Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-11 / 162. szám

VASÁRNAP. 19TL JÚLIUS 11 KOCSIKOZMETIKA Sok autóst láttam már életemben. Azok sem egyformák. Anynyi mindenesetre bizonyos, hogy méntelepi csikósok szájáról és máz káromkod ós népek ajtkáró! nevünk állandósult beszedbeli formuláinak cifra szövésű áradata átvándorolt sok volán mellé. Ha valaki zűrös helyzetben kihajol az ablakon és szólásra nyitja beszélőjét, a± egek minden szentjei le és fölmenő rokonaikkal egyetemben szép csokorba köttetnek. Köszönöm szépen Van egy hely Szegeden, ahol megjuhászodnak az autósok. A Dorozsmai út mentén. Pedig itt igazi törvénysértések történnek. A szép emlékezetű sertéshizlaldával szemközt van a benzinkút. Előrelátó tervezők megtoldották ezt egy kocsimosóval. Aki ide fordítja kocsija szarvát, elpárolog belőle az országúti méreg, illedelmes kisfiúként vár a sorára és a végén hálás hajlongással azt suttogja: köszönöm szépen. Biciklis ember létemre soha meg nem tudom talán, ha autós ismerősöm nem mondja. Menjek ki föltétlenül — így szólt a kérés, mert ő ilyet még nem látott. Elmagyarázta, mert nehezen értettem, hogy Pesten öt perc alatt megmosnak egy kocsit. Szegeden rámegy majdnem fél óra. Ez a „törvénysértés". — És az baj? — Dehogy baj! Ki az a bolond, aki akkor sietne, amikor a kocsiját mossák? íme, a csoda Nem vállalkozom rá, hogy a szakértelemnek csak a látszatát is keltsem, de kimentem megnézni a csodát. Először csak messziről lestem, aztán közelebbről. Jól megtermett Opel kocsi áll épen a zuhany alatt. Látom, hogy utána vödröt fog, aki eddig a gombokat nyomkodta, és elöl is, hátul is szépen megcsutakolja. Ehhez a munkához hivatalosan már semmi köze nincsen. Rajtakaptam már magam, ha jóízűt dolgoztam, hogy beharaptam a szám szélét. A vödör gazdája még a nyelve hegyét is kidugja, hol jobbra, hol balra, be-becsukja a fél szemét, úgy nézi, maradt-e még folt a kocsin. Ezen még nagyon nem csodálkoztam, mert magyar rendszáma volt ugyan az autónak, de VAM-mal kezdődött. És leghátul ott volt a ragasztáson még a nagy dé. Fél lábbal még külföldi ez a kocsi, hogyne ereszkednénk féltérdre előtte! Csalódásomat akkor vettem észre, amikor magyar rendszám követi. A körbeforgó szádült kefe itt is hol megindult, hol megállt, az elején is, hátulján is táncot járt, aztán újra kezdte Az út túlsó feléről hozza a vizet a kocsimosó, de minden csillogó fémet, üveget, kerékdobot, díszléceket, lámpafödeleket szivacsosai újra mos. Az elejére ragadt szúnyogokat és más, fénnyel becsapott éjjeli bogarakat külön gondossággal piszkálja le. Megy ez gyorsan! — Mit fizetett? — kérdeztem a kocsi gazdáját. — összesen tizenöt forint — Megérte? — Nézzen rá? Elég a masinisztára nézni. Rajta jobban látszik, hogy szép a kocsi. Közeledik az 1 óra, gyalog jön egy idősebb hölgy. — Tán cipőt is mosnak? — okvetetlenkedik bennem a kíváncsiság. Tévedtem, mert ő a váltós. Beöltözik a világoskék melles-nadrágba és átveszi a parancsnokságot az ezután jövő kocsik fölött Azt mondanák, .biciklis gőg" beszél belőlem, ha megszólnám a Pobjedát. Régi kocsi, kicsit himlőhelyes. Gondolom, most lekáderezem a kocsifürdetőket. Itt már biztosan megtalálják a futószalag gombjót. Egyszer-kétszer pofon csapják a géppel, aztán mehet. Nincs szerencsém a jóslásokkal. Jön ugyan egy sürgővérű egyetemista a nyomában, vadonatúj szép Warburggal. kéri is nagyon, hogy engedjék inkább őt előre. — Engedjük, kérem, hogyne engednénk. Csak hát a mérnök úr is siet ön is siet, így aztán egyformák. Megy ez gyorsan, tessék csak várni! De fél kettőre készen le szünk? Nekem nagyon fontos. Nem érek rá. — Mindenképpen készen leszünk. Elmúlt a fél kettő, mire éppen sorra került. Egy elárvuló szó szemrehányas, rosszallás, vagy figyelmeztetés ki nem jön a fiatalúr száján. Karbafűzött Kézzel nézte, hogyan veti le magáról féltett kocsija az utak mocskát. Gondolom, akkor hízik az sütősök mája, ha más kezében látják a szivacsot. — Jönnek ide pestiek is — mondja Klein Józsefné gépesített kocsimosó a bemutatkozás után. — Olyan szép hálákat szavalnak, hogy nem merem utánuk mondani. Azzal kezdik, hogy a lábam nyomát is megcsókolnák odafönt. Szerintük ez nem is kocsimosás. Ígérik, hogy hozzák majd a zászlót, rá lesz írva aranybetűkkel, hogy kocsikozmetika. Szívvel és kézzel Szívességből állami kocsi hoz be a városba. Itt mosták azt is. — Kijárunk, mert megéri. Tud. ja. mi tetszik nekem legjobban benne? Éppen úgy mossák, mintha maszek lennék. Klein Józsefné és Zubsics József csendesíti le ráadásként végzett munkával az országutak nyugtalan embereit. Emlékszem rá, azt mondták, hogy a vállalat még csak nem is kéri rá őket. Azért gépi mosó. hogy ne kézzel mossunk, ez a kádencia. De ki tudna útjára engedni egy piszkos kocsit? Horváth Dezső T

isztelt bíróság — kezdte dr. Vorderboxer szakértő —, ritkán volt egy törvényszéki-orvosi kérdés olyan egyszerűen megoldható, mint Hellwig Tóbiás vádlott büntetőjogi felelősségének kérdése. Mikor letartóztatását követően nyomban kétségek merültek fél a beszámítási képességét illetően, megbízást kaptam a vizsgálóbírótól, hogy mondjak véleményt a vádlott elmeállapotáról. Minthogy ezt a Hellwiget — mint önök is tudják — tetten érték, és ezen felül számos tanú is látta a gyilkosságot, az ügy a vizsgáló hatóság számára fölöttébb egyszerű volt — olyan egyszerű, hogy a nyomozati iratokat már 48 óra után úgy ahogy le lehetett zárni. — De éppen e ténykörülmények — a támadás nyílt utcán, valószínűleg hosszasan és alaposan előkészítve, és azután rafinált hirtelenséggel úgy végrehajtva, hogy mindez a vétkes letartóztatását csaknem indokolttá tette — éppen e ténykörülmények miatt kételkedik a vizsgálóbíró Hellwig épelméjtőségében. — Tisztelt bíróság! Nem vitatom. hogy a vádlott — ahogyan apatikusan és látszólag hülyén itt ül — az egyszerű emberekre (tehát pl. az ülnök urakra), a tipikus idióta benyomását keli hogy keltse. A rendellenes testi fejlődések véletlen találkozása — abnormálisan kis koponya — kidülledt szemek — erősen fejlett rágószervek felett hátrafutó homlok — mindez alkalmas arra, hogy a laikust szellemi képességeit illetően csak még jobban megtévessze. — Amikor a vádlottat a gyilkosság utáni napon megvizsgáltam ... Egy csendőr a tanúpadról felállt, és beszélni akart — Ne zavarja a szákértő urat! — kiáltott rá az elnök. A csendRoda Roda PSZICHIÁTRIA őr isimét leült Dr. Vorderboxer folytatta. — Amikor a vádlottat megvizsgáltam, már azokat az adatokat is ismertem, amelyekkel a védő úr Hellwig gyengeelméjűségét most bizonyítani szeretné. — Ismeretes volt előttem, hogy a tettes apja iszákosságban halt meg, és az anyja önkezűleg vetett véget életének. Az apai nagyapja agyalágyult, a nagyanyja vérbajos, az egyik nagynénje süketnéma és nyomorék volt, az anyai nagyszülők paranoiában szenvedtek, sót a vádlott még a házibarát oldaláról is öröklötten terhelt... — Szép kis család — szólt közbe az államügyész. — ... Ennélfogva ezek a tények a legnagyobb körültekintésre és gondosságra intettek. Igen, megállapíthatom, tisztelt bíróság, hogy én a vádlottat a gyilkosság utáni napon ... A kiállhatatlan csendőr már megint felugrott. — Hallja — kiáltott rá az elnök —, ha a doktor urat még egyszer félbeszakítani merészeli, megteszem a kellő lépésekel a fegyelmi eljárásra. A csendőr összecsuklott. Dr. Vorderboxer tovább folytatta: — Tehát csaknem azzal az előítélettel léptem a tetteshez, hogy őrülttel lesz dolgom. Hiszen már az első látásra — tisztelt bíróság, mondom: már az első látásra... Elnök úr alázatosan kérem, rója meg a csendőrt Titokban állandóan felhív telefonon. — Piffel csendőr, viselkedését jelenteni fogom felettes parancsnokságának ... — Mit? — Hallgasson! Megértette! — Doktor úr, kérem folytassa. — ... Az apatikus magatartást, amelyet a vádlotton megfigyelhetnek, a tett utáni napon még erőszakosabban színlelte. Megmerevedve — és nyitott szemmel — így feküdt a priccsen, a gyilkosság utáni napon, és megkísérelte, a kérdésemre nem is válaszolva, hogy valamiféle merevgörcsöt színleljen. Természetesen — bocsánat a kifejezésért — engemet, a szakembert, a pszichiátert ez a csaknem naiv színlelés egy percig sem tudott megtéveszteni. — Egyszóval azonnal észrevettem, hogy a vádlott egy vadember, egy kitanult, egy megrögzött, egy haszontalan szimuláns, akinek ez a látszólagosan ostoba gaztette nem egyéb, mint a kezdete egy hallatlanul ostoba, hallatlanul szemtelen szimulációnak — és ezt a szakvéleményemet fenntartom. — Doktor úr, befejezte? — Igen is, elnök úr. E

lnök úr — mondta a csendőr — hát megbocsásson már, hogy ugyanis egy kis tévedés történt: tudniillik az az ember, akit a doktor úr akkoriban — a gyilkosság utáni napon — megvizsgált, és aki megmerevedő ve feküdt ott, és semmit sem válaszolt — az tehát ugyanis az áldozat volt. Fordította.: Rully Jáaoe Pintér József Az idő eljár — Apucikám, apucikám! Aranyos kis fecskék vannak az ablakban— költött boldogságtól sugárzó arccal egyik reggelen, a szokásosnál jóval korábban kisfiam. Hajnali álmomból ébredezvén, Zsolti ujjongása nagyon távolinak tűnt, szavainak csak elmosódott foszlányai jutottak tudatomig. Pár perces kábultság után, magamhoz térvén, közelről hallhattam fiam ámulatba ejtőinek örömteli, hangos csipogását, csivitelését. Nagy munkában voltak: építkeztek. Az ablak egyik sarkát választották leendő utódaik otthonául, a nyugalmas, kertes házak biztonságot nyújtó eresze helyett. Apró sárgolyókból rakosgatták, formálták — mesterembereket megszégyenítő gyorsasággal, pontossággal — puha fészküket. Elmerülten csodáltam fáradhatatlan szorgalmukat, villámgyors cikázásukat. Mily igaza volt Arany Jánosnak, amikor „az ég kőműveseinek" nevezte e kiváltságos kis lényeket Kiváltságosak, mert mindenütt elegáns öltözékben — vakítóan fehér Ingmellben, kifogástalan szabású fekete frakkban — jelennek meg. Mindig készen ana, Hogy a végtelen égboltot kedvük szerint, bármikor vidám bálteremmé változtassák. Kiváltságosak viselkedésük miatt is. Néha villámló gyorsasággal röpdösnek, céltalanul, ide-oda, néha forrón könnyes szemmel tudnak örülni, vagy magukba roskadva gubbasztani. mint akit nagy bánat, keserűség ért. Olyanok ók, akarcsak mi, emberek. — Ugye, ezek a mi fecskéink lesznek? — riaszt fel mélázásomból Zsolt fiam. Nyissuk ki az ablakot, és ha berepülnek a szobába, én etetgetem majd óket — fejtegette szöszke kis fejében. A fotelek és a pálma között akartam az ablakhoz jutni, hogy jobban szemügyre vehessem jövendő „társbérlőinket", vajon mennyire haladtak építkezésükkel? Az ablakkeretbe kapaszkodva, vigyázatlan mozdulattal megbotlottam, és a félig kész fecskefészek a járdára hullott. Közben fecskéink csőrükben újabb isargombocokkal repültek — ki tudí: ' ' jj' li . ... mmmMl^m* r te • uimy: mm — Na megállj, majd most ellenőrzöm, hogy jól számolták-e ki neked az átlag tanulmányi eredményed! ja honnan — az előbbi fészkük helyéhez. Nem találva azt, a sárgolyókat szájukból kiejtve, síró csipogással röpdöstek, keringtek riadtan az ablak előtt, keresvén fészküket, vajon hová lett, kinek volt útjában? — Most mi lesz velük? Biztosan megharagszanak ránk, és máshová költöznek. Miért nem vigyáztál jobban — fakadt kl kétségbeesetten fiam. Türelmesen nyugtatgattam; magyaráztam, hogy tulajdonképpen nem csináltam semmi roszszat, nem akartam elűzni őket.' Véletlen volt a ..baleset". És szerencse, talán jobb is, hogy így, és most történt. Előbb-utóbb úgy is leesett volna a fészek, és a benne levő fecskefiókák a kőre zuhanva elpusztultak volna. Kisfiam végül — ha nehezen is — elfogadta humánus érveléseimet, magyarázkodásomat, és megbékélten közölte, ha tényleg így van, már nem is haragszik rám. Fecskéink máshol leltek otthonra. de azért a nap különböző óráiban el-elröpdösnek házunk előtt. Zsolti a kis hírnököket látva — mert hírnökök ők, hisz tavaszi érkezésükkel nyarat hoznak — vidám huncutsággal rámnevet: „no lám, mégiscsak igazad volt, tényleg visszajöttek". A fecskék nem hűtlenek ... Gyürki Ernő