Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-04 / 156. szám
VASARNAP, 19T1. JŰTJtJS 4, Olvasóinkhoz Öt-tíz perc türelmet kérünk a következő napokban néhány ezer olvasónktól, előfizetőnktől. Kérdőívekkel kopogtatnak majd náluk kiadóvállalatunk megbízottai. Nem jegyeznek föl nevet, csupán általános kerdésekre kérnek „igen" — „nem" választ, hogy pontos képet szerezhessünk arról: kiknek írjuk, szerkesztjük az újságot; kik a lap állandó olvasói? Ennek a „kíváncsiskodasnak" természetesen célja van: reprezentatív fölmérés alapján szeretnénk maximálisan megközelíteni olvasótáborunk összetételét, hogy az így nyert adatokból következtetni tudjunk a lappal szembeni igényekre, elvárásokra. Az előfizetők neme, családi állapota, életkora, lakóhelyének jellege, iskolai végzettsége, foglalkozása, jövedelmi viszonyai, családjanak száma stb. — csupa . olyan tájékozódási pont, amely sajátos igényekre utal mind a lapszerkesztésben, mind az újság terjesztésében. Azt ls szeretnénk megtudni, milyen más lapokat forgatnak még olvasóink; egy-egy családban hányan olvassák rendszeresen lapunkat, vagy a szomszédokkal, rokonokkal osztoznak-e az olvasásban. Semmi fáradsággal nem jár ez az érdeklődés a lap barátainak, hiszen összesen 12 kérdéscsoport szerepel a kérdőívünkön, és kiadóvállalatunk megbízottai személyesen kopogtatnak, ki ls töltik a gépi feldolgozásra alkalmas kérdőíveket. Csupán arra kérjük olvasóinkat, hogy kérdéseikre szóban adják meg a megfelelő választ és ne sajnálják azt a néhány percet, amit erre szánnak, A több ezer válasz az összesítés éis feldolgozás után éppen az önök javára kamatozik. Hiszen a lapszerkesztők Ilyen Ismeretek nélkül csak sejtve próbálhatják megközelíteni az olvasók igényeit Ha több a fiatal olvasó, nyilvánvaló a kötelesség: többet kell foglalkoznunk ifjúsági témákkal; ha az ipari munkásság aránya nagy olvasótáborunkban, a hozzájuk közelebb eső problémák követelnek nagyobb újságírói és szerkesztőt figyelmet; ha több lapot olvasnak a családok, természetesen nagyobb gondot kell fordítanunk arra, hogy ne forduljanak elő témaismétlések: ha az információs vagy a közönségszolgálatunk Iránt nagyobb az igény, azt kell javítani... és így tovább. Olvasóink türelmét és fáradságát tehát olymódon kívánjuk honorálni, hogy igényeik jobb ismeretében érdeklődési körüket hatásosabban szolgáljuk majd. Ezért ismételten arra kérjük előfizetőinket: fogadják megértéssel kiadóvállalatunk kopogtató megbízottalt és azzal az öt-tíz. perc türelemmel segítsenek hozzá bennünket a szerkesztési es terjesztési Igények jö megísmerésehez. „Számháború" felvételi előtt Több mint ezer elsőéves Magyar-idegennyelv szakra hallgató kezdi meg tanul- 'elvehető 35, jelentkezett 84; mányait szeptemberben a ^t^TT^tJózsef Attila Tudomány kezett 57; idegen nyelvegyetemcn, a Szegedi Or- Idegennyelv-szakra felvehevostudományi Egyetemen, a ^ 35- jelentkezett 91 fiatal. Szegedi Tanárképző Föisko- A természettudományi Ián, és a Szegedi Élelmiszer- karnak 245 személyes felvéipan Főiskolán. A felvételi Ze^T^Z „versenyfutást" 94 előfelvett jyáznak 370-en. Az átlagos hallgató már páholyból néz- túljelentkezés csaknem kétheti. szeres (biológia—kémia szakA József Attila Tudo- ra háromszoros, kémia-fimányegyetem karaira idén zlka szakpa viszont Je" 425 hallgató vehető fel - lentkeztek a™^8". mint a pályázik 1036 érettségizett felvételi keretszám.) Tanári szakokon a helyzet: mateíiatal. Legtöbben a tavalyihoz hasonlóan az állam- és matlka-fizikára felvehető jogtudományi karra szeret- 70- ^lentkezett 80; matemanének felvételt nyerni. Itt tltar-flHdrajE felvehető 20, kilencszeres a túljelentkezés, jelentkezett 23; biológia— 46 elsőévest választhatnak ki a felvételi bizottságok — 441 jelentkezőből. ugyanis a 80-as felvételi' kémiára felvehető 20, jelentkeretben 31 előfelvett hall- keze" 6_0; kémia-fizikára gató van. A Művelődésügyi felvehető 20, jelentkezett 16 Minisztérium által fenntar- érettségizett. Nem tanári tott fellebbezési százalékot ffokon: a matematikusnak leszámítva erre a tanévre ^veltató 60-at 100, a fizikusnak felvehető 10-et a 14, a vegyészeknek felvehető 30-at a 44, a biológusnak felvehető 15-öt 33 pályázóból A bölcsészettudományi lehet kiválasztani, karra felvehető 110 fő (eb- Az orvostudományi Bgyeből el öf el vett 11), jelentke- temre 3()<, els6évest vesznek zett 255 fő. A karra átlago- fel „ jden m elófelvett san körülbelül két és fél- njncg szeres a jelentkezés. Érd e- . . ..... A legnagyobb túljelentkezés a fogorvostudományi karra, hiszen 80 jelentkező pályázik a betölthető 20 helyre. Az általános orvostudományt karon 180 helyre 451-en pályáznak. A gyógyszerésztudontányi kes, hogy az idén újra induló magyar—történelem szak 10 helyéért mindössze 23-an versengenek majd. Nyugati nyelv-nyugati nyelvszakra viszont összesen 14en jelentkeztek, kevesebben, mint amennyi felvehető. Megfigyelések a légtisztító levelekről A világproblémát jelentő fák es a cserjék, leveleik levegőszennyeződés veszélyeinek, ha nem ls teljes el hárításában, de csökkentésegítségével a levegő szilárd szennyezőanyagait is felfog- időben elhord nyező anyagra is, amelyet a levelekről a szél száraz Az egyes fafajok különják es eltávolítják. A légseben mindenképpen fontos körben ugyanis a szennyező böző mértékben „veszik ki szerepe van a növényzetnek, gócokon kívül nagy meny- részüket" a levegő tisztítákülönösen a nagyvárosok- nyiségü szilárd anyag is le- sából. Eddig hatféle favizshan. A környezetvédelem beg, porszemcsék forrnájá- gálatot végeztek el, s az most Budapesten is előtér- ban, például kvarc, korom, eredmények máris tanulsábe került, mert már olyan különböző összetételű ásvá- gosak. Az egyes fák levél B^Bnyi anyagok, amettek rend nagy fokú a levegő — fő- | leg ipari eredetű — szeny- kivül alacsony fajsúlyúak. A nyezettsége, hogy szép fő- tanszéki vizsgálat most lezávárosunk Európa egyik leg- rult első szakaszában megszennyezettebb városának állapították, hogy ezek a kétes hírét viseli. A hatha- szennyező anyagok háromtós védekezés érdekében az féle módon kötődnek meg a belül három tonna szilárd ELTE alkalmazott növény- leveleken. Azok a levelek, szennyező anyagot von el szövetfejlődéstani amelyeknek sejtjeik mézgás a levegőből. A vadgesztenye anyagot választanak ki, véglegesen magukhoz tapasztzetét tiszta állapotban és fektetett helyzetben külön megvizsgálták. Kiszámították, hogy például a juharfa egy 250 tagú fasorban egyetlen évad alatt körül tant és tanszéke, a Fővárosi Kertészeti Vállalat felkérésére vizsgálatot kezdett, annak ják a rájuk került porszekét és fél tonnát, az ezüsthárs és a berkenye több mint két tonnát, a kőris vimegállapítására: ténylegesen meket. Sót, a levelek elekt- szont „csak" hét métermámilyen szerepet játszanak a romos töltésének is van bi- zsa szennyező anyagot tánövények a levegő megtisztításában. Mert az köztudozonyos felfogóképessége. Más esetekben, a levél mézgás mású, hogy a növények fel- anyagok útján nem köti veszik a légkör széndioxidját és helyette oxigént bo csátanak ki, ezzel állandóan magához véglegesen a szilárd anyagot, de az mégis volít el a város légköréből. Ha a főváros közterületein található fasorokat és parkokat vesszük alapul, akkor nyaranta legalább Javítják, frissítik a levegőt, az eső lemossa. Előbb-utóbb A növények, elsősorban a ez a sors vér arra a szenyelvonódik a levegőből, mert húszezer tonna szilárd karra 174-en jelentkeztek, közülük 100-an lehetnek elsőévesek szeptemberben. A tanárképző főiskolára ebben az évben 683 érettségizett fiatal kérte felvételét — felvehető összesen 330 fö. Előfelvett 28 hallgató, 18 jelentkezőt pedig a Művelődésügyi Minisztérium vesz majd fel. Magyar—történelem szakra húszszoros túljelentkezés van! A felvehető keretszámnál tízszer többen jelentkeztek földrajz—rajz szakra. Földrajz—testnevelés szakon ötszörös a túljelentkezés. A többi szakokra általában háromszor-négyszer annyian jelentkeztek, mint amennyien felvételt nyerhetnek. A matematika-műszaki ismeretek és gyakorlatok szakra viszont nem pályáznak annyian, mint a felvételi keretszám. Az Élelmiszeripari Főiskolán 120 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az idei őszön, felvételi vizsgára mintegy 250 fiatal jelentLakáskiutalásl ós lakásértékesítési névjegyzék A lakásügyi hatóság az lembe véve, lakasellátási egyes lakasellátasi formakon belül előjegyzett igényeket számítógép alkalmazásával évenként előzetesen sorolja. A soroláshoz alkalmazott értékrendet a végrehajtó bizottság hagyja jóvá. formánként első alkalommal 1971. július 1. napjatói 1971. december hó 31. napjáig; ezt követően évente a rendelkezésére bocsátott lakáskeret valamint a várhatóan megüresedő tanácsi bérlakások számának figyelembevételéAz igények kielégítési sor- vei lakáskiutalási és lakásrendjének megállapításánál értékesítési névjegyzéket köelsőbbséget élveznek a romos és életveszélyes lakásban lakók; az egészségre ártalmas körülmények között lakók; azok, akiknek nincs lakásuk, azok, akik zsúfolt körülmények között laknak. teles készíteni. A lakáskiutalási és lakásértékesítési névjegyzéket a lakosság számára a Lakásügyi hatóság hivatalos helyiségében ki kell függeszteni. A lakáskiutalási és lakásE csoportosításon belül a értékesítési névieevzékre a sorrendiseg megallapításánal SS előnyben kell reszesíteni a többgyermekes családokat; a családosokat azokkal szem- Xszre'véTeleket ben, akiknek nincs család- etelekot kifüggesztés első napjától számított 30 napon belül bárki észrevételt tehet. Az. lakásügyi iuk- a kiemelkedő társadul- ha.tÓBa,í 8 bi*>tt*ág közrem^ gLdas^f tetteiét "bégével megvizsgálja. igazoltan végző személyeket és azokat, akik legalább 10 éve egy munkahelyen dolgoznak (törzsgárda tagok). Azonos sorrendben jogosultak közül előnyben kell részesíteni azt, akinek igéA lakásügyi hatóság a tárgyév január hó 31. napjáig köteles az éúés lakáskiutalási és lakásértékesítési névjegyzéket jóváhagyás végett ajahács végrehajtó bizottsága elé terjeszteni. ' A nyét a lakasügyi hatósag Javaslatnak tartalmaznia M m kell a mar jováhagyott, de lakáskiutalásban nem részesült igénylők névjegyzekét is. A végrehajtó bizottság előbb vette nyilvántartásba. A lakásügyi hatóság a rendelkezésére bocsátott lakáskiutalási és lakásértékesítési keretből a lakasok H^H többségét a fizikai és a ter- tárgyév első negyedévében a melést közvetlenül Irányító műszaki (pl. művezető) lakáskiutalási és lakásértékesítési névjegyzéket köteles dolgozók, legalább 20 száza- megtárgyalni. A végrehajtó lékát pedig fiatal házasok részére köteles biztosítani. A lakásügyi hatóság vabizottság által jóváhagyott lakáskiutalási és lakásértékesítési névjegyzéket nyilválamennyi lakásigényt figye- nosságra kell hozni. szennyeződés eltávolításé- ' kezett. val lehet számolni. Sz. M. Magyar földön jártak a skótok elődei Annak kapcsán, hogy a nult. Felvette a harcot az Itt közelmúltban az Esztergom megtelepedett illirekkel, és melletti Basaharcon kelta viszontag rövid idő alatt sírokat tártak fel, dr. Sza- meghódította a Dunántúl te. bó Miklós, a Szépművészeti rületét. A III. század közeMúzeum antikosztályának pére Magyarország egész mai tudományos munkatársa területe a kelta törzsek uraladott tájékoztatást arról: ho. ma alá került, gyan jutott a kelta nép ha- M, ^ aztón a keUák ^ zánk területére, s vajon a kelták teljesen letűntek-e a történelem színpadáról. A kelták ősi szállásteru 6a? A népnek és vele együtt a kultúrájának is a hanyatlását Róma terjeszkedő hadjáratai okozták. A római bl8 ™ fél-Nemetorszag ^lom ktatakuVása sarán vidéken volt, ez a hely mindazokat a terüleazonban hamarosan szűknek meghódították a római bizonyult számukra, s a túlnépesedés miatt körülbelégiók, ahol korábban az Z^ Lr^ i úgynevezett késővaskori inn XntfSS keí 8Z időszámításunk előtti 400 körül megindultak a kel ym ^ derekától kiták vtodorlásai. Először két bontako2ott _ kelta kultú. fo iranvban: a nép egyik Vjráiz7ott Aznk „ néncsoportja Itália felé vette út- ™ ™ 8 pép: ,,,„,. „ „i, 'csoportok, amelyek az Impejat, s a kelták ostromanak rium h * ~ aminl 8 t04rtHne mi később a germán törzsek gyomanyokbo tudjuk - fennhatósóga alá kerültek. Roma sem tudott ellenállni. . I A kelták egy másik soka- & '^ éts^zadba" £ Európa területen lakó kelMagyarország irányába votMerényietek a levegőben főidőn es a 8 Mindenki állást foglal Kairóból Ammanba, illetve a jordaniai főváros közvetlen közelében levő geriltatámaszpontokra ugyanúgy, mint más napokon, csak késő este érkeztek meg (ha egyáltalán elhozta őket valamelyik repülőjárat), 1970. szeptember 9-én ls a kairói újságok. Ezen az estén a zerkai, sivatagi repülőtéren mar három repülőgép állt. Már Ammanban tárgyalt a Nemzetközi Vöröskereszt küldöttsége, a három gépben túszként visszatartott utasok — az első jelentések szerint több mint 420 ember — kiszabadításáról. A kairói sajtóban ezen a napon félreérthetetlen. éles állásfoglalás jelent meg a repülögep-eltérítésekkel kapcsolatosan. Mussza Szabra, az A1 Akhbar című lap szerkesztője a többi között a következőket irta; ,»A géprabló arab gerillák het végi akciójukkal nagyon súlyos veszteségeket okoztak maguknak a világközvéleményben ... A világszerte megnyilvánuló reagálások azt tükrözik. hogy az emberek felháborodottan elítélik azokat, akik ilyesmiket követnek el. Egyetlen ország vagy nép sincs meggyőződve arról, hogy a forradalmi felszabadító mozgalmak feladatai közé tartozik a nemzetközi közlekedés biztonságának veszélyeztetése. Azt a célt, hogy meggyőzzük a világot Izrael nemzetközi jogsértéséről. nem érhetjük el azzal, hogy megbotránkoztatjuk a világközvéleményt és veszélyeztetjük mások biztonságát." Megszólalt ezen a szerdai napon — körülbelül ugyanakkor, amikor a harmadik, a BOACgépet a zerkai repülőtér felé vitte a fegyverrel kényszeritett angol pilóta — az Arab Légitársaságok Szövetsége is. A szervezet nyilatkozatában kifejtette: az arab országok nem felelnek azért, hogy egyes palesztinai kommandók géprablásokat hajtanak végre nemzetközi légijáratokon. Az ENSZ-ben ezen a napon fokozott diplomáciai tevékenység folyt repülőgép-eltérítések ügyében. A Biztonsági Tanács határozati javaslatának szövege (gy hangzik: „A Biztonsági Tanácsot méi -n aggasztja, hogy a nemzetközi polgári rep, igépek eltérítése artatlan polgári személyek életét fenyegeti. A Biztonsági Tanács követeli, hogy kivétel nélkül, haladéktalanul bocsássák szabadon a repülőgép-eltérítések következtében őrizetben tartott összes utasokat és a gépek személyzetét. A BT felkéri az ENSZ tagállamait, tegyenek meg minden lehető intézkedést, hogy megakadályozzák az újabb repülőgép-eltérítéseket ..." Az amerikai fővárosból egymásnak ellentmondó hírek, spekulációk egész légiója indult el a repülőgép-eltérítések ügyében. Azt jelentették, hogy az amerikai kormány katonai lépéseket kíván tenni a zerkai repülőtéren fogvat.vrtott állampolgárai és más túszok kiszabadítása érdekében. Később egy amerikai kommandócsoport bevetéséről beszéltek. Különböző légi (és földközi-tengeri haditengerészeti) egységek riadókészültségbe helyezéséről terjedtek el hírek Washingtonban. A Pentagon, a hadügyminisztérium közötte: Laird hadügyminiszter felkérte a vezérkari főnökök egyesített bizottságát, dolgoztasson ki terveket „esetlegességekre". Szerdán éjszaka a világ rádióállomásainak többsége nagyjában egybehangzó, hiteles értesüléseket között, amelyek szerint London hajlandó kiadni Leila Khaledet, a gépeltérítő leányt, igenlő választ adtak Bonnból és Bernből is az arab gerillák kiadására vonatkozótag. sőt már a szállítási útvonal és a csere lebonyolításé""k részleteiről is hírek keltek szárnyra. (Következik. Mindenki visszatér ,. 4 ták fokozatosan „feloldódtak" a római birodalom kohójában. Elvesztették nyelvüket. kulturális sajátságaikat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egész kelta nép nyomtalanul eltűnt. Voltaképpen mai van független kelta nemzeti állam: az ír Köztársaság. Ma is vannak népek, amelyek a mai Anglia területén megőrizték kelta nyelvüket, például a walesiak vagy a skótok. Sőt. szárazföldünk területére is visszavándoroltak a kora kö. zépkorban a bretonok, akik a británniai keltákkal rokon nyelvet beszélnek. ÁRAMSZÜNET Közöljük fogyasztóinkkal, hogy 1971. Július s-én *—18 óráig áramszünet lesz Algyö községben. DEMASZ Szeged vidéki kirendeltség