Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-24 / 198. szám

6 SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 25. Másfél évi tárgyalássoromat után: Megállapodástervezet Nyugat-Berlin kérdésében Nem hívják össxe CsaMay Károly az angol parlamentet mOübeSZÓiéSO Az észak-írországi helyzet Telefotó ap—mti—ks. Képünkön (balról jobbra): Rush amerikai. Abraszimov szovjet, Jaekling angol és Sauvagnargiies (rancia nagykövet a tárgyalások után £ Nyugat-Berlin (MTI) Az újságírókat pontban só mondata azt tartalmazta, Az európai béke és bizton- három órakor engedték be hogy a négy nagykövet kö­ság ügye nagy győzelmet az amerikai tábori csend- vetkező találkozójának idő­aratott: Pjotr Abraszimov, a őrök az utcába, de a villa pontjában hamarosan meg Szovjetunió NDK-beli nagy- előtt még csaknem három- fognak majd állapodni. követe hétfőn délután 15 negyed órai várakozásra volt óra 39 perckor a következő szükség, amíg kinyílt szavakkal jelentette be, hogy emeletes villa ajtaja, s a a nyugat-berlini kérdésben négy nagykövet csaknem győzött a tárgyalásos polltl- egyszerre kilépett rajta. A __ ka: „A szerződés kész." nagykövetek a fényképészek aló "az" egyezmény "szövegét, A négy nagyhatalom nagy- es a televíziós riporterek amig ehhe2 meg nem követei tehát másfél évi tár- nagy örömére egy-két percet kormányának hozzájárulá­gyalássorozat után 33. ülé- megálltak a napsütésben, s s<j£. Nyugat-berlini megfl­silkön tető alá hozták az mosolyogva, karonfogva tűr- gyélők szerint ehhez körül­egyik legfontosabb európai ték, hogy minden irányból belül két hét szükséges, vagy problémát: a nyugat-berlini fényképezzék őket. tal kérdést rendező szerződést. Ezután Abraszimov elbú- js. Az a tény, hogy ez a 33. csúzott kollégáitól, s az új­találkozó meghozza a kívánt ságírók sorfala között el­ered ményt, benne volt a le- vonulva, bejelentette: „A vegében már napok óta. F.r- szerződés kész!" re utalt egyébként az a kö-. Csaknem két órával ké- . . , . , rülmény is, hogy a nagykő- sőbb, a nyugat-berlini sajtó- szePtember első felében sor vetek ezt a megbeszélésüket központba a nyugat-berlini kerül. Azután, ha ez meg­a soros elnöknek: Kenneth amerikai katonai misszió történik, következnek majd Rush amerikai nagykövetnek sajtótisztje ismertette a hét- az érdemi tárgyalások a a meghívására, Rush nyugat- fői tárgyalásról kiadott köz- részletkérdésekről, az NDK berlini rezidenciájában, a leményt. Ez a rövid anyag kormánya és a bonni kor­város egyik legszebb negye- az újságírók nagy meglepe- mány, Illetve az NDK kor­dében, a Dahlem városrész- tésére semmiben sem külön- mánya és a nyugat-berlini ben levő Spechtstrassén tar- bözött a korábbi szokásos szenátus meghatalmazottjai tották. rövid kommünikéktől, s utol­Ez azonban korántsem azt az jelenti, hogy az érdembeli tárgyalások nem értek véget. Arról van szó, hogy o négy nagykövet addig nem Írja talán elég lesz rövidebb idő A nyugat-berlini kérdés rendezéséről kötött négyha­talmi egyezmény szövegének aláírására tehát le.gkésóbb • London (MTI) Az angol Munkáspárt ve­zetősége minden különösebb meglepetés nélkül vette tu­domásul a kormánynak azt a hétfőn hivatalossá vált el­határozását, hogy nem hívja vissza a nyári vakációját töltő parlamentet az észak­írországi helyzet kétnapos megvitatására. A konzervatív kormány azzal az indokolással utasí­totta el több mint 100 el­lenzéki törvényhozó, közöt­tük Harold Wilson kérését, hogy „úgy véli, az adott kö­rülmények között az ilyen­fajta vita nem lenne hasz­nos". Lord Carringtont hétfőn Chequersbe, az angol kor­mányfők hétvégi üdülőházá­ba várták, hogy megbeszélje Heath-szel a beígért vizsgá­latot az angol katonák észak-írországi kegyetlenke­déseiről, Carrington azon­ban „Indiszponáltságára" hi­vatkozva kimentette magát. Hétfőn a Maidstone nevű börtönhajón, amely a bel­fasti kikötőben horgonyoz, éhségsztrájkot kezdett a bírósági eljárás nélkül le­tartóztatott 113 internált legtöbbje, és később — hí­rek szerint — a Crumlin Road-i börtönben fogva tar­tott katolikus foglyok is el­utasították az ételt. A pasz­szív ellenállás szervezőinek felhívására hétfőn Ulsterben sok helyütt nem nyitottak ki a katolikus kézben levő üzletek. Az augusztus 9-én újra­kezdett ellenségeskedések halálos áldozatainak száma hétfőn harmincegyre emel­kedett. A kórházban egy polgári személy, akit angol golyók sebeztek meg, bele­halt séfüléseibe, és a hadse­reg ugyancsak közölte, hogy Belfast Ardoyne negyedében halálos lövés ért egy brit katonát. £ Berlin (MTI. ADN) Dr. Csatorday Károly ma­gyar külügyminiszter-he­lyettes E. Moldtnak, az NDK külügyminiszter-helyette­sének meghívására Berlin­ben eszmecserét folytatott közös érdekű kérdésekről, az ENSZ-szel és más nemzet­közi szervezetekkel kapcso­latban. Valamennyi megvi­tatott kérdésben teljes né­zetazonosság jutott kifeje­zésre. A magyar vendéget berlini tartózkodása során fogadta Ottó Winzer külügy­miniszter. amerikai repülők a VDK területét bombázták # Hanoi (TASZSZ) ütegek és az amerikai 7. Aa amerikai szoldateszka flotta hajói tűz aló vettek újabb katonai provokáció- négy falut a 17. szélessegi kat követett el a Vietnami körtől északra — hangzik a Demokratikus Köztársaság nyilatkozat. A barbár tárna­ellen — állapítja meg a dósok és bombázósok halá­VDK külügyminisztériuma los áldozatokat követeltek, szóvivőjének nyilatkozata. és jelentős anyagi károkat Az amerikai légierő re- okoz'-'r a lakosságnak, pülőgépei augusztus 16 és A v DK külügyminiszté­18 között Quang Blnh tar- riuma határozottan elítéli tamónyt bombázták. A tá- az amerikai bűntetteket, és madásban B—52-es straté- erőteljesen követeli a VDK giai bombázók is részt vet- szuverenitása és biztonsága tek. Ugyanezekben a napok- elleni támadások beszlinte­ban az amerikai tüzérségi tését. Bolívia: között. Egy „Soledad testvér" halála • Washington (MTI) Különös ellentmondósok ként tudta becsempészni a borodást keltettek. John pisztolyt. Amikor mindenki- Thorne ügyvéd vasárnap kö­kerültek felszínre a kaliíor- nek, aki belép a börtönbe, vetelte, hogy indítsanak má­niái San Quentin börtön el kell mennie egy készülék gas szintű vizsgalatot vé­fegyőretnek vallomásaiban, előtt, amely minden fém- dence halála körülményei­amelyek szerint szombaton tárgyat jelez. Az egyik fegy- nek kiderítésére Kijelentet­„szökésl kísérlet közben" őr véletlenül elszólta ma- te: Ogy tűnik, hogy a faj­lőtték le George Jackson 29 gót, mondván hogy Jackson üldözés újabb tragédiájáról a ügyvédje volt a látogató. a nyomor és a íaji előíté. éves néger polgárjogi har cost, u híres „Soledad test­vérek" egyikét. További kérdésekre azon­ban nem volt hajlandó meg­A San Quentin-I börtön nevezni az „ügyvédet", hol­fegyőrei először azt állítót- ott minden látogató nevét tók, hogy szombaton George bejegyzik. Később kiderült, Jackson egy férfilátogatót hogy nem John Thorne, fogadott, majd amikor visz- Jackson ügyvédje volt a ti­szavezették cellájába. egy tokzatos látogató, hanem ól­0,38-as kaliberű pisztolyt lítólag egy bizonyos Stephan szegezett fegyőrelre, ezután Mltchell Blngham nevű ügy­a börtönudvart körülvevő véd, akit jelenleg „keres­magas fal felé rohant, s az nek" a hatóságok kihallga­letek újabb áldozatairól van szó! Földalatti harc a reakciós rezsim ellen MTI) A puccsisták kormányt alakítottak La Paz (AFP, UPI, Az AFP jelentése szerint a jelentések szerint Peru diákok egy csoportja a fővá- Paz-i nagykövetségén ros középpontjóban levő menedékjogot. La kért Háromnapos elkeseredett _ . _ „ harc utón vasárnap _ mint íS^SJÍ*^^^" jelentettük - Bolíviában a * f,olytata reakció erői kerekedtek fe- °bboldaIio katonat'^k el" lül A jobboldali lázadás ve- Sai ^Xek vették körül" vezetője vasarnap zére, Bolívia volt washing- A tJ™/ mellett kitartó Limából La Pazba ér­teni katonai attaséja, a 48 keZett. E csoportosulás a re­éves Hugó Banzer Suarez az ~ fedette fegyvert Is akcidf ország új elnökévé kiáltotta visszatért laktányójába. Az ^^^f^JÍ!" ki magát. Banzer hétfőn este ezred másik része a fővárost *zott a Jobboldah lázadás" letette a hivatali esküt, s az környező hegyekben épített Dan' ország jobboldali erőiből 11 kJ hadállásokat tagú kabinetet alakított. Ugyancsak az AFP számol Banzer a hivatali eskü le- be arról hog bolíviai bal- GÚUer7ez'"b^lüg/; Andres tetele utan mondott rövid oldal £öldalatti harCot indít Seikrh ezredef' pénzügy beszedében kijelentette, hogy a lázadás révén hntalomra I^Vem^ Pelaez, Pmunka: került reakciós rezsim ellen ügy: Ciro Humboldt Barre­A munkasok. a parasztok és ro, szállítás- és közlekedés diákok képviselőiből el­Közben Victor Paz Es­tenssoro, volt bolíviai elnök a jobboldali, úgynevezett Nemzeti Forradalmi Moz­galom vezetője vasárnap A Reuter szerint a tárcák tulajdonosai a következők: Külügyminiszter: Mario az országnak „elege van a zűrzavarból és az anarchiá­ból", .keménykezű kor­mányzást" ígért. Hugó Banzer Suarez, Bo­lívia új elnöke rendkívüli lenállási bizottság alakult, s tatásügy: Augusto ez felszólította a munkássá- zabal, bányaügy: got. hogv általános sztrájk- Zerrate, ügy: Amhrosio Garcla, ok­Mendi­Carlos városfejlesztés: Leigue, tójékoz­ország területére. Kijelentet- hatalomátvétel ellen. tatás: Hugó Gonzalez, had­te. hogy egyedül óhajtja a Torres. a megdöntött bal- ügy: Antonio Arnez tá­hatalmat gyakorolni, s nem oldali rendszer vezetője, bornok, szociális jólétügy: egy junta tagjaként. a legújabb hírügynökségi Carlos Valverde. állapotot rendelt el az egész kai tiltakozzék a jobboldali Enrique őrtoronyból ekkor lelőtték. Egy másik variáció szerint Jackson kiszabadította 27 tás céljából. Teljesen tisztázatlan, mi­lyen körülmények között fogolytórsát, közöttük a két vesztette életét a 3 fegyőr másik „Soledad testvért" és és a 2 fogoly, továbbá, hogy Ruchell Magé-t, Angéla Da- miként vls vádlott-társát, s szökési Jackson szabadította fogolytársalt. ki A kísérletük folyamán 3 fegy- fegyőrök vallomása szerint őrt és két fehér rabot meg- ugyanis mindössze 30 má. öltek, többeket megsebesí­tettek. Vasárnap azonban a bör- Jackson állítólag tönhatóságok az újságírók rántott és aközött sodperc telt el aközött, hogy a cellájába visszavezetett fegyvert hogy az kérdéseire válaszolva ellent- udvaron „szökés közben" le­mondásokba keveredtek. A lőtték. A börtönhatóságok 0,38-as kaliberű pisztoly, újabb verziója szerint „fel­amelyet állítólag oz udva- tételezik", hogy a fegyőrö­ron lelőtt Jackson holtteste ket és a fehér rabokat mór mellett „találtak", ekkor Jackson lelövése után ölték már 9 milliméteres külföldi meg a többi foglyok, „bosz­gyártmányú automatapisz- szúból", Jackson haláláért, tolyként szerepelt. A fegy- Jackson megölése és háló­őrök nem tudták megma- Iának különös körülményei gyaráznl, hogy Jackson állí- nagy izgalmat, a néger la­tólagos utolso latogatója mi- kosság körében óriási felhá­• • Üregek gondja — gond az öregekkel Bevezetőül — és elgondolkodtató­ul — álljon itt két adat: Magyaror­szágon 1070 decemberében 704 ezren kaptak öregségi nyugdijat (azóta ez a szám kevéssel emelkedett), és a 60 éven felüllek aránya megközelí­tette az ország lakosságának egyötö­dét. A két adat láttán könnyű volna azt a „tanulságot" leszűrni, hogy az ország lakossága elöregszik, és hogy a munkaképes emberek vállára mind nagyobb teher hárul, hiszen csaknem minden ötödik lakost öregsége miatt el kell tartani. Az ilyen sommás „ta­nulság" sem az egyik, sem a másik vonatkozásban nem áll helyt. A la­kosság elöregedéséről már csak azért sem lehet szó, mert a születések szá­ma az utóbbi időben örvendetesen emelkedik. Igaz viszont, hogy az or­vostudomány fejlődése és hazánkban a legkorszerűbb orvosi-gyógyászati eszközök alkalmazása eredmenyekep­pen emelkedik az átlagéletkor. S az is ide tartozik, hogy — éppen ezért is — mind több azoknak a 60 éven felülleknek a száma, akik jól bírják magukat, s nem is akarnak lemonda­ni arról, hogy hasznos munkát végez­zenek. Ami viszont a nyugdíjasok „eltar­tását" illeti — a nyugdíj nem a tár­sadalomnak, a dolgozóknak valami­féle adománya az idős emberek szá­mára, hanem a munkában töltött évek utáni járandóság, aminek ellen­értékét — aktív kereső korukban — maguk a mostani és a jövőbeni nyugdíjasok termelték meg. Mégis igaz, hogy ahol a család egyik tagja nyugdíjba vonul, csök­kennek a családi bevételek, nőnek a gondok. A legtöbb üzem, vállalat le­hetőséget ad saját nyugdíjasainak arra, hogy havi 500 vagy évi 6000 forintos kereten belül további mun­ka* kapjon. (£> nem is olyan ritka eset, amit a közelmúltban a szati­rikus hetilap karikaturistája tűzött ceruzájára: a nyugdíjas olykor egy­egy munkahely legszorgalmasabb dolgozója.) Rövidesen további intézkedések várhatók e téren, hiszen Fock Jenő miniszterelnök a közelmúltban jelen­tette be — a parlamentben és a szakszervezeti kongresszuson —, hogy a jelenleginél nagyobb lehetőséget kapnak a nyugdíjkorhatárt elértek a továbbdolgozásra, a nyugdíjasok több keresetre. Mindezzel feltétlenül csök­kenni fognak a gondok. Az öregekél ls, s a családok gondjai is, ahol az összjövedelemben jelentős részt kép­visel az idős apa vagy anya — eset­leg mindkettő — keresete. A gondok azonban — nem csupán anyagi természetűek. Amióta váro­sokban laknak az emberek, mindig sok súrlódást, családi békétlenséget okozott, ha az idősebb és a fiatalabb nemzedéknek egy fedél alatt kellett laknia. (Faluhelyen éppen ezért ősi szokás, hogy aki csak teheti, külön házba költözik, amikor megnősül — Innen a szó is: házasodás. De — bár régen volt — nem szabad elfeled­kezni arról, hogv a „hárommillió kol­dus országában" éppen a közös ház­ban lakó nemedékek súrlódása okoz-

Next

/
Thumbnails
Contents