Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

6 VASÁRNAP, 1971. SZEPTEMBER 26. ím m s sa Lődi Ferenc Vizenyős, pisla szemükben a láng klalvófélben rám esik, — zavar... Szemük alatt a zacskő-löttyenés, avas szőrzet a pofaosontokon. gyúrt pergamenre merült redők, foghíjas in és sarga szemfogak, tarkóig sík vagy tonzúrás fejek, vállban, inakban megszakadt erő s a tenyerekben meg egy kis meleg, amivel fájnak s rám ijesztenek: „Ilyen leszel te is!" — ilyen leszek..! Mert vannak ők mint élet-folytonosság, bizonyság arról: nem gyökértelen magaslik égre lombjával a tölgy; tipegni, járni, gögicsélni, szólni tőlük tanultam, ők a televény, melyben magamra eszméltem: mi végre vagyok hát én és mi a dolgom itten, mit elneveztek Földnek, mely forog a csillagoknak tenger-rendszerében. ök hát a vének, akik bölcsőm fáját vágták, gyalulták, tákolgatták össze, hogy legyen majd, kl szemfedőjük ráncát fölöttük szépen elsimítja végül s rájuk szegezze örök csöndjüket, a gyújthatatlan sötétség egét, míg fölcsendül: cirkumdcderunt me..! Es rájuk szántjuk jóságuk gyöpét, hisz érdem-kazal tetejére még elfér megannyi ráfogás, babér, mert holtakról csak jót rebeg a száj. A gyülekezet aztán szétmegy, hazatér s a gyertyafüstös szitáló csőben vagy őszi fényben, nyárban, hó fölött, netán a nászra öltözött tavaszban eloszlanak az ildomos szavak, s ott leng a ncma, meztelen talány: kit gyarlóságtól inegved már a hant és nincs több dolga fent a földiekkel, kihűlve mindent megtudott magáról? Nem annyit csak, hogy élt, mert létezett? De többet annál, mint amit tükör a szemen át, mint képet megmutathat? S térben, időben úgy láttam-e én is, dimenziókkal át meg fölszabottan, mérvén benne a törpét, óriást, a semmit ős a kisded-nagyszerűt, az alkuvást, a tiszta szín-acélt? A gyülekezet cinkos tagjaként — mint bámuló, fajankó tisztelő, a fájdalomban olvatag-hazug, a többieket fürkésző kaján — a nekrológot szájízed szerint szerkesztheted, hisz agy velőd titok; nem lát beled egy másik meg kajánabb, ki vizitelni küszködött a sorban s fürdőzöd annyi szem tekintetében, amennyinek a gyűjtő-fókuszát így összehozni másképp nem lehet, akárki volt, ki szentmihály lován elnyargalt, el — a föld magához vette. Amen. A fontos: mit eszünk a torban. Semmit. A sarki presszóban egy kávé megér egy röpke szertartást az útban... VÉNEK NÉGYSZEMKÖZT SZEGEDDEL Messziről jött emberek is azt mondják, hogy szép város Szeged. Miért szép? Mert hangulata van, „levegője", „íze" van. Van. aki jellegzetes szegediségét tágas, teres totáljaiban látja. Fáiban, ligeteiben, századeleji épületegyütteseiben. Mások sarkaiban, zugaiban, néha egyetlen ablakban, vízparti magas ház játékos szobrában vagy alsóvárosi földszintes sugaras deszkafala alá húzódó díszítő szamarában, az új Tarján tornyának karikás-bordás víztartójában, a múzeum oszlopában és a napsugár játékában fedezi föl a város lelkét Szeged fotósai legröbbször a kis részletek kutatói. Itthon vannak, saját városukat fényképezik. Talán közelebbről, sokkal inkább belülről tudják nézni, mint a hozzánk látogató idegenek. De nemcsak nézni, benne gyönyörködni — szeretni is tudják Sorozatunk fölvételeit HORVÁTH DEZSŐ készítette. Most hogy hetenként látjuk Móricz Zsigmond két regényének televízióváltozatát. a nézőkben fölébredt az érdeklődés a híreshirhedt betyárvezér élete iránt. Sokan nem csak Móricz Zsigmond csonkán maradt regénytrilógiájának két elkészült kötetét (Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja szemöldökét. 1942). veszik kézbe, hogy összevessék a látottakat az olvasottakkal, hanem arra is kíváncsiak. Móricz regénye mennyiben követte a történelmi tényeket, hogy viszonylik egymáshoz a valóság és az irodalom? Nos. nem tagadja senki, hogy Móricz, bár tanulmányozta a történeti forrásokat, merített is belőlük, nem a valóságos Rózsa Sándor viselt dolgait írta meg, hanem annak a Rózsa Sándornak az alakját öltöztette a történelmi regény figurájába, amelyet maga a magyar nép, a parasztság alakított ki szóhagyományában, a népköltészetben. A népdalok és legendák Rózsa Sándorát helyezte el a 19. század negyvenes éveinek, elsősorban a szabadságharcnak és forradalomnak társadalomtörténeti háttere elé. A regényről Aki magáról a regényről akar tájékozódni, két neves irodalomtörténészünknek, két jeles Móricz-kutatónknak műveiből teheti a legalkalmasabban. Nagy Péter „Móricz Zsigmond" című monográfiájának két kiadása is megtalálható könyvtárainkban. Az 1953-ban megjelent első kiadásban (350—366. lapokon), és az 1962-ben kiadott második, átdolgozott változatban (a 428—448. lapokon), egyaránt megismerhetjük a Móriczot mozgató indítékokat, a Rózsa Sándor-triló- . nagyszabású elképzelését, a megvalósult két kötet mondandóit, a mű akkori fogadtatását, és a Móricz életművében játszott sajátságos és kimagasló szerepét. A harmadik kötet, melyet Móricz már nem tudott megírni, talán harmóniába oldotta volna a két elsőben még ellentmondásos portrét. ,.A regény azonban — mondja Nagy Péter — így csonkán is hatalmas teljesítmény, Móricz művészetének az író egész alkotói és emberi életútjához méltó hattyúdala: a nép melletti szenvedélyes kiállásának, az uralkodó osztály elleni szenvedélyes gyűlöletének hatalmas dokumentuma, amely messzebb ment el a történelem valóságos erőinek a felismerésében, mint saját korában az irodalom vagy. a tudomány bármelyik polgári alkotója." A magyar irodalomtörténet hatkötetes kézikönyvének 1965ben megjelent 5. kötetében (207 —211. lapokon) Czine Mihály jellemezte a Rózsa Sándor-regényeket. Lényegében ugyanezt olvashatjuk Czinének önállóan 1968-ban megjelent kis Móriczkönyvében (171—179 lapokon). Nem hallgatja el a mű, főként a második kötet hibáit, történetietlenségét, töredezettségét sem. Magyarázatát is megadja: Móricz saját kora bajaira — a feudális állapotok elevenségére és a német veszély növekvésére — tapad szívszorító figyelemmel, OLVASNIVALÓK RÓZSA SÁNDORRÓL Egy kis b ibliográfia innen történelmietlensége. viszszavetített elrajzolása. Rózsa Sándor számára csak „ürügy" volt: „az ország dolgát" — egyszerre az 1848-asét és az 1942-esét — tárgyalja. „Ezért van — mondja Czine — még tévedéseinek is pátosza." Már annak Idején támadásokra adott alkalmat, hogy Móricz használja ugyan szereplőinek jellemzésére a szegedi népnyelvet, de — mint mindenki, aki nem született bele — hibásan. Most is. a tévéváltozat kapcsán az Elet és Irodalom szeptember 1 l-l számában sz.óvá tette ezt a hibát Akácz László. Móricz törekedett az ö-zö nyelvi alakok helyes használatára, de a könyvnapra meg kellett jelennie könyvének, így nem volt. ideje már kijavítani a hibákat. Aki a regénynek ezzel kapcsolatos problémáira bővebben kíváncsi, a Tiszatáj 1952. évi őszi számából részletesen tájékozódhat. A regényhősről Zilahy Károly, a tragikus-fiatalon elhunyt magyar író bizonyára az első volt, aki irodalmunkban írt Rózsa Sándorról. Mégpedig nem elbeszélést vagy regényt, hanem hiteles tudósítást a betyárvezér 1859. február 15én kezdődött pőréről, s ennek kapcsán egész addigi életéről. Beszámolója, amely a Politikai Újdonságokban jelent meg, és most az író Válogatott műveinek 1961-ben megjelent kötetében (261—273 lapokon) hozzáférhető. a legtöbb későbbi földolgozásnak alapvető forrásmunkája lett. Február 21-én halálra ítélték Rózsa Sándort, de ezt utóbb Ferenc József életfogytiglani börtönre változtatta. Móriczétól teljesen különböző céllal vállalkozott Rózsa Sándor életrajzának megírására 1923-ban Krúdy Gyula, ö éppenséggel a legendákból, mesékből kihámozott hiteles történetét akarta közkinccsé tenni. „Rózsa Sándor, a betyárok csillaga. Magyarország történetében" című írását regénynek nevezi ugyan, de voltaképpen nem az: írói eszközökkel, itt-ott szépiröi közjátékokkal földolgozott életrajzi tanulmány a Krúdy rendelkezésére állott források nyomán. Munkája így is érdekes és értékes. Valószinűleg ihlette Móriczot is. Egyik fejezetének ez a címe: „Kossuth Lajos összevont szemöldöke". Talán ez adta Móricz regénye második kötetének címét... Krúdy regénye nemrég jelent meg 63 000 példányban a népszerű Delfin könyvek sorozatában (1971). tehát mindenki számára elérhető. Nehezebb már hozzájutni Móra Ferenc „A Sándor körül" címmel 1933-ban Írott, betegsége miatt ugyancsak befejezetlenül maradt elbeszélésfűzé. rének. melyet 1943-ban a Révai könyvkiadó önálló füzetben is megjelentetett, de tartalmazza az író műveinek két sorozata is: a Szalay József gondozta „Parasztjaim" (1935) és a Vajda László szerkesztésében megjelent „Véreim — Parasztjaim" (1958) is. Móra ebben mind írásos, mind szóbeli hagyományokat dolgoz föl a rnaga ismert, szubjektív, amk. dotázó modorában. Egészen más természetűek a tudományos igénnyel készült Rózsa Sándor-életrajzok. Egy részük sajnos csak a könyvtárakban hozzáférhető. Így pl. Edvi Illés Károlynak, Rózsa 1857-i pöre ügyészének a Világ című napilapban 1923. április 19-től május 8-ig, 16 folytatásban közölt „Emlékeim a szegedi várból" című cikksorozata, amelynek hitelessége mellett értéke, hogy bár a hatalom szemszögéből nézi a betyárt, megértéssel van sorsa iránt, sőt, nagyságát sem vonja kétségbe. „Mindaz a gonoszság — írja —, mely cselekedeteiben megnyilatkozott, nem csupán az ő bűne, hanem vele együtt nagymértékben terheli azt a kort és társadalmat, amelyben élt." Hasonlóképpen napilapban, a Magyarság 1927. január 16-i számától a március 6-i számig, ugyancsak 16 folytatásban jelentette meg a tudós-történész, Markó Árpád „Az. igazi Rózsa Sándor" című tanulmányát. Mind a két cikksorozat megérdemelné, hogy — ha volna helyi könyvkiadás — önálló füzetben is kiadják. Ezeknél hozzáférhetőbb azonban a szegedi levéltár volt munkatársának, a gyulai levéltár mostani igazgatójának Szabó Ferencnek, a gyulai múzeum kiadványai 53—54. számaként Gyulán, 1964-ben megjelent könyvecskéje „A dél-alföldi betyárvilág" címmel. Ebben több helyt elszórtan, de két helyen összefüggő, nagyobb terjedelemben is (108—114. és 125—127. lapokon) foglalkozott Rózsa Sándorral, főként a Bach-korszakban való viselt dolgaival, elfogatásával és elítéltetésével. Hiteles, leváltári és hírlapi forrásokon alapuló munka. Hasonlóképpen hiteles, s egyszersmind olvasmányos Békés Istvánnak máig legalaposabb tanulmánya a betyárvezérról. Az egész szakirodalom fölényes ismeretében, nem csekély terjedelemben dolgozta föl Rózsa Sándor életrajzát úgy, hogy szembesiti a valóságot a népköltészet és a ponyvairodalom ábrázolásával. „Magyar ponyva Pitaval" című könyve 1966-ban jelent meg, de a címe elrejtette voltaképpeni tartalmát, hiszen legfőbb tárgya a múlt századi betyárvilág kiemelkedő figuráinak életrajza és alakjuknak az irodalomban való tükröződése. Rózsa Sándorról két nagy fejezetben szól: ..Rózsa Sándor — -•betyárok csillaga*" (108—147. lapokon) és „Rózsa Sándor a -Lélekidomár* markában" (229 —264. lapokon). Ez utóbbi célzás Jókai Mór „Lélekidomár" című regényére, s ennek modelljére, Ráday Gedeonra, a szegedi vár félelmetes urára, a betyárvilág fölszámolására éppen most száz éve fölállított királyi biztosság vezetőjére, aki Rózsa Sándor sorsát végképp megpecsételte. (Békés István könyvének egy részletét „Rózsa Sándor a ponyvavilágban" címmel még a könyv megjelenése előtt, 1965. szeptember 14-től 21-ig folytatásokban közölte a Délmagyarország.) Ezek a legfontosabb művek, amelyekhez folyamodhat, aki tisztába akar jönni Rózsa Sándor történelmi szerepével, és a magyar nép hagyományaiban kiformálódott, romantikus alakjával. S aki ezeket áttanulmányozta, Móricz regényének olvastán — s talán, még ezt előre nem tudjuk, a tévé-film láttán — meg fogja érteni az író vallomását: „Nern életrajzot írok, hanem mesét. Nem egy rablót akarok glorifikálni, hanem egy mesehőst. Nem a magánvagyon elleni b'ntetteket. de a népdalok gavallérját mutatom be. Rózsa Sándor valóságos szimbólum. Társadalmi életünk szimbóluma..." KÖNYVES LÁSZLÓ