Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-20 / 196. szám

SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 151. A díszlépcsőcsarnok A LEGÚJABB KENYÉR Azt hiszem, a postás csodálkozik majd legjobban, amikor kiveszi az autóból a kis csomagot, megindul föl a lépcsőn, s csak úgy megszokásból rápillant a címzésre, majd ezt olvassa: tartalma kenyér. Kenyér?... Miféle kenyér? S ha lesz bátorsága talán megkérdi tőlem: — Mondja őszintén: csakugyan kenyér van a csomagban? És ha ideje engedi, behívom egy pohárka italra, s elmondom neki a kis csomag regényét. Különös kalászok Az ember nem térhet ki kora szenvedélyei elől. Soha nem kívántam divatoknak hódolni, mégis, egy időben szinte észrevétlenül, kivédhetetlenül kerültek hozzám apróbb régiségek. Üjkori mánia ez, menteni a múltból néhány tárgyat, emléket. így jutott be lakásomba néhány, különös formájú üveg, s edények, melyekből a régiek ittak: bort, pálinkát, vagy akár orvosságot. Amit tudtam, továbbadtam, csak az a néhány üveg, ivókészség maradt meg a könyvszekrény tetején. S egy üvegben néhány kalász. Nékem már megszokott kép, csak az újonc látogatók hökkennek meg a látványon. Nem az üvegek megpillantásakor, hanem amikor meglátják a néhány kalászt. Különös, régies formájú üvegeimet alig nézik, inkább a kalászokat. Mert azok is különösek. Formára is. Van közöttük olyan, amelyiknek szára dárdaegyenes, kalásza mint a buzogány, tömzsi, sokszemű. Aztán van mélyen gondolkodó, lehajtott fejű, bókoló kalász. Ez a formájuk, külső tartásuk. De a származás? Némelyik „kopasz búzának" tűnik, a másik meg nagy szakállú inkább rozs vagy árpa kinézetű. A bátrabb vendégek leveszik a négy kalászt üvegestől. Nézegetik. Az őszinték pedig azt mondják: — Ilyet én még nem láttam. Kevesen láttak ilyet. Kivételes szerencsének tartom, hogy már a születése kezdetén megismerkedtem ezzel a különös, búzára is, rozsra is hasonlító, de mindeniktől különböző növénnyel: a Triticaléval. Furcsa nevét szüleitől örökölte, a búzától — Tritikum, és a rozstól — Scale. Nyolcvanesztendős csata A Tritlcale a búza és a rozs közös gyermeke, utódja. Amikor először jártam a kísérleti táblák között, a Tritlcale túdósával, nemesi tőjével, dr. Kiss Árpáddal, úgy tűnt, egy kicsit csalódott és nyugtalan. Pedig kevés kutatónak adatott meg, hogy olyan sikert tudjon felmutatni, mint ő. Az ő munkája nyomán szelídült termékeny házasságra először a búza és a rozs. Nyolcvan esztendővel ezélőtt vette kézbe a két nagy kenyérrokont egy angol botanikus, s puszta kíváncsiságból megpróbálkozott a két növény hibridjének előállításával. Aztán utána a tudósok, növénynemesítők egész légiója következett. Hasztalan. A házasságból született utódok magtalanok voltak. Meddők. És nyolcvanesztendei, csöndes, de elkeseredett kutatómunka után Kecskeméten egy szerény tudományműhelyben megszületett a csoda; az életképes búzarozs utód. A tudós, aki egy nyolcvanesztendős csatát nyert, dr. Kiss Árpád, a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet igazgatóhelyettese. Alltunk tehát a nyurga növésű Triticale táblák szélén. Kiss Árpád belépdelt a szélben hajbókoló kalászmezőbe, kitépett egy kövérre hízott gyomot, s hol a gyomra, hol a kalászokra tekintett De nem szólt semmit. Csak most, esztendők múltán mondta el, miért nem tudott akkor igazán örülni a győzelemnek. Érthetetlenül állt a rejtély előtt: két kenyérgabonát egyesített, „párosított", s az eredmény mégis egy takarmánygabona lett. A delegációs terem Pedig 6 nagy titokban az embernek, közvetlenül az embernek szánta a Triticalét. Kenyérnek szánta. Regényes tananyag Ott lengett, hullámzott előtte a kalászmező, a kalászban a legtápdúsabb, fehérjében leggazdagabb mag, de lisztje nem akar engedelmeskedni a pékeknek, kenyérsütő asszonyoknak. Alacsony sikértartalma miatt. Már nem is tudom hányszor láttam az évek során az új gabonát. Ahogy változtak a kalászok a nemsítés során mindig úiakat hoztam haza, a régiekkel a szomszéd iskola biológia óráira adtam regényes, izgalmas „tananyagot", négy kalász maradt a végén az újabbak közül. A régi szára vastag, hosszú volt, az újabb törzseké a kor gabona- és szalma-divatja, szükséglete szerint törpe s az alacsony száron szégyenlősen lehajtott fejű, aránytalanul nagy kalászok. Bókoló kalászok. Jó gazda kezében húsz mázsát is megadnak holdanként. Az ország szinte valamennyi megyéjében termesztik Szabolcstól Zaláig harmincötezer holdon. Nékem, s más laikusoknak is inkább érdekes történet a Triticale históriája. Az a négy kalász, négy kenyérvirág, az ember okos akaratának gyümölcse. egy hosszú küzdelmes kutatómunka regényének csattanója. Meglepetés a tanyán De már nemcsak ennyi. Az elmúlt év végén egy tanyán működő pékségben nagy titokzatossággal a szokásosnál kisebb, s barnább belű kenyeret sütöttek, s kiosztották a tanya körül lakóknak — ingyen. Vigyék, kóstolják. S az emberek jöttek vissza a pékhez. _ Mit adtál te nekünk? — Miért, nem volt jó? — Jónak jó volt nagyon is, de ez nem búzából van. Miből van? — Triticale ez. A legújabb kenyér. Az igazán céltudatos emberek soha nem állnak meg félúton. A kutatómunka nyomán tovább „nemesedett" a Triticale, már minden tekintetben közeledik szülői jó tulajdonságaihoz. Néhány cipót Dr. Kiss Árpád is kapott abból a sütésből, majd becsomagolta mindeniket, s szétküldte ismerősöknek, szakembereknek. fzleljék, s ítéljék meg. Egy miniszterhelyettes ezt írja a kóstolóról: „Vasárnapi ebédhez rántotthűshoz szeltük meg a Triticale-ból sütött kenyeret, s osztottam ki gyerekeknek, magunknak. Közlöm véled, nagyon ízlett. A húsból még maradt. A kenyér elfogyott..." Híre, rangja van Ma már országhatáron túl is beszélnek különös kenyérről, s a íViticaléról. Híre, rangja van. És a kalászok mellé — így szól az ígéret — jön hamarosan cipó. Manapság már alig van gyerek, aki elfogadná apjától, anyjától, s megenné úgy a kenyeret, hogy semmi nincs rajta. Mi úgy kóstoljuk majd meg, ahogy régen ettük. Üresen. Ezzel köszöntjük csöndben az új kenyeret: legújabb kenyerünket Ibrányi Tóth Béla Bárányi Ferenc AMIT FÖLD NÖVELT FEL Az kellene: figyelni arra ahogy a szél a fát csavarja, s kilesni — míg a vihar rángat — titkát a mozgó maradásnak. Az kellem-: hajlongó törzsek alatt megsúgni a rögöknek, hogy csel csupán a fenti lengés, fog a gyökér — ezer eres kéz. Az kellene: hajsíálgyöktYzet összerejét hogy egyre érezd, hogy í"ldbe fogódzó ideggel kötődjön, amit föld növeli fel. Az kellene. De nézd csa'' őri fLám, suhan a szelek-szabta pályán, gyökértelcnül, buta dacban, és büszkén, hogv thajlíthatatlan... Kiss Dénes RÉGI NYARAK Nyaraim porát szél viszi Letörölte lábnyomaimat dűlőutak tábláiról Szél hordja más egek alá folyókon úszik lefele Nem fáj talpamon a tarlók aranyparazsának sebe Szél szél viszi nyaraimat forog a napsugár-kereke Keresem mint az a.anyat a gyerekkori nyarakat búzatáblák sárga lángját eke nyomán a barázdát De csak a szél fúj csak a szél az idő kék szele Mezei András HÁBORÚK NEMZEDÉKE A háborúban robbant gránát most szúrt a szívedbe [szilánkot. Tűhegyes, gyilkos idegesség, mint a lassított robbanások, tűhegyes, gyilkos idegesség— Dől a háborúk nemzedéke. Összecsap roncsolt [szerveinkben, minden napért megküzd a [béke. összecsap roncsolt [szerveinkben, és nem akarunk mcgnlhennl. Valami finom elkopás ez, orvos sem tudja észrevenni Valami finom elkopás ez, a háborúban szerzett [ járvány.,. Szivéhez kap és dói az ember. Kitől maradunk holnap [árván?! A Kongresszusi ülésterem Az országgyűlés terme