Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-22 / 223. szám

SZERDA, 1971. SZEPTEMBER 22. 3 Kereskedelmi1 S*aks*3™e*et±i>ínö*ségek ütései tárgyalások Peruban Hétfőn folytatódtak a magyar—perui hivatalos tárgyalások. Délelőtt Timár Mátyás Miro Guesada Bahamonde egészségügyi miniszterrel tárgyalt, délután pedig Francisco Morales Bermudez kereskedelem- és pénzügyminisztert látogatta meg hivatalában. Timár Mátyás és Francisco Morales Bermudez tanácskozásain szóba került az is hogy a magyar—perui gazdasági vegyesbizottság következő ülését Budapesten tartják. Perui oldalról közölték, hogy a közeljövőben ratifikálják a két ország műszaki-tudományos egyezményét, mely lehetőséget nyújt szakértők kölcsönös cseréjére is. Hétfőn este dr. Szita János miniszterhelyettes, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok titkárságának vezetője a perui gazdasági szakemberek számára előadást tartott a magyar gazdaság fejlődése és nemzetközi gazdasági kapcsolataink címmel a limai San Marco egyetemen. Hogyan alakulnak a munkakörülmények és a jövedelmek? A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége keddi ülésén összegezte a bel- és a külkereskedelmi vállalatok középtávú tervkészítésének tapasztalatait. A szakszervezet vezetői elsősorban a hiányosságok feltárására törekedtek. Az elnökség határozatában egyebek között szűkségesnek tartja, hogy vizsgálják felül az éves tervek összhangban vannak-e az ötéves tervidőszak tennivalóival. A szakszervezeti szervek az éves tervezésnél szorgalmazzák a hálózatfejlesztés és a munkakörülmények javításának gyorsítását, a személyi jövedelmek növelését. A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének keddi, központi vezetőségi ülésén átfogó elemzést adtak az ágazat negyedik ötéves tervéről. A központi vezetőségnek az a véleménye, hogy a távlati tervékben előirányzott egy főre eső személyi jövedelememelkedés nem nyújt lehetőséget az ipar jelenlegi bérlemaradásának behozására, és a központi vezetőség szűkségesnek tartaná a bér- és jövedelemszabályzók olyan módosítását, amely jobban figyelembe venné a vállalatok adottságait, és hozzájárulna az egyes ágazatok közötti személyi jövedelemeltérések csökkentéséhez. A központi vezetőség úgy határozott, hogy a ruhaipar bérhelyzetének javítása érdekében a könnyűipari minisztérium és a szakszervezet elnöksége további vizsgálatot folytasson a problémáknak még a tervidőszak folyamán történő megnyugtató megoldására. A rekonstrukció végrehajtásának eddigi tapasztalatairól tárgyalt kedden a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége. Felhívta a vállalati szakszervezeti tanácsok figyelmét, hogy a jövőben is kiemelten foglalkozzanak a szociális és jóléti beruházásokkal. A papíripari beruházások helyzetéről tárgyalt kedden a Nyomda-, Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének központi vezetősége. A nagykorúság küszöbén Két esztendő az ember életében kevés, semmi a nagykorúsodáshoz — egy kulturális intézmény életében meghatározó. Kiváltképp, ha az első évekről van szó, airriikor rohamosan kell felnőtté válnia, hiszen a létrehozó szándék és a fejlődést serkentő megajánlás ilyenkor a legbuzgóbb. Hétesztendős az utóbbi évek legnagyobb szegedi kulturális vállalkozása, a szimfonikus zenekar. Túlzás nélkül mondhatjuk, a lehetőségekhez képest rohamléptekkel fejlődött, s igazán nem ünneprontásból teszszük, ha a születésnapi torta kellemes ízeiből a realitások ízét is kikeressük. Amikor kitaláltak, alig lehetett felmérni, milyen nehéz lesz létre is hozni. S ahogy létrehozták, csak sejthették, milyen nehéz lesz megtartani. Hát még fejleszteni. Amint együtt volt a 64 főnyi társulat, először helyet kerestek számára, s a város szegényes művelődési objektumai közül nem kompromisszumok nélkül választották a Móra kultúrotthont. Az egytermes művelődési ház azóta kettős életet él, hétköznapokon zenekari próbahely, hétvégén a környék kulturális menedékháza. Csakhogy e szűkös helyviszonyokat kinőtte a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Több mint millliós értékű hangszereit egyszerűen nem tudja megnyugtatóan elhelyezni — a nagyteremben hagyott hangszerládák esztétikailag teszik tönkre a hétvégi „népművelést". Nehéz okosnak lenni, őszintén szólva nem éri meg a művelődési otthon véges kapacitását súlyos forintokkal kihasználni, hiszen a városban úgy sincs nagy hangversenyterem, ahol az együttes hosszú távra lehorgonyozhatna. Ha lesz, a szimfonikusok székháza is otthont taláL Móst pedig arról, ami van. Esztendeje imég jogosan panaszkodtak a fúvósok, hogy bármely falusi rezesbanda különb hangszerekkel dolgozik. Aztán zsebbe nyúlt a filharmónia, a városi tanács (660 ezer forintért!), s ma már nemcsak szép formaruhában, frakkban játszik az együttes, de büszke lehet világszínvonalú hangszerállományára is (a külföldiek szállítása folyamatban van). Teljes a rézfúvós garnitúra, az ütőkből és fafúvókból pótolták a hiányzókat. Most már csak a remek hangszerek gazdáiról kéne gondoskodni, lehetőleg huzamosabb időre, hiszen a művészi teljesítmények szinten tartásának elengedhetetlen feltétele az erős, kiegyensúlyozott társulat. Itt szorít a cipő. Két esztendő alatt a zenekar negyede cserélődött Jci. Tizenöten hiányoznak az alapítókból, nem beszélve azokról, akik közben jöttek és mentek el, vagy arról a tizenegy muzsikusról, aki a. tavaly januári próbajátékon megfelelt, de az augusztustól esedékes állását már el sem foglalta, külföldre szerződött. A vonósprím fele új, a tíz szekundhegedűsbőí csak négy régi tag. a brácsa- és trambitaszólamokat pedig be sem tudják tölteni. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az új művek betanulására szánt időt alaposan lerövidíti a repertoár karbantartása. Az egészségtelen fluktuáció részben országos tünet szövődménye: a szocialista országokhoz viszonyítva is rendkívül mérsékelten fizetik nálunk a zenészeket, akik így kapvakapnak a külföldi ajánlatokon. Azóta pedig, hogy a pedagógusok bérezését rendezték, a zenész-tanárok többsége szívesebben választja az iskolát, mint az orchestert. a társulatba, az üres státuszokat csak vidékről tölthetik he. De kikkel? Jelenleg nemcsak az országban működő hivatásos és félhivatásos együttesek fizetési grafikonján nagy a bérfeszültség, de az azonos osztályú zenekarok között is — így a zenésrak szerződtetésénél a pénz nem túlságosan meggyőző érv. Egyszóval akad tennivaló elég. Bár a napi gondok, meredő kérdőjelek mellett most inkább arról akartunk szólni, hogy ez a város a kultúra annyi félig megoldott vállalkozása után (közben) tudott értékállót, maradandót csinálni. Ez dehogyis kevés! Nikolényi István •v4' 'N - • H _ # m w _ w Minden valamirevaló parasztember azt mondaná erre: nem nagy dicsőség. Aki a kapanyelet eredendő bűnnel ránköröklődött, akácfából faragott, hólyagtörő istenátkának tartja, és legszívesebben múzeumok hét lakatja alatt, vagy legföljebb a más kezében szereti látni, örül, ha szabadul tőle. Egy profeszszor mindenképpen szabadulhat. Többszörös magyarázattal kell kezdenem. Hogy mégis kapanyél mellett látom dr. Horváth Imrét, annak nem bűn és bűnhődés az oka. Nem vettetett vissza cifra bukfenccel az egyetemi katedráról a pokol tornácára. Azt ugyan nem mondhatom, hogy dicsekszik vele, mert kézzel-lábbal tiltakozik, hogy ezt a dolgot ne hozzuk szóba. Beszéljünk a füvészkertről, a fitotronról, akváriumokról, mindenről, csak róla ne. Szégyelné mégis a kapanyelet? Szó sincs róla. Csak dobra verni nem akarja. A második magyarázat annak a tisztázására való, hogy nem a professzor az egyedüli, akiről beszélni szeretnék. Két docens, három adjunktus, akadémiai kutatók, technikusok, laboránsok mindaddig említendők ebben a históriában, amíg alkalmanként a huszonötös létszám ki nem 3. A szegedi zenekar fluktuációjának azonban helyi indítékai is vannak. Egy híján 30 zenésznek nincs saját lakása, töbhségük családos, a szerény fizetésből nehezen telik drága albérletre. A városi tanács ugyan most is bizonyította segítőkészségét, két lakást utalt ki Tarjánban a zenekarnak, ahol legalább az egyedülállókat elhelyezhetik. Ám a családosak letelepítésének ezt a vonzó formáját valamiképpen még ezután kell megoldani. A helyi utánpótlást ugyanis évekre kimerítették: a zenei intézményeinkben tanuló tehetséges növendékek imár bekerültek Huszonöt éves a NUSZ Kedden a balatonszéplaki nemzetközi újságíró szállóban a Nemzetközi Üj ságíró Szervezet fennállásának 25. évfordulója alkalmából a Magyar Üjságírók Országos Szövetsége ünnepi választmányi ülést tartott. A jubileumi megemlékezésen megjelent Pálos Tamás, az MSZMP Központi Bizottsága agit.-prop. osztályának helyettes veratője, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási tiivatalának elnöke, dr. Bányász Rezső, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője, Pavel Jerofejev, a Nemzetközi Újságíró Szervezet magyarországi képviselője, Nesztor Aurelian, a Nemzetközi Újságíró Szervezet titkára, a hazánkban tartózkodó vietnami újságíró delegáció tagjai, valamint a hazánkba érkezett szovjet, lengyel és NDK-beli újságírók. Siklósi Norbertnek, a MUOSZ főtitkárának üdvözlő szavai után Pethő Tibor, a MUOSZ alelnöke mondott ünnepi beszédet. Felszólalt Nesztor Aurelian, a Nemzetközi Újságíró Szervezet titkára is, és meleg szavakkal köszöntötte az ünnepi választmányi ülés résztvevőit. Nemzetközi szimpozion az egészségügyi rehabilitációról Balatonfüreden, a SZOT szanatórium dísztermében kedden megnyitották a szocialista országok egészségügyi rehabilitációs szakértői állandó bizottságának 3. nemzetközi szimpozionját. A megnyitó ülésen részt vett dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, Nagy Imre, munkaügyi miniszterhelyettes, Jean Regnieres, az ENSZ mellett működő nemzetközi rehabilitációs társaság elnöke. A mintegy 300 főnyi hallgatóság előtt dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter mondott beszédet. Köszöntötte a szimpózium résztvevőit Jean Regnieres, az egészségügyi világszervezet rehabilitációs társaságának elnöke ls. A megnyitó ülés után két szekcióban megkezdődött a háromnapos tudományos ülés, amelyen több mint 50 előadás hangzik eh jön. Az igazság kedvéért harmadszorra azt kell elmondanom, hogy kapanyél mellett szava van itt lapátés csákánynyeleknek, talicskák szarvának és más egyebeknek is, amik a szegedi füvészkertben kézi erővel működni képesek. Ha Horváth professzort kérdezem, azt mondja, igen egyszerű a dolog Máshol is úgy van: ha kitalál valamit a főnök, illik követni. Egy lista kell csak, hadd érezze mindenki, hogy számon tartják, jött-e vagy sem, és megy simán minden. Hasznomra van, ha most kételkedem a professzori szóban. A többiek egészen mást mondanak. Szerintük listának ehhez semmi köze nincsen. Az történt csak, hogy rendszeresen kijárt a professzor, belevágott a legnehezebb munkákba, és lassan utána ment az egész tanszék. Másfél évig minden héten, pénteken reggel kint találkoztak a füvészkertben. Mindenféle nyílt vagy bújtatott főnöki kényszer nélkül. Könnyű belátni, hogy ilyen összefogásból a füvészkertnek haszna származik. Szebb lett a szegedi botanikusok kertje. Összes útjait ha fölmérnénk, kijönne a 10 kilométer. Mindet beterítették piros salakkal. Harminc holdra növekedett a bekerített terület, egyforma szívesen mutatják mind a harminc holdat. Ahova vendégeket azelőtt nem vezettek, most ott is van látnivaló bőven. Akinek kedve van, számolja ki, mennyit ér ez forintban. Rossz üzletember vagyok, számokkal kimondani én nem tudom. De ezt a munkát más mérlegen is lehet mérni. Ha egy tanszék apraja-nagyja egyszerre fog kapát, ásót vagy lapátot, együtt hordja a salakot, kapálja a csemetéket és ássa a belvizek árkát, együtt nevet azon a jól öltözött úriemberen, aki a professzort keresvén, erőnek erejével sem hiszi el, hogy a lába hegyétől a feje búbjáig salakporos ember éppen az — látszott rajta, hogy egy pillanat alatt halomra omlott a professzorokról alkotott összes szeplőtelen elképzelése —, az a tanszék sok bonyolult dologban is egyet tud érteni. Megérti a tanár a laboránsokat is, és a füvészkert legkisebb kulcsszámú emberét is. DRÁGA NAPSZÁM Óvakodom attól, hogy iényesre fessem, ami nem fényes. Megkérdezem hát, nincs ennek semmi fonákja? Mindenki egyetért ezzel a magától jött nekibuzdulással? Bolond aggodalom, de válasz azért érkezik rá. Dr. Bodrogközi György, dr. Juhász Miklós és a profeszszor is mondja, van, aki gyanakszik. így beszél valahol a tagadás szelleme: — Nem túl drága napszám az nekünk, ha egy profeszszor, két docens, három adjunktus, akadémiai kutatók, laboránsok és technikusok — kapálnak? Ahelyett, hogy a dolgukat végeznék? Itt megint számolni kéne. Eszembe jut inkább, hogy láttam én egy igazgatóhelyettest. Saját szobájában a bútorokat cserélték. Szép asztalt, szép szekrényeket kapott, csak éppen a kisfőnöki széket felejtették kint a folyosón. Méltóztatott kimenni érte, de előtte elmondta, nehogy félreismerjék: igazgatóhelyettes ő, nem székhordó legény. Leesett a karikagyűrű. Azt is ki lehet számolni, mennyivel lett drágább így a helyére rakott szék. Kérdezek inkább: — Ha a professzor hetenként egyszer nem a kertbe jönne kapálni, hanem napozni menne a strandra, szólnának-e érte? — Nem szólhatnának. Kötetlen munkaidő a miénk. r Az a kérSZABADSAGUNK TERHÉRE Kontrázhatna, bárki a kapanyélfilozófiát hallván, de ne fáradjon. Semmiképpen nem mondanám, hogy jöjjenek a professzorok — pedig tudom, hogy jelentkeztek mások is —, vállalati igazgatók és emberekkel bánó fontos beosztásúak, kapjanak kapára, kaszára, mert itt van a kollektív együttműködés iható vizű tiszta forrása. Nem igaz. Ott van az máshol is. Ahol valaki a legmagasabb polcról saját akaratából ekkora lépést tud tenni, az megtalálja a hozzávaló filozófiát is, hogy a forráshoz le tudjon hajolni. dés már csak, miért nem strandra járnak akkor. — Ez a kert a miénk. Szeretjük, ha szép. A hozzáragasztott tíz holdat úgy telepítettük be, ahogy az oktatást legjobban szolgálja. És jól is esik a munka. A magunkfajta, gyermekkorát többnyire falun töltött ember nem tud egész életében egy helyben ülni. Ha elfáradok a. benti munkámban, kijövök ide. A professzor ezt mondja: — Napokig beszélgethetnék az embereimmel, akár sétára is hívhatnám őket, sokkal kevesebbet tudnék róluk. Pedig kötelességem ismerni mindegyiket legalább annyira, ahogy embert meg lehet ismerni. — És most mi lesz? Ha mégis drága napszám ez? — Nem lesz semmi. Van negyvennyolc nap szabadságom. Nem szoktam kivenni. Elszámoljuk erre. Hogy szívesen kapálnék együtt a növénytanosokkal, talán mondanom sem kell. De más oka is van ar.nak. hogy kijöttem a füvészkertbe. Ha jártamban-keltemben azt láttam volna, hogy egy gazdaság parasztból lett vezetője kiszáll az autóból, és beáll gyerekkori sorstársai közé egyszer-egyszer mákot kapálni, közben közös dolgaikról jobban egyetérteni — róla írtam volna akkor. Horváth Dezső