Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-10 / 58. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA M U NKÁSPÁRT LAPJA 61. évfolyam, 58. szám 1971. MÁRCIUS 10., SZERDA Megjelenik bétfé kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap ÍZ oldalon. ARA: 80 FILLÉR Kezdődik az Odessza körúti építkezés Magasház, művelődési otthon, áruház épül a Bérkert utca sarkán Újszegednek építészetileg egyik legexponáltabb helye az Odessza körút és a Bérkert utca sarka. Fontossága különösen megnő a szemünkben, ha hozzágondoljuk, hogy a tervezett második Tisza-hidra vezető főútvonal egyik gócpontja ez a rész. A tervezők ennek megfelelően dolgozták ki a saroktömb beépítési tervét, melyet a városi tanács végrehajtó bizottsága már korábban jóváhagyott. Az eredeti programot most. tegnapi ülésén módosítania kellett a végrehajtó bizottságnak, egyrészt az időközben bekövetkezett árváltozások miatt, másrészt, mert a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat az ide tervezett filmszínház építési költségeit nem tudta előteremteni. A változtatás legfontosabb eleme az, hogy ide a mozi helyett, a tanácsi fejlesztési alapból művelődési házat építenek, amely alkalmas lesz filmvetítésre, állandó mozi működtetésére is. A saroktömbben magas lakóházat emelnek, amelyben 117 lakás lesz. Az építészeti együttesben képeznek ki alkalmas helyiségeket rendőrörsnek, a kereskedelmi hálózatot pedig hírlapés dohánybolttal, ABC-áruházzal, vendéglővel és preszszóval bővítik. Az áruház alapterülete 415 négyzetméter lesz, a vendéglőé 548. a presszóé 530. Ezzel a kereskedelmileg ma még ellátatlan területen jóval kényelmesebben élhet a lakosság. A művelődési ház 500 személyes befogadóképességűre épül. Ugyanitt lesz majd, ebben a tömbben a moziüzemi vállalat irodaháza is. A saroktömb építési költsége több mint 63 millió forintot tesz ki. A DÉLÉP kivitelezésében készülő együttes építését már az idén megkezdik, az üzembe helyezés időpontja pedig 1974 negyedik negyedéve. Közös összefogással építsünk több óvodát A megyei tanács vb felhívása A Csongrád megyei tanács többek között hangsúlyozza, Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegna- hogy minden eddigi eröfeszí- végrehajtó bizottsága felképi ülésén elsőnek az 1970. tés mellett sem a harmadik ri a megye területén műkőévi ár- és belvíz okozta la- ötéves terv eredményei, sem dő üzemek, vállalatok, szökóépületkárok helyreáílítá- a negyedik ötéves terv di- vetkezetek és egyéb szervek sáról tárgyalt. Megyénkben cséretes célkitűzései nem vezetőit és dolgozóit, hogy az elmúlt év során 4348 la- elegendőek ahhoz, hogy az anyagi eszközeikkel is jákóépületet rongált meg sú- egyre növekvő társadalmi ruljanak hozzá a gyermeklyosan a víz; 2728 épületet igényeket kielégítsék. A tár- intézmények, elsősorban óvoújjá-, 1620-at helyre kell sadalmi igény nagyobb erő- dák közös erőforrásból törA oinWaműn! Ánfi. focitótf lriVán Hr» a fnná- ténő 1 pt esi léséhez. NvúitsaáíÚtani. A tönkrement épü- feszítést kíván, de a taná- ténő létesítéséhez. Nyújtsa letek között jó néhány ta- csok saját erőforrásaikból nak segítséget a helyi tanánya volt, s tulajdonosaik jelenleg már a fentebb is- csóknak e társadalmilag namertetetteknél többre nem gyon fontos feladat megolvállalkozhatnak. Ezért a dásához. beköltözve a városba vagy a községbe általában nem kívánják azokat újjáépíteni. Ilyen módon 2080 új épület építésére adtak ki a hatóságok engedélyt, míg 542 engedély helyreállításra vonatkozik. A múlt év során 1525 lakás építése megkezdődött. Nagy eredmény: bár megyénkben későn kezdődött az újjáépítés-helyreállítás — az építési anyagokat, építési kapacitást elsősorban Szabolcs megyébe irányították — mégis ez év január 31-1 adatok szerint 950 új lakóépület tető alatt van. Hétszáz lakás megépítése vár erre az évre — s mint a vb előtt elhangzott — a hatóságok mindent megtesznek a feltételek megteremtéséért, A belvíz ez évben is gondotokozott már; január, februárban megyénkben 850 lakás rongálódott meg, melyből 45 össze is dőlt. A kármegállapítási munkák most folynak, s ezután intézkednek majd a helyreállítás. az újjáépítés feltételeinek megteremtéséről. Ezután a vb a megvei művelődésügyi és egészségügyi osztály együttes jelentése alapján elemezte a bölcsődék. az óvodák, az általános iskolai napközi otthonok, és diákotthonok, a nevelőotthonok. továbbá a középiskolai kollégiumok, azaz a gyermekintézmények helyzetét. A megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy felhívással fordul a megyénkben működő gazdálkodó szervek vezetőihez és dolgozóihoz. A felhívás Növekvő választékcsere szocialista országok belkereskedelmével Az elmúlt hetekben tartotta a Belkereskedelmi Minisztérium választékcseretárgyalásait a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK, a román és a szovjet belkereskedelemmel. A megállapodásokat minden viszonylatban aláírták, s az eredményt most összesítették. A tárgyalásokon megállapították, hogy az 1970. évi választékcsere szerződésekben előírt export-import forgalmat lényegében minden országgal teljesítették. A tárgyalások eredményeként az idén mintegy 16.5 százalékkal növekszik a belkereskedelem közvetlen árucsere-forgalma. amely öszszesen 72.8 millió rubelt tesz ki. Az export és az import egyenlő arányban részesedik a cseréből. A megállapodások előkészítésénél elsősorban olyan cikkek beszerzésére törekedtek. amelyekből akadozik az ellátás. így például a szovjet belkereskedelemből egyebek között 230 000 köbméter építő és gömbfa érkezik. A nagyságrend érzékeltetéséhez: a belkereskedelem egy évben 300 000 köbméter ilyen faanyagot hoz forgalomba. Jól kiegészíti a hazai ipar t emelését a választékcserében érkező 30 000 tonna cement. a 80 000 kerékpár, a 30 000 kályha és tűzhely, a 300 tonna lencse, az 1.1 millió pár női harisnya stb. Tovább bővül az azonos csoportba tartozó áruk cseréje is. egyebek között például 1.1 millió pár cipőt cserélünk. Tervezik ezenkívül 1.6 millió rubel értékű textiláru és félmillió rubel értékű kereskedelmi és vendéglátóipari gép közvetlen cseréjét. A választékcserében legnagyobb partnerünk változatlanul a Szovjetunió belkereskedelme. a forgalom 26 százalkát vele bonyolítjuk le. A második helyen Csehs lovákia, a harmadikon Románia áll. A belkereskedelmi tárgyalások nagyban hozzájárultak a kereskedelmi és vendéglátuipari gépek, berendezések hagyományos exportjának fokozásához. A közvetlen cseréken túlmenően mintegy 13 millió rubel értékű külkereskedelmi megállapodás született a tárgyalások alapján, s 1975. év végéig 63 millió rubel értékű kereskedelmi és vendéglátóipari gép exportjára van lehetőség. (MTI) Négyhatalmi találkozó A keddi nyugat-berlini négyhatalmi találkozóról kiadott közlemény szerint a négy hatalom nagyköveteinek tárgyalása három óra hosszat tartott. A nagykövetek folytatták tárgyszerű megbeszélésüket a napirenden levő kérdésekről. Megállapodtak abban, hogy legközelebbi összejövetelüket március 25-én tartják, s a közbeeső időben szakértői szinten folytatják a konzultációkat. Abraszimov szovjet nagykövet a tárgyalásokra utalva kijelentette, hogy ezek lassan, de biztosan haladnak előre. Á Lunohod—1 ismét munkában Ismét feltűnt a Nap az Esők-tengerének egén. A Lunohod—1 hozzálátott a tudományos kísérletek és a menetpróbák folytatásához a Hold felszínén. A mozgás megkezdése előtt többször kapcsolatot létesítettek a holdjáróval, hogy ellenőrizzék a fedélzeti rendszereket. Ezenkívül március 7-én bekapcsolták a televíziós kamerákat amelyek segítségével megfigyelték és lefényképezték a napfelkeltét a Holdon; Hétfőn kétszer létesítettek kapcsolatot a Lunohoddal; Az első kapcsolatfelvétel idején előkészítették a holdjárót az ötödik holdnappal programjának megvalósítására; Eközben szabaddá tették a napelemeket is. A második kapcsolatfelvétel, idején a holdjá-ő —4? hozzálátott a felszín vizsgálatához. A Lunohod megkerült egy nagy krátert annak belső fala mentén, ahol ai szerkezet a holdéjszaka során tartózkodott. A holdjáró alapjában véve északnyugati irányban mozgott Manővereket hajtottak végre annak érdekében, hogy a holdkoesi viszonylag fiatal kisebb krátereket, valamint nagy-' számú követ kerüljön meg és küzdjön le. Mozgás közben többször mérték a holdkőzet fizikai és mechanikai sajátosságait. A kapcsolatfelvétel idején a Lunohod 272 métert tett meg. Egyiptomi diplomácia Vizsgázik a gázvezeték SomugM Károlyné felvétele A vasszerkezetek, vezetékek, berendezések vizsgálatában fontos szerepet tölt be az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet szegedi állomása. Szakemberei szuperliliput röntgenkészülékkel ellenőrzik a gázvezetékek hegesztésének minőségét. Ez a tevékenység fontos előfeltétele annak, hogy a hegesztési hibákból a későbbiekben ne keletkezzen kár vagy életveszély. Képünkön: vizsgázik a gázvezeték. Anvar Szadat egyiptomi elnök röviddel a közel-keleti tűzsziineti megállapodás lejárta előtt több ízben üzenetet váltott Nixon elnökkel — írja keddi számában az Al Ahram. Az amerikai elnök legutolsó üzenete pénteken érkezett, és azt feltehetően az akkortájt Kairóban tartózkodó Dávid Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke nyújtotta át. Az Al Ahram nem számol be Nixon üzeneteinek részleteiről, Kairóban azonban úgy tudják, hogy az amerikai elnök a tűzszünet érvényességének újabb meghosszabbítását kérte és cserében a közel-keleti „béke megteremtésére irányuló újabb amerikai erőfeszítéseket" ígért. Jeruzsálemben bejelentették, hogy Abba Eban izraeli külügyminiszter a hét folyamán az Egyesült Államokba utazik, ahol találkozik Clunnar Jarring ENSZ-megbízottal, Washingtonban pedig tanácskozik Rogers külügyminiszterrel. Az egyiptomi kormányszóvivő egyébként kedden élesen bírálta az izraeli külügyminiszter kijelentéseit. Eban legutóbbi beszédében azt állitotta, hogy Anvar Szadat szovjet kérésre nem hosszabbította meg a közelkeleti tűzszünetet. A szóvivő leszögezte: Eban, csakúgy mint az egész világ, nagyon jól tudja, hogy 1 Egyiptom politikáját kizárólag Kairóban alakítják ki". Az amerikai UPI hírügynökség kairói irodája megbízható diplomáciai forrásokból birtokába jutott az Egyiptomhoz és Izraelhez eljuttatott Jarring-levélnek, és a két ország válaszának. A dokumentumokból világosan kitűnik, hogy az ENSZ közel-keleti megbízottja Izraelhez intézett kérdésében az országnak arról a készségéről érdeklődött, hogy hajlandó-e kivonni csapatait az egész Sinai-félszigetröl. Egyiptom pozitívan válaszolt Jarring minden kérdésére, Izrael azonban kifejtette. hogy csak „a békeszerződésben megállapítandó biztos, elismert és kölcsönös megegyezésen alapuló határok mögé" hajlandó visszavonulni. Azt is félreérthetetlen leszögezte, hogy nem hajlandó elfogadni az 1967 júniusa előtti határokat. akadémiai küldöttség utazott a Szovjeíunioba Kedden Lapis Károly akadémikus vezetésével elutazott Moszkvába a Magyar Tudományos Akadémia küldöttsége. hogy megtárgyalja és aláírja az Akadémia és a Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája közötti tudományos együttműködési egyezmény 1971—72. évi l munkatervét. (MTI)