Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-06 / 132. szám

VTLÁG PROLETÁRJAI, EOYESÜUETEK1 TLMAGYARORSIAG M A G Y A P S2CC _ A ? t 61. évfolyam, 132. ssásn 19T1. JONIÜS 6„ VASÁRNAP Megjelenik hétfő kivéte­lével mindennap, hétköz­nap 8, vasárnap IS oldalon ARA? 1 FORINT Ünnepségek az úttörőmozgalom huszonötödik évfordulóján Az úttörővezetök jubileumi ülése A' megalakulásának 25. év- a Magyar Úttörők Szövet- népségén megjelentekét. Az fordulóját ünneplő úttörő- sége titkárának megnyitója 1919-es Marx Károly úttörő­szövetség vezetői szombaton után Szabó Ferenc, a Ma- csapat volt tagja. dr. Kuti ünnepi ülést tartottak az Or- gyar Úttörők Szövet- József emlékezett a fél­szágház kongresszusi termé- ségének főtitkára mondott százada történtekre, majd a ben. melynek elnökségében ünnepi beszédet. Ezután Lo- felszabadulás után megala­helyet foglalt Losonczi Pál, sonczi Pál és dr. Horváth kult első úttörőcsapat egy­az Elnöki Tanács elnöke, István szólt az ünnepség kori tagja, Hajdú Endre szá­Pullai Árpád, a Magyar Szo- résztvevőihez. zados mondott beszédet. A cialista Munkáspárt Közpon- \ kisdobosok nevében nemzetközi gyermekmozga­ti Bizottságának titkára. Bajnok Dorottya, a IX. ke- lom nevében Emma Szoko­Benkei András belügymi- rületi Távíró trtcai áítalá- a CIMEA szovjet alel­niszter Czinege Lajos ve- jsk , osztályos ta- n?ke szolt, fz részfve­zerezredes, honvedelmi mi- . • voihez. s tolmacsolta a Le­niszter, dr. Csanádi György nulója, az úttörők kepvise- nin nevét viselő szovjet pio­közlekedés- és postaügyi mi niszter. valamint dr. Hor­letében pedig Milnár Ág- nirszervezet tagjainak üd­nes, a IX. kerületi Ifjúmun- *>zletét. ponti StságánakSeisőKtÖit: kas utcai alferianos iskola hővezetők ünnepi hetedik osztályos tanú- ülese az Internacionálé hang­koszöntötte az im- jaival ért véget kára. Az elnökség tagjai vol tak párt- és állami életünk h>ja ismert személyiségei, s ott kaptak helyet a magas ál­lami kitüntetésben részesült uttörövezetők is. Külön taps köszöntötte a jubileumi ün­nepségekre érkezett testvér­szervezetek küldötteit, l-l or­szág delegációját. Úttörő harsonasok jelez­ték az ünnepség kezdetét A társadalmi munkások kitüntetése Á Népköztársaság Elnöki Parlament Munkácsy-termé­Tanacsa az úttörőszövetség ben Losonczi Pál. a Népköz­társaság Elnöki Tanácsának ! Készül az sfo§ I föderációs erfkotonány­torvezet Kairói értesülések szerint várhatóan a jövő héten ül össze az Arab Köztársasá­gok Szövetségének közös a4­kotmányozó bizottsága. A tagállamok — Egyiptom, Lí­bia és Szíria — képviselőin kivül megfigyelőként Szudán megbízottja is részt vesz a föderációs alkotmánytervezet megvitatásában, A tervezet kidolgozásával megbízott egyiptomi bizottság Safei al­elnök vezetésével befejezte munkáját, s Szadat elnök jó­váhagyta az alkotmányterve­zet egyiptomi változatát. Ami az Egyiptomi Arab [ Köztársaság alkotmányterve­zetét illeti, vasárnaptól kezd­ve országszerte lehetővé te­szik. hogy a néptömegek ki­nyilvánítsák észrevételeiket, javaslataikat. fennállasanak 25. évforduló ja alkalmából Munka Br­ma.id a Himnusz hangjai és demrendet adományozott az Berek Katalin szavalata után úttörőmozgalomban eredmé­felcsendült a jubileumi út elnöke nyújtotta át. Segít a sárga angyal Szép idBben, hét végén útrakel a motorizált turistái nsda. KülüSdiek érkeznek hazánkba, s hazánkfiai is be­indítják a/motort, s elindulnak világot látni — vagy csak a szomszédos városokba, látogatóba. Vigan duruzsol a mctar ~ olykor azonban leáll. Mitől án le? Sok min­dentőh/többnyiiaie azonban olyan ok miatt, amire éppen most nem gondolt a jármű egyébként kitűnően hozzáértő tu­lajdonosa S ahol már nem használ sem átok, sem kurbli, megjelenik a mentőangyal, és segít. nvesen tevékenykedőknek. A , ,. torőinduló. Szabó Lászlónak, kitüntetéseket szombaton a • a Országos találkozó Budapesten A XII. kerületi Lekai Já­nos úttöröhazban Szabó Magyar Úttörők Szövetségének titkara kitün­tetéseket nyújtott át azok­nak az úttörővezetöknek, a mozgalom társadalmi mun­kásainak. akik az elmúlt Szombaton Budapestre ér- vendéglátók a kerületi úttö- időszakban munkájukkal se­keztek az V. országos úttörő- rőházakban baráti összejőve- gitették a gvermekszerye­találkozó vidéki vendégei, teleken találkoztak. »et tevékenységét. A Hotel Az ifjú vendégsereget a há- Az y országos úttörő- Ifjúságban bensőséges ün­zigazdák, a budapesti úttö- találkozó nyitányaként népségen nyújtott át kitün­rók képviselői fogadták. Egy- SZOmbaton a Nemzeti Múze- teteseket vidéki és fővárosi egy fővárosi kerület, a bu- Umban kiállítás nyílt a fenn- úttörővezetőknek sokéves ki­dapesti testvér-úttörőkerü- állásának negyedszázados vató munkájukért Sín hó Fe­letek látják vendégül a ta- évfordulóját ünneplő ma- renc- az úttörőszövetség fő­lálkozó idején, s kalauzol- gyar úttörőmozgalom törté- titkára. jak az országos találkozó „étéből. Szabó László, a Ma- Maxi Mihály, a petőfitele­esemenyein vidéki pajtásai- gyar üttörők Szövetsegenek pi l-es számú általános is­kat. A pályaudvari fogadta- titkára mondott megnyitó kola igazgatóhelyettese KISZ tás után a vendegek ós a beszedet. Erdemermet kapott. A Lunohod folytatja a tudományos A Lunohod—1 szovjet au­tomata holdjármű a nyolca­dik holdnappalt kezdte meg az égitest felszínén. A fedél­zeten elhelyezett berendezé­sek folytatják a tudományos vizsgálatokat. A péntek esti rádiókapcso­lat során kinyitották a nap­elemeket és ellenőrizték a fedélzeti műszereket. A tele­metrikus adatok szerint, a holdéjjel folyamán mindvé­gig sikerült biztosítani a szük­séges belső hőmérsékletet. A Lunohod műszertartályában a hőmérséklet 20 Celsius­fok. a légnyomás T43 hi­ganymilliméter. Az Esők tengerében foly­tatják a tudományos kísér­leteket. A JÖ MUNKA ELISMERÉSE Pedagógusnapi megemlékezések A pedagógusnap alkalmá­ból tegnap délelőtt a vá­rosi fanács epületében dr. Biczó György, a városi ta­nacs elnöke köszöntötte a pedagógusokat, és adott át kitüntetéseket a megjelen­teknek. Az oktatásügy kivá­ló dolgozója lett Sallai Jenő, a városi tanács művelődés­ügyi osztályának főelőadója, Krieger Ferenc tanító, dr. Banki H. Béla szakfelügye­lő. Papv Gvuláné igazgató­helyettes, Stanics Béla igaz­gató, dr. Mihálka György ta­nár. Horváth Ferencné ta­nítónő. Holló Lászlóné óvó­nő, dr. Végh Pa Iné tanárnő, dr. Moholi Károlyné tanár­nő és dr. Dócít Andrásné ta­nárnő. Miniszteri dicsérő ok­levelet Kecskés Antalné igazgatónő. Kertesz Ferenc szakfelügyelő. Szögi Bélá­né vezető óvónő. dr. fira Mihályné tanamő. Kökúti Lajosné tanarnő és Ferencit Istvánné tanárnő kapott. Ki­váló dolgozó: dr. Endrődi Andorné szakoktató. Bózsó Jozsefné szakácsnő, Péter Lajosné daika. Kovács La­jos beszerző, és Paragi Jó­zsefné daika. A kitünteté­sekkel együtt összesen 49 ooo forint, pénzjutalmat osztot­tak ki. A bensőséges han­gulatú ünnepségen. ahol megjelent dr. Ozvald Imre, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára. Papp Gyula, a városi tanács el­nökhelyettese is, dr. Bánki H. Béla szakfelügyelő kö­szönte meg a pedagogusok elismerését. Ugyancsak tegnap délelőtt a városi tanácson adta át Kovács József, a művelő­désügyi osztály vezetője az idei pedagógiai módszertani pályázatok díjait, összesen 21 ezer forint értékben, vala­mint 23 intézményvezető, szakfelügyelő pénzjutalmát, összesen 51 ezer forintot. A 24 beérkezett pályázat közül kettőt utasítottak el, 14-et. díjaztak. Kiemelt pályadijat kapott, az idei évben már harmadszor dr. Lang János­né és dr. Diós József (Tö­mörkény gimnázium) dol­gozata. mely a középiskola fizikaanyagát a legújabb audiovizuális eszközök fel­használásával dolgozta fel. Első díjat Kerenyt Józsefné (Hamán Kató utcai iskola), második díjat dr. Kovács Józsefné—Tóth Ferenc (Ma­dách utcai iskola), Révész Béla (a főisikola I- számú gyakorló iskolája) és Kovács Józsefné (Béke utcai iskola) —dr. Suki Beláné (Mező Im­re iskola) közös dolgozatai kaptak. A harmadik dijat ugyancsak megosztva ítélték oda dr. Földi Gábomenak (Mező Imre iskola), dr. Tö­rök Lászlónak és a Tisza­parti gimnázium munkakö­zösségének, valamint dr. Bo­kor Istvannak (Tömörkény gimnázium). Negyedik dijat Bózsó Józsefné (Sziliért is­kola), Barna Károlyné (Há­mán Kató utcai iskola) és Vida Miklós (Londoni kör­úti nevelőotthon) dolgozata kapott. További három pá­lyamunka szerzőjét dicséret­ben és pénzjutalomban ré­szesítették. A díjazott mun­kákat a Béke utcai pedagó­giai könyvtárban helyezik el. Az ideologiai továbbkép­zés szakosított kétéves tan­folyamának záró dolgozatai­ra öt 100 forintos jutalmat osztott ki a művelődésügyi osztály vezetője. Pedagógus­napra tegnap a szegedi is­kolákban, oktatási mtezme­n vek ben ls ünnepségeket rendeztek. melynek során a különböző intezmények, nevelőotthonok igazgatói összesen 291 ezer forintot osztottak ki pedagógusok­nak. Kituntetésátadó ünnepség volt tegnap a Csongrád me­gyei tanács székházában is. Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács elnökhelyet­tese Az oktatásügy kiváló dolgozója című kitüntetést 24 pedagógusnak adta át. köztük Gyömbér István is­kolavezetőnek (Szatymaz), Kriván Zoltán igazgatónak (Kübekháza), Palócz Sán­dorné óvónőnek (Tápé), Pásztor János szakfelügyelő­nek (Algyö) és dr. Sódor Mihály főelőadónak (Csong­rád megyeie tanács műve­lődésügyi osztálya). Minisz­teri dicséretet nyolc Csong­rád megvei tanár és tanító kapott. Kiváló dolgozó iett többek között Dékány Mi­hály (Kistelek) és Herédi Szilveszterné (Röszke). Az ünnepségen megjelent és köszöntő szavakat mon­dott dr. Juhász József, az SZMX ueaeto titkára. SOMOGYI KAKOLYNE KÉPRIPORTJA

Next

/
Thumbnails
Contents