Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-17 / 245. szám

VASARNAP, 1071. OKTŐBER 11. KEZELÉS alg a z ükVeress Miklós VARIÁCIÓK Októberi verőfény Verőfény októberben Bomlik a szél haja szőkén levél kavarog a szelekben Ez a fény októberi Októberi a fény a hangot némává érleli csupa némaság-televény Abba kapaszkodik bele mibe ls kapaszkodna akinek nincs gyökere akiről levált a bokra s most éggé és felhővé forog hogy föntről megjelentse csak álmában mosolyog akinek nincsen nincse Ebben a verőfényben nem Is gondolja komolyan senki hogy miért éljen csak egy megőrült fa rohan menekülne a tűzből úgy véli menekülhet Hidegen gördül a Göncöl nem érinti a földet szőlőfürt tothad a tőkén a darázs is tovarebben októberi verőfény verőfény októberben Régi história. Fél évszázada is elmúlt már talán, hogy mint kezdő újságírót, mint „pupuc"ot a szerkesztőm, Ür György elküldött az új szezon primadonnájához interjúért. A művésznő két évvel ezelőtt, mint kezdő szubrett, már volt Szegeden. Ekkor kezdődött az a bizonyos egyoldalú szerelem, mely sok igazolatlan órát szült számomra a főreáliskolában. És most, e történet idején, amikor az imádott művésznő, mint primadonna tért vissza Szegedre, már én is elvégeztem iskoláimat és a helyi színházi hetilapnak lettem belső munkatársa. Az volt az első Interjúm. A művésznő a Tisza Szállóban lakott. Az interjú időpontját délután 4 órára határozta meg szerkesztőm azzal az utasítással, hogy háromnegyed négykor találkozunk a kávéházban, és majd együtt megyünk fel a primadonnához. Így is volt. Pontos voltam és Ür György is várt már megszokott asztalánál. — No, menjünk — mondta. Bizony, mi tagadás, nagyon izgatott voltam. Eszembe jutottak az elmulasztott Iskolai órák, amikor a művésznőt kellő távolságban követtem az utcán csak azért, hogy — követhessem. A nagy drukkban örültem, hogy nem egyedül kell bemennem a rajongott dívához, és amikor felértünk első emeleti szobája elé, Ür György bekopogtatott. Bentről egy kedves hang kérdezte: „Ki az?" „A Színházi Üjságtál Ür György" — felelte szerkesztőm. „Azonnal" — válaszolta a művésznő. én pedig lámpalázasan igyekeztem főnököm háta mögé húzódni, hadd lépjen ó be először. Nemsokára ki is nyílt az ajtó, és a szobalány betessékelt bennünket. Űr György ekkor maga elé tolt, s máris benn voltam a szobában, ő pedig künn maradt. Zavaromban forgolódva kerestem a szerkesztőmet, majd megpillantottam a primadonnát csipkés hálóingben, selyempaplan alatt az ágyban. Nagy zavaromban nem is tudtam mit mondjak. Kinos másodpercek után 6 biztatott, hogy menjek közelebb, üljek le az ágya melletti székre. Nagvnehezen bemutatkoztam, és eldadogtam, hogy mi járatban vagyok. — De hol maradt Ür Gyurka? — kérdezte. — Bizonyára dolga akadt... feleltem nem a legnagyobb meggyőződéssel. Végre megembereltem magam és feltettem az első ominózus kérdést. A művésznő bőbeszédűen, kedvesen felelgetett kérdéseimre, s egyszer csak azon vettem magam észre, hogy már több mint egy órája jegyezgetek az ágya mellett, és álmaim istennője, akinek már készülnie kellett a színházba, ideges, bár tapintatos mozdulatokkal adta tudtomra a kissé hosszúra nyúlt látogatásomat. Egy remegő kézcsókkal búcsúztam az „imádott művésznő"-től. A kávéházban Ür Gyurkát már nem találtam. Rendeltem egy kapucinert és elővettem jegyzeteimet, hogy mindjárt melegében megírjam a cikket. De bizony egy szót sem tudtam abból elolvasni. Az interjúból semmi nem jutott eszembe. Ügy kellett másnap hasból megírni... • 1916-ban került Szegedre a tehetséges fiatal győri szubrett. A Legénybúcsú-ban mutatkozott be a szegedi közönségnek. Több sikeres alakítása után az Erdészlány címszerepében aratta első, maradandó sikerét. Egy év múlva elkerült Szegedről, hogy három év múltával már mint befutott primadonna arassa további sikereit a szegedi közönség előtt. Ekkoriban történt hogy amikor nem tudom már hanyadik interjúért voltam nála, kaptam egy dedikált fényképet tóle. Dátum nem volt rajta, és amikor megkértem, hogy írjon rá keletet is, tiltakozott ellene. Talán azért, hogy mindig olyannak maradjon meg emlékezetemben, amilyen a fényképen ... A fénykép — sajnos — a háborús események alatt elveszett, de emlékezetemben tényleg olyannak maradt meg, mint akkor, amikor kaptam ... • Egy alkalommal arra a kérdésemre, hogy miért nem játszik még mindig szubrettszerepeket azt felelte, hogy lusta már táncolni, és abból a szerepkörből kiöregedett. (Ekkor volt 28 éves!!) Most már csak érettebb, primadonnaszerepek valók számára, s M Vincze György KÖZJÁTÉK ki tudja — mondta maliciózusan —. később talán erről a csúcsról is le fogok esni. mondjuk a ruhatárosi, vagy jegyszedői „szerepkörbe". Ekkor mindketten jót nevettünk ezen a lehetetlennek látszó jóslaton Háromévi sikeres szegedi szereplés után Miskolcra. majd éradra szerződött, s onnan Pestre. a Királv Színházhoz. Nemsokára férjhez ment. és vissza is vonult a színpadtól Ezután már csak hosszú évek után hallottam hírt felőle. Jóslata beteliesedett: a budapesti Nemzeti Színházán lett jegy szedő. 1965 februárjában Pesten megnéztem a Nemzeti Színházban egy új darabot. Eszembe jutott, hogy meg kellene keresni a régi, rajongott primadonnát, aki most it.t jegyszedő. Azonban valami furcsa határozatlanság vagy a csalódástól való félelem vett rajtam erőt; nem volt bátorságom megkeresni, vagy érdeklődni felőle. Ha szembe találkoztam egy jegyszedővel, abban a hiedelemben, hogy ő lehet az. nem mertem a szemébe nézni Féltem műsorfüzetet vásárolni, nehogy neki kelljen fizetnem. De talán meg sem ismertem volna. Ugyanezen év decemberében tudtam meg. hogy néhány héttel ezelőtt súlyosan megbetegedett, és nemsokára egyik budapesti kórházban kínos szenvedés után meghalt. A pesti lapok meg sem írták a gyászhírt, és fénykénét sem közölték gyászkeretben. Hiszen a mai színházi közönség nem ismerte. Utolsó éveiben nem is volt más köze a színházhoz, mint az. hogy udvariasan a helyére vezesse a publikumot. és esetleg kínáljon megvételre esy műsorfüzetet. Azokat Pedig, akik ismerték és emlékeztek a majd' félszázad előtti ünneoelt szegedi primadonnára: Viola Margitra, aki idejének az ország egyik legtehetségesebb és méltán legünnepeltebb primadonnája volt. bizonyára megdöbbentette tragikus halálhíre... ... És amikor e gyászhír alkalmából Írtam róla nekrológot, egv soha nem pótolható mulasztás jutott eszembe: talán mégis illett volna felkeresni a művésznőt, mint a Nemzeti Színház jegyszedőjét, és elbeszélgetni vele, emlékezni Viola Margitra, ez ünnepelt primadonnára... De nem! így jobb volt! Hadd maradion meg a régi Illúzió Hiszen oly rossz érzés csalódni . . Jobb ha a régi kép marad meg emlékezetünkbe. s talán ó ls szívsebben veszi, ha ezzel a gondolattal helyezem sírjára a régi közönség emlékezéskoszorú iát. JENŐ ISTVÁN Bódor a szobát rendezgette. Mindezt úgy kellett csinálnia, hogy a háziasszony észre ne vegye. mert vérig sértődne. Hiszen számtalanszor kinyilatkoztatta már. mennyire pedáns, hogy mindene a tisztaság. Egy lapátra való szemét gyűlt össze a szobában. — Istenem — fohászkodott gondolatban Bódor —. csak be ne nyisson! Bizonyára kritikának vélné a takarítást. Aztán az órájára nézett. Indulhat az állomásra. Julika elé. Most jön először iöe. Vajon mit fog mondani? Mert az a miskolci albérlet, amelyben előzőleg laktak. az más ... Száraz, parkettás volt. Ez meg padlós. és az egyik fal salétromos. De hát bele fog nyugodni ... A fiatalasszony leszállt a vonatról. A férj elvette a két táskát. Az állomás forgatagában szótlanul lépkedtek egymás mellett. Julika titokban Zoltán arcát figyelte, mintha hangulatára lenne kíváncsi. „Vajon megmondjam-e?" Ügy döntött, majd otthon, ha hazaérnek. akkor megsúgja Zoltánnak. Tudta, hogy gyerekes dolog, mégis arra gondolt, hangosan nem meri mondani, csak súgva. Julika körülnézett a szobában. — Mit szólsz az új otthonunkhoz? — kérdezte Zoltán. — Jó lesz — mondta az aszszonyka. — Ügy is veszünk szövetkezetit. Húszezer már együtt van. — Igen! — bólintott Zoltán. — Tudod-e. mi történt? — Nem. — Na mégis? — Nem tudom ... — Nem is sejted? — Mondd már! — Kisbabánk lesz! Zoltán felkapta Julikát, és körbeforgott vele a szobában, azután óvatosan letette az öreg, molyrágta sezlonra. — Nem ls szólsz semmit? — Mit mondjak? Örülök és kész.. De a háziasszonynak nem kell szólni, mert kikötötte, hogy gyerek nem lehet. — Ügyis látni fogja. — Az más. Mire látni fogja, addigra meglesz a lakásunk. Kiszámítottam : hat hónap alatt kettőnk fizetéséből hatezret tudunk félretenni. — Néztél állást? — Kettő is van. Amikor mondtam, hogy nemcsak gépelsz, hanem gyorsírsz, azt kérdezték, mikor akarsz belépni? Reggel eljössz velem, és megmutatom mindkét helyet Amelyik neked jobban tetszik, ott fogsz dolgozni. A beszélgetésnek kopogás vetett véget. A háziasszony jött bemutatkozni. Legelőször szemrehányással illette Bódort. hogy megjött a felesége, ós hozzá nem vitte be. De. mint mondta- — ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Zoltán egész éjszaka nem tudott aludni. Talán százszor is eltervezte. hogyan lesz majd az új lakásban, mert kétszobásat vesznek, hiszen hárman lesznek. A kisebbik szobát a babának rendezik be. Képzeletben bebútorozta a majdan megépülő lakást. Hajnalban, rövid időre elaludt. Aztán az ébredéssel együtt eloszlottak a képzelt tervek is. Érezte a salétromos fal büdös leheletét, és ettől visszazuhant a valóságba. Tárgyilagosan szólt Julikához: — Akkor velem jössz, és megmutatom a vállalatot A kisipari vállalat igazgatója szívélyesen fogadta Julikát. — Csakhogy itt van. Formaság az egész, de azért tartsuk be. Diktálni fogok Szíveskedjen gyorsírni, és utána tegve át a gépbe. Parancsoljon, papír, ceruza. Rövid leszek. Ugye. kezdhetem is. — Igen — válaszolta a fiatalasszony. — Nahát! Azt mondja... tessék irni... csak úgy fejből fogom mondani. Az igazgató valamiféle sablonszöveget diktált Miután befejezte. Julika az írógéphez fordult, és gyakorlott gyorsasággal kopogni kezdte. — Ne is folytassa' — állította meg az igazgató. — Látom, perfekt gépel. Az ilyen munkaerőt keressük már régóta Inkább beszéljünk másról. Hogy tetszik a mi kis városunk? — Még nem ismerem, tegnap este érkeztem. — Óh hát akkor nézzen szét. Ja. igen! Sajnos, ezerhatszáznál többet nem tudunk adni. egyelőre. Nem tudom, ez konveniál? — Igen! Jó lesz — felelte a "fiatalasszony. — Tehát akkor megegyeztünk. A munkaügyön adja le a munkakönyvét Ott már tudnak felvételéről. Julikában kellemes és szorongó érzések keveredtek Tulajdon, képpen most távoznia kellett volna. ő azonban tétován állt, és zavarában ujjaival szoknyáját sodorgatta. Az igazgató észrevette ezt. és megkérdezte: — Óhajt valamit? — Csak azt — mondta kinos lassúsággal —. azt szeretném mondani, hogy másállapotban vagyok... — Igen? — fehéredett el az igazgató, és megjegyezte —. tehát úgy érti. hogy terhes... Szóval. hogy szülni fog... Szép családi esemény. Hogy is mondjam... Az előbb elfeledtem szólni. egyelőre szerződést kötünk, ez már nálunk hagyományos. És ugye. ha bármelyik fél meggondolná magát... Szóval, ez a legtisztább dolog, mert mit tudom én. nem szereti meg a vállalatunkat.' vagy miegymás... — Nevetett zavartan. — Egy pillanatig magára hagyom, ha nem haragszik — s ezzel kilépett az ajtón. Julika összeszorult torkán mély lélegzetet vett és várt. Kezel idegesen remegtek, mintha valami bűnt követett volna el, amiért hamarosan felelnie kell. Az igazgató visszajött. Nem nézett a fiatalasszonyra, csak úgy mondta: — Kálóczi elvtársat, a munkaügyi csoportvezetőt kerestem, de nem találtam. — Ezt követően kitárta az ajtót, és kiszólt titkár, nőjéhez: — Keressék elő Kálóczi elvtársat! — majd visszalépett a szobába, és közömbös kérdésekkel igyekezett húzni az időt. A fiatalasszony válaszolgatott Szörnyen fárasztó volt ez a köz. játék. Aztán megjelent a munka, ügyi csoportvezető. — Hívattál — mondta az igaz. gatónak. — Igen. kerestelek. Az elvtára. nő perfekt gép- és gyorsíró. — Aztán jelentőségteljesen hozzátette — és kisbabát vár. A munkaügyis azonnal megértette, és mint előre betanult szöveget fújta: — Kellemetlen helyzetben vagyok. Ugyanis, utólagos engedel. meddel. tegnap felvettem egy gép- és gyorsírót. Julika a molyrágta sezlonon ült. Maga alá húzta a lábát, és férjét figyelte, aki fel-alá járkált a szobában — Gyerek, vagy lakás? Ez a kérdés — mondta Bódor. — Ha nem dolgozol, nem lesz a szövetkezeti lakásból semmi Ebben az ólban meg kinek van kedve élni? — Ujját végighúzta a salétromos falon. Nyomában csík maradt. A festék helye, amely lepergett. * Bódor Zoltánné született Kiss Julianna, azóta dolgozik. Ezerhatszáz forintot keres.