Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
a KEDD, 1971. AUGUSZTUS 24. • EPÍTÖANYAG-IPARI KIÁLLÍTÁS Moszkva Szokolnviki-park.jában szeptember 8-an nyitja meg kapuit az ..Építőanyagipar '71" nemzetközi kiállítás, amelyen mintegy 30 ország vesz részt. Magyarország a több mint 800 négyzetméteres alapterületű, 4-es számú pavilonban és mellette 700 négyzetméternyi szabad területen állítja ki legkorszerűbb építőanyagait és -anyagipari berendezéseit. Tekintélyes anyaggal, csaknem 000 különféle termékkel és géppel 31 magyar vállalat vonul fel a nemzetközi kiállításon. A bemutató anyagát most indították útnak Moszkvába. HALÁLOS LÉPÉS A nyíregyházi vasútállomásra beérkező személyvonatról menet közben le akart lépni özv. Szikszai Demeterné 66 éves háztartásbeli. A szerencsétlen asszony a két kocsi közé esett és olyan súlyosan megsérült, hogy a korhadban meghalt. ÍRÖGÉPEK Garázdaságért, ittas veze- ván, a Jókai utca 13. számú VAKOKNAK tésért. vagvon elleni búncse- ház udvarába és egy ott A gdanski Politechnika 'ekményért ült már eddig a parkírozó gépkocsit fel akart elektronikusai elmés szer vadlottak padjan Paplogo nyitni. A hazbeliek ezt eszkezetet készítettek, amelv le- Szilveszter 21 éves. Móra- revették, de Paplógó elmehetévé teszi hogy a vakok a "alom, IV. kerület 3. szam nekult. Az ot uldozok azonszokásos írógépen dolgoz- a'atti lakos. Általában az ban elfogták. Ekkor úgy ráhassanak. Ez a translator ne- volt ra a jellemző, amíg taposott az üldözők egyikévü berendezés ket részből szubadlábon volt, hogy nem nek lábára, hogy azzal séáll. Egyik része, a normál birt magával, ha felöntött a rülést okozott, írógéphez rögzített letapoga- garatra: mindenáron bizo- Röviddel ezután egy éjtó berendezés regisztrálja a "YÍtani akarta erejét, dü- jel ismét leittasodott Paplóhengeren leütött betűket, a höngő természetének ilyen- gó Szilveszter, s ilyen álBraile abc-s írógéphez sze- kor "em tudott ellenállni, lapotban Mórahalom körzerelt másik része pedig a le- Egv éjjel Sándorfalván, a tében átdülöngélt Jugoszlátapogató megfelelő impulzu- £f,c.fjfefisffud" Viába' majd ""Józanodva sait átviszi pontbetükre. A vakok így a rendes irodagépen írhatják a szöveget varán,, minden indok nélkül onnan visszatért. A határleütött egy vendéget. Azt őrök ekkor állították elő. követően erőszakkal beha- A szegedi járásbíróság gátolt, ugyancsak Sándorfal- rázdaság, magánlaksértés, könnyű testi sértés és tiltott határátlépés miatt egy év két hónapi szigorított börtönre ítélte és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Fellebbezés folytán hogy szeptember tárgyalta az ügyet a szegeamelyen egyénileg a szegedi másodikától kezdve ismét • ™fyei bírÓSlgi amaly ,a Házy László győzött 64 (!) , , , u- , , buntetest súlyosbítva, 1 ev - megtartják a hivatalos ora- R hónapi szabadságvesztésre kat hétfőn és csütörtökön ítélie a notórius garázdát, délután 5 órától este 7 órá- aki"ek azóta újabb bűncselekményeire derült fény, s Rejtvényfejtők Szekszárdon Szekszárdon most rendez- lődőket. akik szívesen fogták meg a már hagyományos rejtvényfejtő versenyt, induló közül. Országos bajnokunk ezzel ötödször nyerte el a szekszárdiak nagydíját. További szegedi helyezések: 10. dr. Bódy Béla, 20. Maytinszky László. A ig a szegedi Juhász Gyula azok miatt augusztus 27-én Művelődési Központban. Ér- ültetik ismét a Szegedi Rejtvénykedvelők deklődőket szívesen látnak, padjára. Klubja a csapatversenyben nem indulhatott, mert autóbuszuk késve érkezett a verseny színhelyére. A csapatban szegedi részről egyedül Szakáll Antal vett részt (aki vasúton utazott), és egyedül, szenzációs teljesítménnyel második lett. A rejtvénykedvelök klubja ezúton értesiti az erdekvadlottak DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottság,toalt napilapja. — Megjelenik liétfti kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Kiszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 1(1. Telefon: Id-Má, : ;-003. — Felelős kiadó: Kovács I.ászlrt. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szered, Bajcsy-Zsilinszky utca Sí. — Index: 23 033. — Eiotizetési dü egy hónapra 20 forint. A ruhatárban a következő feliratú cédula volt kifüggesztve: „Egy gyufásskatulyát találtam. Átvehető: Masnik, 30-as szoba." Megtapogattam a zsebem, a doboz hiányzott. — Jó napot — mondtam, miközben beléptem a 30-as szobába. A súlyos íróasztalnál egy férfi ült fehér zakóban és nadrágban. — Jó reggelt — javított ki tárgyilagosan —. Mi ugyanis sokáig alszunk! A skatulya miatt jött? — Pontosan! — Nos akkor nézzük csak! Foglaljon helyet. — Leültem. — Neve? — kérdezte. Megmondtam. — Születési éve? Válaszoltam neki. — Nemzetisége? Azt is közöltem. — Személyi igazolványának száma? Felírtam. Masnik tüsszentett egyet. majd tüzetesen végigmustrált, s gúnyos vigyorral érdeklődött: II gyufásskalulya — Tehát ön vesztette el a dobozt? — Igen, én. — Akkor feleljen gyorsan. A doboz színe? — Kék. — Szélénél? — Sárga. — Mi van a tetején? — Egy férfi csákánnyal. — És még? — Egy gerenda hordalékfa. — Mennyi idős? — Ki? — A férfi. — Középkorú ... — S az aláírás? — ..Használjon hordalékfát!" — Ez lenne tehát — állapította meg Masnik, és letörölte izzadt homlokát. — Űgy látszik tényleg öné a doboz. Hirtelen hangot váltott: — Hány szál volt benne, he? — Mi? — kérdeztem izgatottan. — Hány gyufa? Nem tudtam, fogalmam sem volt róla. De muszáj volt felelnem. így a szerencseszámomat neveztem meg. — Tizenhét... — Bedőlt! Felsült! — kiáltotta Masnik. — Jól behúztam, barátocskám! Ha-ha-ha! Elpirultam. — Na jól van — vigasztalt meg —, nem akarunk mi kicsinyesek lenni meg vagyunk győződve, hogy ez az ön doboza. Ehhez semmi kétség sem fér. Győztesen tartotta elém a gyufaskatulyát, melyet a páncélszekrényből vett elő. — Vegye át nyugodtan! Őrizze meg! Megköszöntem, s az ajtó felé indultam. — Állj! — kiáltotta. — Mi van még? — kérdeztem. — Nyugtáznia kell! Aláirtam a nyomtatványokat, majd kitántorogtam a holdfényes estébe. Közben ugyanis szép csendben beesteledett... A. L. Schargorodski Mártéíy — augusztus A mártélyi strandon kellemes árnyat adnak a fák, hűsít a viz. Éppen ezért meglepő, hogy viszonylag kevesen vannak ott Szegedről. Pedig a várostól busszal, autóval vagy motorkerékpárral egyórányira sincs a kellemes strand. A gyűrűk viszont valódiak voltak. ÉKSZERRABLÖK 40 000 frank értékű ékszerrel és 10 000 frank készpénzzel távozott egy tolvajbanda egy Franciaországban időző indiai herceg lakosztályából. Örömük azonban nem lehetett teljes, mert „kihagytak" egy nagy értékű gyűrűgyűjteményt. A gyűrűhalom közepén ugyanis — nyilván álcázásul — egy óriási, de szembeötlően hamis ékszer helyezkedett, el. KIBERNETIKA A VASÚTNÁL Vasútkibernetikai konferencia kezdődött hétfőn Szombathelyen. A kétnapos tanácskozáson a MÁV kibernetikai, vontatási és forgalmi szakemberei, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia vasútkibernetikai munkabizottságának képviselői a Tokióban múlt évben megtartott III. vasútkibernetikai szimpózium anyagát vitatják meg. A MÁV — mint a konferencián közölték — nagy erőfeszítéseket tesz a kibernetika alkalmazásának kiszélesítésére, az ehhez szükséges technikai és szellemi kapacitás előteremtésére. BÁBFESZTIVÁL A Bábművészek Nemzetközi Szövetsége (Unima) kétévenként Pecsett rendezi meg a felnőtt bábfesztiválokat. Az Unima ezzel a döntésévM fejezte ki elismerései a nagyhírű pécsi Bóbita bébegyüttesnek a felnőtt bábjátszás népszerűsítése, valamint a modern előadói forma megteremtése terén kifejtett úttörő munkásságáért. Az első felnőtt bábfesztivált 1969-ben rendeztek. a másodikra az idén, október 20. és 24. között kerül sor a mecsekaljai városban. ÜJ FŰFÉLÉK A Szarvasi öntözési Kutató Intézetben dr. Gruber Ferenc kutató eddig nyolc, államilag elismert, kiváló tulajdonságokkal rendelkező fűfélét nemesitett. A Gruber-féle fűfélék tiprástürők, hazánk minden táján alkalmazkodnak a helyi éghajlati és talajviszonyokhoz, az öntözést meghálálják. Kiöregedett ősgyepek felújítására csakúgy alkalmasak, mint új múrétek telepitesére, illetve utak, terek, sétányok füvesítésére. MEGÖLTE A FÜST Az ágyban dohányzott és közben elaludt Szabó Istvánné 21 éves téglagyári dolgozó, devecseri lakos. Az égő cigarettától az ágynemű meggyulladt, a szerencsétlen asszony a füstmérgezéstől meghalt. A vizsgálat folyamatban van. Szüretelő" seregélyek A Duna mente egyetlen jelentős borvidékét — a mohácsi szőlőket — elözönlötték a seregélyek. Mohács környékén eddig nem védekeztek intenzíven a seregélyek ellen és — minden bizonnyal — ez a körülmény is hozzájárult az elszaporodásukhoz. Nem ritka az olyan szőlőskert, amelynek termesei maris egyharmad részben „leszüretelték" a madarak. A seregélyek invázlójával szemben mindenféle hagyományos riasztóeszköz — rongybábu, kereplő, színes szalag, zörgő konzervdoboz — hatástalannak bizonyult. A szőlősgazdák ezért a környékbeli vadásztársaságokhoz fordultak, - segítségért. (MTA NEMZETKÖZI KÓRUSFESZXIVAL Az olaszországi Arezzóban immár a 19. alkalommal rendezik meg a híres nemzetközi kórusfesztivált. Az idei fesztiválon hazánkat pécsi énekkar képviseli: a nevelők háza kamarakorusa. Az együttes számos hazai és külföldi sikert aratott az elmúlt években. ERÖDTEMPLOM RESTAURÁLÁSA Mintegy 3 évi munkával restaurálták egyik legérdekesebb középkori műemlékünket, a vörösberényi erődtemplomot. Szlovákiában és Erdélyben gyakoriak az erődített templomok, a Balaton vidékén azonban csak ez az egy maradt fenn. HAZANKBA ÉRKEZETT DR. IVO LAPENNA PROFESSZOR Az egyetemes Eszperantó Világszövetség elnöke, dr. Ivo Lapenna megbeszélést folytat a jövő évben Budapesten, a külföldi eszperantisták részére megrendezésre kerülő magyar kultúrfesztivál szervezeti kérdéseiről. MÉG NEM KÉSŐ Az idei nyáron is sokan jelentkeztek a felnőttek közül a dolgozók középiskoláiba. A nagy érdeklődésre tekintettel a Radnóti Miklós Gimnázium meghosszabbította a gimnázium esti és levelező tagozatára való jelentkezés idejét. Eszerint a továbbtanulni szándékozók augusztus 24—28 között még kérhetik felvételüket. Jelentkezni lehet reggel 8-tól délután 4 óráig a gimnázium igazgatói irodájában. ÉRIK A FÜGE A Balaton északi partjának mediterrán éghajlatú szőlőhegyein, Balatonfüreden, Badacsonyban, Szepezden és Ábrahámhegyen beérett a füge. Az idei hozam gazdag: a szépen fejlett bokrok sok közepes nagyságú, körtéhez hasonló gyümölcsöt érlelnek. A termés jó részét friss állapotban fogyasztják, de néhány présház és nyaraló teraszán füzérekbe kötve aszalják a déligyümölcsöt. ALLATKERTI ZOOLÓGIAI KONFERENCIA Hétfőn megnyitották a nemzetközi állatkerti zoológiai konferenciát Veszprémben, a Vegyipari Egyetemen. A külföldi és hazai résztvevők előtt dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese mondott megnyitó beszédet. A Veszprémben összehívott állatkerti zoológiai konferencia a maga nemében az első ilyen jellegű tudományos ülés Magyarországon. ÜVEGGYÁRTÓ AUTOMATA GÉPSOR Az ötéves terv időszakában mintegy kétszázmillió forintot fordítanak az Orosházi Üveggyár rekonstrukciójára. Az első helyen a műszaki fejlesztés szerepel, de szociális létesítményekkel is gazdagodik a gyár. A műszaki fejlesztés révén 50 százalékkal emelkedik a termelés. A program első lépcsőjeként üzembe helyezték az ország legnagyobb teljesítményű üveggyártó automata berendezését. A NYLON FEHÉRNEMŰ ÉS A KOMPUTER A komputer kiszolgáló személyzete ne hordjon nylon fehérneműt. Ennek oka nem az, hogy az átlátszó fehérnemű esetleg megzavarná a gép illemérzékét, hanem az, hogy a testmozgásnál a keletkező súrlódás révén a fehérneműben elektrosztatikus töltés jön létre, és ez megzavarhatja az érzékeny mikroáramköröket. A szintetikus padlóburkolaton járás is tekintélyes erősségű elektromos jelenségeket idézhet elő. Húszhónapi szabadságvesztésre ítélték az „erős" legényt Kis társaság az árnyékh an, a fövenyes parton Somogyi Károlyné felvételei Fák, csónakok, víz és csend: Mártéíy, augusztusban