából, expresszivet Dante fejéből anél­kül. hogy valamely Izmushoz, irányzathoz kapcsolódna, vagy akarna kapcsolódni. — Egyre jobban és mélyebben erdekei maga a munka. Magá­ról a munka lényegéről, az em­beri munkáról van mondaniva­lom. A munka útján, annak se­gítségével jutottam el a művé­szeihez. Egvüttjártam ki az élet és a munka iskoláit. Belém oltó­dott, meghatározóan az anyag iránti tisztelet, megbecsülés. Vé­gig dolgoztam a munka összes szféráit, voltam csillés, üzemi munkás, géplakatos, kazánkovács, faszobrász, kirakatgrafikus, ván­doroktató, szobrász. Tápai Antal alkotóművész­Szobrász. A munka megszállott­ja. Szobrászata anyaghoz kötött, a forma feltételezi az anyagot, a formalakítás elválaszthatatlan a technikától. Szobrászata az alko­tómunkához kötött. Portréin vé­gigkísérhetek a munkafolyamat lépései, megtalálhatók a felületi struktúra jegyei. Szobrászi lété­nek emocionális töltését híven tükrözik a felületen fellelhető kovácsolási struktúrák. Atélhető­vé, leolvashatóvá és érthetővé akarja tenni a munkát, az ér­zelmi, etikai, ideológiai tartalmat Egy jó, pontos, produktív kala­pácsütés emberséget visz az anyagba. Minden egyes kalapács, ütés változtatja a lemezt, új-és új szituációk keletkeznek és ezekre ismét új és új kalapács­ütésekkel kell értelemesen, alko­tóan reagálni. Tápai Antal port­rékovács Egy lemezből térfor­mát, emberi fejet kalapál. A legtiszteletreméltóbb művészek egyike. — Van munkám és van mon­danivalóm. Ez megnyugtató do­log egy alkotóművész számára. Hetvenéves vagyok. Egyre gazda­ságosabban, célszerűbben kell forgatnom a hatkilós kalapá­csot. TAN ül LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents