Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-25 / 199. szám

VfLÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 61. évfolyam, 199. szám 1971. augusztus 25. szerda Ara: 80 fillér Vörös vándorzászlóval tüntették ki a MÁV szegedi igazgatáságát Mint arról lapunkban be­számoltunk. a MÁV szegedi igazgatóságának kollektívá­ja az ország valamennyi igazgatóságának szocialista munkaversenyében az első helyet szerezte meg. s el­nyerte a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium, va­lamint a Vasutasok Szak­szervezete Központi Vezető­ségének vörös vándorzászla­ját. Ebből az alkalomból tegnap zászlóátadási ün­nepséget rendeztek a szege­di Tisza Szálló nagytermé­ben. Ezen megjelent s az ynneplő vasutasokat kö­szöntötte Győri Imre, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Mészáros Károly közle­kedési és postaügyi minisz­terhelyettes, a MÁV vezér­igazgatója, Szabó Antal. a Vasutas Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára, Kovács Imre, a megyei tanács el­nökhelyettese, továbbá sze­gedi és megyei vállalatok, intézmények több képvise­lője. Az ünnepséget Ácsai Mi­hály, a Vasutas Dolgozók Szakszervezete területi bi­zottságának titkára nyitotta meg. Ezután Kiss Károly, a MÁV szegedi igazgatóságá­nak vezetője emlékezett meg az elmúlt féléves mun­káról, a MÁV-ra váró fel­adatokról. Dr. Mészáros Ká­roly a közlekedési dolgozók üdvözletét tolmácsolta, és röviden szólt arról az ál­dozatos munkáról, amelyet napjainkban a vasutasok végeznek, majd átadta a munkaverseny első helye­zettjének járó vörös ván­dorzászlót Kiss Károlynak. Az igazgatósághoz tartozó szolgálati helyeken, Csong­rád megyében mintegy szá­zan vehették át a Kiváló dolgozó jelvényt és okleve­let, a munka élenjárói több mint 400 ezer forint pénz­jutalomban részesültek. A zászlóátadási ünnepsé­gen a szegedi MAV zene­kar és a „Hazánk" énekkar alkalomhoz illő műsorral működött közre, Kovács Já­nos színművész József At­tila „Szocialisták" cimü ver­sét mondta el. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival zárult. Losonczi Pál finnországi látogatásai Magyar—finn konzuli egyezmény Siflis- József felvetele Dr. Mészáros Károly köszönti a szegcdi vasutasokat Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke és kísére­te kedden reggel a hieta­niemi temetőben megkoszo> rúzta Paasikivi elnök sírját. A magyai" küldöttség ez­I után a parlament épületé­be hajtatott, amelynek lép­csőin Rafael Paasio, a par­lament elnöke és Johannes Virolainen, a parlament al­elnöke köszöntötte a ma­gyal- államfőt. A magas rangú vendégeket a parla­ment állam termébe ve­zették, ahol Paasio elnök beszámolt a finn parlament tevékenységerői. Helyi idő szerint 11 óra­kor a magyar államfő és kísérete a Strömberg Rt. pitajánmáki gépgyárában tett látogatást. Ezután a magyar küldött­ség gépkocsisora a Helsinki környékén levő Akseli Gal­len-Kallela múzeumba láto­gatott. 12,30 órakor került sor a finn elnöki palotában a ko­rábban parafált magyar— finn konzuli egyezmény alá­írására. Az egyezményt ma­gyar részről Nagy János külügyminiszter-helyettes, finn részről Mattila megbí­zott külügyminiszter irta alá. A most aláirt konzuli egyezmény egységes jogi keretbe foglalja össze a konzuli képviseletek létesí­tésével kapcsolatos, az ezek hatékony működésének elő­segítését célzó összes sza­bályokat, a konzuli képvise- i letek személyzetét megillető jogokat és mentességeket, a | konzuli feladatok körét, az \ egymás állampolgárainak a j másik állam területén nyúj­tandó jogsegély kereteit. Ezzel a Magyarország és Finnország közötti szerződé­ses kapcsolatok egy újabb jelentós egyezménnyel bő­vültek. Losonczi Pál és kísérete kedden délután látogatást tett Helsinki új városnegye­dében, a fenvőerdöben elhe­lvezkedő. festői szépségű Tapiolában, majd Helsinki „Váci utcájában", az Ale­Az év további hónapjaiban: Negyvenmillió tonna árut szállít a vasút Dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes az őszi forgalomról Az MTI munkatársa a to- kapjon az érkező áruk gyors egy K>0 millió forintot meg­vábbi vasúti feladatokkal, továbbítására. haladó ősszeg áll a rendel­továbbá az őszi forgalomra A Gazdasági Bizottság ha- kezésre. történő felkeszüléssel kap- tározata végrehajtásáról el- A Gazdasági Bizottság ha­csolatosan kérdéseket inté- mondotta a miniszterhelyet- tározata a vasútnak lehető­zett dr. Mészáros Károlyhoz. t,s. hogv a vállalatok a séget ad arra, hogv a kocsi-1 gw-u^SS-SS noamezovasarneiyen A miniszterhelyettes vála- meenrtvekedett kocsiállás- áll"«nén+ I elelmiszer-gatóasag fejlődé- a felsofoku mezogazdasagi i se, a korszerű termelesi fel- technikumban, adatok megoldása, a gépesi- Dr Szűcs Kálmán a tes, a kemizálás előrehala- , .. .. . ... dása egyre több középfokú MEM szakoktatási foosztaly­végzettségü szakembert igé- vezetője köszöntötte a meg­nyel. Országszerte • tizen- jelenteket, és számolt be az nyolcezren tanulnak a mező- új oktatási év feladatairól, gazdasági és élelmiszeripari Hangsúlyozta, hogy a nehéz szakközépiskolákban, ame- fizikai munka gépesítés­lyeknek igazgatói tanevnyi­Losonczi Pál Helsinkiben, a finn hősök emlékmüvénél xander utcán tett hosszabb gyalogsétát. Losonczi Pál és felesége a délutáni órákban a hel­sinki magyar nagykövetsé­gen találkozott a finn fővá­rosban élő magyar kolóniá­val. Ezt követően Helsinki vá­ros vezetői fogadást adtak a Magyai- Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke és felesége tiszteletére. Losonczi Pál és felesége kedden fogadást adott Kek­konen finn köztársasági el­nök és felesége tiszteletére. A fogadáson jelen volt a Helsinkiben akkreditált dip­lomáciai képviseletek szá­mos vezetője és tagja, a finn kormány több tagja, a finn politikai, társadalmi és művészeti élet igen sok is­mert személyisége. (MTI) Tizennyolcezren tanúinak a mező­gazdasági szakközépiskolákban A mezőgazdaság és az kedden Hódmezővásárhelyen. A miniszterhelyettes vála- megnövekedett kocsiállás- álláspént ^ differenciáltan szában a többi között el- pénz fizetési kötelezettségük számítsa. A vasúti szállítás­mondottá, hogy az idei őszi miatt ma mér nagyrészt ko- ra feladott küldemények forgalomban a kedvező me- molyan veszik a rakodási egy csoportjánál ennek meg­zőgazdasági termés, valamint időket, s nem használják felelően a vasút egyáltalán az ország minden részén ta- raktárnak a vasúti kocsit. A nem számit felemelt kocsi­pasztalható nagyarányú épít- többlet kocsiálláspénz össze- álláspénzt, vagy pedig ezt a kezesek és útépítések miatt géből, a rakodásfejlesztési szankciót egy bizonyos idő a MAV a tavalyinal tobb , „ . , ,, áru elszállítására készült fel. alap anya8' segítséget ls ad múlva alkalmazza — mon­Az év hátralevő hégy hó- a vállalatoknak a rakodás dotta többek között a mi­napjában csaknem 40 millió gépesítéséhez. Ehhez mint- niszterhelyettes. ionná árut továbbítanak. Cukorrépát például előrelát­hatólag 400 000 tonnával többet kell majd elszállíta­ni, mint tavaly. A vasút több intézkedéssel megteremtette az őszi for­galom zökkenőmentes lebo­nyolításának feltételeit. Nagyarányú munkaerő-át­csoportosítást hajtanak vég­re. Az őszi forgalom egyik igen fontos eszköze a záho­nyi átrakókörzet egyenletes munkájának biztosítása. A legnagyobb áruszállítások idején is gondoskodnak ar­ról, hogy Záhony körzete elegendő üres teherkocsit­Nagy készletek tüzelőből He halogassuk a vásárlást! A fűtési szezon kezdetéig Tamás, az iparcikk-kereskeJ már csak másfél hónap van delmi főosztály vezetője a hátra. Ezért tartott nagyon hazai tüzelőanyag-ellátásról időszerű sajtótájékoztatót és a fűtési idény előkószíté­kedden a Belkereskedelmi séröl. Minisztériumban dr. Gazda . . ,, .. A tájékoztatón elhangzott az a megnyugtató kijelen­tés. amely szerint az utóbbi évtizedben még nem volt sohasem annyira megalapo­zott az ország lakosságának és közületeinek tüzelőanyag­ellátása. mint az idén. A belkereskedelem kérésére ugyanis a hazai szénbányá­szat növelte termelését, éa külföldről is a korábbinál több NDK-brikettet és len­gyel szenet vásároltak. Az előrelátó intézkedések alap­ján erre az évre őszesen 8 millió 800 ezer tonna szi­lárd tüzelőanyag áll a vá­sárlók rendelkezésére. ' tó értekezletre jöttek össze Visszaérkezett Temesvárról megyénk küldöttsége Mint jelentettük, Rózsa rök József, a vásárhelyi román nép felszabadulásé­Istvánnak, a megyei pártbi- pártbizottság első titkára. nak évfordulója alkalmából zottság titkárának vezetésé- A delegációt — amely teg- augusztus 22-én Temesváron vei megyei párt- és tanácsi nap, kedden délután érke- rendezett három és fél órás delegáció utazott Romániá- zett vissza Temesvárról — ünnepi felvonuláson. Látó­ba, Temes megyébe, Csöng- ott-tartózkodása során fo- gatást tett felsőoktatási in­rád megye testvérmegyéjé- gadta Mihail Telescu, a tézményeknél, továbbá egy be, ahol részt vett a felsza- Temes megyei pártbizottság állami gazdaságban és Ré­badulási évforduló alkalmá- első titkára. Baráti eszme- kas községben egy tsz-ben bői rendezett ünnepségeken, csere keretében tájékoztat- Építkezéseket keresett fel és A delegációnak tagja volt ták egymást a két testvér- baráti megbeszéléseket foly­Hantos Mihály, a megyei la- megye életéről. tátott párt-, gazdasági és nács elnokhelUÉtűzze és Fo- A küldöttség reszt vett a közigazgatási vezetőkkel. sel fokozotosan kiszorul a mezőgazdasági termelésből, éppen ezért az idén tovább növelték a gépészeti szakkö­zépiskolákba beiratkozok arányszámát. A másik vál­tozás az, hogy most már „ki­futottak" az úgynevezett technikusok, és valamennyi középfokú intézményben az új rendszerű szakközépisko­lai oktatás folyik. Ebből kö­vetkezik, hogy megkezdődik a technikusi minősítés rend­szerének bevezetése, amikor is érettségi után a végzettek technikusi minősítésre je­lentkezhetnek. Az erre fel­készülés jegyében indult •meg az >971—72-es tanew. Ebben az évben augusz­tus 15-ig 4 millió 550 ezer tonna különféle szilárd tüze­lőanyagot vásároltak meg a magánfogyasztók és a kö­zületek. tehát alig a felét a teljes készletnek. A lakosság mintegy 10 százalékkal, a közületek, tehát az üzemek, iskolák és egyéb intézmé­nyek pedig 17 százalékkal kevesebb tüzelőről gondos­kodtak eddig, mint más években. A gondot most az jelenti, hogy ha a megren­delők még sokáig halogat­lak a vásárlást, akkor az év végi torlódások miatt a szállítási nehézségek okoz­nak zavarokat. A TÜZÉP felkészült « fűtóolaa árusítására ts.

Next

/
Thumbnails
Contents