Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-22 / 171. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1971. JÜLIUS 2S. • •— II I' ÍM Lengyelország nemzeti ünnepe Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Edward Giereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Józef Cyrankiewicznek, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének és Piotr Jaroszewicznek, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének. „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkás-paraszt kormány és az egész dolgozó népünk nevében üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek és a testvéri lengyel népnek — hangzik a távirat, amely így fejeződik be: Szívből kívánjuk, hogy a Lengyel Népköztársaság felvirágoztatásáért, a népeink közötti hagyományos barátság elmélyítéséért, a szocializmus és a haladás pozícióinak megszilárdításáért, valamint a béke és a nemzetközi biztonság megőrzéséért kifejtett munkájukat további sikerek gazdagítsák." Ma huszonhét esztendeje, 1944. július 22-én az ezeréves Lengyelország történetének legjelentősebb fordulópontjára került sor: a fasizmus elleni harcot vezető Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság manifesztumban hirdette meg az új, demokratikus, független állam létrehozását. Ekkor még javában dúlt a háború. A hitleristák megszállva tartották Lengyelország területét, még folyt az embermilliók megsemmisítése a haláltáborokban. De a szovjet hadsereg és a kötelékében harcoló hazafias lengyel alakulatok elérték a lengyel határt és megkezdték az ország felszabadítását. Chelm a neve annak a városnak, amely elsőnek szabadult ki a fasiszta megszállásból, itt hirdették ki az új Lengyelország létrejöttét. A felszabadulás utáni első tennivaló a hitleristák szörnyű rombolásainak pusztításai után az ország újjáépítése volt. A feladat nagyságát érzékeltetik a rideg számok: a megszállás évei alatt a fasiszta népirtás és a harcok következtében hatmillió lengyel vesztette életét és a nemzeti vagyon negyven százaléka semmisült meg. Amiként a szovjet hadsereg győzelmei tették lehetővé Lengyelország felszabadulását, ugyanúgy a szovjet segítség döntően járult hozzá az újjáépítéshez, az elpusztult ország életének újraindításához. A következő években a lengyel nép kifejezte akaratát, hogy felszabadult hazáját nem a hajdani feudális-burzsoá uralkodó osztály javára, hanem saját boldogulására építi újjá. Az országban népi demokratikus fejlődés indult meg, és csakhamar szertefoszlottak a nyugati orientációjú tőkés restaurációs tervek. A lengyel nép nagy sikereket ért el a szocialista építés útján: az elmaradott agrárországból modern ipari-mezőgazdasági állam született. A fejlődés ütemét tekintve világviszonylatban is előkelő helyet foglal el, s ha csak a legutóbbi évek átlagát tekintjük is, az ipari termelés évenkénti több mint 8 százalékos emelkedése a legnagyobb elismerést váltja ki. A társadalom vezető ereje, a Lengyel Egyesült Munkáspárt rendszeresen elemezte az ország fejlődését és ráirányította a figyelmet az újabb és újabb tennivalókra. Vezetésével a neptömegek létrehozták a szocializmus anyagi-technikai bázisát, a modern nagyipart. A párt az utóbbi években felismerte, hogy a fejlesztés extenzív tartalékai kimerültek, ezért ót kell térni a korszerűbb módszerekre, mindenekelőtt az ipar kulcságazatainak, a legfejletteb technológiával működő vállalatoknak a gyorsabb fejlesztésére. Ugyanakkor — mint a legutóbbi kormányintézkedésekből ís kitűnik — a LEMP új vezetése nagy súlyt helyez a lakosság anyagi és kulturális színvonalónak emelésére, s az igénybe vehető tartalékok mellett e célra használják fel a nemzeti jövedelem számot tevő hányadát. A szocialista lengyel állam huszonhét év alatt nagy nemzetközi tekintélyre tett szert következetes békepolitikájával, az európai biztonság erősítése érdekében tett kezdeményezéseivel. A Varsói Szerződés és a KGST tagállamaként Lengyelország nagy megbecsülésnek örvend a szocialista táboron belül és azon kívül is. A Lengyel Egyesült Munkáspárt következetesen marxista—leninista politikájával nagy szolgálatokat tesz a nemzetközi kommunista ég munkásmozgalom egységének fokozása érdekében. Nemzeti ünnepén igaz barátsággal, őszinte elvtársi és testvéri szeretettel köszöntjük a lengyel népet. Kívánjuk, hogy a következő időszakban is sikeresen építse szocialista hazáját, eredményesen küzdje le a nehézségeket és gyümölcsözően formálja jövőjét, s járuljon hozzá továbbra is a világbéke biztosításóhoz. Hadgyakorlat A palesztin gerillák menekülése c Amman (AFP) A jordániai hatóságok szerdán bejelentették, hogy 2300 letartóztatott palesztinai ellenálló közül több mint 1500-at szabadon bocsátottak. A kormány tájékoztatása szerint 397-en hazatelepültek Szíriába, 311-en más arab országokba és mintegy 800-an Ammanba. # Beirut (MENA) Beirutban szerdán közös közleményt adtak kl AbuHamad libanoni és Maszmudi tunéziai külügyminiszter tárgyalásairól. A két ország támogatásáról biztosítja a palesztinai nép harcát, amelyet törvényes jogainak helyreállításáért folytat. A két külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a legutóbbi jordániai események miatt. • Tel Aviv (AP, Reuter) Tragikus, de való, hogy a Jordán folyó nyugati partján tartózkodó izraeliek végignézhetik, amint Husszein király katonái a partmenti bokrokban és cserjékben rejtőzködő palesztin gerillákat kifüstölik és legyilkolják. Szerdán reggel újabb öt palesztin gerilla kelt át az izraeliek által megszállt területre, hogy megadja magát — közölték Tel Aviv-i illetékesek. Ketten közülük sebesülten érkeztek, és elmondták, hogy a jordániai katonák mindvégig üldözték őket. Eddig 77 palesztin harcos került ily módon izraeli fogságba. Dajan tábornok állítólag azt pártolja, hogy az izraeli területre való „illegális behatolás" címén állítsák bíróság elé az Izraelbe menekült gerillákat. Golda Meir jelenlegi és Dávid ben Gurion volt izraeli miniszterelnök megegyeztek abban, hogy az Izraeli Munkáspárt Mose Dajan hadügyminisztert jelöli 1973-ban Golda Meir utódjául. Bufeflika Pekingben 0 Peking (AFP) Szerdán Pekingbe érkezett Abdelaziz Buteflika, algériai külügyminiszter. A kínai kormány meghívására több napos látogatást tesz az országban, s eközben tárgyal kínai vezetőkkel. Ez az első alkalom, hogy 1968 óta miniszteri szintű algériai küldöttség látogat Kínába. 0 Tokió (AP) Szato japán miniszterelnök szerdán a képviselőház költségvetési bizottságónak ülésén kijelentette, hogy hajlandó Pekingbe menni és a Kínai Népköztársaság hivatalos személyiségeivel tárgyalni a két ország kapcsolatainak normalizálásáról. A Nixon-Mao kézszorítás előtt A „piros könyvecske44 a tengerárról 1 Akad jó néhány nyugati — elsősorban amerikai — újság, amely könnyedén leírta az elmúlt napokban: „radikális fordulat történt Kína és az USA viszonyában". Már fogadásokat is kötnek arra vonatkozólag: mit is jelent a Pekingben és Washingtonban egyszerre közölt bejelentés. amely szerint „Nixon elnök, Csou En-laj miniszterelnök meghívását elfogadva, 1972 májusa előtt látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban". A kérdések lényege így foglalható öszsze: mikor utazik Nixon Pekingbe; milyen témákról tárgyal majd Csou En-lajjal (és egészen bizonyosan Mao Ce-tunggal is); milyen mélységű megállapodást kötött a további kapcsolatokra vonatkozóan rejtelmes pekingi repülőútján, Kína mai vezetőivel Henry Kissinger, Nixon első számú külpolitikai tanácsadója? A feltett kérdésekre akkor könnyebb a válaszadás, ha kellő figyelemmel vizsgáljuk Nixon rendkívüli tvnyilatkozatának egyik részletét. „Amint az elmúlt három évben többször hangsúlyoztam, nem lehet tartós és szilárd béke a világban a Kínai Népköztársaságnak és 750 milliós népének részvétele nélkül. Ezért tettem több kezdeményező lépést, hogy megnyissuk a kapukat országaink normálisabb kapcsolatai előtt" — mondta Nixon. Az elnöki megjegyzések természetesen nemcsak arra a különleges engedélyre vonatkoznak, amelynek alapján, sok év után először, amerikai és kínai asztaliteniszezők labdái pattoghattak egy kínai ping-pongasztal fölött. A kereskedőknek és újságíróknak adott amerikai utazási engedélyek, számos kereskedelmi korlátozás, embargórendelkezés megsemmisítése előzte meg a republikánus elnök nemzetbiztonsági tanácsadója repülőgépének pakisztáni startját és kínai földreszállását. Sőt: a Nixon-féle „nyitást" hosszú esztendők politikai előkészítő munkája előzte meg, egyáltalán nemcsak a republikánus párt politikusainak oldaláról. Most, hogy Nixon belpolitikai ellenlábasai, a demokraták, szinte egyöntetűen üdvözlik az elnök elhatározását, érdemes visszapillantani az USA Kína-politikájának néhány esztendejére. Volt persze az amerikai— kínai viszonyban igen sok látványos szitkozódás, átoközön, fenyegetőzés is. Ha Pekingből körülbelül ötszáz „utolsó és legutolsó figyelmeztetést" küldtek Washingtonnak amerikaiak légi vagy tengeri határsértései miatt, amerikai politikusok és sajtóemberek sem voltak restek nyugtalanítóan fenyegető hangú nyilatkozatok soróban „skrupulusnélküli agresszornak", „véreskezű terrorista bandafőnök gyülekezetének" titulálni a pekingi vezetést, kormányt, politikai személyeket. Nemcsak Kínában ismerték jól Mao Ce-tung híres kis vörös könyvét, a „Maobibliát" — ennek hatodik fejezetében található az a kínai csoportok által oly sokszor hangosan felolvasott idézet: „Az amerikai imperializmus mindenütt garázdálkodik. ezáltal önmagát teszi a világ népeinek ellenségévé, és egyre jobban elszigetelődik ... A világ népeinek az amerikai agreszszorok ellen zúduló haragos tengerárja feltartóztathatatlan ..." Most azonban Pekingben már készülnek az „elszigetelt" Egyesült Államok elnökének fogadására és teljességgel valószínűtlen, hogy Nixont „a harag tengerárja", sokkal inkább a kínai udvariassággal korszerűen párosuló diplomáciai etikett várja majd. A Kissinger—Csou En-laj beszélgetés ugyanis csak pont volt az i betűn: befejezése a régóta folyó kínai —amerikai megbeszéléseknek. A két ország, amely között 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása óta sohasem volt nemcsak diplomáciai, de tulajdonképpen semmiféle szabályos államközi kapcsolat sem, régóta készül erre a magas szintű találkozóra. De térjünk csak vissza egy kicsit az előzményekre. 1945. szeptember 2-án Japán kapitulál, és az addig Japán megszállás alatt levő Tajvan-szigetet ismét Kínához csatolják. 1945-től 1949-ig a kommunisták vezette népi demokratikus mozgalom forradalmi polgárháborúban megdönti a Csang Kaj-Sek vezette Kuomintang-klikk uralmát, és 1949 október elsején kikiáltják a Kínai Népköztársaságot. Csang Kaj-Sek, fegyveres erőinek maradványaival Tajvan-szigetére menekül, ahol az amerikaiak segitségével bábkormányt alakít, s ezzel megakadályozza, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglalja helyét az ENSZ-ben. 1950 júniusában Truman amerikai elnök, hogy megakadályozza Tajvan felszabadítását, elrendeli a sziget amerikai megszállásét. Ezekben az években semmiféle kapcsolat nem volt a két ország között. Az Egyesült Államok — kissé leegyszerűsítve a dolgot — egyszerűen nem akart tudomást venni a Kínai Népköztársaság létezéséről. Lassan azonban változni kezdett a helyzet. A teljesség igénye nélkül — hiszen a kínai—amerikai kapcsolatok teljes története könyvtárnyi anyag! — érdekes most felvillantani néhány epizódot a kínai—amerikai kapcsolatok előkészületi tevékenységéből. Az első, nem ritkán figyelmen kívül hagyott tény Csou Enlaj 1955-ös kijelentése. A bandungi konferencián mondta: „A kínai kormány hajlandó az Egyesült Államok kormányával leülni és tárgyalásokat kezdeni, hogy a Távol-Keleten mutatkozó feszültségek enyhítésének kérdését és különösen a Tajvan te ni létén tapasztalható feszültség enyhítésének kérdéseit megvitassa." Ez a mondat 1955 április 23-án hangzott el: a diplomácia titkos archívumaiban őrzött papirosok tudnának csak felelni arra, hogy a válaszmondatot ki és mikor mondotta ki — a lényeg azonban az, hogy 1955 augusztus 1-én Svájcban, Genfben a két ország követi-nagyköveti szinten tárgyalásokat kezdett. Három esztendőn át a semleges országban, a Léman-tó partjának csöndjében tárgyaltak a kínai és az amerikai diplomaták. 1958 óta egy szocialista főváros, Varsó, a megbeszélések színhelye. Igaz, voltak hosszabb-rövidebb (néha egy évig tartó) szünetek — de a Peking—Washington-párbeszéd lényegében tizenhat éve tart. De hát miről tárgyaltak? Hivatalosan soha nem mondották meg egyik fővárosban sem, csak (nagyon is szándékos!) amerikai elszólásokból tudjuk, mi is zajlott előbb Genfben, aztán a lengyel királyok egykori vadászkastélyóban, a Mysliwieczki-palotában. Még mielőtt a részleteket próbálnánk összeállítani, hallgassunk meg két olyan amerikait, aki nyilván egészen pontos értesülésekkel rendelkezik, vagy rendelkezett a kínai—amerikai tárgyalások hangulatáról, tárgyáról, kilátásairól. Az első Dean Rusk — kijelentése pillanatában az Egyesült Államok külügyminisztere 1965 augusztus 23-án egy sajtóértekezleten ezzel a mondattal képesztette el hallgatóit: „Azt hiszem', hogy az utóbbi tíz esztendőben Pekinggel több vitát folytattunk, fontosabb problémákról vitáztunk, mint minden más kormány, amely Pekinget elismeri ..." A másik, nyilvánvalóan igen jól értesült férfiú, John Gronouski volt, varsói amerikai nagykövet, aki jó néhányszor ült avarsói tárgyalóasztalnál, szemben kínai kollégájával. „Ezek a varsói beszélgetések lehetővé teszik, hogy a két ország a problémák egész sorát vitassa meg, különösen a délkelet-ázsiai helyzetre vonatkozólag. A délkelet-ázsiai helyzet komolysága ezeket az összejöveteleket még fontosabbá teszi" — mondta Gronouski, 1966-ban, az amerikaiak vietnami agressziója kiterjesztésének egyik kritikus szakaszában. Egy harmadik tanú azonban még ennél is többet tud... (Folytatjuk) Gárdos Miklós Órásüzletemet megnyitottam Mindenféle órajavitás garanciával, blzsuáruk, óraszíjak nagy választékban. Cslkhcgyl Géza órásmester. Roosevelt tér 5., a hídnál. 0 Varsó (MTI) Az egyesített parancsnokság terveinek megfelelően a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek törzsei és hadtápegységei július 12. és 21. között hadgyakorlatot tartottak a Lengyel Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság területén. A hadgyakorlaton részt vett az egyesitett fegyveres erők törzskara, valamint a lengyel néphadseregnek, a szovjet hadseregnek és az NDK nemzeti néphadseregének a törzskara és hadtápegységei. A hadgyakorlatot Szergej Sztyemenko hadseregtábornok, az egyesi tett fegyveres erők vezérkari főnöke, lengyel részről pedig Mieczyslaw Obedzinski tábornok, a lengyel néphadsereg főfelügyelője irányította. A gyakorlat a szoros harci együttműködés és a kölcsönös megértés légkörében folyt le. Elősegítette a szövetséges hadseregek törzskarainak és hadtápegységeinek további összehangolását és a testvéri hadserege'- barátságának erősítését. LÁNYOK, ASSZONYOK, FIGYELEM! sA/ői fehérnemű dntalbemulaló Csak nőknek! a Hungária Szánó rózsaszín termében MA DÉLUTÁN 18 ORAKOR. MINDEN NÖT SZERETETTEL VÁRUNK! KOMPLETT RUHAZATI VÁLLALAT