Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-07 / 210. szám

SZERDA, 1971. SZEPTEMBER 8. 52 KNEB-DELEGACIÓ MONTREALBAN KNEB-delegáció utazott Montrealba, ahol hétfőn ösz­TARLAT HÓDMEZŐ­VÁSÁRHELYEN A hódmezővásárhelyi Tor­nyai János Múzeumban a szeült a Legfőbb Állami El- nagybányai művésztelep egy­lenőrző Szervek Nemzetközi kori nagy festőinek alkotá­Szövetségének VII. kong- saiból nyílt vasárnap kiállí­resszusa. Dr. Dabrónaki tás. A tárlaton egyebek kö­Gyula allamtitkár. a Köz- /.ott Czóbel Béla, Ferenczy ponti Népi Ellenőrzési Bi- Karoly. Glatz Oszkár, Hol­zottság elnöke vezeti a kül- lósy Simon, Iványi-Grún­döttséget. Magyarország v/ald Béla, Koszta József és egyébként 1962 ola tagja a nemzetközi szövetseg igaz­gató tanácsának. MAGYAR DELEGÁCIÓ A SZALONIK1 VÁSÁRON Földi Lászlónak, a köny­nyűiparl miniszter első he­lyettesenek vezetésével hétfő külsőségek között avatták este magyar delegáció uta- fel a Leninről elnevezett zott a Szaloniki Nemzetközi népparkot. A Lenin-park Vásár megtekintésére. A vá- felavatásán részt vettaSzov­sáron hét magyar vállalat jetunió Legfelső Tanácsának mutatja be termékeit. mások alkotásait mutatják be a hódmezővásárhelyi kö­zönségnek. LENIN-PARK CHILEBEN A chilei Valparaiso „ro­sában szombaton ünnepélyes ŐSZI VASAR BECSBEN Vasárnap nyitották meg a látogatók előtt a Bécsi Oszi Vásárt, amely ünnepi jubi­leumához érkezett: ötven esztendővel ezelőtt rendezte az osztrák főváros az első nemzetközi vásárt, s azóta a tavaszi és őszi vasárok már a 94. rendezvényhez érkez­tek. Erre emlékezett megnyi­tójában Franz Jonas osztrák köztarsasági elnök. A Bécsi öszi Vásáron 36 külföldi or­szágból több mint 2000 cég állított ki. Hazánk a nemze­tek pavilonjában kiemelke­dően szép kiállítassál vonja magára a figyelmet. TAKARÓ ALUMÍNIUMBÓL Érdekes újdonságot kez­dett gyártani a csehszlovák textilipar. Poliészterhártyá­val bevont üveggyapotból készült takarók egyik olda­lára leheletfinom rétegben alumíniumot vittek fel. Ha a takarót aluminiumos olda­lával lefelé teritjük le. ak­kor melegít, mivel a fémbe­vonat a hő 90 százalékai visszatartja. Ha azonban a fémes oldal kerül felülre. Chilében tartózkodó küldött­sége is. Csere Szalonnasütés vagy happening, ez itt a kérdés. Többek közt, persze. Egy elmúlt korszak happeningje a szalonnasütés volt, A mai kor sza­lonnasütése a happening. Ügy érzem, az élet minduntalan felteszi nekünk a kérdést: melyiket választod? Tételeim furcsák, sértők. Sértik a konzervatívokat, akik szalonnát süt­nek alkotmány ünnepén és sertik a moderneket, akik a happeningek ha­tósági engedelyei után futkosnak a hivatalos órák idején. Mégsem bizo­nyítom őket, mert minek? Maj az élet. A judiciumomat azonban bi­zonyítanom kellett. Tehát: azért me­rem ilyen határozottam állítani a fenti paradoxonokat, mert evek óta nem vettem részt sem szalonnasütes­ben, sem happeningen. Sőt, ha jól meggondolom, happeningen még egyáltalán soha. Viszont a szalonna­sütésről gyönyörű, csöpögő emlékeim vannak, egy nagy darab sercegő, csorgó (mikor a szalonna elkezd hir­telen ereszteni a nyárson) nosztalgia dobog a szivem helyén, ha rá gondo­lok, a happeningről pedig csodás képzeteim vannak, egy unott, lusta, vastag szájú szőke leányt látok, fe­jén egy görögdinnye héjával, ajkai közt Trabuco szivarral (s ezenközben gépzene hallatszik). Mindent tudok mind a szalonna­sütésről. mind a happeningről. Test­vérek ők. egyazon anya szülöttei, s ez az anya: a Béke: Ki süt szalon­nát háborús időben? Senki. No, per­sze nem úgy ebédre, gyorsan, a szu­rokolvasztó parazsából kirántva egy lapátnyit, hogy valami változatosság is legyen a mindennapi egyhangú kenyer—szalonna—hagyma étrend­ben, hanem amúgy, igazán, este. er­dei tisztáson, társaságban, borral, piknik alapon, happening-szerúen. Nem, háborús időben ez nem dívik. Részint azért, mert nincs szalonna, //a lehetem részint pedig azért, mert nem is sza­bad este, szabadtéren tüzet rakni (elsötétítés van), aztán pedig azért sem, mert senkinek sincs kedve hoz­zá. S ez a legfontosabb. A szalonna­sütés tudniillik esemény egy család, egy szűkebb, vagy bővebb társaság, közösség életében. Azt meg kell szer­vezni, arra össze kell jönni, s azon jól be lehet rúgni, meg minden. Szó­val mégegyszer: esemény. Az embe­rek a szalonnasütés megrendezésé­vel az elemi eseményszúkségletúket elegítik ki. akkor, amikor kevés az esemény az életükben. Bekében. Ugyanígy áll a dolog a happe­ninggel is. Az embernek van egy elemi undorszükséglete, egy meg­botránkozás-, vagy megbotránkozta­tás-, vagy unatkozás-, vagy köpés­szükseglete. Az embernek néha kell egy kis lehetetlen, értelmetlen, ab­szurd — egy kis hülyeség, összefog­lalva: egy kis esemény. No. de hábo­rúban? A lövészárokban? (Istenem, lesznek még lövészárkok?) Ott min­den perc happening. A bombarob­banás éppen úgy, mint a csajka hi­deg fekete kávé és a tetű. Namármost, ha mindez tartósan hiányzik egy társadalom, egy gene­ráció életéből, akkor ebben a gene­rációban végül is felébred a vágy a tetvek iránt. Az életben van bizonyos eleve el­rendeltség: az emberiség egy bizo­nyos részének időnként muszáj a tetvekkel szimbiózisban élnie. Ez is egy esemény tudniillik, és eseményre az emberiségnek éppen olyan nagy szüksége van, mint a kenyérre. Az ilyen tételekben való gondol­kozással persze nem sokra megy az ember. Például még mindig nem mondtam ki a döntő szót: szalonna­sütés vagy happening. Mert hiába, hogy testvérek, állítólag választa­nom kell köztük. Modern vagyok, vagy konzervatív? Mi vagyok? Nem, kerem, tisztelettel, nem vá­lasztok. Ha hívnak, megyek szalon­nát sütni, (összefutott a nyal a számban), s ha hívnak, elmégyek bármilyen happeningre is, ha kell anyagi áldozatok árán is. Nem te­szek különbséget, nem mondok íté­letet. Szeretem azokat a serény ön­feláldozókat, akik megszervezik a szalonnasütéseket kertek alján, akik meghegyezik a nyársakat, és össze­gyűjtik a rőzsét, szeretem a hagy­mavágókat és a borisszákat, akik semmire sem alkalmasak és csak útban vannak mindig, de szeretem a happeningezök önfeláldozását, kitar­tását és önmutogatását is. Valakinek lelkesednie kell a szalonnasútésért is, hogy legyen, meg a happeningért is. hogy legyen. És éppen így, va­lakinek, valakiknek meg kell moso­lyognia, le kell néznie a szalonnasü­tés!, mint olyat, mint egy konzer­vatív, avult jelenséget, s valakinek, valakiknek, meg kell ütköznie a happeningek bizarrsagán, abszurd bűzein, mert ellenszenvek nélkül nem esemény az esemény. Nem választok. Illetve: most még nem. Majd, ha ott leszek végre, egy jó szalonnasütésen, ott a hunyorgó parázs mellett, kezemben a nyárs­sal. hátam mögött kornyikáló ala­kokkal, az általános sercegésben, az érzéki örömökben való tobzódás kö­zepette, ott majd a happeninget fo­gom választani, szellemi izgalmat remélve tőle, — s ha eljutok egyszer egy happeningre. ott majd az üres csodák, pop-artok, klaffogások, sza­gok dáridóján, ott majd a szalonna­sütést fogom választani, az ízeket, a realizmust. Ha tehetem. Csurka István NEMZETKÖZI ÉPÍTŐANYAG KIÁLLÍTÁS A szeptember 8-án meg­nyíló „Sztrojmateriali—71" nevű moszkvai nemzetközi építőanyag kiállításon 26 or­itíójarás. 1B.10 Biológiai kutató­expedíció a Hortobágyon. 16.35 Dallamok és ritmusok Berlin­ből. 19.14 Chopin: e-moll zon­goraverseny. 19.54 Jó estét, gye­rekek: 20.90 Esti krónika II. 20.25 Ü( könyvek. 20.28 A Rádió Dalszinhaza. 22.05 Monteverdi: Az isztriai nimfák tánca. 22.17 A dolgok hatalma vagy az embe­ré? 22.32 A Bolgár Kultúra He­te. 23.0,1 Hirek. Időjárás. 23.15 Népdalok. 24.00—o.io Hírek, idő­járás. UUor&H 13 TÉVÉ. Mesagnéban egy 27 éves asz­szony. A két kislány a mell­es a hasi reszen nőtt össze. KUKORICA­BEMUTATÓ Szerdán, holnap reggel 9 . órakor a szegedi Felszaba­akkor a takaró alatt meg dulas Termelőszövetkezetben összesen négy kilót nyom hőségben is kellemes az al- kukorica bemutatót tartanak. nak vas. mivel visszaveri a hó- A Martonvasári Kutató In­sugarakat. Az aluminiumos tézet és a szegedi Gabona­takaro mindössze 55 gram- termesztési Kutató Intézet mot nyom es egv cigaretta- kukoricafajtáinak bemutató­tarcanal nem nagyobb tok- |at ,-endezik meg. Közremú­ban elhelyezhető. ködnek a kutató intézetek főmunkatársai. TOVÁBB KORSZERŰSÍTIK A FŐVÁROS ÚTHÁLÓZATÁT A közúti közlekedés roha- A Szajnába akarta dobni immár hagyományos vetél­mos novekedeseve szamolva újszülött gyermekét a fran- k dön 21 erdögazdasáB 20 m nden eddiginel többet, ke- ciaországi Rouenban egy há- kedon -1 erd°gazaasaS -h Hnl.-nn líÖC i 1 1 , I'.. 1 — I 4 ... 1071. SZEPTEMBER 7., KEDD — NÉVNAP: REGINA HŰVÖS 1DO Várható időjárás kedd estig: Felhőátvonulások, szórványosan előforduló futó esőkkel. Töbh órás napsüiés. Élénk, többfelé érős északnyugati, északi szél. Hüviis idő. Várható legmagasabb szág és Nyugat-Berlin cégei nappali hőmérséklet 18—23 fok között. v„7n.c A NaP kel 3 óra 1(1 Perckor, és nyugszik 18 óra 15 perckor, veszne* teszt. A Hold kel 18 ora 55 perckor, es nyugszik 8 ora 08 perckor. VlzAEI.AS SZIÁMI IKREK A Tisza vizallása Szegednél hétfőn —77 cm (álló). Sziámi ikreknek adott éle- HARMINC EVE szik. 16.58 Hallgatóink ugyelmé­tet vasárnap az olaszországi llalt me£ Vajda Lajos (1908— be: 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 1941) festőművész, a magyar Tallózás a világsajtóban. 17.20 szürrealizmus egyik legnagyobb Verdi: A végzet hatalma. — Al­ak kja. A Nemzeti Szalon 1928-1 varo es Carlos kettőse. IV. felv. ki állításán jelentkezett először. 17.30 Kinek a hasznara, kinek a A fasizmus kiváltotta szoron- kúrára? 18.00 Könnyűzenei hir­g; sos eleterzesét apokaliptikus adó. 18.30 A Szabó csalad. io.oo szörnyeket idéző rajzaiban ve- Lsti krónika. 19.25 László Annié titette ki. A sokat nélkülöző, és Radnai György notakat éne­rendkívüli ti hetségu festőt fia- kel. 20.00 Magyar előadómüve- viáTatékRlm" 17 iT'H^véírh.rö­talon ragadta e. a tüdőbaj. szek portréja. 21.00 Hírek 21.03 ^m^fi.To' z'enringylfő. MOZIK Kilato. A Radio kuturalls vi- Nanilannk hetitanok 19 1(1 .e™d",ágÍl *t2S*lSSLZ ma'" Hírek, idöjá- ^ i900 ^-híradó. 20 oő legekbe. I—II. resz. (Színes ma- ras. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 A S/ Griboiedov A/ esz ba1­gyar-szovjet. dupla helyárral, Vj felvételeinkből. 22.30 Kónnyú- 1al A Madách' Színház Ka­fél 4 es 7 órakor.) VOrts Cili- zene Körmendi Vilmos szrrze- „arö Színhazának előadása, fel­lag: Leon es az Atlanti Fal. menyeiből. 23.00 Hovanscslnu. vételről. (14 éven felülieknek!) (Színes m. b. francia—olasz, ne- 24.00 Hirek, időjárás. 0.10—0.25 Az előadás előtt: Dr. Váradi Budapest 8.05 Iskola-tv: Számtan-mertan. (Alt. lsk. 5. oszt.) 9.00 Környe­zetismeret. (Alt. isk. 1. oszt.) 9.55 Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) 13.10 Számtan-mertan. (Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.33 Fizika. (Ism.) 17.13 Hirek. 17.20 A színésznő. Spanyol rö­DlJKIOSZTAS A FAKITERMELŐK VERSENYÉN Vasárnap a Miskolc mel­letti Csanyiki-völgyben ün­A SZAJNÁBA AKARTAK DOBNI AZ ÚJSZÜLÖTTET nepélyes díjkiosztássá! ért tV* c^íi.^ toronyzene. véget a fakitermelők nyol­cadik országos versenye. Az reken 535 millió forintot köl zaspar. Viselkedésükre egy csapatában 78 fakitermelő ™ür^5eJfng Jó estet. Mrs. Campbell. (Ame­rikai, háromnegyed 8 és 8 óra­kor.). VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak tenek az idén utak. hidak fenntartására, zaspar felújítására. A félmilliárdon ^eg a mindössze 45 perccel r6K7tve„di felül! eloiranyzatot az indo- korabban született es zsák- ™v0 a kolja, hogy a főváros uthalo- ba varrt csecsemőt. A férfit fakitermeles a budapesti rendör figyelt fel, és a há- mutatta be felkészültségét az kocsijában találta öttusán. A kétnapos verseny motorfúrészes műveleteiből zatának 67 százaléka húsz esztendőnél régebben épült, s a tönkrement útalapok már algi-alig bírják az emelkedő forgalom terhét. és a nőt őrizetbe vették. „vizsgáztak" mesterfokon. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyekéi Szegeden a II. sz. Se­h őszeit Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Szeptember 11-lg este fi órától Közlekedési balesetek Petőfi 6.20 Torna. 6-30—8.05 Azonos a Kossuth-musorral. 8.05 Rose Bampton és Josef Metternich énekel. 8.45 Külpolitikai figyelő. 9 00 Liszt-zorgoramüvek. 9.45 Mi­ért szép? 10.00—12 00 Zenés mű­sor üdülőknek. Közben: 11.00— 11.05 Hirek. időjárás. 11.45—11.30 útikalauz üdülőknek. 12.00 Ma­gyarországi nemzetiségek zené­jéből. 12.ÍR A francia forrada­lom dalaiból. 12.45 Miért szép? 13.00 Hirek. időjárás. 13.03 Lort­zlng operáiból. 13.43 lőóiáras- és vízállásjelentés. 14.00—18.00 Keí­A Petőfi radló 18.00 Hirek, SZAZ UTAS HALÁLA Sziklazátonynak vasárnap hajnalban egy pa­kisztáni hajó a Perzsa-öböl Vasárnap délután három Nem egészen egy közlekedési baleset történt később, délután fél öt óra­ütközött a megyében, közülük kettő kor újabb baleset történt e a dóci bekötőűton, s mind- hely közelében. Szemerédi kettő a 6. kilométerkő kö- Sándor 34 éves balástyai ben. Száz utas vízbe fulladt aeleben, alig egy óra lefor- (Oszeszék 167.) lakos sze­gása alatt. Az elsőt egy va- mélyi es gépjárművezetői ROBBANÁS ratlanul az úttestre kiszala- igazolványa nélkül ittasan A TEMPLOMBAN dó sertés okozta. Amikor motorkerékpározott Dóc íe­Tűzijátékhoz szánt raké- az állat váratlanul kisza- lől Balástya irányába, pót­ták robbantak vasárnap a ladt az útra. akkor ért oda utast is szállítva. A «. kiio­oortugáliai Sabugal templo- Balástya felől Kormos Ist- méterkő közelében hátulról mában. Heten meghaltak, ván 20 éves Rúzsa reggel 6 óráig (vasárnap nappal hat'f,, ls) elsősegély és nehézellés ese- zenes délutánja tére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Új­szeged, Torontál tér 3. Telefon: órával 14-064. Az állatorvos kiszállításáról hívó köteles gondoskodni. György színházi jegyzete. 21.35 Tv-hiradó — 2. kiadás. 22.05 Film es valóság. Riportműsor. Belgrád 15.55 Tv-ovoda. 16.45 Magyar nyelvű kulturális panorama. 17.40 Távcső. 18.30 Riport. 19.00 Népi muzsika. 19.20 A nézők és a tv. 20.35 Nincsenek fák az utcákon — angol film. Bukares* 17.00 Irodalmi újság. 17.15 P10­nirik műsora. 17.45 Halmos György zongorázik. 16.20 A leg­kisebbeknek. 19.13 Színházi est. ..Három nemzedék". Lucia De­metrius drarnaja. 21.05 Need enekek és játékok. 21.30 Humor es muzsika. Hetven embert csapott be RÁDIÓ A szegedi városi járási Utána 1970. december 10-én rendőrkapitányság csalas üzletkötői megbízást kapott miatt indított büntető eljá- Rózsa Mátyás szöregi lakos­rást Gulyás Béla 59 éves tói. aki rózsakertészettel büntetett előéletű (Béke u. foglalkozik. Megrendelések 1.) lakos ellen. Gulyás az gyűjtése lett volna Gulyás országot járva rózsatő, gyú- feladata, ő viszont megbiza­Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Haj- _ __ _ 5 00 "HÍ k88ldő?á ázel5 30 Reggeli mölcsía csemete és szőlőolt- tásán felül vett fel rendelé­krónika6 i. 5.44^ Falurádió. 0.00 vény szállítására kötött seket szőlőoltványok, s gyű­rt írek. Időjárás. 6.30 Hirek, idő- megállapodásokat, s ilyen mölcsía csemeték szállításá­, tárás. 6.45 Hallgatóink figyelmi- címen hetven embertől vett ra is. A megrendeléseknek :í43' egy előtte lassító he, 7* ReggcJ :krónika n 7.« M el61egeket. nem tett eleget. így 14 ezer mintegy húsz személy meg- szám alatti lakos motorke- tehergépkocsiba Szemeredi 'vok ^.00 Hírek, időjfrás s.os Gulvás Béla eddig hat al- 165 forintot vett fel jogtala­sebesült. A helyi lakosság rékpárján, potutaskent szal a baleset okozója - es Műsorismertetés, s.is színházak kalommal volt elítélve va- nui A nvomozás tovább fo­katolikus néDÜnneoélvre ké- Htva Ácsai Varga Józsefet potutasa is seruleseket ^en- műsora. 8.20 neki Lakatos San- elleni búncselekmé- "' * ZZ _ .1 katolikus népünnepélvre ké- Htva szült, és ennek fontos tar- (Rúzsa 545.). Már fektevol- védtek. tozéka lett tolna a tűzijáték, ságon belül voltak, elutot- Tegnap, hetfo reggel Ta­ték az állatot, az a helyszi- kacs István (Roszke, Dózsa LÖVÖLDÖZÉS, nen kimúlt, ök pedig eles- György u. 60.) a Felszaba­TIZ HALOTT tek. s könnyebb sérülést dúlás utcán vezette sze­Tízen vesztették életüket szenyedtek. Á motorkerék- mélygépkocsiját. Vele szem­az ausztráliai Adelaide köze- páron mintegy 2 ezer 500 ben jött motorkerékpárján i'-ben fekvő farmon, lövöl- forint kár keletkezett. A jó- a szegedi Domonkos István. Georgikon. 14.00 Adám "ensttí­egyelőre még szág gazdájának, Recskemé- A . keskeny ^ úton . T^cs ^Tnmangó. íí.« Enek?öTf?ü! sr.g, 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Flech műveiből. 15.40 Joan Su­azt a férfit, akinek feleséget. lesz a karí, S^G motoros nyoic na^n tui tberland énekei, ifi.oo A világ­hét gyermekét, sógornőjét és :a gyógyuló seruleseket szert­annak gvérmékét ente-halá- elpusztult, s karterrtest n V€dett. A rendőrség megm­106 lövedék. fizethet. dította a vizsgalatot Gulyás Béla ellen, le­dér népi zenekara játszik. Pécsi Zl '! : "TV • J'Z lyík Kiss Ágnes enekel. 9.00 Harsan "Vek miatt, legutolso saa- ' fü a kürtszó! 9.35 Tánczene Finn- badságvesztés büntetéséből tartóztatasat a megyei fo­erszágból. 10.00 Hirek, időjárás, tavaly ősszel szabadult, ügyészség meghosszabbította, 10.05 Cari Schurlcht vezényel. d'izás során. —„ —~ , , ús-ttáze'lnn körülmények kö- ti István 32 éves balástyai István nem tert ki autoja­zött. A rendőrség kihallgatja (Gajgonya 369.) lakosnak így val- ezért összeütköztek. A - - JB motoros nyolc napon tul Közben: 10.29 Szeptember. 11.37 Kórusok hangszerszólók. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiákoktól. 13.45 UJ gazdaság hírei. 16.05 A Munkás­őrség központi férfikara enekel. 16.13 Fürdővíz . . . 16.33 A Bol­aár Rádió esztrád-aenefkara fót­DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Megjelenik liélfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 nldalnn. — I-öszerkesztő: F. Nagy István. — Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság út­ja to. Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A taeot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — index; 2*OS3. — Előfizetési dtl egy hónapra 20 tana.

Next

/
Thumbnails
Contents