Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

12 VASARNAP, 1971. AUGUSZTUS l; a|g a Hűd Szurcslk János Síró öregasszony Simái Mihály VERS töretve lehetetlennel útonálló fallal magánnyal kékzöld arccal a virágok havában még egyszer gyerekké mosdani töretve lehetetlennel se kint se bent mint ez a forgóajtó de élet és halál mezsgyéjén Is örvénybe-kürtölt hangon Is énekelni ÍV Verdes a madár Fölzuhan az égre Ide szeretné azt a fészket Az Ív legmélyére Az azúrszurdok foszló fehér cserjéi közé De tudja mint minden pillanat ez is megtarthatatlan hogy a szivárvány Is — vissza a földre ahol a hűség és halál gyűrűit véres lábára kalapálták ALTATÓ csönd füle baglyastól csiribari galambtoll három höc-höc csurlburl búbókolj már kiskukori csönd füle maci mancsa bónyás baba kacsamacsa huss mese tiju-tiki tl-tl-tyu tl-ti-tyu tl-tl A FOTOGRAFIKA ARÁNYLAG ÚJONNAN ELTERJEDT MŰFAJ: MINT ELNEVEZÉSE IS JELZI, EGYESÍTI A FOTÓ, TEHÁT A FÉNYKÉP ÉS A GRAFIKA, A RAJZ SAJÁTOSSÁGAIT. FÉNYKÉPFELVÉTELLEL KEZDŐDIK, S A VÉGEREDMÉNY AZ, AMIT ITT LATHATUNK — SZEGED NÉHÁNY JELLEGZETES KÖZTÉRI SZOBRÁRÓL. SZAVAY ISTVÁN FOTOGRAFIKA-SOROZATA EGYÚTTAL TEHÁT SZOBORCSARNOK IS. MAKRISZ AGAMEMNON SELLŐ VARGHA IMRE JÓZSEF ATTILA Csanády János EGYIRÁNYÚ KÖZLEKEDÉS A

nagyobb szavak puffadtan hevertek sz'erteszét — álcár több napos hullák a sivatagban, a karavánutak mentén. A nagyobb szavak és a már régebben elhullottak, melyekről a húst is lerágta már a hőség, a homokvihar, a dögkeselyük csapata: csontvázukkal is elfeledetten simultak a nyári Szaharába. — Apokaliptikus — mondta volna Dagadtfülű még az elején, betonerkélyéről a kettős út fölé kihajolva. Hadoszlopok közelednek, zúgnak el alattuk, maguk mögött eszményi csendet hagyva. Beszakadt hidak, kidőlt oszlopok, néhány tehetetlenül vonagló páncélos az árokszélen. Eszményi csend — majd később, esetleg napok múltán távoli csatazaj. Csatazaj! Nagy kezdőbetűkkel! Szép, nagy szavakkal! Kezdetben hajlamos volt még a patetikus megközelítésre. „Fölkapom ezt a szüntelen dübörgést, hatalmas, lila-bélű szilvásgombóccá gyúrom, s pirított morzsával megtetézve — lenyelem! — Magambagyűröm! — így érezte. Később csökkent az építkezés irama. Más utakra terelődtek a konvojok. S időnként, amikor elhúzta a betonloggiára néző, üvegfalnak is beillő ablak sárga függönyét; egy-egy új, tízemeletes ház tűnt szemébe, égbebökve a tetőn — lépcsőházanként — sorakozó tv-antennáit. Lassanként egész csapat emelkedett belőlük a déli látóhatáron: olyan egyformán, mintha egymást szülték volna. Aztán az éjszakák — kísérteties nappalokká váltak. Áradat indult — s az álom óráiban. Ezek voltak a fekete nappalok. Említették ugyan néha egymásnak: Rómában sem volt nagyobb zaj, szombat délután és vasárnap este a Villa Chigi árnyas dombokra épült lakónegyedének erkélyein. Mely alatt hét végén — és egész héten át — százezer gépkocsi áramlott, a főközlekedési út kereszteződésénél megtorpanva — a tengerpartra. Igen, ez amolyan színes kis mentőbólyának elment — ideigóráig. De míg ott vendégek — túristák voltak; itt a sajátjukban laknak. Hát a nagy szavak pátosza lassan kikopott, tisztára kivezetett a betonsivatagban. Egyébként belülről otthonos volt. Feketére lakkozott vastartókon keskeny lécpolcok; épphogy csak megtámaszkodott rajtuk a sok könyv. Kétoldalt, a falak hosszában. Kedves, magukfabrikálta, raffiabúrás álló- és függőlámpa. Kis kávézóasztal, vaslábakon. Különböző székek. Egy keskeny heverő. Nem lehetett a falnak támaszkodni, mert apró lábai — alattomosan csúszva — azonnal megindultak a sima parketton Amíg csak a fal melletti részen egy félbeszabott léc le nem süllyedt néhány hüvelyknyivel. Attól kezdve — nagy zökkenéssel, s megnyugvó sóhajt kiváltva — akadt meg a dikó lába ebben a természetes üregben. A másik szobában, a hasonló priccsel egyvonalban, az ágyneműs fonottkosár mellett éppen elfért a gyermekágy. Színes polcokat építettek a konyhafelöli sarokba: ezek szépen elfedték azt a két vastag csővezetéket is, amely az emeletek hosszában futott át a szobán. A polcokon gyermekjátékok, varróholmik hevertek. Meséskönyvek, amelyek időnként tarka lepkéket, csodamalackákat, a legkisebb fiú történeteit bocsátották az Apokalipszisbe. A nagy szavak rég elhagyták őket is. Szigorú világban, kegyetlen erők ellenében győzedelmeskedett a kis pásztorfiú. Személyautók kezdtek sorakozni a hátsó front felől, közvetlenül az épület alá húzott parkolóhelyeken. Rajtuk túl sorjáztak a parkosított gyermekjátszóterek. Ezeket is autóutak szegélyezték. Fűnyírógépek pufogtak már az első tavaszon, éjjel-nappal. Motorkerékpárok ékelődtek az autók közt sötétlő, tenyérnyi aszfaltokra. Szüntelenül javították őket. A másik oldalon — ahol eddig észre sem lehetett venni, hogy nem egy, de füves köztessel elválasztva, két aszfaltsáv alkotja a sugárutat. most megindultak az autóbuszok is. Napközben egyenletesen — öt-tíz percenként — vált ki jellegzetes daráló robajuk az Apokalipszisből. Hajnali öt, és este tizenegy óra volt az ő idejük. A dömperek szakaszosan vonultak fel, de akkor éjjel-nappal egyfolytában. Azok viszont — a luxuskocsiktól a furgonokon át a tíztonnás teherautókig — akik bekötő útnak használták ezt az irányt; nyakló nélkül lovagolták meg, százas tempóban, húsztonnás légörvényeket kavarva. Időnként ágyúdörejszerű robbanások jelezték, hogy a keresztezés előtti szakaszon lassítva, valaki „szórakozik" is: leveszi a gyújtást, hogy aztán ismét fordítva egyet a slusszkulcson, a benzingőzzel tömött kipufogódob ékes robbanással lepje meg a környékbelieket. A nagyobb szoba ékessége ezzel szemben az íróasztal mellé állított, mennyezetig érő vadcitromfa volt. A hatalmas deszka-dézsától alig nyílott az erkélyajtó —, de szép kékre festették, s mindennap lavómyi vizet nyelt el. Nevezetes napot örökített ez a fa. Nagyapa ültetett el nyers citrommagot, nyugdíj bavonulása emlékére, harminc évvel ezelőtt. Ott állt ágya mellett akkor is, mikor nagybeteg volt. És 94 éves. Nekik: egyetlen családi örökségük. Apró leveleit sorra ledobta: már úgy látszott, belepusztul a helyváltoztatásba, amikor néhány hét alatt tenyérnyi, friss leveleket hajtott. És valódi citromillattal örvendeztette meg őket. A következő tavaszon egyik ága olyan merészen tört felfelé, hogy elérte a 2,54 méter magas menynyezetet. Itt hetekig állt, gondolkodott, néhány hajtása a csúcson el is sorvadt. Egyre nagyobb izgalommal lesték: mit fog cselekedni? Aztán — újabb apró levelekkel tapogatózva, önmagát egyre hosszabbítva az ablaküveg felé indult. Súlyos levelei később kissé meghajlították, s ma már az üveg közelében nyújtóz-, kodik — több fény után. De ekkor már abbahagyták a számolást. Az egyirányú közlekedés az út másik sávjának belépésével megszűnt. Mintegy száz méterrel beljebb, a bontást-elkerült, régi kis utcácskák szomszédságában egy újabb, harmadik sávot terítettek le az aszfaltozok. Ez azonban hosszú ideig elhagyatott volt. Szegélyeit benőtte a gaz, a dudva. Aztán, a harmadik tavaszon gépek vonultak fel, építőanyaggal. Próbafúrásba kezdtek néhány helyen, talajmintákat vettek" Maid ásni kezdték a hatalmas gödröket. (Itt is házak lesznek hát! — sóhajtották fel odabenn. Füstbement a szép álom: hátha megfeledkeznek erről a három — futballpályányi szabad területről, vagy parkosítják, vagy adná az ég! — uszodát, strandot építenek rajta!) Lent, mintegy ötméteres sávon közvetlenül az ablakok alatt éjiei-nappal dolgoztak a fűnyírógépek. A másik oldalon, a parkolóhelyeken motorokat és autókat javítottak szüntelenül. Mellettük, a játszótereken állandóan kaszabolták a gépek a kiégett, sárga fűszőnyeget. De ekkor már rég nem számolták a „sávokaf'J A nagyobb és kisebb szavak puffadtan hevertek szerteszét a be-' tonsivatag útszegélyein. Az egyszeregy szép, szimmetrikus táblázata is — mint a huzattól be-: csapott üvegajtó — darabokra törött. Szanaszét szám és rímszilánkok hevertek. Alig győzték összeseperni őket. Az utca tele volt a csend szilánkjaival; eltakarításukat még a Köztisztasági Hivatal, ultramodern, nyugati gyártmányú szemetesautói sem győzték. Ez azonban már nem zavarta őket. Egészen kicsi, ősi szótagok apró, fényes hangyái futkostak agyukban, bőrükön, és hangyabolyt építettek fülük üregeiben. C

selekedtek hát. Minden mozdítható értéküket pénzzé téve. lemezjátszót, hanglemezeket vásároltak. Bach és Vivaldi varázsszőnyegén merültek el a régi századokban; súlyos és könnyű csipkével áttört barokk függönyöket húztak maguk köré. És néha még ma is. felszálló, zöld buborék jelzi, hogy lent, a tengermélyben, moccan valami titokzatos élet. MATRAI LAJOS TISZA LAJOS MARGÓ EDE DANKO PISTA TAPAI ANTAL EVEZŐS SEGESDI GYÖRGY JUHASZ GYULA KOBARANY A XIL SZAZADBÓL