Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
CSÜTÖRTÖK, 1911. JCLRJS 22. W Epül a postapalota A Lenin körút és a Kossuth Lajos sugárút sarkát már február közepe óta kerítés övezi, zárja el a kíváncsi tekintetek elöl. Ha valaki mégis bekukucskál a kerítés résein. láthatja, hogy odabenn — ha egyelőre meglehetősen mélyen is — folyik a munka. Mivel az alapozással a Budapesti Vízépítő Vállalat már regebben, a kitűzött határidő előtt elkészült, ez a látvány azzal biztat, hogy talán nem is sokára hozzálátnak a falak felhúzásához B#nép@sült f • • • I •• i PT az uj üdülőszálló Szerdán birtokba vették az első üdülök a Dunai Vasmű gyoparosfürdői üdülőszállóját. A háromemeletes, 54 szobás korszerű épület és a szomszédos gyógyfürdő kellemes pihenést nyújt a gyár dolgozóinak. Az új létesítmény — az alsóörsi gyermeküdülő és a balatonszéplaki üdülőszálló mellett a Dunai Vasmű harmadik saját üdülője. Az Orosháza melletti fürdőhelyre autóbusz különjáratokkal viszik a beutaltakat. Pillantás az első tél évre Kedvezően alakul a termelékenység Eszperanüsták megbeszélése A nemrég befejeződött nemzetközi eszperantó nyári egyetem után Gyula ismét eszperantó találkozó színhelye. Szerdán a városi tanács székházának dísztermében megkezdődött a szocialista országok eszperantó szövetségeinek konferenciája. Ki szavatol/a a tejtermékek minőségét? Az ellenőrzések szomorú eredménnyel jártak A Csongrád megyei Tejipari Válallat termékeiről, különösen a környezet higiéniájáról akkoriban sok szóbe széd járta, amikor a szegedi üzem még a régi, a nagykörúti telephelyén működött. Joggal gondolják a vásárlók és a tejipar működését figyelemmel kísérő egészségügyi hatóságok, hogy az új üzemben hasonló problémák már nem adódhatnak. Igazán nem mondhatni, hogy az Állami Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelőség „rászállt" volna a Csongrád megyei Tejipari Vállalat termékeire, amikor ez év április 25-én ellenőrzött több szegedi üzletben, áfész-boltban. Az ellenőrzést követő minőségvizsgálati eredmény lesújtó. Dr. Selmeczi Györgynek, a minőségvizsgáló intézet igazgatójának átirata, amelyet megküldött a területileg illetékes II. kerületi tanácsi hivatalnak, a következő megállapításokat tartalmazza: a minta szerinti krémtúró felülete beszáradt, sárgásfehér. ize fojtás, szaga savanyú. erjedt. egészségügyi, élettani veszélyessége jelentős. A csomagolás lezárása nem megfelelő, a felület szennyezett. A készletet meg kell semmisíteni! Az utóbbi megállapítás vonatkozott lényegében a beküldött minta alapján a tehéntúróra, a tejfelre is. A tarjáni ABC-áruházban például olyan tehéntúrócsomagokat találtak, melyeknek a lejárati határideje a legkülönbözőbb. Tartalmuk savanyú, élvezhetetlen, emberi fogyasztásra nem volt alkalmas. És olyan tejfeles poharakat is találtak, amelyeken a szavatossági határidőt csak sejteni lehetett. A poharak jelentós része felpuffadt, lezárásuk tökéletlen. Az egészségügyi hátóság képviselőjének Papp Kálmán áruda vezgjő azt válaszolta, hogy a lejárt szavatosságú árut a Csongrád megyei Tejipari Vállalat nem veszi vissza. A KÖJÁL a vizsgált minták alapján június 10-én így nyilatkozott: „A vizsgálati eredményék szintén azt bizonyítják, hogy a tejtermékek nagymértékben szenynyezettek coli baktériummal, penészgombával staphylococcus aurens baktériummal". Bár szabálysértési eljárást folytattak le. Majoros János üzemigazgató és Huszár János föraktaros ellen, lényegében nem törtéit alapvető intézkedés az üzemen belül. Érthető ezek után, hogy május 31-én, június 3án, 4-én és 8-án a problémák megismétlődtek a szóbaníorgó tejtermékekkel kapcsolatban. Szép Ferenc, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat főmérnöke július 12-én kelt levelében — amelyet a II. kerületi tanácsi hivatalnak küldött — elismeri, hogy eddig lejárt szavatosságú tejterméket nem vettek vissza az üzletekből, ezért a viszáruzás bevezetését javasolja. mint a felmerült, problémák megoldásának egyik módját. Ezek után nem csoda, ha a tejipari vállalattól eleve olyan árukat küldtek ki az üzletekbe, amelyeknek szavatassága nem volt., vagy már lejárt és meg kellett volna semmisíteni, nemhogy közfogyasztásra adni. A főmérnök azt javasolja még levelében, hogy mivel a tejipar Csongrád megyében nagy területen elégíti ki a fogyasztói igényeket, az öszszehangoltabb munka érdekében termelői tanács létrehozása indokolt. Holott: termékeinek gyártásáért a Csongrád megyei Tejipari Vállalat a felelős, tehát az, hogy munkáját miképpen szervezi meg, csak rá tartozik. Csupán szabálysértési ügyként irtunk most a témáról, pedig jelentőségében több mint szabálysértés. A KöJÁL-nak hathatósabb eszközök is állnak rendelkezésére, nemcsak szabálysértésért birságoltathat. Remélhetőleg a vizsgálati díjakat is azokkal fizetteti ki a vállalat, akik a mulasztást elkövették, és nem nyúl helyettük a saját zsebébe. L. F. Uj cikkek az áruvásárlási kölcsönakció jegyzékén A közeljövőben várható, hogy megjelenik a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos statisztikai értékelése a népgazdaság 1971. I. félévi fejlődéséről. Egyebek között a munka termelékenységének alakulásáról. Az év első öt hónapjának végleges, valamint a VI. hónap becsült adatai alapján azonban már most viszonylag megfelelő kepet adhatunk a termelékenység féléves fejlődéséről. 1. Az elmúlt fél évben a termelékenység gyorsabban növekedett, mint a termelés. Az állami ipar napi átlagos termelése körülbelül 4,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, miközben a foglalkoztatott létszám csökkent, A létszámcsökkenés az említett időszakhoz képest körülbelül 0,5 százalék. Mindezek alapján az egy napra számított termelékenység az iparban mintegy 5 százalékkal emelkedett féléves átlagban. A termelés emelkedésének üteme megfelel a sok év átlagának, feltűnő viszont a létszámcsökkenés. Erre hosszú idő óta nem volt példa. Az, hogy a termelés növekedése teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származott, igen kedvező, ugyanakkor a termelés növekedésének ütemével nem lehetünk elégedettek. Az 1971. évi népgazdasági terv a termelés 5,8 százaiékas emelkedésével számolt, ennek teljesítéséhez a második fél évben az eddiginél gyorsabb ütemre, 7 százalékos termelésnövekedésre lesz szükség. Ismeretes, hogy az 1968— 69. években az ipari munka termelékenysége stagnált, söt bizonyos időszakokban csökkent. 1970-ben e téren kedvező fordulat állt be, az idei évben is kielégítő a termelékenység fejlődése. Azt mondhatjuk, hogy a termelékenység kedvező alakulása most mar nera átmeneti vagy véletlen jelenség. hanem a központi és vállalati intézkedések szükségszerű eredménye. Kétségtelen tény, hogy az eddigiekhez hasonló erőfeszítésekre van szükség e tendencia tartóssá tételéhez, hogy a IV. ötéves terv időszaka alatt a termelésnövekedés döntő többségét a termelékenység emelkedése fedezze. A termelékenység kedvezőbb fejlődésének okait keresve, mindenekelőtt érdemes megemlíteni a társadalmi közszellem kedvező átalakulását. Az MSZMP legutóbbi kongresszusán, a közelmúltban lezajlott szakszervezeti kongresszuson, több országgyűlési ülésszakon nagv intenzitással vizsgálták a termelékenység problémáját. Az üzemi gyűlésektől felsőbb szintű gazdasági vezetők által tartott aktívákig, a fontos teendők meghatározásakor rendszeresen szóba került a termelékenység gyorsabb növelésének szinte valamennyi tényezője, ezek eredményeként a társadalmi környezet, kedvezőbbé vált a termelékenység emelését szolgáló intézkedések számára. Ismeretes módon megváltozott a vállalati jövedelemés bérszabályozás rendszere. A változás lényege abban foglalható össze, hogy a vaüalati eredmény érzékenyebbé vált az élő munkával való gazdalkodásra. A módosított szabályozók hatására a vállalatok arra törekednek, hogy minél nagyobb mértékben részesülhessenek az úgynevezett kedvezmenyezett bérszínvonal emelésében, ennek viszont feltétele az egy före jutó nyereség gyors növelése. Távolról sem állithatjuk, * hogy a jövedelemszabályozás egésze hibátlan és a gazdálkodási modellben megfelelő arányok alakultak ki az élő munka igénybevétele és a technika iránti érdeklődés között. | 3.J Kedvezően befolyásolta a termelékenység változását a káros munkaerő-vándorlás mérséklődése. Bizonyos mértékű munkaerő mozgása az egészségesen fejlődő gazdaság szükségszerű velejárója. Az utóbbi években azonban a fejlő)dést gátló úgynevezett káros fluktuáció növekedett elsősorban. A munkahely változtatások száma az elmúlt 2—3 évben közel duplaja volt az azt megelőző évtized átlagának. Az ezévben tapasztalt mérséklődés összefügg a vállalati munkaerő-szükséglet enyhülésével és különféle gazdasági és jogi intézkedésekkel. A termelékenység az egyik legfontosabb közgazdasági kategória. Alakulását számtalan gazdasági és társadalmi tényező motiválja. Ha a termelékenység tartósan kedvezően alakul, ez segítséget nyújt a népgazdaság legfontosabb időszerű problémáinak megoldásához is, így többek között a beruházási piac feszültségeinek csökkentéséhez és az ország külkereskedelmi mérlegének javításához. Dr. Rózsa József. a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője Újra aratnak a kombájnok A Belkereskedelmi Minisztérium a Magyar Nemzeti Bankkal és az Országos Takarékpénztárral egyetértésben augusztus 2-tői bővíti az áruvásárlási kölcsönakcióban árusítható cikkek jegyzékét, s egyes árucikkeknél az eddiginél kedvezőbb fizetési feltételeket biztosít. Az elektromos háztartási hűtőszekrények — 1972. március 31-ig — 5000 forintos árig 10. azon felül 20 százalék előleggel vásárolhatók i részletre. A mosógépek j ugyanilyen kedvezménnyel vásárolhatók. 1971. december 31-ig az összes televízió készüléket és háztartási varrógépet részletre árusítják, 10' százalékos előleg' lefizetése mellett. | Az 1000 forintnál drágább rádiók és a Szatmár rádió (880 forint), valamint a magnetofonok 5000 forintos árig 10, azon felül 20 százalékos előleggel vásárolhatók az év végéig. Valamenynyi kismotorkerékpár (50 köbcentiig) részletre vásárolható. A 125 köbcentiméteres es az annál nagyobb motorkerékpár — 1972. március 31-ig — kedvezményes, 10 százalékos előleg lefizetése mellett kapható. A részletvásárlási jegyzékre felvették az 1500 forintnál drágább belföldi gyártmányú vezetékes és propán-bután gáztűzhelyeket, ezek 20 —30 százalék előleg lefizetése mellett vásárolhatók az év végéig. Listával keil kezdenünk: Szőreg után Csengelén is befejezte az aratást az Egyetértés szövetkezet, Szegeden. a Felszabadulás és a Móra Tsz, Röszkén a Kossuth — és nagyon sokan vannak, akik eső előtt mér majdnem befejezték. Három napra nyúlt az eső miatti pihenés az aratóknál. Voltak ugyan próbálkozók mar kedd délután is, de a gépek zöme csak tegnap, szerdán indulhatott. Könynven panaszkodó gazdaságaink sem nagyon bánkódtak most a pihenő miatt, mert I sokkal több hasznot jelentett az eső, megnövelte a terméskilátásokat, és különösebb kárt nem okozott. A még lábonálló gabona ugyan több helyen megdőlt a vihar következtében, hallottuk Mihályteleken, fele gőzzel tudnak csak haladni a kombájnok ezután, de az éppen Szántanak és vetnek a gépek szerte a határban. Kedvei az időjárás a másodvetéseknek Van falát, vagy nincs? Hírt adtunk róla július 10-én. hogy a megnövekedett érdeklődés miatt felárat fizet a sárgahúsú őszibarackért a MEK. A felár természetesen változik a kereslet es kínálat törvényei szerint. Köteles János, ásotthalmi olvasónk azt panaszolja július 19-én kelt levelében, hogy póruljárt hírünkkel. A felvásárló ugyanis, amikor olvasónk lapunkra hivatkozott, azt mondta neki, forduljon csak nyugodtan a Délmagyarországhoz, ha ott ezt írják. Mi ugyan egyetlen kiló barackért sem fizetünk felárat, de híranyagunkért természetesen felelősséggel tartozunk. Arra kérjük tehát az ásotthalmi felvásárlót, olvassa el a Délmagyarország mellett a vállalat belső rendelkezéseit is. A 124-es felvásárlási árlap — a Lengyel Árpádtól, a MÉK osztályvezetőjétől kapott tájékoztatás szerint — elegendő utasítást tartalmaz erre. Mai napig is drágábban vásárolják a sargahúsú őszibarackot. virágzó fűszerpaprika eső nélkül nem sokra ment volna. Hivatalos jelentés szerint egyébként 70 százalékát aratták le járásunk területén a búzának eddig, 80 százalekat a rozsnak. Aratócséplőgépeit kínálja bérmunkára a baksi, tápéi, szőregi tsz, egyet már kölcsönadott a szegedi Móra szövetkezet a domaszékieknek, de kettőt még szívesen adna, ha kérnék. Technikai akadálya tehát továbbra sincs annak, hogy az aratás példás rendbea fejeződjek be az idén. Tarlóhántásra, másodvetésekre azokat a napokat is felhasználták, amikor aratni nem lehetett. Gyümölesés szőlőtermelő gazdaságaink az érő gyümölcsök szedése mellett most a permetezésre készülnek elsősorban, Hatszor-hétszer már szinte mindenütt permeteztek az idén a szölőtáblákon — Szatymazon nyolcszor is — de a mostani csapadékos időjárás és a várható meleg miatt terméspusztitó peronoszpóra-fertőzésre lehet számítani. Feltétlenül készülni keH megelözeserel