Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-06 / 132. szám

t VASÁRNAP. 19TL JÚNTDS «. Borvendég Béla VÁROSREKONSTRUKCIÓ HÁZGYÁRI ELEMEKKEL Kornak unkát manapság szokásos a tudományos és technika forradalom korszakának Is nevezni, amivel egyúttal arra utalnak, hogy az a korszak, amelyet az ipari forradalom indított meg, lényegében lezárult. Valójában azonban a kép korántsem ennyire egyértelmű. Ha ugyanis az építőipar helyzetét vizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy eá az a terület, ahol az ipari forradalom — azaz a kézműves módszerekről nagyipari módszerekre való áttérés — szinte csak napjainkban kezd kibontakozni. E radikális fordulat egyik jellegzetes hazai kifejezője többek között, a házgyári hálózat kiépülése, illetve a panelos lakásépítésre való gyorsütemű áttérés. Gyaníthatolag éppen e gyorsaságnak tudható be, hogy bár az elmúlt években már nagy számban épültek panelos lakóépületek, és az országban hat házgyár és több poligon működik, a technológia optimális alkalmazásának konzekvenciáit, lehetőségét és korlátait illetően még a legszűkebb szakmai körökben sem sikérült egységes megítélésre jutni. A tervezők jelentős része vagy azért áll értetlenül a problémával szemben, mert úgy érzi, hogy a házgyár az építészeti alkotás lehetőségét eleve kizárja, vagy mert olyan irányban keresi a megoldást, amely a kézműipari kivitelezés korszakában járható üt- volt ugyan, de a megváltozott körülmények között eleve zsákutcába torkollik. Mások úgy vélik, hogy a probléma megoldása az épületeken — mint végtermékeken — kívül keresendő és az azokból kiagyalt padlómintasaerü összeállítások újabb és újabb kombinációi adhatják meg a végső választ. De ismerjük azt a másik szélsőséges nézetet is, amely szerint a házgyári technológián 4—5 alaptípus folyamatos és meghatározott összetétel szerinti gyártását és szerelését kell érteni, azaz a felhasználói oldalnak — értve ezalatt a tervezőt és a beruházót — nincsen más feladata, mint e termékek elhelyezéséhez szükséges pénzt és területet biztosítani. 1. A város-rekonstrukció fogalma lényegesen többet takar, mint a lakásépítést. Mivel pedig a házgyári technológia, mint mondottam. a tömeges lakásépítés eszköze, így csupán a házgyári technológia rekonstrukciós területeken való alkalmazásának problémáiról és lehetőségeiről lesz most szó. A kör tovább szűkítendő, a nem tömeges, speciális lakásépítési feladatok sem tartoznak ide. E szerint tehát — a szűz területeken való építést figyelmen kívül hagyva — három alapesetet különböztethetünk meg. 1. Nagy, összefüggő, rendszerint külső területek átépítése, a területfelhasználás és a kialakult szerkezet radikális megváltoztatásával. (PL: családi házas, kertes övezet, magasszintű átépítése, mint a szegedi Tarján esetében.) 2. Viszonylag nagy, összefüggő, kialakult városi szerkezetbe illeszkedő lakóterületek teljes, vagy részleges átépítése, a területfelhasználás radikális megváltoztatása nélkül, azonban átfogó korszerűsítéssel, és a területkihasználás intenzitásának növelésével. (Ilyen lehet a központok-; hoz csatlakozó avult, vagy részben avult területek átépítése.) 3. Belvárt*i területek korszerűsítse. a területkihasználás intenzitásának növelése, és főként a területfelhasználás módjának a központi funkciók irányába való eltolása érdekében. Az új beépítésnek a régit ki keU egészítenie, sőt mintegy hangsúlyoznia kell. 0P1. az Oskola utca, a Dóm környékének rekonstrukciója.) Ami az első esetet illeti, tekintettel arra, hogv nagyméretű teljesen átrendezhető, összefüggő területekről van szó, az itt jelentkező problémák lényegében azonosak azokkal, amelyek általában a lakótelepek problémái — és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni — bizonyos fokig függetlenek is az építési technológiától. A harmadik eset a másik véglet, melyben a speciális igények kerülnek túlsúlyba, így, e területeken a házgyári technológia alkalmazását indokolatlannak tárnék is, mert a paneles építési mód széles körű elterjedése — optimális esetben is — bizonyos uniformizációt jelent (gondoljunk csak magára a homlokzati felületek rajzára és felületére.) Elengedhetetlennek látszik, hogy a házgyári technológia mellett valamilyen komplementer technológiát is igénybe vegyünk. Fordítsuk tehát figyelmünket a második területre, és válasszuk modellpéldául a közeljövőben üzembe helyezendő szegedi házgyárat. A Szegedi Házépítő Kombinát kapacitása évi mintegy két és fél ezer lakás. A lakások átlagterülete 55—56 négyzetméter. Az üzemben gyártott elemekből jelenleg kétfajta ötszintes és háromfajta tizenegy szintes épülettípus szerelhető össze. Az ötszintes épületek alaptípusa csakúgy, mint a három tizenegy szintes alaptípusból is kettő, mint alapelem, kétszekciós sorház, és ezek között a lakasokat illetően gyakorlatilag semmi, a külső megjelenést illetően pedig csak a szintszámban van eltérés. A harmadik 11 szintes épület a KP 11 jelű tömbház. A kötött termékválaszték lakásra vetítve mintegy 50—50 százalék megoszlást tételez fel, az 5, illetve 11 szintes épületek között- Az ötszintes épületek földszintje lakószint, míg a H szinteseké alárendelt helyiségeket, mint raktár, garázs stb. tartalmaz. A gyártott elemfélék száma mintegy 120. A kétszekciós alapelemek hosszanti mérete kb. 40 méter, kapcsolási lehetőségük a lineáris sorolásra korlátozódik. A KP 11 szabadon álló, nem kapcsolható tömbház. Magas há2at e tervcsalád nem tartalmaz. A lehetőségekről tériünk át az igénvekre. A városközponthoz csatlakozó, és laQalább tömbméretű átépítésnél a beépítési terület a külső területeknél általában értékesebb, területkontúr jai pedig adottak. Számolni kell egyes mély. és magasépítési objektumok időleges, vagy végleges fennmaradásával is. Ha malmost ezt a követelménvt szembe állítjuk a/, említett 40 méteres legkisebb alapegységhosszal, továbbá azzal. ho°y ezek csak lineárisan sorolhatók, azaz derékszögű sarkok — nem is beszélve az ettől eltérőktől —, nem alakithatók ki. már is látható, hogv a terület racionális kihasználása a gyakorlatban esetenként igen nehéz. Kritizálni lehet ugyanebből a szempontból a viszonylag kis épületmélysépei is, illetve az ezzel járó fajlagosan magas homlokzati hosszat. Ez tehát az egyik probléma. A másik probléma a lakásfunkciókkal kapcsolatos. Az említett sávházak háromfogatúali. Könnyen előfordulhat olyan adottság, hogy tájolási okokból a középső nem átmenő lakást forgalmi út felé kell fordítani. Ez esetben a közbülső lakások használati értékét a várható és egyre növekvő zajártalom teljesen leronthatja. Mellesleg az ellenkező esetben a lakások helyzete lényegesen jobb, ugyan, viszont a főútvonal felől sivár, tagolatlan homlokzati síkot kapunk. A harmadik probléma jellegzetesen komplex városépítészeti kérdés. Ha ma már az úgynevezett lakótelepeken is keressük az urbánusabb megfogalmazás lehetőségeit, úgy a szóban forgó követelmény kielégítését a tárgyalt városi területeken alapvetőnek kell tekintsük. Ez a bizonyos városiasság tartalmi, de nem utolsósorban iormai kérdés is. Hogy egy épület a külső szemlélő számára milyen jelentőséget kap, az a valóságos és a szimbolikus tartalmán múlik. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban — éppen mert városépítészetről van szó — az egyedi impulzusok mindig terek sorolásán kereszSzembe állítva most mar a Szegedi Házépítő Kombinát jelenlegi tervcsaládját és az ismertetett — valóban csak a leglenyegesebb igényeket — azonnal latható. hogy már a kevéssé igényes rekonstrukciók megvalósítását is meg kell előzze bizonyos fejlesztési munka, azaz a vázolt követelmények kielégítésére a technológiát fel kell készítem. 2. Az előbb felsorakoztatott problémák felvetését, nem a házgyári technológia ellen, hanem éppen annak érdekében, sőt védelmében tartottam szükségesnek. Világosan kell látnunk, hogy minden korszerű technológia egyik oldalon tagadhatatlanul korlátozó tényező, mert a sorozatgyártás bizonyos rendet, fegyelmet követel, azaz a partnereknek a „játékszabályokat" be kell tartani. Cserébe eddig nem létező lehetőségeket kínál, s ha ezeket nem tudjuk felismerni, nem tudjuk a szükséges következtetéseket levonni, úgy ezért a technológia fe. lelős a legkevésbé. A leggyakrabban felhozott szemrehányás a házgyári technológiával szemben a rendszer „merevsége". Vizsgáljuk hát meg ezt a kérdést közelebbről. Mit fog gyártani a szegedi házgyár? Az előbb azt mondtam, hogy öt épülettípust. amelyek közül azonban kettő-kettő csak abban tér el, hogy 5, illetve 10 szintesek. Tegyük fel, hogy felmerül olyan igény, hogy iktassunk közbe hétszintes változatokat is. Mi változna meg? Feltéve, hogy a lakásszámot tartani akarjuk, az egy lakásra vetített fogadószint mennyisége, illetve a legfelsőbb födémelemek, attikaelemek stb. mennyisége módosulna. Maguk az elemek azonban változatlanok maradnának. Változna tehát a gyártási, szerelési program, de a rendszer alapját képező sablonokat ez a változás nem érinti. Nem érinti, hiszen a házgyár nem épületeket, hanem építőelemeket gyárt, adott esetben mintegy 120-félét De lépjünk tovább. Elképzelhető-e, hogy ugyanezekből az elemekből több, másfajta épülettípus is összerakható? Vóllalatunknál már egy ideje vizsgáljuk ezt a kérdést Bertalan Sándor kollégámmal. Arra a megállapításra jutottunk, hogy a jelenlegi elemválasztékból még jó néhány fajta kombináció volna összerakható, azaz a technológia objektíve sokkal rugalmasabb, mint első pillanatban látszik. Ezek utan logikus a kérdés, hol lehet a gyártható variációk számának a felső határa? Fel kell ismerjük, hogy ezt a számot nem maga az elemválaszték, hanem a gyártás technológiájának folyamatossága. azaz a rendszer programozhatósága adja meg elsősorban Ha ugyanis a fajlagos elemszükségeletet esetről esetre lényegeser. változtatnánk, ennek folyamatos követése már nem valósitható meg, azaz a gyártás folyamatosságaban zavarok mutatkoznanak. A helyzet lényegesen javul azonban, ha a gyártandó elemek számát csökkentjük. Joggal merül fel a kérdés, hogy ebben nincs-e ellentmondás, hiszen a cél éppen a nagyobb variációk lehetőségének megteremtése. Ügy találtuk, hogy nincsen, illetve egyetlen esetben nincsen, ha tudniillik feladjuk az épületszekciót, mint tipizálási alapegységet, és magát a lakást, esetleg az egyes helyiségeket választjuk a sorozatgyártás alapjául. A jelenlegi szisztéma alapvető problémája éppen az, hogy a gondolatmenet annak idején az volt. hogy előbb elkészült a kívánatosnak tartott típusszekciók alaprajza, és ezt kísérelték meg ezután mintegy áthangszerelni panelos technológiára. Ebből logikusan következik, hogy a végeredmény sem lehetett teljes értékű rendszer. Már pedig — véleményünk szerint — a probléma megoldásának a kulcsa az, hogy a házgyári technológiát valóságos nendszená-.kell tíwdbtifűiLesztaaü r ~— mert ez a variációk képzésének egyetlen lehetséges útja. Beszéljünk most a variációkról. Nyilvánvalóan nincs értelme a teljes variabilitásra törekedni. Az épületek bizonyos részei, mint például a lépcsők, felvonók, bizonyos fokig a vizesblokkok is minden épület konstans elemei leh—'nének. Ami változó kellene legyen, az a lakások szobaszáma, ezen belül a helyisegek mérete. Az utóbbiak azonban funkciójukat tekintve megintcsak néhány változatra vezethetők vissza, férőhely szerint. Bizonyos változtathatóságot kellene továbbá elérni a homlokzati panelek esetében. Mint említettem, a Szegedi Házépítő Kombinát által gyártandó összes elemek száma mintegy 120. Ebből 28 homlokzati elem, amiből 18 az, amely valamilyen nyílást tartalmaz. Tételezzük fel, hogy ezek számát csupán 50 százalékkal növeljük, oly módon, hogy ezek, mint csereszabatos elemek, akár egy homlokzaton is változtathatók lennének. Ezzel ugrásszerűen megnőne a homlokzati variánsok száma, a sablontöbbletet pedig a „rendszerre"' való áttérésből származó elemszám csökkenése bőven ellensúlyozná. Az alapvető probléma tehát a gyártás programozhatóságának síkjára tevődött át. Azzal kezdtem, hogy az építőipar jó részt még csak most éli át az ipari forradalom korszakát, azaz szinte teljes fázissal elmaradt az általános ipari fejlődéstől. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy rögtön ne hasznosítsuk a tudományos-technikai forradalom eredményeit is. Ha a házgyári technológia — mint technológia — összefüggő rendszer, amely tartalmazza a gyártás, tárolás, szerelés, komplettáció összes elemeit, másréiszt a tervezés ugyancsak rendszer, és e két rendszar összekapcsolható, akkor semmi kétség nem lehet az iránt, hogy e két összekapcsolt rendszer matematikai modellje is felírható. A végső következtetésünk tehát az, hogy a házgyári technológia optimális alkalmazásának a módja egy olyan komplex rendszer létrehozása, amelyen belül a technikai oldal és a tervezési oldal összhangját számitógép biztosítja. A jelenleg fönnálló problémák nem a technológia, hanem az attól lemaradt szemlélet, a korszerűtlen alkalmazás problémái. Ezt a megállapítást igazolni látszanak bizonyos hazai tapasztalatok, A Típustervezési és Tervezésfejlesztési Intézet már huzamosabb ideje foglalkozik a házgyári technológia, mint rendszer, tervezési kritériumaival. Ebből a szemoontból különösen figvelemre méltó a 4-ee számú budapesti házgyár tervcsaládjának kialakítását megelőzd belső tervpályázat anyaga, vagy maga az a végleges tervsorozat is, amelyet Csaba László és kollektiváia dolgozott ki. és amely valóban nagy számú variánst tartalmaz. Ügy tűnik, hogy ezeknek az elgondolásoknak a gyakorlati megvalósításának —szubjektív okokon túl — főként azok a programozási nehézségek állják útját, amelyek véleményünk szerint hagyományos módszerekkel valóban aligha oldhatók meg A közelmúltban kaptunk kézhez egy rendkívül érdekes, tervekkel is illusztrált tanulmányt, amely a győri házgyár technológiai továbbfejlesztését hivatott megalapozni. E tanulmány az adott házgyár által gyártott elemekből összerakható legkissebb egységét, a „cellát" választja a rendszer alapjául.A cellák számát a lakások esetében 10-ben, « közlekedőhelyiségek vonatkozásában 8-ban, azaz összesen 18-ban határozza meg. E sejtekbői 8-fajta lakás, illetve 75fajta szekció alakítható ki, a szintszámok variálását figyelmen kívül hagyva. E 75 variánsból a beépítési formák most már szinte végtelen kombinációi állíthatók elő, és mind ez oly módon, hogy a megmaradó elemek paraméterei egyáltalán nem változnak. Az épületek földszintjével kapcsolatban a tanulmány arra az álláspontra helyezkedik, hogy ezek szabad kialakítását — üzletek, közösségi helyiségek, vagy akár az épület lábakra állítása ceiijhal,. — »- tervessea ri l függvényében nyitva kell tartani. E gondolatmenet rendkívül érdekes és tanulságos. Szembeszökő ténv, hogy a rendszer bevezetése a jelenleg gyártott elemfélesegek számát felére, mintegy 60-ra csökkenti. A másik az, hogy ez idézett tanulmány és a mi vizsgálataink, egymástól függetlenül, ugyanarra a következtetésre jutott, hogy a házgyári technológia zárt gyártási rendszer ugyan, de nem előfeltételezi a tervezés zárt rendszerét, hogy a két oldal optimális kapcsolatát számitógép teremtheti meg. Külön ki szeretném emelni, hogy az idézett tanulmány következtetéseinek gyakorlatba való átültetése már folyamatban is van. A tanulmányt a győri házgyár fejlesztési csoportja doigozta ki és adta közre. Ez már önmagában is arra utal, hogv egy ilyen rendszer megvalósításához a kivitelező vállalatnak is komoly érdeket fűződnek. 3. Az elmondottakból szeretnék néhány gyakorlati következtetést levonni. A városrekonstrukciós feladatok megoldásánál jelentkező lakásépítési feladatok házgyári technológiával való sikeres megoldása megköveteli a technológia, és főként az alkalmazás módjának sürgős fejlesztését. Szegeden e fejlesztés — praktikus okokból — két ütemben valósítható meg Az első a jelenlegi lehetőségek bővítése, a második a komplex házgyári rendszer létrehozása. Az első ütemben az alábbi feladatokat kellene végrehajtani : 1. Az alaptervcsaládot bőviten-, kell, olyan végszekciós típussal, amely zárt sarkok képzésére is alkalmas. Meg kell oldali a kisebb szögfordulású kapcsolatok létrehozásának szerkezeti es technológiai lehetőségét. Az új úpust. vagy típusokat a meglevő elemválaszték felhasználásával kell megtervezni. 2. Lehetővé kell tenni az 5, illetve 11 szintes magasságtól való eltérést, amennyiben ezt nyomós helyi adottságok indokolttá tennék. 3. Meg kell vizsgálni és ki keU dolgozni a csereszabatos homlokzati elemek bevezetésének lehetőségeit. 4. Korszerűsíteni kell a monolittól dszintek kivitelezési technológiáját. es ezzel lehetővé tenni, hogy a földszintek — az 5 szintes épületeket is beleértve — ne csak garázsként legyenek hasznosíthatók, hanem szükség szerint, kereskedelmi és közösségi feladatok ellátasára is alkalmasak legyenek. 5 Megítélésem szerint a fejlesztés nem kell kiterjedjen a magasházak tervezésére, egyrészt azért mert ilyenek tömeges építése sem funkcionális, sem gazdaságossági okokból nem kívánatos. Mivel pedig a házgyári technológia sem speciális, hanem éppen a tömeges igények kielégítésére szolgál, és az esetlegesen jelentkező néhány magasház építésének az igénye városképi hangsúlyok képzése érdekében történne csupán, a házgyári technológia alkalmazása mind technológiai, mind pedig építészeti szempontból önmagával kerülne ellentmondásba. A vázolt feladatokat technikailag megvalósíthatónak tartom, a szükséges szellemi kapacitás rendelkezésre áll. Sürgősen, tisztázni kell azonban, hogy a tervezési munka fedezetéről, illetve a megbízásról kinek kell gondoskodnia. Ez a kérdés annál inkább égető, mert a munkát haladéktalanul meg kellene kezdeni ahhoz, hogy a kívánt feltételek az építés idejére elődlljanak. A második ütemben a házgyári rendszer létrehozása volna a feladat. Nyomban hozzá kell tennem, hogy az első és a második ütem időben természetszerűleg átfedné egymást, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint egy ú.i ciklus előkészítése 3—4 évet vesz igénybe. Már pedig a Szegedi Házépítő Kombinát esedékes nagy rekonstrukciójában — ami 1974—75-ben várható —, az előkészítésen belül a tervezés csupán a, első fázÜL * am leesne _