Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-06 / 132. szám

2 VASÁRNAP, OTL jowtes t Külpolitikai REFLEKTOR A NATO múlt heti lisszaboni ülését egy robbanás előzte meg, s bár sikerült helyreállítani a mindmáig hi­vatalosan titkolt akció miatt megszakadt távközlési vona­laik egy részét, sok kábel azonban nem működött A NA­TO diplomáciai vezérkara, a .portugál „fegyveres forradal­mi akciócsoport" merénylete után bonyolult távközlési ke­rülövonialakat volt kénytelen igénybe venni, hogy a kon­ferencia ideje alatt fenntartsa az összeköttetést Brüsszel­lel, a szervezet központjával, illetve az egyes országok fővarosaival. „ , • NA TO-tőrekvés az Időnyerésre Magán, az atlanti szövetség rangos piénumán a lisz­szafaoni Ajuda-palotában azonban nem történt semmiféle robbanás; Sőt, az amerikai delegátus, Rogers külügymi­niszter mindent el is követett, hogy még a halvány jelét is megakadályozza egy látványosabb törekvésnek a kelet­nyugati enyhülési folyamatban. Partnereit — a NATO­tagállamok külügyminisztereit — „meggyőzte" már az ülés kezdete előtt, hogy csak az „erő pozíciójából", vagyis a szövetség létrehozásának eredeti agresszív platformjáról indulhatunk ki — különös tekintettel a jelenlegi USA­politika nixomi elveire. Nem tudott azonban kitérni Leonyfd Bressnyevnek tbiliszi indítványa alól, amelyben az SZKP főtitkára ja­vasolta kezdjenek tárgyalásokat a külföldi csapatok köl­csönös csökkentéséről, különösen Európa közepén. A szovjet tárgyalási javaslattal szemben most időnyerésre irányult Rogers szerepe. A NATO miniszteri tanácsa el is fogadta Rogers javaslatát, miszerint a nyár folyamán folytassanak kétoldalú tájékozódó megbeszéléseiket a Var­sói Szerződés tagállasmaival a csapatok kölcsönős csökken­teséről. és ezt követően az ősszel külügyminiszter-helyet­tesi szinten tartandó megbeszélésen rögzítsék közös állás­pontjukat. Majd énnek alapján tegyenek konkrét javas­latokat ebben a kérdésben a NATO-tagállamai, a Varsói Szerződés tagállamainak. Eltérő francia álláspont A Jóváhagyott Rogers-tervben rejlő kompromisszum lényegében Washington és Bonn nézeteltéréseit hidalta át, legalábbis átmenetileg. A két főváros kapcsolataiban lap­pangó feszültség és kölcsönös gyanakvás mélyenfekvő oka az, hogy Washington ellenőrzése alatt igyekszik tartani a Brtandt-kormány „keleti politikáját", és ezért kapcsolta a nyugait-berlini „rendezésihez" a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés ratifikálását, illetve a NATO-hataknak részvételét egy összeurópai biztonsági ér­tekezleten. Maurice Schumann francia és Walter Scheel nyugat­német külügyminiszter már a NATO-ülés előtt egyetértett abban, hogy a nyugat-berlini kérdés megoldását nem le­het a fegyveres erők kölcsönös csökkentésére, iránytiló tárgyalások előfeltételévé tenni, mindazonáltal Scheel úgy vélte, hogy „tényleges kapcsolat "áll fenn a két kérdés kö­zött". Franciaország — Schumann külügyminiszter sze­mélyében — egyébként nem csatlakozott a NATO-közle­ményndk az európai fegyveres erők csökkentésével, és az ezzel kapcsolatos kelet-nyugati tárgyalások kilátásaival foglalkozó pontjaihoz. A tartózkodást Schumann azzal in­dokolta meg, hogy „a francia kormány nem tekinti az enyhülés jó megközelítésének a tömbök közötti, az Európa kettéosztottságát fenntartó katonai egyensúly keresését". A francia álláspont az, hogy a nemzeteknek a maguk ne­vében kell beszélniük, az európai ügyekről az európaiak­nak, nem pedig az amerikaiaknak. Schumann felszólalása, meg is erősítette azt, hogy Franciaország pozitívan fogadja az összeurópai biztonsági értekezlet megtartásának gon­dolatát. . Summázva: a Brezsnyev-kezdeményezés rákenyszen­tette a NATO-t, hogy az európai biztonság különböző kér­déseiről tárgyaljon, s bár a konkrét válasz elmaradt s a halogató taktika érvényesült a tanácskozáson, az enyhülési tendencia az USA-hátnáltatás ellenére felülkerekedik, a kapcsolatok javulásának irányába. Washington és TelAviv zavara Továbbra is a nemzetközi érdeklődés homlokterében van a megkötött szovjet—EAK barátsági és együttműkö­dési szerződés. Erről Szadait egyiptomi elnök az elmúlt héten részletesen beszámolt a parlament tagjai előtt, az arab országok elleni izraeli támadás 4. évfordulóján. Valószínűnek látszik, hogy a Szadat elleni összeesküvés vádjavai letartóztatott volt vezetők perének lezárása és az ÁSZU újjáválasztása után kerül sor a szerződés ratifi­kálására. Amerikai hivatatos körök erőfeszítéseket tesznek, hogv' ; * diplomáciai hagyományoknak megfelelően megőrizzék a hűvös nyugalom látszatát, a kommentálást illetően. Ame­rikai „szakértők" viszont rámutatnak, hogy a szerződes­nek a szovjet katonai-gazdasági segítségre és a kölcsönös politikai konzultációra vonatkozó előírásai messze túl­haladják a korábban kötött szovjet—nyugatnémet és szov­let—francia szerződés hatókörét, s ily módon ez az első átfogó jellegű barátsági szerződés, amelyet a Szovjetunió egy nem kommunista országgal kötött. Rabin, Izrael washingtoni nagykövete a Davair cimü lapnak adott nyilatkozatában, a napokban példátlanul ag­resszív hangnemben „megtorlásra" biztatta az Egyesült Államokat válaszul a szovjet—egyiptomi szerződésre: azt javasolta, hogy Washington kössön katonai paktumot Tel Aviwial. Később ugyan cáfolták a Davarban leírtaikat, de ez még inkább jelzi az agresszor és támogatójának za­vwrtságát: a szerződés meglepte az izraelieket, és súlyos csalódást okozott Washingtonban. Markovi ts Tfbor Hívzárlat az E AK-ban az összeesküvés ügyében # Kairó (MÉNA) Az EAK főügyésze megtil­totta, hogy a nyomozás be­fejezéséig további részlete­ket hozzanak nyilvánosságra a politikai összeesküvés ügyében folytatott vizsgá­lat megállapításairól. A hír­zárlat elrendelését azzal in­dokolta, hogy a vádhatóság munkája fontos szakaszba jutott. A szombati lapok ta­núsága szerint a hírzárlat máris érvénybe lépett A fő­ügyészség a vizsgálat befe­jeztével jelentést tesz a parlamentnek és az ASZÚ nemzeti kongresszusának. A főügyészség a következő két hétben összeállítja azok­nak a listáját, akiket kizár­tak az ASZU-ból, s akik az összesküvésben való rész­vétel vádja miatt nem in­dulhatnak a július elsején kezdődő ASZÚ-választáso­kon. Donald Bergus, az Egye­sült Államok kairói diplo­máciai képviselője Párizs­ban találkozik Rogers ame­rikai külügyminiszterrel, hogy a közel-keleti helyzet­ről tanácskozzék A diplo­mata elutazása előtt felvette a kacsolatot Mahmud Riad egyiptomi külügyminisz­terrel — közli az A1 Ah­ram. Járvány Indiában Kolerajárvány pusztít az Indiába menekült kelet-paklsztá­níak közt. A menekült táborokban több ezer halálos áldozata van a kolerajárványnak. \ Calcuttától északkeletre fekvő Ka­nnipurban különösen súlyos a helyzet. A képen egy eszmélet­len beteghez várják az orvost. Egyébként tegnap Indult útjára Szvaran Szingli, indiai külügyminiszter, akt hat országba láto­gat el. és tájékoztatja azok vezetőit a kelet-pakisztáni—Indiai helyzetről. A küliigyminlszier programja: június «. Moszkva, június 9." Borm. jüiihis 10. Párizs, június IS. Ottawa, június la. Washington, Június 18. London. Moszkva A Szovjetunióban pénte­ken Föld körüli pályára bo­csátották a Kozmosz—426 elnevezésű mesterséges hol­dat. Pasadcna Módosították a Mars felé tartó Mariner—9 pályáját. Az űrhajó rakétájának rö­vid ideig tartó üzemeltetése után a sebesség meggyor­sult, és így a Mariner—9 november 14-e helyett 13­án éri el a bolygót. Saigon A saigoni amerikai pa­rancsnokság szóvivője sze­rint a partizánok szomba­ton rakétákkal lőtték a Da Nang-i amerikai légitámasz­pontot. Bagdad Hét palesztinai ellenállási szervezet bagdadi képviselői állást foglaltak a jelenlegi jordániai rezsim megdöntése és „új rendszerrel" történő felváltása mellett. A BVK évfordulójára MAGYAR VEZETŐK ÜDVÖ ZLÖ TÁVIRATA A DBL­VIETNAMI KÖZTÁRSASÁG IDEIGLENES FORRA­DALMI KORMÁNYA MEGALAKULÁSÁNAK MÁSO­DIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, és Fock Jenő, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke üd­vözlő táviratot küldött dr. Nguyen Huu Tho-nak, a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front központi bizottsága elnökének, a Dél­vietnami Köztársaság ideig­lenes forradalmi kormánya mellett működő tanácsadó testület elnökének, és Huynh Tan Phat-nak, a Dél-vietna­mi Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya elnö­kének. „A Dél-vietnami Köztár­saság ideiglenes forradalmi kormánya megalakulásának évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa, a forradalmi munkás-paraszt kormány és az egész magyar nép nevé­ben szívből jövő, őszinte jó­kívánságainkat küldjük Önöknek és Dél-Vietnam hös népének" — hangzik a távirat, amely leszögezi: „A Magyar Népköztársa­ság támogatja és a jövőben is támogatni fogja a Dél-vi­etnami Köztársaság ideig!®-" nes forradalmi kormányá­nak az imperialista agresz­szió "megszüntetését szolgáló erőfeszítéseit. Követeli, hogy az Egyesült Államok feltétel nélkül és teljes egészében vonja ki a Dél-Vietnam te­rületén és az indokinai tér­ségben állomásozó csapatait, csatlósainak egységeit és ha­tározza meg ennek legköze­lebbi időpontját. Engedjék meg, hogy ezen ünnepélyes alkalommal is­mételten kifejezzük szilárd meggyőződésünket, hogy a vietnami és az indokínai né­pek igazságos ügye minden akadályt leküzdve győzedel­meskedik hangzik egye­bek között a távirat A DVK ideiglenes forra­dalmi kormánya megalaku­lásának évfordulója alkal­mából Péter János külügy­miniszter táviratban üdvö­zölte Nguyen Thi Binh asz­szonyt, az ideiglenes forra­dalmi kormány külügymi­niszterét. A Hazafias Nép­front országos tanácsa táv­iratban üdvözölte a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságát. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldött az Országos Béketa­nócs testvérszervezetének. Kongresszus Ulan Batorban Dontosan öt évvel a leg­' utóbbi után — június 7-én — kezdődik Mongólia ötvenéves pártjának, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt­nak XVI kongresszusa.' A kongresszus a fél évszázados évforduló ünnepségeivel szer­ves egységei alkot! ' A híár­ciusi ünnep a múltra tekin­tett. Azt áz utat, ázt a szám­talan súlyos- nehézséget' vet­te számba, amellyel a mon­gol kommunisták pártjának' fennállása óta meg kellett küzdenie. A kongresszus a jelen idők feladatairól szól majd. Mongóliát szinte a semmiből kellett fölépíteni, ötven évvel ezelőtt az ország a hatalmas síkságok, a vé­resen viaskodó feudális urak, a csöndes kolostorok biro­dalma volt. Az, hogy jelen­tős ipara van ott, ahol az­előtt csak legelők voltak, hogy városok épültek a szét­szórt sátortelepülések helyén — egy nép erejének bizo­nyítéka. ötvenezer párttag képvise­letében ülnek össze a párt küldöttei Ulan Batorban. hogy mérleget készítsenek öt év munkájáról. A legutóbbi kongresszuson elfogadott program teljesítéséről, a ne­gyedik ötéves terv eredmé­nyeiről hangzanak majd el a beszámolók, erről folyik majd a vita ls. És természetesen riágy hangsúlyt kaprtak majd a jövőre vonatkozó elképze­lések, tervek. Az ülésterem­ben jelen lesznek a világ számos tájáról érkező — a testvérpártokat képviselő — küldöttségek is. Jelenlétük azt az igazságot példázza: a szocializmus sikeres építésé­hez, a gyors ütemű fejlődés­hez szükség van a szocialis­ta országokkal, különösen a Szovjetunióval való szoros együttműködésre. Kongresszusa alkalmából kívánunk új, nagy sikereket a mongol népnek és vezető erejének, az ötvenéves Mon­gol Népi Forradalmi Párt­nak. Bemutató repülés 0 Párizs (MTI) Mintegy 50 ezer meghívott vendég és Chaban-Delmas francia miniszterelnök előtt szombaton bemutató repü­lest tett a Le Bour-get re­pülőtér felett a TU—144 es a Concorde szuperszonikus utasszállító repülőgép. A gépek nagy sikert arattak. Szakértő körökben nagy meglepetést keltett, hogy a Tu—144-esnek sokkal rövi­debb kifutó pályára volt szüksége a felszálláshoz, mint angol—francia riváli­sának. „Ablak a Marsra Mit várhatunk a mos­tani kísérletektől ? A Mars bolygó felé indított űrku­tató szerkezetek számára a mai na­pon bezárul az indítási ablak. Te­kintsük át, hogyan élt az emberiség az idei indítási lehetőséggel? Az űrkutatás két nagyhatalma két­két automatikus szondát készített lel indításra: Mariner—8 Mars—2 Mars—3 Mariner—9 A Mariner—8 USA május 9. SZU május 19. SZU május 28. USA május 30. • a hordozórakéta hibaja következtében — elpusztult, így jelenleg csak három kutatószer­kezet utazik a Mars felé. A legköze­lebbi indításra 1973 augusztusában nyílik lehetőség. A Mars kutatása biológiai és tu­dományfilozófiai szempontból rendkí­vül jelentős, hiszen a feltételezések szerint a Földön kívül csak ez a bolygó hordozhat életet. Kaphatunk-e választ erre a kérdésre még az idén? A Mariner—9 nem alkalmas a kér­dés korrekt eldöntésére. November 14-e körül elnyújtott Mars körüli pá­lyára áll, s így a történelemben elő­ször tesz idegen bolygónak mester séges holdja. A Mariner—9 feladatai azonosak a Lunar Orbiter sorozatéi­val : fényképfelvételek készítése a bolygó pontos feltérképezése céljából. A Mars—2 és 3 súlya azonos. így feltételezhető, hogy programjuk meg­egyezik. Ez azonban nem a bolygó feltérképezése, hiszen fölösleges lenne ilyen feladatra ötödfél tonna súlyú szerkezetet építeni. Tehát a Mars—2 és 3 feladata: sima leszállást végezni a vörös bolygó felszínén. Erre vár­hatóan november 20 körül kerül sor. Tudjuk a szovjet kutatók nyilatko­zataiból, hogy a Mars kutatása két fő irányt követ. Az egyik: a Luna— 16-hoz hasonlóan talajminták vissza­hozása a Földre. A másik: a Luno­hod—l-hez hasonló „Marsohod" moz­gó laboratórium telepítése a bolygó felszínén. A Marsról visszahozott talajminták vizsgálata egyértelműen válaszolna a kérdésre: van-e élet a Marson? Ho­gyan lehetséges ezt a programot vég­rehajtani? A Mars—2 útján pályakorrekciókat kell végrehajtani. Az elsőt a közeli napokban, a másodikat augusztusban, az utolsót a Mars megközelítésekor, november közepén. A bolygó légkö­rének elérése előtt az űrszonda két részre válik. Az orbitális rész a boly­góközi térben használt műszerekkel belép a légkörbe, és elég. A leszálló egység a légkör sűrű rétegeibe érve ejtőernyőt bont. majd a felszín el­érésének pillanatában a sima leszál­lást biztosító rakétahajtóműv'eit mű­ködtetve eléri a Mars felszínét. Földi értelemben vett súlya ekkor 3600 kilo lesz. A szonda mintegy 486 napig tar­tózkodik a bolygón, méréseket végezj és talajmintákat vesz. Visszatéréskor, 1973. március 15-e körül az űrszonda htárahagyja támasztóiábait é6 fel­emelkedik a Mars felszínéről. Eköz­ben 2800 kilogrammnyi üzemanyagot kell elégetnie. Az esetleges pályakor­rekciók végrehajtása után a felszálló fokozatot és a visszatérő részt elvá­lasztják egymástól. Így tér vissza pá­ratlanul értékes terhével a 150 kilo­grammra fogyatkozott Mars—2. Az említett program megvalósítá­sában ne reménykedjünk. Egyrészt soha nem sikerült még sima leszállást végezni a Marson, másrészt meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ember­kéz alkotta eszköz 480 napig üzem­képes marad a Mars ismeretlen vi­szonyai között. így ilyen visszatérő szonda indítására sajnos, várnunk kell, legalább 1973. augusztusáig. Sokkal több értelme van most a „Marsohod" elindításának. Mint lát­tuk, a Mars-szondák több, mint há­rom tonna hasznos terhet képesek a bolygó felszínére juttatni, s ez négy­szerese a Lunohod—1 súlyának. A marsjáró többletsúlyát a nagy távol­ság indokolja. így a távközlési ne­hézségek miatt hatalmas rádióadóval és nagyméretű antennával kell ren­delkeznie. Ezenkívül mozgását kom­puternek kell biztosítania, amely megakadályozza, hogy a jármű sza­kadékba zuhanjon. Az említett érdekes lehetőségek át­tekintése után nagy várakozással te­kintünk a Mars-szondák tényleges programja elé. 2MU Júmii

Next

/
Thumbnails
Contents